Miközben a Microsoft dolgozói egyre inkább érzik munkájuk jelentőségét és nagyobb felhatalmazást kapnak, a vállalat legfrissebb belső felmérése szerint nő a bizonytalanság és a nyomásérzet a szervezeten belül. A HR-átalakítások és a szigorodó teljesítményelvárások a vezetők megítélésére is hatással vannak.
Olvasója alig, mégis kormányzati hirdetésekkel volt teletömve a volt propagandaminiszter volt feleségének bulvárlapja. És 6 milliárdos osztalékot termelt az elmúlt években.
Ilyen, amikor két feketeöves rendezvényes alapít egy rendezvényszervező céget: az M15 Event-ben nemcsak az elképesztő mennyiségű, összegyűlt tapasztalat az extra, hanem az is, hogy egy kreatív boutique ügynökségből nőtte ki magát. Így a rendezvényes csapat mellett, egy ajtóval arrébb ott ül egy teljes kreatív csapat is, akik a vizuális megoldásoktó
A fideszes politikusok által osztogatott műanyag kismotorokra vonatkozó adatokat a Kulturális és Innovációs Minisztérium jogutódja, a Szociális és Családügyi Minisztérium adta ki.
Bemutatta a Rolls-Royce a megújult Spectre Series II-t, amelynek Black Badge változata 680 lóerős teljesítményével minden idők legerősebb Rolls-Royce modelljévé avanzsált.
Gyerekkori emlékei miatt hosszú éveken át kifejezetten távol állt tőle a karácsony, ezért saját bevallása szerint ő volt a társaság Grincse. Annoni Zita a Ridikül vendégeként mesélt arról, hogyan változott meg az ünnepekhez való viszonya, és miért tartja ma már fontosnak, hogy saját családjában új hagyományokat teremtsen.
Franciaországba bőséges kínálat jellemzi a szamóca piacát. A korai fajták hozamai kiválóak voltak, az árak alakulásában az importnak is komoly szerepe volt, de az élénk kereslet segített felszívni a nagyobb mennyiségeket.
Miközben a vállalatok abban a hitben automatizálják a HR-folyamatokat, hogy a mesterséges intelligencia végleg száműzi az előítéleteket és felpörgeti a hatékonyságot, a jelentkezők saját AI-botjaikkal vágtak vissza, így a toborzási piac mára a robotok kaotikus és követhetetlen mérkőzésévé vált. Papp Tamás István HR szakértő írása.
A közel-keleti válság és a Hormuzi-szoros lezárása visszafogja a kínai e-kereskedelmi óriások terjeszkedését. A megugró szállítási költségek, valamint az inflációtól való félelem lesújtó kínai export számokat produkált. Mi történt? Lassul a kínai e-kereskedelmi cégek globális terjeszkedése, mivel az iráni háború miatt megugrottak a szállítási költs
A Menedzserszövetség 31. alkalommal rendezte meg a hazai üzleti élet Oscar-gálájaként is emlegetett Év Menedzsere Díjátadót. A csaknem 35 éves szervezet több mint 330 vendéggel együtt ünnepelte az üzleti élet kiválóságait a Budapest Marriott Hotelben. A gálaest igazi különlegességgel is szolgált.
Bár az elmúlt években sokat változott a filmipar, Gryllus Dorka szerint még mindig nem természetes, hogy a nők ugyanazokat a lehetőségeket kapják, mint férfi kollégáik. A színésznő egy nemzetközi női filmfesztivál vendégeként beszélt arról, miért maradnak sokszor kimondatlanul bizonyos történetek, és miért halad lassabban a változás, mint azt sokan
A nyugat felől érkező hidegfront mozgása lelalassul fölöttünk, szerda estétől nagyobb területet érintő csapadék körvonalazódik. Nem tart sokáig a nyugodt, nyárias idő, nyugat felől ugyanis hidegfront közeledik, merlynek előterében már holnap délutántól záporok, zivatarok alakulhatnak ki az ország nyugati, északnyugati részén és helyenként északon.
A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendeletben módosította a biztonsági kőolajtermék-készletek felhasználásának szabályait, amelynek lényege a készletértékesítési és nagykereskedelmi árak emelése. A benzin nettó készletértékesítési ára 270,25 forintról 283,45 forintra, a gázolajé 300,48 forintról 310,47 forintra nő literenként. A ko
A jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer alkalmatlan a politikusok vagyoni helyzetének és vagyongyarapodásának nyomon követésére, ezért átfogó reformra van szükség – erről írt Facebook-bejegyzésében Forsthoffer Ágnes. Az Országgyűlés elnöke szerint a változtatás nemcsak az átláthatóság, hanem az uniós forrásokhoz való hozzáférés szempontjából is ele
Sok ügyfél már hetek óta vár a csomagjára. A cég vezérigazgatója szerint tovább nehezíti a helyzetet, hogy jelenleg is zajlik hálózatuk egyesítése a Packetáéval, de hamarosan stabilizálódhat a helyzet.
Bár a nyári szezon kezdetével újra szárnyra kaptak a milliós balatoni luxusfizetésekről szóló pletykák, a Világgazdaság körképe szerint a valóságban a szakácsok többsége nettó 500 és 850 ezer forint közötti bérsávra számíthat, a munkaadók pedig ma már ingyen szállással és étkezéssel kénytelenek harcolni a jó szakemberekért.
Miközben Hollywood egyre inkább a mozis premier fontosságát hangsúlyozza, a Netflix továbbra is a streamingben hisz. A vállalat filmes részlegének vezetője most egyértelművé tette: ha egy rendező ragaszkodik a hagyományos mozibemutatóhoz, könnyen lehet, hogy nem a Netflix lesz a partnere.
Az aszalt gyümölcsök és az olajos magvak ma már az egészségtudatos táplálkozás szimbólumaivá váltak. Egy marék mandula, néhány szem dió vagy egy adag aszalt sárgabarack sokak számára a tudatos nassolást jelenti. Ezekben a termékekben azonban olyan szennyezők is megjelenhetnek, amelyek szabad szemmel nem láthatók, mégis komoly élelmiszerbiztonsági j
A kiégést sokan még mindig elsősorban a túlterheléssel azonosítják, a kutatások azonban arra utalnak, hogy legalább ilyen károsak lehetnek az értelmetlennek vagy a munkakörhöz méltatlannak érzett feladatok. Az úgynevezett „illegitim feladatok” nemcsak a motivációt rombolják, hanem hosszabb távon a stressz, a fluktuáció és a kiégés kockázatát is növ
A gyermekvédelem volt az egyik fő téma a parlamentben a hétfői ülésen. Mi történt? A szociális és családügyi miniszter a mai napon menesztette öt gyerekvédelmi szervezet vezetőjét – ezt Magyar Péter jelentette be parlamentben. Kátai-Németh Vilmos felmentette Segítség az áldozatoknak: A vezetők eltávolítása mellett a Tisza-kormány arról is döntött,
Májusban 43,5 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere, szemben az egy évvel korábbi 129,5 milliárd forintos szufficittel - írja friss gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.
Hatalmas, aranyhalra emlékeztető koi pontyot akasztott meg egy horgászhölgy az Ecsédi-tónál. A vízterület egyik legismertebb és leglátványosabb lakója ismét megmutatta magát, amivel felejthetetlen élményt szerzett a szerencsés horgásznak.
Az uniós forrásokhoz szükséges feltételek teljesítése, pótköltségvetés összeállítása, és intézményi reformok szükségesek, hogy Magyarország ne kerüljön bóvli kategóriába az ősszel a hitelminősítőknél. Mi történt? A három nagy hitelminősítő jelezte, hogy Magyarországnak mit kell teljesítenie, ha z ősszel is meg akarja tartani a befektetésre ajánlott
Túltermelési válság okozott összeomlást az európai burgonyapiacon, ami a hatalmas importnyomás miatt a hazai termelőket is nehéz helyzetbe hozta. Bár a nyugat-európai készletek mostanra apadni kezdtek, és a hazai kereslet is élénkül, a rendkívüli aszály, a tavaszi fagyok és a súlyos talajvízhiány miatt egyre több magyar kis- és közepes gazdaság hag
Dr. Szászi Istvánnak ítélték oda a magyar üzleti élet egyik legrangosabb elismerését, az Év Menedzsere Díjat. A magyarországi Bosch csoport vezetője hosszú évek óta aktív szerepet vállal a hazai innovációs ökoszisztéma kiépítésében
A tárgyalások megrekedtek az Egyesült Államok és Irán között, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy Tel-Aviv és Teherán ismét lőni kezdték egymást a hétvégén. Mi történt? Az Egyesült Államok elnöke a Truth közösségi média oldalán szólította fel Izraelt és Iránt, hogy hagyjanak fel a harcokkal – írta meg a HVG. Azonnali tűzszünetre szólította fel a ké
Horvátország több alapvető élelmiszerből továbbra is behozatalra szorul, miközben gabonából és olajnövényekből jelentős többletet termel - írta hétfői elemzésében a Jutarnji List című horvát napilap. Az újság a horvát mezőgazdasági minisztérium és a statisztikai hivatal adatai alapján készített elemzésében azt írta: a horvát mezőgazdaság egyik legn
A napokban rajtoló 2026-os labdarúgó-világbajnokság kapcsán a munkáltatóknak nemcsak a szurkolói láz, hanem a várható termelékenység-visszaesés miatt is fájhat a fejük. A szakértők szerint a rendhagyó kezdési időpontok és a torna hossza jelentős gazdasági károkat és munkahelyi mulasztásokat okozhat.
Az NB I. bevétele nagyjából kilencszeresére nőtt az Orbán-kormány alatt. Mi történt? Látványos grafikonon mutatta be a G7, hogy miként ömlött a pénz a magyar fociba az Orbán-kormány másfél évtizedes regnálása alatt. Csak 2025-ben 70 milliárd forint bevétele volt az NB I.-es csapatokat fenntartó társaságoknak, ami éves alapon 10 százalékos növekedés
A bizalom elvesztésének leggyorsabb útja, ha egy vezető akkor is jólétet tettet, amikor valójában nehézségekkel küzd. Russell Robinson stratégiai tanácsadó szerint az igazi vezetés az önismerettel, a saját értékek és határok tisztázásával kezdődik.
A boltokban nagyjából 5 ezer forintért kapható műanyag játékmotorokat az Orbán-kormány 15 ezer forintért vásárolta, összesen 12 ezer darabot. Mi történt? Nagyjából 185,3 millió forintért vásárolt 12 ezer műanyag játékmotort a Fidesz-kormány Balásy Gyula cégeitől tavaly novemberben– derítette ki az Átlátszó. Ez darabonként 15 ezer forintot jelent, a
Lassan véget ér a tanév, a vizsgaidőszak finisével párhuzamosan pedig a diákok tízezrei jelennek meg a hazai munkaerőpiacon. A nyári szezon nemcsak a fesztiválokról és a pihenésről, hanem egyre inkább az anyagi függetlenség megteremtéséről szól, hiszen számos hallgatónak már most meg kell alapoznia a következő tanév lakhatási költségeit.
Több százezer forinttal csökkentette az Országgyűlés a parlamenti képviselők fizetését. Mi történt? Egyhangúlag megszavazta az Országgyűlés a képviselői fizetések csökkentéséről szóló törvényt – írta meg a Telex. Emellett a parlamenti frakciók támogatását is csökkentették. Kontextus: A képviselői fizetések csökkentéséről szóló törvényjavaslatot máj
Folytattuk beszélgetésünket a Forbes Money podcastban Karagich Istvánnal a vagyonadóról. A Blochamps Capital ügyvezetője szerint számos európai példa bizonyítja, hogy egy ilyen adó minimális állami bevételt termel, miközben sokat árt több ezer kkv-nak. A szakértő szerint most fontosabb, hogy helyreállítsuk a bizalmat a kormányzat és a hazai vállala
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - han
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
Kínlódsz a paprikával, mert virágai sorra lehullanak? Nem csak a forróság, de egy gyakori hiba is okozhatja a terméskiesést. Mutatjuk a megoldásokat, hogy megmaradjon a termés.
Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Az Ikrekre különleges lehetőség vár, az Oroszlán vállalja a tettei következményeit! Karrier horoszkóp: 2026.06.09. Kos A hűség kulcsfontosságú része a sikerednek, főleg ma. Mutasd meg ezt a hűséget úgy, hogy többet teljesítesz az elvártnál. Ha nem érzed úgy, hogy ilyen szinten elköteleződnél a jelenlegi munkád mellett, akkor jobb, ha egy újat keres