A Mol Nyrt. megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására – tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Évtizedek óta először mutatták ki az újvilági csavarlégy jelenlétét az Egyesült Államok területén, miután a dél-texasi La Pryor egyik gazdaságában egy fertőzött borjút találtak. Az eset azonnali hatósági intézkedéseket váltott ki, és komoly aggodalmat keltett az amúgy is történelmi mélyponton lévő amerikai szarvasmarha-állomány jövője miatt aggódó
Nem könnyű a helyzete a munkaerőpiacon a 50 éven felüli nőknek, akiknek több körülmény is nehezíti a munkavállalását – mondta Szegedi Andrea, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója.
Kína egyik legfontosabb zöldségtermesztő térségében, Shouguang körzetében egyre nagyobb mértékben alkalmaznak mesterséges intelligenciát és különböző intelligens technológiákat a hajtatott termesztésben. Az április 20. és május 30 között megrendezésre kerülő 27. China (Shouguang) International Vegetable Science and Technology Expo átfogó képet ad a
A Pinglu-csatorna építése a végéhez közeledik, és szeptembertől közvetlen vízi kapcsolatot teremt Kína délnyugati térsége és a tengeri kikötők között. A gigászi projekt jelentősen javítja a kereskedelmi lehetőségeket és csökkenti a belső tartományok függését a keleti parti kikötőktől.
Évente átlagosan 12 millió forintjába kerül a Vérteserdő Zrt.-nek az erdőkben hátrahagyott illegális hulladék felszámolása. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a környezetszennyezésért már nem a kirándulók a felelősek, a probléma fő forrását ugyanis az építési, bontási és ipari törmeléket lerakó, a hivatalos elszállítási költségeket megspórolni akar
A közgazdaságtan legizgalmasabb számai nem a tankönyvek lábjegyzeteiben élnek. Nem is steril grafikonokon vagy Excel-táblák mélyén. A legemlékezetesebb gazdasági számok többnyire akkor születnek, amikor a gazdaság a feje tetejére áll. Amikor a pénz már nem működik pénzként; amikor egy bank nagyobbra nő, mint az egész ország; amikor az olaj ára nega
Az utóbbi 24 óra csapadékos időjárás hatására jelentősen csökkent a tűzveszély Baranya vármegyében, ezért 2026. június 7-től visszavonják a tűzgyújtási tilalmat
A parlamenti képviselők tiszteletdíjának csökkentése, valamint a költségvetés helyzetének pontos felülvizsgálata áll a kormány e heti munkájának középpontjában – derül ki Kármán András pénzügyminiszter közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből. A tárcavezető ismertette az előttünk álló napok legfontosabb kormányzati feladatait, amelyek között a pol
350 hektárnyi modern üvegház létesül egy gigaprojekt keretében Szaúd-Arábiában. A projekt célja 2030-ra napi 1000 tonna zöldség-gyümölcs előállítása, ami a közel-keleti országon kívül a téli európai piacok ellátását is biztosítja majd - írta meg a FruitVeB.
A Velencei-tó tartós vízszintcsökkenése mára az egész térség jövőjét fenyegető válsággá alakult, a hiányzó 20 millió köbméteres vízmennyiség pótlása pedig halaszthatatlan feladattá vált. Bár az évek óta tartó csapadékhiány okozta kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született – mint például a Duna vizének átemelése, karsztvíz vagy ti
Rosszul tárolt ebéd, nem megfelelően átsült hús vagy egy elmulasztott kézmosás - ennyi is elég lehet ahhoz, hogy az élelmiszer ne táplálékot, hanem veszélyt jelentsen. Erre hívja fel a figyelmet a 2026-os Élelmiszerbiztonsági Világnap. „Kockázatoktól a megoldásig - biztonságos élelmiszert mindenkinek!” a június 7-ei világnap idei mottója, melyhez k
A június kritikus időszak bizonyos évelők és cserjék metszése szempontjából. A megfelelő időben elvégzett visszavágás nemcsak a növények egészségét és formáját őrzi meg, hanem megelőzi a magképződés okozta kimerülést, miközben újabb, bőséges virágzásra serkenti őket - tudósított a 168.hu.
A hagyományos, magas hőmérsékleten végzett tartósítási eljárások (pasztőrözés, sterilezés) biztosítják ugyan a termék mikrobiológiai stabilitását, hátrányuk viszont, hogy hatásukra a vitaminok, az aromák, a bioaktív komponensek mennyisége csökken, ezáltal a felhasznált alapanyagok eredeti tulajdonságai is változnak. Erre lehet megoldás a pulzáló el
Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, majd egy hidegfront érkezik, amely mögött visszaesik a hőmérséklet, csütörtökön napközben már csak 22-27 fok várható, és esőre, záporra, zivatarra is számítani kell. A hét végére azonban visszatér a napos, jellemzően száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzés
Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.
A túlöntözés nyáron gyakori hiba, ami gyorsan tönkreteheti kedvenc növényedet. Mutatjuk a tipikus tüneteket és a helyes öntözési praktikákat, hogy a növények szépek maradjanak!
A SpaceX régóta az egyik leginkább várt tőzsdei bevezetésnek számít, és a vállalat állítólag részvényenként 135 dolláros fix kibocsátási árat céloz meg. Első pillantásra ez vonzó lehet a kisbefektetők számára, hiszen úgy tűnhet, hogy viszonylag alacsony összeggel is részesedést szerezhetnek Elon Musk űripari vállalatában. A valóság azonban ennél jó
Az Oroszlán érvényesítse akaratát, a Mérleg súrlódásra számíthat, a Vízöntő fogadja el tettei következményét! Karrier horoszkóp: 2026.06.08. Kos Amit mások helytelennek vagy nemkívánatosnak látnak, az pontosan az általad keresett karrierlehetőség lehet. Valószínűleg óriási lehetőségeket fedezhetsz fel valamiben, amit mások egy pillantás nélkül elve
Így veszi le a terhet a partnerek válláról a ZLT, ráadásul díjmentes szolgáltatást is kínálva, apróbetűs rész nélkül. Ónadi Róbert, a ZLT Magyarország Kft. kiemelt értékesítési támogatója adott interjút az autopro.hu-nak az Ipar Napjai kiállításon a ZLT automatáiról. – Az intelligens rezsianyag menedzsment, vagyis az IRM a ZLT egyik legfőbb szolgál
A Niveus egy évvel a közel 600 vállalkozás bevonásával készült országos KKV-felmérés után megvizsgálta, mi valósult meg a vállalkozások által megfogalmazott javaslatokból. Az eredmények szerint a könnyítési igények többsége ma is aktuális, miközben csak korlátozott előrelépés történt az adminisztratív és finanszírozási terhek csökkentésében.
Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
A klímaváltozásról szóló vitákban gyakran a kibocsátáscsökkentés kerül a figyelem középpontjába. Az új klímatörvény koncepciója azonban ennél jóval szélesebb képet rajzol. A dokumentum szerint a klímaváltozás nem kizárólag környezeti kérdés, hanem olyan gazdasági kihívás, amely a vállalatoktól az önkormányzatokon át a teljes magyar gazdaság működés
Az Lg Electronics (Lg) 2026-os televíziós újdonságai megmutatják, merre fejlődik a prémium otthoni szórakoztatás, és hogyan lehet nagyképernyős élményt úgy fejleszteni, hogy az ne csak látványosabb, hanem a mindennapi használatban is kényelmesebb, személyesebb és jobban integrálható legyen az otthonokba. Az új készülékek már megtekinthetők az Lg b
Szeméttelepeken és elfeledett raktárak mélyén hever Európa gazdasági függetlenségének kulcsa: egy friss nemzetközi kutatás azt állítja, hogy a leselejtezett mobiltelefonok, a rozsdásodó szélturbinák és a kiszolgált autóakkumulátorok jelenleg még környezeti
A bitcoin az elmúlt hetekben komoly nyomás alá került, és egy hónap alatt 25 százalékos veszteséget szenvedett el. Az ilyen gyorsan lejátszódó esések technikai szempontból olyan szintre vihetik a piacot, ahol rövid távon akár egy korrekciós emelkedés is kialakulhat. A bitcoin 2020 óta nem volt ennyire túladott Elemzők szerint az egyik népszerű elem
A forint a szintlépésre vágyó magyar cégeknek súlyos versenyhátrányt okoz, mert egy vaskos biztonsági puffert kell beépíteniük az eurós árajánlataikba.
A madarak sokkal éberebbek és gyanakvóbbak, mint azt korábban bárki gondolta volna. Sőt, képesek különbséget tenni a megközelítő személy neme között is, és ez komoly tanulságokkal szolgál az állati viselkedéstan, valamint a környezeti hatások megértése terén.
Az elmúlt egy hónap során 25 százalékot esett a bitcoin árfolyama. A május 4-i hetet még 82 000 fölött nyitó BTC-vel ma reggel 62 300 dollár környékén kereskedtek. Bitcoin árfolyam alakulása 2026-ban A jelenlegi árfolyam több mint 50 százalékkal van a 2025 októberében elért 126 000 dolláros történelmi csúcspont alatt, és újra átlépte az egyik
Milyen uniós pénzek vannak, és mennyihez férünk most hozzá? Mennyit buktunk el, és mennyit szerezhetünk még? Mennyit "hozott haza" az előző és a jelenlegi kormány? Összeszedtük.
Egy virágos kert nemcsak a szemnek nyújt élményt és a beporzó rovarok táplálékgyűjtését segíti, hanem afféle házipatikaként is szolgálhat. Számos előnyös élettani tulajdonsága van a levendulának, a kakukkmáknak vagy a búzavirágnak.
Több mint 173 milliárd forint pluszt mutatott áprilisban a devizabetét-tranzakciók egyenlege, ami egyértelműen arra utal, hogy a lakosság igyekezett kihasználni az erős forint adta lehetőségeket – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A nagy kereslet miatt a devizabetétek állománya annak ellenére is emelkedni tudott az év negyedik hónapjában, ho
A banki kedvezmények hosszú ideje elsősorban az új ügyfelek megszerzéséről szólnak: számlanyitási bónuszok, induló akciók és egyszeri promóciók várják az új belépőket. A meglévő ügyfelek eközben gyakran ugyanazokat a szolgáltatásokat használják évekig egyedi kedvezmények nélkül. A digitális bankolás és az adatvezérelt ajánlati rendszerek fejlődésév
A több évtizedes médiapiaci tapasztalattal rendelkező Murányi András látja el az Index felelős szerkesztői feladatait. A hivatalos tájékoztatás szerint támogatja a kiadvány megújulását, valamint a lap szakmai pozíciójának további erősítésén dolgozik majd. Murányi András a magyar sajtó meghatározó alakja. Pályafutása során dolgozott a Nemzeti Sportn
A természet közelsége feltölt, kikapcsol és élményekkel gazdagít – különösen igaz ez a mondás gyermekek, kirándulók és hobbikertészek számára. Ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal is, hogy a szabadban töltött idő együtt járhat bizonyos egészségügyi kockázatokkal. A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdők mélyén, hanem kertekben, parkokban,
A New York Knicks legyőzte a San Antonio Spurst az NBA-döntő második mérkőzésén, ezzel 2-0-ra vezet a párharcban. A Knicks számára ez már önmagában is történelmi jelentőségű szereplés. A csapat 1999 óta először jutott döntőbe, a bajnoki címet pedig legutóbb 1973-ban nyerte meg. Az NBA-döntő 4 győzelemig tart, tehát a párharc maximum 7 meccset fogla
Új szerződést és jelentős fizetésemelést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál. Az angol bajnok klub a hírek szerint már most hosszabb távra tervez a magyar válogatott csapatkapitányával, noha jelenlegi megállapodása még két évig érvényes. A tervezett új kontraktus nemcsak a maradását biztosíthatja 2030-ig, hanem a fizetését is jelentősen megeme
A Magyar Nemzeti Bank megerősítette, amit sok megtakarító már régóta érzékelt: a megtakarítások világában hatalmas változás következett be. Mivel a lekötött betétek kamatai messze elmaradnak a jegybank alapkamatától, és a PMÁP-korszak a végéhez közeledik, a megtakarítók aktívan keresik az új befektetési lehetőségeket. Az adatok szerint pedig egyre
A HR-vezetők 90 százaléka szerint az innováció lelassulhat, ha háttérbe szorulnak az emberi tulajdonságok és készségek. A válaszadók 65 százaléka úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia nem képes helyettesíteni az empátiát. A szakemberek több mint fele úgy véli, a vezetői készségek továbbra is kifejezetten emberi sajátosságok maradnak. A hibrid
Jogsértő ármegkötés miatt 335 millió 950 ezer forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Maspex Olympos Kft.-re. A nemzeti versenyhatóság megállapította, hogy az egyik legnagyobb hazai üdítőital-gyártó és -forgalmazó – amelyhez olyan márkák tartoznak, mint az Olympos, a Kubu, az Apenta, a Topjoy, a Tiger és a N
2026 történelmi fordulópontot hozott a magyar belpolitikában: a tavaszi kormányváltást követően felálló új kabinet példátlan felhatalmazásának egyik legfőbb mozgatórugója az előző rendszer vélelmezett korrupciós ügyeinek kíméletlen feltárása, valamint a jogtalanul felhalmozott magánvagyonok visszaszerzése volt. Bár a választópolgárok jelentős része
A 2026-os FIFA-világbajnokságon rekord számú, 48 csapat vesz részt, szemben az előző torna 32-jével. A Zöld-foki-szigetek, Curaçao, Jordánia és Üzbegisztán először kvalifikálta magát a világbajnokságra.
A családi pótlék összege 18 éve változatlan, ez azonban hamarosan megemelkedhet. A Tisza Párt ugyanis a programjában ennek megduplázását ígérte. A családi adókedvezmény ugyanakkor két részletben emelkedett, így 2026-tól a korábbi duplájára nőtt.