Az Azénpénzem által összeállított, a KSH átlagárait alapul vevő kosarak között döbbenetesen nagy az eltérés. Míg akadhat vevő (valójában nyilván nem, hiszen kizárt, hogy pontos ezekből és ennyit vesz valaki), aki a hivatalos infláció bezuhanása mellett is majdnem 15 százalékos drágulást érzékel, más még a hivatalosnál is sokkal nagyobb mínuszt élh
Figyeled a naptárad? Tudtad, hogy a Szakma Sztár Fesztivál idén korábban érkezik? Ha pályaválasztás előtt állsz, vagy már szakképzésben tanulsz, érdemes beírnod a naptáradba ezt a dátumot. Tudtad, hogy 2026. március 26–27. között ismét megrendezik a Szakma Sztár Fesztivál rendezvényt a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban? Ez az
A Bak hallgasson magára, a Vízöntő nyugodt és kipihent lesz! Karrier horoszkóp: 2026.03.18. Kos Ha valami zökkenőmentesen működik, azt fogadd el. Nincs értelme megzavarnod a dolgok menetét amikor úgy tűnik, hogy minden jól működik. Ha kérik, mondd el a véleményed. Ellenkező esetben tartsd meg magadnak! Bika Az az érzésed, hogy mindenki más dolga a
Az elmúlt években a hazai horgászat több kihívással szembesült, hiszen a Covid-19 utáni csúcsot követően csökkent a horgászlétszám, valamint az aszály és a vízhiány jelentősen érintette a horgászható területeket és a halállományt. Emellett a halfogyasztás alacsony szintje és az ökológiai problémák például az invazív fajok és a kormoránok jelenléte
A tavasz hosszabb nappalokat, több természetes fényt, élénkülő ritmust ad. A természetet is megújulásra késztető energiát te is érzed? Használd ki a szezonális hatást az energiád emelésére. A munkahelyi motivációt gyakran kizárólag célokhoz, vezetői visszajelzésekhez vagy anyagi ösztönzőkhöz kötjük, pedig a teljesítményünket biológiai és környezeti
Győr és Miskolc után újabb gyár építését kezdi meg Magyarországon a cseh Penam cégcsoport leányvállalata, a hazai sütőipari piac meghatározó szereplője, a Ceres ZRt.
Mindössze 69,8 milliárd forintnyi lakossági állampapír kelt el múlt héten, ami sokkal alacsonyabb az előző hetek adataihoz képest. Ez 40 százalékkal kevesebb, mint az azt megelőző heti forgalom. Az új pénzek több mint fele az évi fix 7 százalékon kamatozó papírba kerül.
Az iráni háború miatt emelkedő üzemanyagárak a mezőgazdasági termelés költségeit is jelentősen növelik. A drágulás gyorsan végiggyűrűzik az élelmiszerláncon, ami végül a fogyasztói árak emelkedéséhez vezethet.
Átfogó vizsgálat indult az aranykonvoj ügyében. Orbán Viktor közölte, hogy az ügy hátterében akár magas rangú katonai szereplők is állhatnak, ezért minden be- és kiáramló pénz útját feltérképezik.
Péntek délutánonként le kéne tiltani a mesterséges intelligencia céges használatát - jegyezte meg félig viccesen a Gartner egyik elemzője. A javaslat oka pedig nem más, mint a munkatársak fáradtsága, vagy akár fásultsága.
Két katonai robotot szállítottak Ukrajnába harctéri tesztelésre, ami újabb lépést jelent a robotizált harci rendszerek fejlesztésében. A humanoid Phantom MK-1 robotokat az amerikai Foundation startup küldte februárban.
A Revolut elkezdte a bő 2 millió magyar felhasználójának értesítését a magyarországi fióktelep alá történő áthozatalról. Számos korábbi kérdésre választ kaptunk ugyan, de még így is maradt számos tisztázandó dolog. A BiztosDöntés.hu szakértői összeszedték ezek közül a legfontosabbakat.
Átlagosan mintegy 40 százalékkal csökkentette villamosenergia-felhasználását a barcelonai Sant Joan de Déu Gyermekkórház szülészeti osztálya a Schneider Electric energiamenedzsment és automatizálási megoldásaival. A fejlesztés az energiahatékonyság javítása mellett az ellátottak
Pert indított három amerikai tinédzser – köztük két kiskorú – Elon Musk mesterséges intelligenciával foglalkozó cége, az xAI ellen, amiért állításuk szerint a vállalat technológiájával róluk készült, beleegyezés nélküli szexualizált képeket hoztak létre és terjesztettek.
A PayPal bejelentette, hogy dollárfedezetű PYUSD stabilcoinját további 70 piacon, köztük Európában is elérhetővé teszi. A PayPal 2023-ban vezette be a Paypal USD-t, ami elsőként az Egyesült Államokban vált elérhetővé, most azonban globális szintre emeli a projektet. Az új piacokon a felhasználók közvetlenül a PayPal fiókjukból vásárolhatnak, tartha
Az indiai–európai szabadkereskedelmi megállapodáshoz hasonló jó hírek alkalmat adnak arra, hogy a hazai vállalkozások globális léptékben kezdjenek el gondolkodni. Azonban a valós piaci siker alapos szakmai előkészítést kíván. Akinek komoly szándéka van megjelenni a nemzetközi piacon, nem bízhatja magát a szerencsére. A szakértők szerint a külföldi
A San Benedetto Csoport tagjaként működő Magyarvíz Kft. felvásárolta a veresegyházi székhelyű, alkoholmentes italok gyártásával foglalkozó, magyar GRAMEX 2000 Kft.-t.Az akvizíció tovább erősíti a Csoport nemzetközi terjeszkedését, és megerősíti jelenlétét Közép-Európában, különös tekintettel Magyarországra, ahol a San Benedetto már jelen van a Magy
A mai állattartásban a terelőkutyák feladata már nem az állandó felügyelet és őrzés, hanem a haszonállatok hatékony mozgatása. A kutyák aktív, irányító szerepbe kerülnek, így a napi kiemelt társak a napi munkavégzésben.
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz. A hirdetésekben ígért kiváló állapot és a valós műszaki tartalom között gyakran számottevő eltérés tapasztalható, a problémák pedig sok esetben csak hónapokkal a vásárlás után derülnek ki. Hazánk egyik legnagyobb flottakezelője és használ
A nagy nyelvi modellek és a csevegőrobotok működésének rejtelmeiről kérdezgették Luxembourgban a március 10-ei tárgyaláson a bírák a helyi jelentőségű balatonkornyeke.hu kiadójának és a Googlenak a jogi képviselőjét, noha a szerzői és szomszédos jogokat a digitális piacon harmonizáló irányelvek és a kiadók szellemi tulajdona volt a per tárgya. A Bu
Készül a Hang nélkül című, izgalmas történet harmadik felvonása. A rendező John Krasinski már azt is elárulta, hogy a Bűnösök című filmből ismert Jack O’Connell is a szereplőgárda tagja lesz.
A 2025/26-os gazdasági évben a globális gabonatermelés és -felhasználás egyaránt történelmi csúcsot ér el, így a világpiaci készletek stabilak maradnak. Bár a kukorica és a rizs termelési kilátásai világszerte kifejezetten kedvezőek, a 2026-os búzatermelés az alacsonyabb felvásárlási árak miatt várhatóan mérséklődik a főbb termelő országokban - írt
A legtöbb közönségszavazattal Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője lett az Év Női Menedzsere díj 2025-ös év nyertese.
Mai mondanivalóm bevezetéseként elevenítsük föl azt, amit nagyon régen biológia órán tanultunk, hogy mi is valójában a gyümölcs. Mi a funkciója a növény számára, miért képződik a fán? A gyümölcs definíciója A gyümölcs olyan húsos termés, ami a gyümölcsfa magjának védelmét és elterjesztését szolgálja. A gyümölcsfa természetes körülmények között, a f
A malajziai Ryt Bank új megközelítést vezetett be a digitális bankolásban: ügyfelei természetes nyelven, chatfelületen keresztül kezdeményezhetnek tranzakciókat, a rendszer pedig már most havi mintegy 80 ezer műveletet kezel. A fejlesztés azért is figyelemre méltó, mert az AI itt nemcsak információt ad vagy ügyfélszolgálati szerepet tölt be, hanem
A Hormuzi-szoros lezárását jelentette be az iráni parlament elnöke, aki szerint a térség biztonsága végleg megváltozott az amerikai és izraeli fellépés miatt.
Április 1-jén országszerte elindul a kishajók, azaz a vitorlások, motoros hajók és csónakok szezonja. Hazánk adottságai miatt itthon kifejezetten népszerű a hobbihajózás, és bár 2022-ben sokat lazultak a vonatkozó jogszabályok, napjainkban is sokan megfeledkeznek olyan fontos kötelezettségekről, mint az orvosi alkalmassági vizsgálat és az időszakos
Az Európai Unió új vámintézkedésekkel próbálja kezelni az olcsó, főként kínai online rendelések tömeges beáramlását, ám szakértők szerint ezek hatása korlátozott lehet. A növekvő csomagforgalom már most is komoly terhet ró a vámhatóságokra, miközben a szabályozás kiskapui tovább nehezíthetik az ellenőrzést. A reform célja a verseny kiegyenlítése, d
"Elég a színházból, még a mai napon nyissák újra a vezetéket!" – reagált a hírre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Mi történt? Április végére, vagyis a magyar választás utánra tűzte ki a Barátság kőolajvezeték újraindítását Volodimir Zelenszkij az Európai Bizottságnak és az Európai Tanácsnak címzett levelében. Az ukrán elnök a levélb
Jó hangulatban indul a szerda a globális tőzsdéken: az ázsiai piacok emelkedése után Európában is pluszban indult a nap és Amerikában szintén erős nyitás körvonalazódik. A nap során több fontos makroadat is érkezik, köztük az amerikai termelői infláció és az olajkészletek alakulása, a befektetők figyelme azonban elsősorban a Federal Reserve esti ka
Az utóbbi évek enyhe telei után az idei nagy hidegek ismét ráirányították a figyelmet arra, mennyire sérülékeny a magyar épületállomány energiahatékonysága.
A Mastercard ismét nagyot lép a kriptszektor felé: 1,8 milliárd dollárért vásárolná fel a BVNK stabilcoin startupot. A Mastercard – BVNK felvásárlas már a csőben lehet A Mastercard újabb fontos lépést tett a kriptovilág irányába: a fizetési óriás bejelentette, hogy akár 1,8 milliárd dollárt is hajlandó fizetni a londoni székhelyű BVNK nevű startup
Az MTA Könyvtár és Információs Központ 1826-ban, gróf Teleki József harmincezer kötetes családi könyvtárának felajánlásával kezdte meg működését. A reformkori intézményteremtés jegyében alakult könyvtár a tudományos kutatás és a nemzeti művelődés szolgálatában áll, ma pedig a digitális tudományos világ felé nyit.