Egy orangután fejjel lefelé lógva hintáztatja a kicsinyét, embertornyot építenek Barcelonában, a Földközi-tengerből egy 8. századi kőszobrot emelnek ki, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg katonai parádéra készül, míg a portugál tűzoltók erdőtűzzel küzdenek.
A ValMar rajongói elárasztották a közösségi oldalakat az aggódásukról, szeretetükről szóló üzenetekkel, miután kiderült, hogy Marics Peti jó barátja, duótársa szombaton a koncertjük után sürgősségi osztályon kötött ki. Valkusz Milán állapotáról a Bors a csapat menedzserét kérdezte.
Pörgős hetek árnak a csillagjegyekre, akiknek a mai napot érdemes az előkészületekre fordítani. Arról, hogy ki pihenjen rá és ki dolgozzon előre, a napi horoszkópban olvashatunk.
A Nyerő Páros legújabb évadában két különleges páros is feltűnik: Árpa Attila és felesége, Árpa Alexandra, akik egy rapszodikus, szenvedélyes kapcsolatot élnek, valamint Csocsesz és párja, Puskás Angéla, akik a barátságból született szerelmüket pecsételték meg házassággal. Mindketten másképp, de ugyanazzal a titkos fegyverrel érkeznek a villába: hu
Rajzásnak indult az új árvaszúnyog-generáció a Balatonnál, amiről a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet augusztus közepén is átfogó vizsgálatot és elemzést végett.
Több mint 55 millió, érvényes amerikai vízummal rendelkező külföldi adatait vizsgálja felül az amerikai külügyminisztérium. Amennyiben úgy találják, valaki nem jogosult a dokumentumra, a vízumot visszavonják, az illetőt pedig kitoloncolhatják. Az új ellenőrzések kiterjednek majd a vízumtulajdonosok közösségimédia-fiókjaira is.
Szeptember 1-jén indul az RTL-en a Házasodna a gazda legújabb évad. Nádai Anikó szerint 2025 az egyik legjobb széria lesz, hiszen fiatal, belevaló gazdák keresik az igazit. Visszatér Józsi gazda is, aki augusztus végén harmadszor áll oltár elé, de mellette Zsuzsi, András, Gyuri, Viktor és Erika történetei is bőven tartogatnak meglepetést.
A kórházi ágyából jelentkezett be Bencsik Tamara, a Megasztár egykori versenyzője, hogy tájékoztassa a rajongóit az állapotáról. A vajdasági születésű énekesnő az általa megosztott fotó tanúsága szerint a melleit műttette meg. A Playboy magazin egykori címlaplánya 14 évvel ezelőtt nagyobbította meg a kebleit.
2025 júliusában az 1000 forintos majdnem 40%-kal ér kevesebbet, mint öt éve – derül ki az Eurostat friss adataiból. Magyarország továbbra is az inflációs toplistán szerepel, a megtakarításokat pedig egyre nehezebb biztonságosan elhelyezni. Szakértők szerint érdemes átlátható, kockázatmentes befektetéseket választani, és óvakodni minden olyan ajánla
Köllő Babett megmutatta ritkán látott ikertestvérét. A Csillag születik új évadának zsűritagja nagyon hálás a bátyjáért, Rolandért, akinek szívhez szóló sorokkal üzent a közösségi oldalán. A csinos műsorvezetőt a mai napig szoros kötelék fűzi a sármos férfihoz.
Vörös Krisztián élete a szégyen, a bántások és a betegségek súlya alatt roskadozott, amikor elérte a 210 kilót. Az áttörést egy sorstárs támogatása hozta meg: ma már 65 kilóval könnyebben, segédápolóként dolgozik, és büszkén vállalja történetét. Az ő vallomása nemcsak megrendítő, hanem reményt is ad azoknak, akik hasonló harcot vívnak.
Sebestyén Balázs és Istenes Bence sokkot kaptak, amikor meglátták, hogy a Kalandra fal! Kék csapata, hogyan próbált átjutni egy nehezebb falon. Miközben Rácz Béla és felesége, Mészáros Norina fekve próbálták kitartani Balázs Mercédeszt, Merci teste furcsa szögben hajlott ki, amikor áttörtek a résen.
A gyönyörű énekesnőről az utóbbi időben keveset hallani, most egy műtét után, a kórházból osztott meg magáról fotót. A Megasztár vadmacskája a kép szerint a melleit műtette nagyobbra…
Mint egy hatalmas konfettiágyú, úgy robbant be Zamárdiban a Strand Fesztivál 2025-ben. A Balaton partján idén utoljára bulizhatnak együtt a fesztiválozók magyar és nemzetközi sztárok zenéjére. Paul Kalkbrenner, Purple Disco Machine és Kruder & Dorfmeister már az első napon megtöltötték a nagyszínpad előtti teret.
A Kalandra fal! döntőjében szoros küzdelemre, száguldó falakra és rengeteg nevetésre számíthatsz! Nézd a Kalandra fal! új évadát a Fókusz után az RTL-en és az RTL+Premiumon.
A Való Világ egykori celebkirálynője hosszú ideje eltűnt a reflektorfényből, pedig sokan azt hitték, örökre ott marad. Az utóbbi időben azonban rátalált a szerelem és a motorozás lett a szenvedélye! Vv Szandika évek óta nem nyilatkozott, most azonban őszintén mesélt arról, hogyan találta meg önmagát és miként vált a motorozás a mindennapjai részévé
A Kalandra fal! csapatkapitányainak egy kvízfalon kellett átküzdeniük magukat, ahol nem a felvett forma számított, hanem a tudásuk. Már csak az volt a kérdés, hogy Rácz Béla, Rippel Feri és Szegedi Fecsó mennyire ismerték Istenes Bence RTL-es múltját. A falon feltűnő kérdés ugyanis a műsorvezetőről szólt.
A Kalandra fal! Piros csapatának nehezítésekkel kellett átverekedniük magukat egy újabb falon. Rácz Béla bekötött szemmel, Balázs Mercédesz némán, Mészáros Norina pedig fejhallgatóval próbált jó szöget felvenni. A fal elindulása előtt azonban mindenki a szívéhez kapott, amikor a sötétben tapogatózó Béci a medence szélére került…
Reviczky Gábor ismét bizonyította, hogy a legnehezebb helyzetekben sem adja fel. A 76 éves színművész szívműtéten esett át, pacemakert kapott, de már visszatért a színpadra.
Minden nap gondolkodás nélkül élvezi abban a meggyőződésben, hogy szívességet tesz a testének? Gondolt már arra, hogy egy ártatlan korty puffadást, fáradtságot, vagy akár rejtett gyulladást is okozhat? A joghurt sokkal több, mint egy kellemes íz: barát és ellenség is lehet, ha nem tudja, mit iszik valójában.
Tragikus hír rázta meg a metál világát: 51 éves korában életét vesztette Brent Hinds, a Grammy-díjas Mastodon egykori gitárosa. A zenészt motorbaleset érte Atlantában, amikor is a Harley Davidsonjával nem kapott elsőbbséget egy kereszteződésben. Hinds több mint két évtizeden át formálta a metál történelmét egyedi gitárjátékával.
Titokzatos hieroglifák bukkantak fel távoli sziklafalakon – sokan vitatják, hogy valódi ókori nyomokra leltek vagy modern kori hamisítványokról van szó.
A zöldségek elengedhetetlen részei a kiegyensúlyozott táplálkozásnak, ám nagyon fontos az elkészítésük módja is. Egy új kutatás alátámasztotta, hogy a burgonya, különösen a sült krumpli rendszeres fogyasztása jelentősen növelheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.
Több mint fél éve ért véget Kamarás Norbert és Kármán Odett kapcsolata, ám az RTL+ Premium Exek csatája című műsora új utakat nyitott meg a pár számára. Az Éjjel-nappal Budapest sztárjai szerint olyan volt számukra a műsor, mint egy párterápia.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Az ébresztő csörgése után sokunk napja ugyanazzal a rutinnal indul: ki az ágyból, arcmosás, reggeli, egy csésze kávé, majd gyors fogmosás indulás előtt. De vajon jól csináljuk? Nem is gondolnánk, hogy ez az apró, szinte automatikus döntés – vagyis az, hogy mikor mosunk fogat – hosszú távon is befolyásolhatja szájüregi egészségünket.
Augusztus 23-án mondta volna ki a boldogító igent a koktélkirály, a sors azonban közbeszólt. Lajsz András kórházba került, a rosszulléte pontos oka továbbra is ismeretlen.
Trump egyik legfőbb belpolitikai szövetségese megdöbbentő és szenzációs béketervet jelentett be egy televíziós interjúban, meg kell hívni Putyint a NATO-ba.