2026. július 1-jén lejár a kriptoeszközök európai piacaira vonatkozó szabályozás (MiCA) szerinti átmeneti időszak. A MiCA kimondja, hogy minden kriptotőzsdének, brókernek vagy tárca szolgáltatónak, amely az EU-ban CASP ((Crypto-Asset Service Provider – kriptoeszköz-szolgáltató) engedély nélkül működik, azonnal be kell szüntetnie a működését július
A hazai gasztronómia és halászat idén egy különleges, történelmi mérföldkőhöz érkezik: megrendezésre kerül az 50. Ma-Hal Országos Halfőző Verseny, melynek Mohács ad otthont.
Az Országgyűlés egyhangúlag megszavazta a folyamatban lévő devizahiteles perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló javaslatot. Az eljárások kizárólag a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát, valamint a végrehajtói rendszer küszöbön álló átalakítását követően, egy külön törvény alapján folytatódhatnak.
Május végéig az államháztartás központi alrendszere 3806,3 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka. A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 3694,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 70,9 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi al
Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra Odin nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
Hosszú távú stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a SolServices Kft és az Ökumenikus Segélyszervezet. Az együttműködés új szintre emeli a 2023 óta tartó közös munkát, amelynek keretében a SolServices eddig közel 60 millió forint értékben támogatta a Segélyszervezet társadalmi és közösségi programjait.
Erősödő munkaerőhiánytól és a gazdaság növekedési kilátásainak romlásától tart a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének társelnöke a harmadik országokból érkező vendégmunkások magyarországi munkavállalási lehetőségeinek szigorítása miatt.
Az indiai mitológia és a hindu vallási hagyomány a világ egyik leggazdagabb és legösszetettebb kulturális öröksége. Bár rendkívül összetett világról van szó, számos elemét ma már azok is ismerik, akik soha nem mélyedtek el benne igazán. Siva és Ganésa neve sokaknak ismerős lehet, ahogy a karma vagy a mantra kifejezések is gyakran felbukkannak a hét
A Bradley Cooper rendezésében készült Searchlight Pictures alkotás érzékenyen vizsgálja a hosszú évek óta tartó párkapcsolatok érzelmi rétegeit, valamint azt, hogyan veszítjük el és találjuk meg újra önmagunkat egy kapcsolatban. A "Működik ez?" mozifilm, Will Arnett és Laura Dern főszereplésével, június 10-től érhető el a Disney+-on.
Óriási befektetői érdeklődés övezi a SpaceX tőzsdei bevezetését, a Bloomberg információi szerint a részvénykibocsátás alaposan túljegyzett. A vállalat részvénye pénteken debütálhat a Nasdaqon, és ha a tervek szerint zajlik le a tranzakció, minden idők legnagyobb IPO-jává válhat.
Minimális emelkedéssel fejezte be a hétfői kereskedést a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX a nemzetközi piacokhoz képest felülteljesített, miközben a vezető részvények közül csak az OTP gyengült. A Molt az olajár-emelkedés, a Richtert és a Magyar Telekomot pedig a befektetői kereslet támogatta.
Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával se
A Fintech Világa legutóbbi adásában Érczfalvi András műsorvezető és Siklós Bence, a Peak tanácsadója a Buy Now, Pay Later (BNPL) jelenséget járta körül. A beszélgetés középpontjában nem csupán a részletfizetési modell üzleti sikere állt, hanem annak pszichológiai háttere, a fogyasztói viselkedésre gyakorolt hatása, valamint a szabályozási és pénzüg
A 2026-os alaszkai tengerjáró-szezon minden korábbi rekordot felülmúlhat: több mint 65 hajó és 25 társaság jelenik meg az északi vizeken, miközben a kapacitás közel tíz százalékkal nő. A modern luxushajók és az érintetlen vadon találkozása teljesen új szintre emeli az utazási élményt - Alaszka pedig mára a prémium turizmus egyik legizgalmasabb célp
Az üzemanyag-megtakarítás a mezőgazdaságban sokrétű megközelítést igényel: a gépbeállításoktól a precíziós technológiákig számos tényező játszik szerepet a költségek csökkentésében.
A hollandok a japánokkal harcolhatnak a csoportelsőségért, de ebbe azért beleszólna a PL-es tüzérekkel érkező svéd válogatott, Tunézia pedig a nagy veréseket szeretné elkerülni. Itt az F-csoport bemutatója.
A kriptobányászatból ismert Bitmine Immersion Technologies az elmúlt hónapokban teljesen új szerepben tűnt fel a piacon: a vállalat mára a világ egyik legnagyobb Ethereum-felhalmozójává vált. A cég a múlt héten további 126 971 ETH-t vásárolt mintegy 207 millió dollárért, vagyis nagyjából 72,5 milliárd forintért. Ezzel Ethereum-állománya 5 543 872 E
A tavalyi betakarításból maradt jelentős mennyiségű betárolt burgonya miatt a francia burgonyaágazat szereplői közös intézkedésekben állapodtak meg, hogy tehermentesítsék a piacot a friss betakarítás előtt, olvastuk a fruchthandel.de portál cikkét.
Erősödéssel zárta a hétfői napot a forint a bankközi devizapiacon. A magyar fizetőeszköz az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is javítani tudott reggelhez képest.
Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és Adria Régió-vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az Otp Bank elnöke – jelentette be a Menedzserek Országos Szövetsége.
Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az Adria Régió vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke - közölte a Menedzserek Országos Szövetség hétfőn az MTI-vel.
Egyre több a figyelmeztető jel az amerikai részvénypiacon, ezért a befektetőknek érdemes lehet profitot realizálniuk - figyelmeztetett a Bank of America. A bank stratégái szerint a korábbi piaci csúcsok előtt megfigyelt medvepiaci jelzések jelentős része már most aktiválódott, miközben az S&P 500 rekordközeli szinteken forog, írja a Bloomberg.
Rég túl vagyunk már azon a korszakon, amikor a telefonvásárlást a technikai adatlapok, a processzormagok és a gigabájtok száma határozta meg. A prémium középkategóriában a hardver mára felnőtt a mindennapi igényekhez, így a hangsúly áthelyeződött egy új, sokkal személyesebb színtérre: hogyan illeszkedik az eszköz az élet- és az öltözködési stílusun
A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott besorolásán - tájékoztatta az MTI-t a gazdaságkutató hétfőn.
Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket - derül ki egy friss kutatásból. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem ren
Az alapító, Tomcsányi Pál ügyvezető a generációváltás kapujában állva a szerkezetváltás mellett döntött, a birtokméret optimalizálását, frisspiaci fajták bevezetését és az öntözésfejlesztést tűzte célul.
Az "Alice és Steve" című sorozat egy tökéletesen rendhagyó romantikus vígjáték, amely a barátságot, a családot és a szerelemet tárja fel, humorosan és kaotikusan. A díjnyertes brit vígjáték-dráma felteszi a kérdést: meddig mennél el a szerelemért vagy a bosszúért? A sorozat június 8-án debütál a Disney+-on, és mind a hat epizód egyszerre elérhető l
A Sport1 élőben közvetítette a női kézilabda Bajnokok Ligája Final4-jának minden mérkőzését. A Győri Audi ETO KC ugyan vereséget szenvedett a Metztől, de a döntő így is a szezon legnézettebb közvetítése lett a rekordszámú magyar meccset hozó BL-szezonból.
Leminősítés nélkül zárult az idei első hitelminősítői kör, ám a három nagy nemzetközi minősítő továbbra is negatív kilátással értékeli Magyarországot. A GKI szerint ez nem a veszély elmúlását, hanem csupán időnyerést jelent. Az elemzők azt vizsgálták, milyen feltételek teljesülése szükséges ahhoz, hogy az év végi felülvizsgálatok kedvezőbb eredmény
Az Európai Unió az ingyenes európai utazást biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében megnyílt pályázat alapján 40 912 európai, köztük – kvóta alapján – 892 magyar fiatalnak osztott ki ingyenes európai utazási bérletet – közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója az AI-forradalom egyik legismertebb arca lett, szavai pedig ma már dollármilliárdokat mozgatnak meg a tőzsdéken. A Bloomberg szerint azonban éppen ez jelentheti a problémát. Miközben a chipgyártók részvényei szárnyalnak és egyre több befektető lát minden technológiai vállalatban AI-sztorit, a piac kezd túlfűt
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
Újabb találgatások indultak el Donald Trump egészségi állapotáról, miután egy szakember stroke-ra utaló jeleket vélt felfedezni az amerikai elnök egy közelmúltbeli nyilvános szereplésén. A szakértő egy videóelemzésben több tünetet is felsorolt, ugyanakkor a Fehér Ház és Trump orvosi stábja továbbra is visszautasítja az egészségi problémákról szóló