Győr és Miskolc után újabb gyár építését kezdi meg Magyarországon a cseh Penam cégcsoport leányvállalata, a hazai sütőipari piac meghatározó szereplője, a Ceres Zrt. A vállalat a Magyarország Kormánya és az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló, 24,6 milliárd forintos beruházás keretében a Tatai Ipari Parkban építi fel új, nagy kapacitású
A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszkö
Az első magyar űrnövénykísérlet, a Vitapric-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.
Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az adat az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat éves időtartamra kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Rigó Csaba Balázst. A GVH elnöke az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Rigó Csaba Balázs kijelentette: „Magyarország, a magyar emberek számíthatnak a nemzeti versenyhatóság szakmai közösségére. Megvédjük a f
Százötven új munkahelyet hoz létre a hazai tulajdonú Metal Kingdom Kft. friss, 7,5 milliárd forint értékű beruházása Napkoron - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Az elektromos járművek (EV) akkumulátorainak tesztelésével és diagnosztikai szolgáltatásaival foglalkozó globális piac új növekedési szakaszba lép – jelenti ki a MarkNtel Advisors tanulmányára hivatkozó eeNews. Az EV-k gyors terjedése és
Miért drágul és romlik egyszerre az élelmiszer? – A bolti árak mögött egy sokkal nagyobb válság húzódik Egyre többen érzik, nemcsak többet fizetünk az élelmiszerért, hanem gyakran rosszabb minőséget is kapunk. A háttérben azonban nem pusztán infláció vagy piaci zavar áll, hanem egy gyorsuló klimatikus átalakulás, amely már most átírja a mezőgazdasá
A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (Ebitda) ugyanakkor 10,7-ről 5,48 milliárd forintra csökkent a tartósan magas alapanyagárak hatására - közölte a magyar családi tulajdonú vállalat kedden az MTI-vel.
Tavasszal sok munkahelyen alábbhagy az év eleji lelkesedés, és egyre több dolgozó kezd el új lehetőségek után nézni. A háttérben gyakran a túlterheltség, a kiégés és az áll, hogy sokan nem érzik már motiválónak a munkájukat. A munkavállalók közül egyre többen keresnek rugalmasabb, megbecsülést adó munkahelyet, miközben a cégeknek komoly kihívást je
Győr és Miskolc után újabb gyár építését kezdi meg Magyarországon a cseh Penam cégcsoport leányvállalata, a hazai sütőipari piac meghatározó szereplője, a Ceres Zrt. A vállalat a Magyarország Kormánya és az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló, 24,6 milliárd forintos beruházás keretében a Tatai Ipari Parkban építi fel új, nagy kapacitású
A gasztronómia és a természetgyógyászat világában léteznek olyan kincsek, amelyek grammonkénti ára vetekszik a nemesfémekével. Íme a sáfrány, a vanília és a méregdrága ginzenggyökér titkai.
A XVI. kerületben elmerült autó kirívó eset, de a fővárosban egyre több a csőtörés a felújítások hiánya miatt. Országosan kezd javulni a helyzet, de évtizedes elmaradásokat kell pótolni.
A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak. A Niveus szerint a leggyakoribb problémák közé tartozik a bevallási tervezet ellenőrzés nélküli elfogadása, a kedvezmények kihasználásának elmulasztása, valamint a több jövedelemforr
A debreceni CATL hétfőtől lefóliázta volna a dolgozók mobiltelefonjait, ám a beléptetésnél ellenállásba ütközött az intézkedés. A cég szerint ipari titkok védelméről van szó, míg kritikusai úgy vélik, a lépés a szabálytalanságok dokumentálását akadályozhatja.
A mesterséges intelligencia körüli közbeszédet ma jórészt az uralja, hogy a modellek mennyire meggyőzően írnak, válaszolnak vagy elemeznek. Emmanuel Dupoux, Yann LeCun és Jitendra Malik friss kutatása azonban egy ennél mélyebb problémára mutat rá: a mai AI-rendszerek valójában alig tanulnak önállóan. Egyszer megtanítjuk őket valamire, majd használn
Titokban egybekelt a TV2 sztárpárja: Máté és Timi a A Kísértés című, népszerű reality-ben szerepelt együtt, s már onnan is együtt távoztak. A forgatást követően pedig – mint kiderült – összeházasodtak.
Rohamtempóban csökken azon területek száma, ahol nincs vonatkozó mesterségesintelligencia-megoldás. Fazekas Levente, az Aira Health alapítója egy különösen kritikus területen keresi az MI leghasznosabb bevetési módját. Startupjával a klinikai kutatások tervezését optimalizálná: nem csak hatékonyságot szeretne növelni, a jobb döntéshozatalt is serke
Az olajpiac nem magát a konfliktust árazza, hanem a gazdasági következményeit. A döntő kérdés minden esetben az: milyen mértékben csökken a kínálat, és vele együtt mennyire nő átmenetileg a bizonytalanság?
A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére növelni tudta árbevételét 2025-ben a BioTechUSA-cégcsoport. A magyar családi tulajdonú vállalat belépett a 100 milliárd forint feletti hazai vállalatok elitkategóriájába, miután az árbevétele 11%-os forgalmi növekedés mellett 100,9 milliárd forintra emelkedett. A rekordforgalom némileg csökkenő jöved
Hosszú idő után lefelé indult el a jegybanki alapkamat, a lekötött betéti kamatok fokmérője. A BiztosDöntés.hu szakemberei ennek hatására kigyűjtötték a legjobb ajánlatokat, melyek most elérhetők a piacon új pénzre.
Az európai erdők károsodása akkor is 20 százalékkal nőhet az évszázad végére, ha sikerül tartani a legszigorúbb klímacélokat. A drasztikus pusztulás nemcsak az ökoszisztémát, hanem a kontinens teljes karbonsemlegességi stratégiáját is alapjaiban rengetheti meg.
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben díjmódosításokat is bejelentett a cég: a jövőben kedvezőbb feltételekkel történhet a devizaváltás hétvégén. Emellett azonban megemelik a forint átutalások díját. De mit eredményezhet ez egy átlagos ügyfélnek: mennyit kell fizetni a bankolásért a jövőb
A piacok célzott kiszolgálása és a mai, illetve jövőbeli követelmények innovatív gyártási megoldásokkal történő teljesítése – ezt képviseli a Chiron Group. Egyre nagyobb jelentőséget kap a nagy dinamikájú mikromegmunkálás, amely
A mai kertek szerepe jelentősen átalakult. A hagyományos felosztás – gyep, néhány dísznövény és esetleg egy kisebb veteményes – egyre inkább háttérbe szorul. A modern kert sokkal többet jelent egyszerű zöldfelületnél: egyszerre pihenőhely, találkozási tér, termelő kert, játszótér, és akár munkahely is lehet. Ezt a szemléletet foglalja össze a multi
Tovább nyílt az olló a hazai nyaralópiacon: a Balatonnál idén átlagosan 1,2–1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzőek, a Tisza-tó környékén viszont már 350–500 ezer forintos négyzetméteráron is található ingatlan. A Duna House adatai szerint az áremelkedés üteme tavaly szeptember óta lassul, de a kereslet stabil maradt. A korszerűtlen házakná
Új true crime sorozat érkezik az HBO Max-ra, mégpedig a Trónok harca sztárja, Mia McKenna-Bruce főszereplésével. Az általa alakított Jane Andrews-t gyilkosságért elítélték. Ő volt York hercegnéjének öltöztetője.
Hála a februárban közel kilenc és féléves mélypontra zuhant inflációnak, Magyarország az Európai Unió 27 tagországából az előkelő, hatodik helyet foglalhatja el – Olaszországgal holtversenyben – az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat által ma publikálandó, a harmonizált fogyasztóiár-indexek alapján elkészített rangsorban. Még előré
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx a
A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
A Mol megbízásából az amerikai Bell Geospace vállalat olaj- és gázkutatáshoz kapcsolódó repülőgépes geofizikai méréseket végez a Balaton délnyugati térségében, a "Buzsák" szénhidrogén-kutatási koncesszió területén, olvasható a Mol közleményében. A mérések 2026. március 18. és március 28. között zajlanak, a speciális mérőrepülőgép naponta a Pécs–Pog
A magyar nyugdíjrendszer jövője egyre élesebb viták tárgya a romló demográfiai folyamatok és a rendszer fenntarthatóságával kapcsolatos kérdések miatt. Banyár József közgazdász szerint a megoldás egyik kulcsa az lehetne, ha a nyugdíjkorhatár automatikusan követné a várható élettartam alakulását, miközben a valódi problémát továbbra is a tartósan al
Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok közül a fehérborok feldolgozói értékesítési ára 66 százalékkal, a vörös- és rozéboroké mintegy 36 százalékkal volt magasabb, mint 2025 hasonló időszakában.
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Banán, amely közös ponton csatlakozik a Társaság már meglévő szélerőmű parkjával a villamosenergia hálózathoz, kihasználva a két technológia közötti szinergiahatásokat. A beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is növekszik.
Az amerikai munkavállalók körében a stressz egyre nő, míg a munkahelyváltást csak kevesen merik meglépni – ez újfajta feszültséglevezetési formákat hoz felszínre. Egyre népszerűbbek az úgynevezett „rage roomok”, vagy dühszobák, ahol töréssel, fizikai aktivitással vezetik le a feszültséget. Bár rövid távon hatásosnak tűnnek, a szakértők szerint nem
A közel-keleti háború kitörése óta jelentősen emelkedett az olaj és a gáz világpiaci ára, a helyzet egyre inkább hasonlít 2022-höz, amikor az ukrajnai háború kitörése okozott energiapiaci sokkot. Egyelőre nem tartunk ott az árakban, mint négy éve, de a tapasztalatok figyelmeztetők, hiszen 2022 őszén Magyarország a folyó fizetési mérleg jelentős hiá
Ha az iráni háború elhúzódik, úgy a problémák további emelkedő költségeket, termeléscsökkenést és bizonytalan gazdasági kilátásokat eredményezhetnek egész Európában.