A Japán jegybank korábbi ügyvezető igazgatója, Kenzo Yamamoto szerint a BOJ-nak a vártnál hamarabb kellene folytatnia a kamatemeléseket, mert a monetáris politika még mindig túlságosan támogató jellegű. A szakember rámutatott, hogy a jegybank saját mögöttes inflációs mutatója az elmúlt négy évben átlagosan 3% körül mozgott, ami érdemben meghaladja
Megszólalt Nádas György fia, Nádas Gábor Dávid, miután a humorista a napokban nyilvánosan beszélt a családjával kialakult konfliktusról. A közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, eredetileg nem akart reagálni, de édesapja nyilatkozata után mégis szükségét érezte annak, hogy megszólaljon.
Az MNB változatlanul hagyta a bankok hazai kitettségeire vonatkozó anticiklikus tőkepuffer (CCyB) rátájának 1 százalékos mértékét 2027. július 1-jétől. A tőkekövetelmény az ingatlanpiaci kockázatokkal összefüggően alkalmazott szektorális rendszerkockázati tőkepufferrel együtt erősíti a bankok sokkellenálló képességét anélkül, hogy a banki hitelezés
A Pop Mart International részvényeit shortoló befektetők tovább növelik a kínai játékgyártó árfolyam-csökkenésére játszó pozícióikat, miközben a papírok közelmúltbeli erősödése egyre kockázatosabbá teszi ezeket a pesszimista fogadásokat - írta meg a CNBC.
Prezenszki Alex a közelmúltban úgy döntött, hogy búcsút vesz a Szigettől, ahol tavaly december óta dolgozott Head of Marketing pozícióban.A menedzsment tagjaként kulcsszerepet vállalt a fesztivál tulajdonosváltását követő megújulási időszakban: részt vett az új marketingstratégia kialakításában és a marketingosztály struktúrájának újragondolásában,
Néhány milliszekundum késés egy kiterjesztett valóságban edző vívónál, pontosabb modellek a jövő nukleáris reaktorainak működéséhez, vagy éppen annak megértése, honnan származnak azok az elemek, amelyekből a bolygók és végső soron mi magunk is felépülünk. Elsőre távoli kutatási témáknak tűnnek, mégis ugyanarra a kérdésre vezetnek vissza: hogyan leh
A Boston Consulting Group friss tanulmánya szerint Hongkong vált a világ legnagyobb határon átnyúló vagyonkezelési központjává megelőzve Svájcot. Ennek kapcsán érdemes megnézni, hogy milyen folyamatok zajlanak a pénzügyi központok világában. Kérdés, hogy geopolitikai fragmentációval elindult-e egy szétválás a nemzetközi pénzügyek terén, vagy csak e
A Wikifarmer nemzetközi felmérése szerint a gazdák világszerte egyre nagyobb kihívásokkal néznek szembe: a legtöbben nem kapnak igazságos árat terményeikért, és 83 százalékuk veszít a terméséből a klímaváltozás vagy kártevők következtében.
A Bloomberg beszámolója szerint a tajvani hatóságok hétfőn átkutatták a Super Micro Computer irodáit egy olyan nyomozás részeként, amely azt vizsgálja, hogy a vállalat szervereinek felhasználásával Nvidia chipeket csempésztek-e Kínába. Az ügy érzékenységét az adja, hogy a fejlett amerikai AI-chipek Kínába irányuló exportját szigorú korlátozások öve
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a volt miniszterelnök a TEK azóta leváltott vezetőjével egyeztetett, most megvan a harmadik szereplő is. Mi történt? Orbán Viktor volt miniszterelnök az aranykonvoj-ügy főszereplőivel egyeztetett Mészáros Lőrinc Andrássy úti villájában, a Kogart-házban június elején – írja Substack-oldalán Panyi Szabolcs oknyomozó
Az Európai Unió és Kína új, miniszteri szintű egyeztetési mechanizmust indít a kétoldalú kereskedelmi konfliktusok kezelésére, hiszen az uniós deficit mostanra meghaladja az évi 360 milliárd eurót is. A megállapodás jelentős áttörést jelenthet, mert bár a felek között továbbra is komoly érdekellentétek húzódnak, 2019 óta most először sikerült közös
A kormány a határidő lejárta előtt módosította a babaváró támogatásról és a hallgatói hitelrendszerről szóló rendeleteket. A döntés értelmében a babaváró gyermekvállalási határideje novemberig hosszabbodik, míg a diákhitel-kamatstop az év végéig marad érvényben. A változások több tízezer érintettnek jelentenek könnyebbséget.
A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
A Citadel Securities elemzése szerint a befektetők alábecsülik Kevin Warsh Fed-elnök elszántságát az infláció letörésében, ami kedvezőtlenebb környezetet teremthet a kockázatos eszközök számára. A társaság szerint az olajárak mérséklődése nem indokolja a jegybanki lazítást, a kamatemelések lehetősége továbbra is nyitva áll. Az elemzés arra figyelme
Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzé
Európa legnagyobb bankjai arra kérik a szabályozó hatóságokat, hogy ne avatkozzanak be a tőzsdén kívüli részvénypiacok működésébe, mivel véleményük szerint semmi nem igazolja, hogy a tőzsdei kereskedés részarányának csökkenése rontotta volna a hatékony áralakulást. A vita hátterében az áll, hogy a részvényügyletek egyre nagyobb része zajlik a nyilv
Egyre több szingapúri választja hosszabb távon az egyedüllétet, miközben a városállamban folyamatosan csökken a születésszám – derül ki a szingapúri statisztikai hivatal kedden közzétett felméréséből, amelyet a bloomberg dolgozott fel. A miniszterelnök döntéséből itthon is tanulhatunk: Lawrence Wong a hónap elején jelezte, hogy a kormány a jövőben
A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) legfrissebb éves jelentésében arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia körüli befektetési láz komoly kockázatokat rejt, miközben a befektetők egyre kevésbé hajlamosak buborékként tekinteni a jelenségre. A bázeli székhelyű intézmény nem a beruházások méretét vitatja, hanem azt, hogy mi történik majd,
A jegybankok központi bankjaként és a globális pénzügyi rendszer legtekintélyesebb őreként működő bázeli Nemzetközi Elszámolások Bankja (BIS) a 2026-os gazdasági jelentésében a Mesterséges Intelligenciába áramló hatalmas pénzek veszélyére hívta fel a figyelmet.
Négymilliárd forintos beruházással modernizálta veszprémi gyártóüzemét a világ vezető jégkrémvállalata, a The Magnum Ice Cream Company (Tmicc). Az új, csúcstechnológiás gyártósor üzembe helyezése a vállalat magyarországi működésében, és a Tmicc globális gyártási hálózatának fejlesztésében is fontos mérföldkövet jelent. A beruházás tovább erősíti Ma
Az EKB sintrai nyári fórumának megnyitóján Christine Lagarde az EU sokktűrő képességének javulásáról beszélt. Példaként az amerikai Silicon Valley Bank csődjét, Trump vámháborúját és az iráni olajsokkot hozta fel, melyek egyike sem okozott komoly gazdasági visszaesést az EU számára. A jegybank elnöke szerint elsősorban a megerősödött pénzügyi rends
A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdték a felkészülést a nyári vízhiány kockázatának csökkentésére - közölte a Nemzeti Vízművek Zrt. A hálózatok, víztornyok és medencék ellenőrzése, karbantartása mellett a nagy melegben már nem végeznek vízigényes rekonstrukciós munkákat. A cél, hogy a hőségriasztások idején is biztosított legyen az ivóví
Milyen tényezők alapján érdemes dönteni a regeneratív vagy ökológiai gazdálkodás mellett? Cikkünk gyakorlati tanácsokat, pénzügyi és technológiai szempontokat is bemutat a sikeres átálláshoz.
Öt Rolls Royce, piros Ferrari, karórák és ruhák 650 ezer dollárért – mindenre költötte pénzét a hollywoodi rendező, csak arra nem, amire kellett volna. Mi történt? Két és fél év börtönre ítélték hétfőn Carl Rinsch hollywoodi írót és rendezőt – írja a Guardian. A bíróság bűnösnek találta a 47 Ronin rendezőjét, amiért 11 millió dollárt
A mesterséges intelligencia köré épülő vállalati hitelfelvétel nem mutatja a lassulás jeleit, ezért a bankárok egyre nagyobb adósságállomány értékesítésére keresnek új megoldásokat. A technológiai óriások a dollár mellett már más devizákban is bocsátanak ki kötvényeket, és az adatközpontok bérleti szerződéseire épülő finanszírozási formák is egyre
Tóth Máté, az Artificial Group szenior szövegírója és Lénárd Enikő, a feat. junior art directora bronzérmet nyert a világ egyik legrangosabb 30 év alatti kreatív szakembereknek szóló versenyén, a Cannes Young Lions-on. Kilenc év után először lett magyar érem a nemzetközi döntőben, a fiatal alkotópáros Film kategóriában állhatott a dobogó harmadik f
A NAV tájékoztatása szerint a KAÜ (Központi Azonosítási Ügynök) karbantartása miatt péntek estétől vasárnap éjfélig nem lehetett belépni a NAV digitális rendszereibe, és Cégkapun, illetve KÜNY-n keresztül sem lehetett küldeményeket továbbítani. Önmagában egy ilyen karbantartás nem egy rendkívüli esemény. A NAV üzemszüneti oldalán rendszeresen szere
A magyarországi termelők 24,4 milliárd forint értékben 428,5 ezer tonna biológiai termésnövelőt használtak fel tavaly a növénytermesztéshez és talajélet-regeneráláshoz – ismertette az Agrárközgazdasági Intézet.
A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani. Ugyanakkor stabilan mintegy minden harmadik középkorú már a hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget – derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredménye
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Christine Lagarde szerint Európa egyre kevésbé sérülékeny a külső gazdasági sokkokkal szemben a megerősített pénzügyi szabályozásnak és a zöld átállásban elért eredményeknek köszönhetően. Az intézmény portugáliai, Sintrában rendezett éves fórumának megnyitóján elhangzott beszédekből az is kiderült, hogy szüksé
Májusban az euróban számolt export 7,4 százalékkal, az import 6,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A kivitel értéke 13,2 milliárd euró , a behozatalé 12,7 milliárd euró volt. Az aktívum elérte az 502 millió eurót, az egyenleg 160 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz mérten - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Díjat nyert a WorldStar Global Packaging Awards-on „Electronics” kategóriában a Ds Smith és a Schneider Electric közösen fejlesztett csomagolási rendszere, amit az utóbbi vállalat nagyteljesítményű elektromos kapcsolóberendezéseihez alakítottak ki. Az új típusú csomagolás kifejlesztése egyszerre garantálja a termékek biztonságát és támogatja a fenn
Kedden történelmi léptékű hőségre kell felkészülni, kedden ugyanis az ország több pontján 40 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, sőt az abszolút magyarországi melegrekord is veszélybe kerülhet.
Tíz éve van jelen a közösségi médiában, de most először érezte úgy Bernáth Odett, hogy nyilvánosan is ki kell állnia magáért. A fitness influenszer szerint a kritika és a véleménynyilvánítás egy dolog, a megalázó, megszégyenítő kommentek azonban már a bántalmazás kategóriájába tartoznak.
Közel 25 százalékkal ugrott meg a francia Abivax biotechnológiai vállalat részvényárfolyama, miután a cég kedvező adatokat közölt a gyulladásos bélbetegségek kezelésére fejlesztett vezető gyógyszerjelöltjéről - jelentette a CNBC.
Az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Mint közölték, a lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan.
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, még kérheti június 30-ig az automatikus, öt havi pótlékmentes részletfizetést, a határidő jogvesztő, vagyis még igazolási kérelemmel sem menthető ki a késedelem. Június 30-a határideje a 2024-es globális minimumadó bevallásának is - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Kedd reggel, a parlament 9 órakor kezdődő rendkívüli ülése előtt Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője és Melléthei-Barna Márton, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese tartottak sajtótájékoztatót.
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, még június 30-ig kérheti az automatikus, öt havi pótlékmentes részletfizetést. A határidő jogvesztő, vagyis még igazolási kérelemmel sem menthető ki a késedelem. Június 30-a határideje a 2024-es globális minimumadó bevallásának is.
Az extrém időjáráshoz való vezetői alkalmazkodás, a rugalmas feladatütemezés és a fizikai szükségletek biztosítása nemcsak a munkavállalói feszültséget csökkenti a hőségriadó idején, hanem a szervezet hatékonyságát is megőrzi Bikfalvi Réka egészségfejlesztő szakpszichológus szerint.
Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.