Még mindig nem enyhül a kánikula, sőt. Csütörtökön 37, pénteken pedig akár 39 fokot is mutathatnak a hőmérők az ország egyes területein. A meteorológiai szolgálat kiadta a figyelmeztetést a hőség miatt, egyes vármegyékre másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
A MÁV-csoport csütörtöktől díjmentesen biztosít palackozott vizet utasainak a forgalmasabb vasútállomásokon, HÉV- és buszállomásokon - közölte a vasúttársaság.
Csütörtökön 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet az ország délkeleti vármegyéiben, pénteken pedig már az ország nagyobb részén – derül ki a HungaroMet Zrt. csütörtöki veszélyjelzéséből.
Pénteken az ország nagy részén zavartalan napsütés és szélcsend kíséri a kánikulát. A hőmérséklet 34 és 39 fok között alakul, ami komoly terhelést jelenthet a szervezetnek. Érdemes már most felkészülni a forró, fülledt időre.
Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos arra hívja fel a figyelmet, hogy hőségriadó van érvényben, amely komoly veszélyt jelenthet az állatok egészségére és jóllétére. Az extrém magas hőmérséklettel járó időjárási körülmények idején közleményében arra kéri az állattartókat, hogy fokozott figy
Szombaton tetőzik a kánikula, akkor akár 39 Celsius-fok is lehet, majd vasárnapra néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet. A hétvégén előbb északnyugaton, majd keleten lehet zápor, zivatar – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A következő napokban fokozódik a hőség, és nem várható számottevő csapadék az ország nagy részén, így az aszályos körülmények között a nyári növények kényszerérése várható - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Az egész országra érvényes vörös kód figyelmeztetést adott ki a Belügyminisztérium a hétvégére a rendkívüli hőség miatt. A speciális eljárásrend idején minden szociális intézmény köteles fogadni a hajléktalanokat, függetlenül a megszokott célcsoporttól. A hatóságok arra kérik a lakosságot, jelezzék a bajba jutott embereket a regionális diszpécsersz
Az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos szerint fontosak a megelőző intézkedések, mert a magas hőmérséklet kockázatot jelenthet a házi- és a vadon élő állatokra egyaránt.
A hétvégén minden hajléktalant be kell engedni a menedékhelyekre, függetlenül attól, kiknek nyújtanak szolgáltatást. Ha valaki veszélyben lévőt lát, hívja a regionális diszpécserszolgálatot.