A Budapesti Értéktőzsde is publikálta első negyedéves számait. Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő fordította le őket a hétköznapok nyelvére az InfoRádió megkeresésére.
A digitális és nyomtatott sajtótermékeket előfizetéses rendszerben értékesítő lapkiadókat és tartalomszolgáltatókat is érinti a június 19-én hatályba lépő új uniós fogyasztóvédelmi szabályozás, amely szerint a vállalatoknak könnyen elérhető elállási funkciót, úgynevezett "elállási gombot" kell biztosítaniuk fogyasztóik számára – hívta fel a figyelm
Egy friss kutatás rámutat, hogy bár a lakosság jelentős része tart a mesterséges intelligencia okozta állásvesztéstől, kevesen értik, mely társadalmi csoportok a legsebezhetőbbek. A felmérés szerint az automatizáció leginkább a meglévő egyenlőtlenségeket erősítheti fel.
Hiába utaltatták kiskorú gyerekeik számlájára a a youtube és TikTok videóik révén szerzett bevételeiket az influenszerek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elől nem sikerült eltitkolni a pénzt. A tartalomgyártóknak nem csak az elmaradt adót kell befizetniük.
Akár 25 százalékkal nagyobb hatékonyság, rendkívül alacsony zajszint, a környezeti hatások csökkentése – többek között ezeket az előnyöket kínálja a Schneider Electric új, Uniflair XCA hűtőberendezés termékcsaládja. A készülékeket kimondottan
Sokan idősebb korukban sem hagynak fel a világjárással, sőt, a nyugdíjba vonulással együtt járó több szabadidőnek köszönhetően sokan még gyakrabban is járnak külföldre ebben az életszakaszban. Ennek ellenére sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az utasbiztosítások feltételei gyakran életkorhoz kötött korlátozásokat tartalmaznak. Egyes biztosítók m
Miközben Európában és Amerikában kamatemelésre lehet számítani, az MNB akár faraghat is a forinthoz tartozó kamatprémiumból. A támogatott hitelek miatt ezzel rengeteget spórolna a költségvetés.
A kriptovaluták világában hosszú éveken keresztül a „Web3”, a decentralizáció és a hagyományos pénzügyi rendszer leváltása számítottak a legnépszerűbb hívószavaknak. Most azonban úgy tűnik, hogy a piac új korszakba lép. Egyre több iparági szereplő szerint a jövő nem a pénzügyi rendszer és a blokklánc-technológia szétválásáról, hanem azok teljes öss
Spanyolország déli tartományaiban, elsősorban Andalúziában a tavaszi viharok miatt késve kezdődött a burgonyaszezon, ami a vetésterület csökkenésével is együtt járt. Marco Román, az Asociafruit burgonyaágazati elnöke szerint a terület 5%-kal zsugorodott, mintegy 10 ezer hektárra, ugyanakkor a 2025‑ös évhez képest még így is magasabb hozamra számíta
Ma már szelfivel megnyithatjuk a számlánkat, aktiválhatjuk a bankkártyánkat egyetlen mobilappal, kiolvashatjuk az elfelejtett PIN-kódunkat és átállíthatjuk a bankkártyás vagy átutalási limitünket is. A Revolut is erre építi az üzleti modelljét: minden pénzügyet egyetlen mobilappal el lehessen intézni. Vajon tényleg elég manapság egy banki mobilappl
Nyilvánosságra hozza Magyarország helyreállítási tervét a következő napokban a kormány, amely az európai uniós források hazahozatalának feltétele. A következő pénzügyminiszteri tanácskozáson már a magyar terv lesz a terítéken – közölte a pénzügyminiszter a Facebookon pénteken, tájékoztatott az MTI.
A Budapesti Corvinus Egyetem HR Business Partner egyéves szakirányú továbbképzése azoknak a HR-szakembereknek szól, akik készek szakmailag és személyesen is fejlődni, és stratégiai-üzleti szemléletben aktívan formálni a szervezet működését. A diploma a HR, az üzlet és a szervezetfejlesztés metszéspontjában ad a gyakorlatban közvetlenül alkalmazható
Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör az Év strandétele versenyt, amelynek újdonsága, hogy megválasztják az Év beach food palacsintáját is - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
Még a vártnál is magasabb árfolyamon ment tőzsdére a SpaceX pénteken. Az űrtechnológiát és a mesterséges intelligenciát ötvöző vállalat bevezetése körül hónapok óta óriási volt a felhajtás, de a jelenlegi teljesítménye nem indokolja az árazását.
A vizekben elveszített, elhagyott vagy eldobott horgász- és halászeszközök világszerte komoly terhelést jelentenek az élővilág számára. Nemcsak a vízszennyezés miatt okoznak problémát: gyakran olyan állatok is horogra akadnak, belegabalyodnak a zsinórokba vagy csapdába esnek, amelyek nem a horgászat célpontjai. Ezt a jelenséget nevezik járulékos fo
Kilencezer előnevelt menyhalat telepítettek a Balatonba a tó őshonos halállományának erősítése és az ökológiai egyensúly fenntartása érdekében. Az állománypótlás egyszerre szolgálja a természetvédelmi célokat és javítja a horgászati lehetőségeket - írta meg a Pénzcentrum.
A Tesla vezérigazgatója tőzsdére vitte űripari cégét, a SpaceX-et és sosem látott magasságokba jutott. Ha egymilliós emberi kolóniát hoz létre a Marson, akkor még ennél is sokkal gazdagabb lehet. Musk, aki a SpaceX elnöke, vezérigazgatója és műszaki igazgatója is egyben, az űripari vállalat 4,8 milliárd részvényével rendelkezik, amelyek értéke 715
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára legalább december közepéig továbbra is hatósági árképzés alapján alakul az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutaknál - közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek az özvegyi nyugdíj szabályaiban.
Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) a forrólevegős sütők energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára. A program célja annak feltárása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettud
Miközben a vállalatok egyre inkább elvárják a mesterséges intelligencia magabiztos használatát, sok friss diplomás még mindig úgy gondolja, hogy az AI alkalmazása egyenlő a csalással. A Deloitte egyik vezetője szerint az egyetemek nem készítik fel megfelelően a hallgatókat az AI-alapú munka világára, ami komoly versenyhátrányt okozhat a pályakezdők
Az Anthropic új mérföldkőhöz érkezett: a vállalat először teszi elérhetővé a nyilvánosság számára legkorszerűbb mesterségesintelligencia-technológiájának egy részét.
A HMS Networks bemutatja az új Ewon Edge & Cloud egységes ipari csatlakozási platformot, ami a plug-and-play peremhálózati átjárókat egy felhőalapú előfizetési szolgáltatással ötvözi, hogy egyszerű, biztonságos távoli hozzáférést biztosítson
Miközben az Alföldön évszázados aszályok pusztítanak, és a talajból több száz milliméternyi víz hiányzik, a hazai agrárpolitika továbbra is milliárdos betonmonstrumokkal és felesleges exportgabonával tetézi a bajt.
A muskátli a nyár sztárja, de a kánikula könnyen végzetes lehet számára. Mutatjuk, hogyan ismerd fel a túlöntözés és kiszáradás jeleit, és hogyan mentsd meg!
A klímaváltozás és a globális áruforgalom miatt rohamosan terjednek az idegenhonos betolakodók, amelyek a magyar méhészetet és a növénykultúrát is összeomlással fenyegetik.
Őszibarack terméseinek héján fehéres színű foltok jelentek meg. A fa levelein nem látok semmi tünetet. Mi lehet ez a számomra szokatlan betegség? Képet csatolok róla.
Orvoshiány, várólisták, lyukas kassza – noha a német egészségügy GDP-arányosan is sokkal több pénzből működik, mint a magyar, mégis vannak hasonló válságtünetek. A kormány reformmal próbálkozik.
Egy friss felmérés szerint 2035-re minden második modern raktár alkalmazhat automatizált megoldásokat. A Prologis Research friss elemzése szerint 2025-ben világszerte a modern logisztikai területek már mintegy 30%-ában használtak automatizációs megoldásokat, ami 5-10%-os növekedést mutat az öt évvel korábban mért adatokhoz képest. A Prologis trende
Az adatelemző stábok az edzők egyik legfontosabb háttértámogatását jelentik a modern futballban. Hogy mennyire nem üres szavak ezek, azt bizonyítja az Arsenal szöglet után szerzett góljainak száma a PL idei szezonjában.
David Sullivan, a West Ham United legnagyobb részvényese és korábbi társelnöke évtizedeken át a brit bulvár- és pornóipar egyik meghatározó alakja volt. A BBC Panorama műsora most súlyos vádakat tárt fel vele kapcsolatban, amelyeket Sullivan tagad. Joan Smith, a The Guardian szerzője szerint azonban az ügy túlmutat egyetlen ember botrányán: egy egé
A Ford megfizethető elektromos pickupjának prototípusai hamarosan Detroit útjain is feltűnhetnek, miközben a vállalat a 2027-es piaci bevezetésre készül.
A Sandvik Coromant, a fémforgácsolási szerszámok és gyártási megoldások szakértője, továbbfejlesztette szerszámfelújítási szolgáltatását a tömör szerszámok számára. A továbbfejlesztett szolgáltatás a korábban manuális, több lépcsős munkafolyamatot egy egyszerűsített, teljes mértékben