A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Grexa Liliána, Rudolf Péter, Marsai Viktor, Dénes Ferenc és Dénes Tamás, valamint Karácsony Gergely.
Megújul a MÁV+ applikáció, amely a magyar utazóközönség számára egyszerűbb utazástervezést és lényegesen könnyebb nemzetközi jegyvásárlást kínál. Ezt Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közölte a Facebook-oldalán pénteken. A miniszter hangsúlyozta, hogy a vasútfejlesztés nemcsak a járművek és sínek terén, hanem a digitalizáció és utast
Intenzív osztályon, műtüdővel tartanak életben egy kisgyereket a Heim Pál Gyermekkórházban, miután gombelemet nyelt - erről az intézmény főigazgatója beszélt. Csak a múlt héten négy gyerekből kellett ilyet eltávolítani a kórházban, az orvosok szerint idén kétszer annyi hasonló esetük van, mint tavaly. Egy apró, akár lemerült gombelem is súlyos, égé
Jövő héten lezárják a Bács-Kiskun megyei Dunapataj két temetőjét, mivel négy holttest exhumálását rendelték el hatósági intézkedés keretében. A település polgármestere és a helyi temetkezési vállalkozó megerősítette, hogy a rendőrség bűncselekmény gyanújával vizsgálja az elhunytak halálának körülményeit. A temetők lezárása idején sem temetéseket, s
Sulyok Tamás nagyon szeretné, ha az Alkotmánybíróság neki adna igazat, és kimondaná, hogy amit a kormány tervez, valójában nem alkotmánymódosítás, és így meg tudná állítani.
Szeptember végén jelenlegi formájában kivezetné a jelzáloghitelek 2022-ben bevezetett kamatstopját a kormány. Ez csak az erről szóló törvényjavaslatból derült ki, tegnapi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök nem említette a tervet. A Fidesz szerint a kormány a bankokat támogatja az intézkedéssel. A Híradó által megkérdezett szakértő viszont úgy lát
4,5 millió forintba került Nagy István korábbi agrárminiszter és két kollégájának négynapos afrikai utazása még 2024-ben - tudta meg az RTL Híradó. A tárcavezető azért ment, hogy az előző kormány vetőmagokkal segítse mások mellett Csádot is. Csak a szállásukra 3,5 millió forint közpénzt költöttek. Ráadásul honvédségi géppel utaztak, de ennek költsé
A Fidesz-kormány "túltolta" az Európa-ellenes politikát, Ukrajna ügyében félfordulatra van szükség, és a Fidesznek vissza kell térnie a polgári, nyugatos, konzervatív patrióta irányhoz – mondta el pénteken, egy nappal a Fidesz-kongresszus előtt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője az M5 Ké
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök pénteken. Az ukrán fél hivatalos jegyzékben vállalta a megállapodás összes pontjának végrehajtását, amelyet az uniós kisebbségi akciótervbe is beépí
Az Információs Hivatal, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóit szombati hatállyal mentette fel a kormányfő.
A távozó helyettes államtitkárok között van Szalay-Bobrovniczky Vince és Csampa Zsolt is a Magyar Közlönyben megjelent kormányfői határozatok értelmében.
Két évet kapott ugyan, de csak egy év két hónapot kellett rácsok mögött töltenie Bródy János Amerikai Egyesült Államokban elítélt fiának, Dánielnek. A tavaly április óta szabadlábon lévő egykori szoftverfejlesztő mérnök élete azonban továbbra is tele van nehézségekkel. Törlesztenie kell ugyanis büntetésül kiszabott több mint 160 millió forintos kár
A könyvformátumú, lejárati idő nélküli személyi igazolványokat egy EU-s szabályozás miatt vezetik ki végleg. Azonban fontos tudni, hogy sokaknak ingyenes a csere, és a kormányhivatalok dolgozói is segítenek az átállásban.
Átszervezik a pártstruktúrát és új, kibővített elnökséget választanak a Fidesz szombati tisztújításán, ahol ismét egyedül Orbán Viktor indul el a pártelnöki tisztségért. Az áprilisi vereség óta nem látszik, hogy milyen irányba vinné a pártot, de az is kérdéses, hogy egyáltalán képesek-e az ő irányításával megújulni.
A madarak okozta zaj és piszok már érezhetően zavarja a dombóváriak mindennapi életét, a szakértők mostanra több mint ezer fészekkel számolnak a városban.
Négy gyermek került egyetlen hét alatt a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe, miután gombelemet nyelt. Az esetek közül több azonnali beavatkozást igényelt, egy kisgyermeket pedig súlyos állapota miatt intenzív osztályon kezelnek. A szakemberek szerint az idegentest-lenyelések száma folyamatosan emelkedik, a gombelemek pedig különösen nag
A miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett szombat reggel 9 órára. A bejelentés éppen a Fidesz mai tisztújító kongresszusa előtt hangzik el.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között, az egyhetes ellenőrzés részeként június 19-én reggel 9 órától 24 órás alkohol- és drogmarathon ellenőrzést is végrehajtanak – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A Magyar Közlöny péntek esti számában jelent meg a rendelet, amely szerint Bárdos Szabolcs (AH), Oláh Krisztián (IH) és Kiss Csaba (NBSZ) főigazgatókat szombati hatállyal felmentették. A katonai nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjének, Tajti Norbertnek a megbízatása pedig hétfőn ér véget.
Főként azt vizsgálják, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos tervezési előírásoknak. Eitmann Norbert, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság sajtófőnöke az InfoRádióban részletesen beszélt arról is, milyen fő szempontokat kell figyelembe venni a vásárláskor.
A XIX. században számos városrendezési terv született az egyesített Budapest számára. Ezek közül talán a legextrémebbel Reitter Ferenc állt elő, akinek víziója ha megvalósul, egészen más képet fest ma a főváros.
Rost Andrea egyebek mellett a magyar zenéért, Bódis Kriszta a nemzeti társadalompolitikai stratégiáért, Radnai Márk pedig a közélet működésének megújításáért lesz felelős.
Pótlólagos fizetésemelés jöhet a magyar pedagógusoknak: az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium tervezete szerint a januári tízszázalékos béremelést további 0,4 százalékponttal kell kiegészíteni, visszamenőlegesen annak érdekében, hogy teljesüljön az Európai Unió felé vállalt bérszint.
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) egész nyáron várja ingyenes tüdőrákszűrésre az aktív dohányosokat, akiknél fokozott lehet a tüdőrák kialakulásának kockázata – tájékoztatta az intézmény.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusa előtt Orbán Viktor, a párt elnöke és Magyarország korábbi miniszterelnöke újabb röpiratot tett közzé "Küldetés" címmel, amelyben végigveszi a 16 éves kormányzás történetét, és részletesen elemzi az áprilisi választási vereség okait.
Szombat reggel 9 órára hirdette meg sajtótájékoztatóját Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő szerint az új információk miatt a Fidesz tisztújító kongresszusa is elveszítheti a jelentőségét.