Az elmúlt 15 év gazdaságpolitikája sikeres volt, gazdasági fejlettségben az EU-átlagának 75 százalékát érte el Magyarország, ami 10 százalékpontos javulás 2010 óta – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által szervezett konferencián. Megismételte korábbi nyilatkozatát, hogy öt nagy b
Legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendeznie az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díját annak a 70 ezer gépjármű-tulajdonosnak, aki az év végi kampányban kötött új biztosítást – figyelmeztetnek az alkuszok.
A lengyel külügyminiszter szerint a magyar kormány belpolitikai célokra használja fel az Ukrajnával szembeni ellenséges hangulatot. Mi történt? Az Európai Bizottság élesen bírálta Magyarországot amiatt, hogy blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelcsomagot és a 20. szankciós csomagot, írja a Guardian. Részletek. A testület szóvivője, P
"Ha az ukrán fél Szlovákiához fordul segítségért az energiahálózata stabilizálása érdekében, ilyen segítséget nem kap" – jelentette ki a szlovák miniszterelnök.
Megemelték a keretösszeget, így 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére. A pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrást teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Több hullámban jön csapadék, szerdától nyugszik meg tartósabban időjárásunk itthon. A változékonyság még ma és kedden is kitart, aztán egy anticiklon hatására szerdától nyugodt, száraz időszak köszönt be. Viszont ma délután, valamint hétfőn és kedden többfelé érkezik még csapadék, ami egy hidegfront hatására holnap délutántól egyre inkább záporos j
Mindössze három tagállamban magasabb ez a szám. Mi történt? Magyarországon a 15–34 évesek 27,8 százaléka nem a végzettségének megfelelő munkát végez, írja a G7 az Eurostat friss, 2024-re vonatkozó adatai alapján. Részletek. Ez azt jelenti, hogy közel minden harmadik fiatal olyan állásban dolgozik, amely nem illeszkedik a megszerzett képesítéséhez.
Sikeresen lezárult a téli nagyragadozó-monitoring a Bükk térségében: a szakemberek több mint 170 kilométert jártak be kijelölt útvonalakon, hogy pontosabb képet kapjanak a fokozottan védett farkasállomány helyzetéről. A vizsgálatok megerősítették, hogy a térségben több farkascsalád is él, köztük egy legalább hat egyedből álló falka.
Trump attól tart, hogy a bíróság egy közelgő ügyben az állampolgársági szabályok szigorítását célzó kezdeményezését is elutasíthatja. Mi történt? Donald Trump amerikai elnök hétfőn élesen bírálta az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságát, miután a testület a múlt héten kimondta, hogy túllépte elnöki hatáskörét, amikor egy gazdasági vészhelyzeti törv
Nem is olyan rég, egészen pontosan pénteken még egy mediterrán ciklon okozott komoly hóhelyzetet a Dunántúlon, a Kőszegi-hegységben fél méternél is több hó hullott, de nem voltak ritkák a 30 centiméter körüli értékek Sopron és Szombathely térségében sem. A tél elillant, az Atlanti-óceán felől érkező enyhe légtömeg kiszorította a fagyos légtömeget t
A vártnál lassabb az európai átállás az elektromos járművekre. Mi történt? A Magyarországon is jelenlévő német ZF Friedrichshafen akár 14 ezer munkahely megszüntetését mérlegeli, az elektromosautó-divízióban is várhatók kirúgások – írja a HVG. Részletek. A Bloomberg értesülései szerint a vállalat pénzügyi nehézségeit két nagy, 20 milliárd dolláros
Az EastFruit elemzői szerint február harmadik hetében több ukrajnai hajtató kertészet is megkezdte a saját termelésű kígyóuborka értékesítését. A legkorábbi tételek már az előző hét végén megjelentek a piacokon, ám mostanra nagyobb tételek is forgalomba kerültek. A kínálat azonban összességében továbbra sem elegendő a jelenlegi fogyasztói igények k
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Billingo.hu üzemeltetője stratégiai partneri együttműködést kötött. Tovább csökkennek a hazai cégek adminisztrációs terhei.
Egy brit civilszervezet vizsgálata szerint Oxfordban és Cambridge-ben működő egyetemi programokat finanszíroz a Mathias Corvinus Collegium. Mi történt? Több mint 190 ezer fontot, azaz mintegy 82 millió forintot fordított angliai egyetemi programok finanszírozására a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium (MCC) – vette észre a HVG a brit Cambridge
Tizenegyedik alkalommal hirdették ki a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A kezdeményezés célja, hogy segítse a magyar agrárium hosszú távon is fenntartható fejlődését és jövőjét. A pályázaton díjazott ötletek között szerepelnek többek között író felhasználásával készített fagylaltok, talajállapot alapján működő precíz
Szijjártó Péter szerint politikai zsarolás zajlik Ukrajna részéről a Barátság vezeték ügyében, mivel a rendszert üzemeltető cég szerint a vezeték műszakilag teljesen üzemképes, és azonnal újraindítható lenne az olajszállítás. A külügyminiszter hozzátette: Magyarország kész szakértőket küldeni a helyszíni ellenőrzésre.
Az elmúlt években több orvosnak is ingyen kellett lemondania praxisáról. Mi történt? A betöltetlen háziorvosi praxisok száma 2025–26-ra ezer fölé emelkedett, sok körzet tartósan helyettesítéssel működik. A szakma képviselői szerint az elöregedő orvosi kar és a finanszírozási nehézségek miatt az alapellátás egyre nagyobb nyomás alatt áll, írja a Nép
2026-ban a mezőgazdasági vízgazdálkodás díjrendszere Magyarországon változatlan szerkezetben, de a klímaváltozás és az uniós elvárások tapasztalataira építve működik. A mezőgazdasági vízhasználathoz kapcsolódó terhek két fő elemből állnak: a vízkészletjárulékból és a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjból. Mutatjuk, miket kell tudni róluk.
Annak ellenére, hogy vasárnap elérése alapján mindössze a 137. helyen állt a magyar honlapok rangsorában a bulvárlapjuk. Mi történt? Közel 892 millió forint osztalékot vesznek ki a tulajdonosok a twn.hu bulvárlapot kiadó Top News Hungary Kft.-ből a 2024-es eredmény után. A két tulajdonos Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vo
Nagy Márton szerint az értékalapú gazdaságpolitika is segítette a gazdasági felzárkózást. A politikus azt is közölte, hogy öt nagy banknak kell maradnia Magyarországon.
A hazugság a mindennapjaink része. Néha ártatlannak tűnő füllentés, máskor tudatos félrevezetés, de szinte minden ember életében jelen van valamilyen formában. A kérdés nem az, hogy találkozunk-e vele, hanem az, felismerjük-e időben, és tisztában vagyunk-e a saját viselkedésünkkel.
Gondoltál már arra, hogy okosabb vagy-e az átlag magyarnál, vagy csak annak hiszed magad? Netán gyakran érzed úgy, hogy „kilógsz a sorból” – akár pozitív, akár negatív értelemben? Most végre nem érzésekre, hanem számokra támaszkodhatsz.
Határozatképtelenség miatt csak napirend előtti felszólalások hangzottak el a parlament hétfő esti rendkívüli ülésén, amelyet az Mszp kezdeményezett a gödi Samsung-gyárban felmerült szabálytalanságokkal kapcsolatban, illetve az akkumulátorgyártó és -feldolgozó vegyi üzemek azonnali ellenőrzését sürgetve. A napirend elfogadására 18 képviselő igennel
A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére, a pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére - tájékoztatta az Energiaügyi Minis
Az Szte Gyógyszerésztudományi Kar Klinikai Gyógyszerészeti Intézete a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 95 877 236 Ft támogatásával a 2019-2.1.7-ERA-NET-2022-00056 azonosítószámú „Az antibiotikum stewardship beavatkozások "egy egészség" irányítása” c. projekt keretében egy nagy nemz