2025. június 3. kedd

jún. 3
7:03
Új főszerkesztő a Dívány magazinnál (Márkamonitor)
Az IndaWorld Publishing Kft. Dívány magazinja június 1-jétől új vezetőt kap: Reiber Gabriella eddigi főszerkesztő Kálmán Szonja (nyitó képünkön) főszerkesztő-helyettesnek adja tovább a stafétabotot, míg ő ügyvezető igazgatóként továbbra is több kiadvány munkáját irányítja. A főszerkesztő-helyettesi pozíciót dr. Hujber Szabolcs tölti be a jövőben.
jún. 3
7:03
Titokban tartottak gladiátorjátékokat a római Colosseumban (Demokrata)
Az egyik vezető nemzetközi szállásportál vendégei között gladiátorjátékokon való részvételt hirdetett meg a római Colosseumban, az eseményt éjszaka, teljes titokban rendezték meg a La Repubblica olasz napilap értesülései szerint. Tizenhat gladiátor mérte össze erejét az ókor legnagyobb amfiteátruma arénáján május 7-én éjszaka. A rendkívüli élményrő
jún. 3
7:03
Spórol és akcióra vadászik – így vásárol Európa 2025-ben (KKV Magazin)
Az európai vásárlók 58 százaléka továbbra sem számít vásárlóerejének javulására – derül ki a Shopfully nyolc európai országra kiterjedő friss kutatásából. A gazdasági hangulat továbbra is óvatos, a vásárlási döntéseket egyre inkább online információk (82 százalék) és promóciók (90 százalék) befolyásolják. A magyar vásárlók kétharmada vadássza az ak
jún. 3
7:03
Titokban tartottak gladiátorjátékokat a római Colosseumban (Agrárágazat)
Az egyik vezető nemzetközi szállásportál vendégei között gladiátorjátékokon való részvételt hirdetett meg a római Colosseumban, az eseményt éjszaka, teljes titokban rendezték meg a La Repubblica olasz napilap értesülései szerint. Tizenhat gladiátor mérte össze erejét az ókor legnagyobb amfiteátruma arénáján május 7-én éjszaka. A rendkívüli élményrő
jún. 3
7:03
Új célt jelöl ki a rovaripar, mert az európaiak többsége nem akar rovarfehérjét enni (Magro)
A rovarfehérje a fenntartható élelmiszer-termelés ígéretes alternatívája, de Európában ezek a termékek nem hozták el a várt sikert a fogyasztók körében
jún. 3
7:05
Padlizsánropogós tejfölbundában (Demokrata)
Ennél jobb receptötletet keresve sem találnál mára!
jún. 3
7:05
Padlizsánropogós tejfölbundában (Agrárágazat)
Ennél jobb receptötletet keresve sem találnál mára!
jún. 3
7:07
Ingyen van és egészségesebb, mint a spenót! (Demokrata)
Ingyen van, rengeteg vas van benne és jóval egészségesebb, mint a spenót! Mégis, csak kevesen fogyasztják. Pedig nem csak enni érdemes, a kertünkben is rengeteget segít!
jún. 3
7:07
Ingyen van és egészségesebb, mint a spenót! (Agrárágazat)
Ingyen van, rengeteg vas van benne és jóval egészségesebb, mint a spenót! Mégis, csak kevesen fogyasztják. Pedig nem csak enni érdemes, a kertünkben is rengeteget segít!
jún. 3
7:09
Titokzatos világok a Spektrumon (MMonline)
A Spektrum izgalmas, akciódús műsorokkal készül: júniusban határvédelem, amerikai maffia és hadihajók várják a nézőket. A Spektrum nagyközönség elől elzárt világokba kalauzolja júniusban a nézőket. A szórakoztató-ismeretterjesztő csatorna határvédelem színfalai mögé betekintést nyújtó szegmense újabb sorozatokkal bővül. A Határvédelem – Kuba és Lat
jún. 3
7:09
Ez a legjobb módja, hogy elkerüld a vastagbélrák kialakulását: egyetlen dolgot biztosan másképp kell csinálnod (Demokrata)
Szakemberek arra buzdítanak mindenkit, hogy fogyasszanak rostokban gazdag ételeket annak érdekében, hogy megelőzzék a vastagbélrák kialakulását. Ez a betegség az Egyesült Királyságban a negyedik leggyakoribb rákos megbetegedés, és az elmúlt 30 évben az 50 év alattiak körében 50 százalékkal nőtt az esetek száma.
jún. 3
7:09
Ez a legjobb módja, hogy elkerüld a vastagbélrák kialakulását: egyetlen dolgot biztosan másképp kell csinálnod (Agrárágazat)
Szakemberek arra buzdítanak mindenkit, hogy fogyasszanak rostokban gazdag ételeket annak érdekében, hogy megelőzzék a vastagbélrák kialakulását. Ez a betegség az Egyesült Királyságban a negyedik leggyakoribb rákos megbetegedés, és az elmúlt 30 évben az 50 év alattiak körében 50 százalékkal nőtt az esetek száma.
jún. 3
7:09
Hatalmas személycserék a TV2-nél – Új személyek lettek a Megasztár arcai (Médiapiac)
Nagyrészt új zsüritagokkal és számos meglepetéssel készül a TV2 tehetségkutatója, a Megasztár, amely idén nyolcadik évadával tér vissza a képernyőre. A verseny nem csupán külsőségeiben, de szerkezetében is átalakul: a műsorban ezúttal a zsűritagok nemcsak pontoznak, hanem mentorként is aktívan részt vesznek az énekesek felkészítésében.
jún. 3
7:11
Másik irányba ment a forint (Demokrata)
Kedd reggelre 403 forint fölé drágult az euró.
jún. 3
7:11
Másik irányba ment a forint (Agrárágazat)
Kedd reggelre 403 forint fölé drágult az euró.
jún. 3
7:13
Új főszerkesztő a Dívány magazinnál (Demokrata)
Az IndaWorld Publishing Kft. Dívány magazinja június 1-jétől új vezetőt kap: Reiber Gabriella eddigi főszerkesztő Kálmán Szonja (nyitó képünkön) főszerkesztő-helyettesnek adja tovább a stafétabotot, míg ő ügyvezető igazgatóként továbbra is több kiadvány munkáját irányítja. A főszerkesztő-helyettesi pozíciót dr. Hujber Szabolcs tölti be a jövőben.
jún. 3
7:13
Új főszerkesztő a Dívány magazinnál (Agrárágazat)
Az IndaWorld Publishing Kft. Dívány magazinja június 1-jétől új vezetőt kap: Reiber Gabriella eddigi főszerkesztő Kálmán Szonja (nyitó képünkön) főszerkesztő-helyettesnek adja tovább a stafétabotot, míg ő ügyvezető igazgatóként továbbra is több kiadvány munkáját irányítja. A főszerkesztő-helyettesi pozíciót dr. Hujber Szabolcs tölti be a jövőben.
jún. 3
7:15
Huszonöt éve ugyanannál a klubnál (Demokrata)
A spanyol válogatott Koke egy évvel meghosszabbította szerződését az Atlético Madridnál, amely klubnál 2000 óta futballozik.
jún. 3
7:15
Huszonöt éve ugyanannál a klubnál (Agrárágazat)
A spanyol válogatott Koke egy évvel meghosszabbította szerződését az Atlético Madridnál, amely klubnál 2000 óta futballozik.
jún. 3
7:15
Ilyen nincs: Titkos gladiátorjátékot tartottak a római Colosseumban (Növekedés)
Az egyik vezető nemzetközi szállásportál vendégei között gladiátorjátékokon való részvételt hirdetett meg a római Colosseumban.
jún. 3
7:15
Ilyen nincs: Titkos gladiátorjátékot tartottak a római Colosseumban (Magyar Mezőgazdaság)
Az egyik vezető nemzetközi szállásportál vendégei között gladiátorjátékokon való részvételt hirdetett meg a római Colosseumban.
jún. 3
7:17
A Fidesz az éppen aktuális kedve szerint alakítgatja, ki számít külföldinek (Növekedés)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 3
7:17
A Fidesz az éppen aktuális kedve szerint alakítgatja, ki számít külföldinek (Magyar Mezőgazdaság)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 3
7:19
Szoboszlai előkerült, aki gyorsan reagál, élőben láthatja őt a svédek ellen (Növekedés)
A magyar válogatott csapatkapitánya a hétfői edzést még kihagyta, kedden már együtt készül a többiekkel.
jún. 3
7:19
Szoboszlai előkerült, aki gyorsan reagál, élőben láthatja őt a svédek ellen (Magyar Mezőgazdaság)
A magyar válogatott csapatkapitánya a hétfői edzést még kihagyta, kedden már együtt készül a többiekkel.
jún. 3
7:21
Magyar akkumulátorral az új elektromos Dacia (Privátbankár)
Érkezik a Dacia elektromos autójának új verziója.
jún. 3
7:21
Látványosan megugrott az új autók száma májusban (Növekedés)
Meglepő adatok érkeztek.
jún. 3
7:21
Látványosan megugrott az új autók száma májusban (Magyar Mezőgazdaság)
Meglepő adatok érkeztek.
jún. 3
7:23
Ön is igazi világjáró? Tesztelje tudását ezen a lehetetlen kvízen! (Növekedés)
Töltse ki a legújabb utazós kvízünket!
jún. 3
7:23
Ön is igazi világjáró? Tesztelje tudását ezen a lehetetlen kvízen! (Magyar Mezőgazdaság)
Töltse ki a legújabb utazós kvízünket!
jún. 3
7:25
3 csillagjegy, akinek anyagi bőséget hoz a június (Növekedés)
Te vajon köztük vagy?
jún. 3
7:25
3 csillagjegy, akinek anyagi bőséget hoz a június (Magyar Mezőgazdaság)
Te vajon köztük vagy?
jún. 3
7:27
Készül az új fűszer, amely enyhítheti az ételek csípősségét? (Agroinform)
Kutatók három molekulát azonosítottak a csilipaprikában, melyek csökkenthetik annak csípősségét ízveszteség nélkül.
jún. 3
7:27
Hatással leszel a világra – munkáltatói márkakampányt indított a Cetin Hungary (Márkamonitor)
A kampány középpontjában álló rövid videó azt mutatja be, milyen lenne a megszokott, hétköznapi életünk mobil infrastruktúra nélkül.   A Cetin Hungary Magyarország első mobiltávközlési infrastruktúra-szolgáltatója. A cég tulajdonolja és üzemelteti Magyarország egyik legjelentősebb távközlési hálózatát: országszerte mintegy 4050 bázisállomást és az
jún. 3
7:27
Arnold Schwarzenegger hollywoodi sztár visszatért Bécsbe (Agrárágazat)
A Heute cikke. Képernyőfotó Ezt megelőzően a "Terminátor" rövidnadrágban, napszemüvegben és szivarral élvezte stájerországi hazája napsütését. Most a következő nagy eseménye következik: az "osztrák világcsúcs" június 3-án a Hofburg-palotában. Ott olyan nemzetközi hírességekkel fog találkozni, mint Tony Blair és Nico Rosberg, valamint Alexander Van
jún. 3
7:27
Arnold Schwarzenegger hollywoodi sztár visszatért Bécsbe (Forbes)
A Heute cikke. Képernyőfotó Ezt megelőzően a "Terminátor" rövidnadrágban, napszemüvegben és szivarral élvezte stájerországi hazája napsütését. Most a következő nagy eseménye következik: az "osztrák világcsúcs" június 3-án a Hofburg-palotában. Ott olyan nemzetközi hírességekkel fog találkozni, mint Tony Blair és Nico Rosberg, valamint Alexander Van
jún. 3
7:27
Arnold Schwarzenegger hollywoodi sztár visszatért Bécsbe (Üzletem)
A Heute cikke. Képernyőfotó Ezt megelőzően a "Terminátor" rövidnadrágban, napszemüvegben és szivarral élvezte stájerországi hazája napsütését. Most a következő nagy eseménye következik: az "osztrák világcsúcs" június 3-án a Hofburg-palotában. Ott olyan nemzetközi hírességekkel fog találkozni, mint Tony Blair és Nico Rosberg, valamint Alexander Van
jún. 3
7:27
Amit eddig rosszul tudtál: 5 meglepő tény a szelektív hulladékgyűjtésről! (Növekedés)
Sokan tévedésben élnek a szelektív hulladékgyűjtés szabályaival kapcsolatban. Ebben a cikkben 5 gyakori félreértést tisztázunk. Tudd meg, mit tehetsz a környezetért egyszerűen – szelektív hulladékgyűjtés könnyedén!
jún. 3
7:27
Technológiai, oktatási és társadalmi kihívásokról szólt a Széchenyi István Egyetem nemzetközi konferenciája (Helló Sajtó!)
A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara nemzetközi konferenciát rendezett, ahol 14 országból mintegy 160 kutató vitatta meg a technológiai, oktatási és társadalmi kihívásokat. A rendezvény fókuszában a mesterséges intelligencia, digitális transzformáció és fenntarthatóság állt, előadásokkal és interdiszciplináris megközelítéssel.
jún. 3
7:27
Amit eddig rosszul tudtál: 5 meglepő tény a szelektív hulladékgyűjtésről! (Magyar Mezőgazdaság)
Sokan tévedésben élnek a szelektív hulladékgyűjtés szabályaival kapcsolatban. Ebben a cikkben 5 gyakori félreértést tisztázunk. Tudd meg, mit tehetsz a környezetért egyszerűen – szelektív hulladékgyűjtés könnyedén!
jún. 3
7:27
Ez az állattartók rémálma: határzár fenyeget a halálos féreg miatt (Agrárszektor)
Az Új Világi Csavarféreg, egy pusztító élősködő, amely élve fogyasztja el a szarvasmarhákat és más vadállatokat, Közép-Amerikából észak felé terjed, áttörve a korábban évtizedekig hatékony biológiai gátakat. Washington májusban leállította a szarvasmarha-importot Mexikóból, miután a kártevő tovább terjedt az országban, már csak mintegy 1100 kilomét
jún. 3
7:29
Európa legerősebb hadseregei: ki költ a legtöbbet védelemre? (Agrárágazat)
Mennyit költ a hadseregére Franciaország vagy Németország? Mutatjuk Európa legerősebb hadseregeinek sorrendjét és költségvetését.
jún. 3
7:29
Európa legerősebb hadseregei: ki költ a legtöbbet védelemre? (Forbes)
Mennyit költ a hadseregére Franciaország vagy Németország? Mutatjuk Európa legerősebb hadseregeinek sorrendjét és költségvetését.
jún. 3
7:29
Európa legerősebb hadseregei: ki költ a legtöbbet védelemre? (Üzletem)
Mennyit költ a hadseregére Franciaország vagy Németország? Mutatjuk Európa legerősebb hadseregeinek sorrendjét és költségvetését.
jún. 3
7:29
Szívszorító! Nyilvánosságra hozták Pamela Bach utolsó szavait: három hónapja lett öngyilkos David Hasselfoff volt felesége (Növekedés)
Egy megható telefonbeszélgetés látott napvilágot David Hasselhoff volt felesége halála után. Pamela Bach utoljára a lányát hívta.
jún. 3
7:29
Szívszorító! Nyilvánosságra hozták Pamela Bach utolsó szavait: három hónapja lett öngyilkos David Hasselfoff volt felesége (Magyar Mezőgazdaság)
Egy megható telefonbeszélgetés látott napvilágot David Hasselhoff volt felesége halála után. Pamela Bach utoljára a lányát hívta.
jún. 3
7:31
Minimum 13 éve és két konzolgeneráció óta várunk rá, de a héten végre bemutatják az új James Bond-játékot (Agrárágazat)
2012 óta nem kapott új játékot a 007-es ügynök, most az IO Interactive karolta fel a 007: First Lighttal.
jún. 3
7:31
Minimum 13 éve és két konzolgeneráció óta várunk rá, de a héten végre bemutatják az új James Bond-játékot (Forbes)
2012 óta nem kapott új játékot a 007-es ügynök, most az IO Interactive karolta fel a 007: First Lighttal.
jún. 3
7:31
Minimum 13 éve és két konzolgeneráció óta várunk rá, de a héten végre bemutatják az új James Bond-játékot (Üzletem)
2012 óta nem kapott új játékot a 007-es ügynök, most az IO Interactive karolta fel a 007: First Lighttal.
jún. 3
7:31
Őrizetbe vettek két fiatal lányt Hargita megyében (Növekedés)
Két 17 és 21 éves fiatal nőt tartóztattak le Hargita megyében, miután egy online konfliktust követően az utcán felpofoztak és sértegettek egy 12 éves tinédzsert.

Keresés