Négy mérkőzést rendeznek ma a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A pályaválasztó csapatok közül az Arsenal 1–1-es döntetlenről, a Sporting CP, a Chelsea és a Manchester City háromgólos hátrányból kezd.
Kétgólos előnyből várja a Braga elleni portugáliai visszavágót a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga nyolcaddöntőjében. A szerdai összecsapás előtt Robbie Keane vezetőedző a sajtótájékoztatón arról beszélt, miszerint tisztában vannak vele, még csak a félidőnél tart a párharc.
A Telekom Vivicittá az egyik legnagyobb futóesemény Magyarországon: több ezer futó indul útnak Budapest ikonikus helyszínein, a Duna partjától a hidakon át a város szívéig. Egy ilyen rendezvényre azonban nem elég csak felvenni a futócipőt, hiszen ha szeretnéd a legtöbbet kihozni a futásból, érdemes előre összekészíteni a legfontosabb dolgokat. Ezt
1998 után szerepelhet ismét vb-n a magyar női kosárlabda-válogatott. A második negyedben léptek el riválisuktól Juhász Dorkáék, a vége 89-74 lett, nagy győzelem volt Isztambulban.
A Sporting a rendes játékidőben ledolgozta háromgólos hátrányát a Bodö/Glimttel szemben, majd még két gólt szerezve 5–3-mal továbbjutott a BL negyeddöntőjébe. Az Arsenal 2–0-ra nyerve ejtette ki a Bayer Leverkusent, a PSG idegenben is megverte a Chelsea-t, a a Manchester City reményei percek alatt elszálltak, a Real Madrid kettős győzeemmel jutott
Különleges akciónak lehetettek szemtanúi azok a nézők, akik kilátogattak a Seattle Torrent Boston Fleet elleni jégkorongmérkőzésére. A második harmadban a szurkolók egy része melltartókat dobált a pályára. Mindez elsőre furcsának tűnhet, pedig az akció mögött nemes szándék áll.
A Manchester City–Real Madrid mérkőzéssel dübörög tovább az UEFA Bajnokok Ligája 2025–2026-os szezonjának nyolcaddöntője: az első mérkőzésen Federico Valverde mesterhármasával állva hagyták a madridiak Pep Guardiola együttesét. Kérdés, hogy maradt-e még annyi az angolokban, hogy továbbjussanak?
Véget ért a norvég csoda a Bajnokok Ligájában. A Bodö/Glimt a 3-0-ra megnyert első meccs után hosszabbítás után 5-0-ra kikapott a Sporting CP vendégeként, így a portugálok jutottak be a sorozatban a legjobb nyolc közé.
A Sporting hatalmas hátrányból felállva, hosszabbítás után 5-0-ra legyőzte a Bodø/Glimt együttesét, és 5-3-as összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A portugálok 3-0-s első meccses vereséget dolgoztak le, ez klubtörténeti bravúr.
A január 18-i döntőben a szenegáli futballisták tiltakozásból levonultak a pályáról. Ezért most 3-0-val a házigazda marokkóiak javára írták át a végeredményt.
A magyar női kosárlabda-válogatott 15 ponttal legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét vb-n.
Háromgólos előnyből várta a visszavágót a Manchester City otthonában a Real Madrid a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Pep Guardiola csapata becsülettel küzdött, de végül emberhátrányban 2-1-es vereséget szenvedett. A királyi gárda így tehát kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé.
Az Arsenal 2-0-ra legyőzte a Leverkusen csapatát, és 3-1-es összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A londoniaknál Eberechi Eze szerezte a vezető gólt, ez nyitotta meg az utat a továbbjutás felé.
A Paris Saint-Germain 3-0-ra legyőzte a Chelsea-t, és 8-2-es összesítéssel simán jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A párizsiak könyörtelenül kihasználták a londoniak hibáit.
A Real Madrid 5-1-es összesítéssel búcsúztatta a Manchester City együttesét a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Az angolok sorsát lényegében megpecsételte Bernardo Silva kiállítása az első félidőben.