2025. június 2. hétfő

jún. 2
20:55
Jól alakul, de még mindig túl sokat hallucinál az Apple új mesterséges intelligenciája (KKV Magazin)
Ez azért elég sűrűn előfordul az AI világában, de kellemetlen eredményeket szülhet.
jún. 2
20:57
Olyan drágák lettek az ingatlanok, hogy az már elriasztja a vevőket (MMonline)
Májusban országosan 10 262 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 139 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.Az év eleji élénk ingatlanpiaci kezdés után áprilisban megtorpant a lendület, és ez a trend májusban is folytatódott. Az adásvételek száma stabilizálódott, és továbbra is elma
jún. 2
20:57
Babosék nem bírtak az első kiemelttel, nagy csatában búcsúztak a Roland Garrostól (KKV Magazin)
A párosban tízszeres GS-győztes Katerina Siniaková amerikai társával megfordította a mérkőzést.
jún. 2
20:59
Gyermekek hete koncerttel (KKV Magazin)
A Csurgó zenekar koncertjével zárult a gyermekek hete a Paksi Deák Ferenc Általános Iskolában pénteken. A diákoknak egész héten kedveztek azzal, hogy nem kellett házi feladatot készíteniük, de minden napra jutott program az ugráló vártól a kutyás bemutatóig.
jún. 2
21:00
Napelemekkel és innovatív energiatárolóval egy egész település áramellátása megoldható (Alternatív Energia)
Az Ideona tanácsadói csoport újabb, elektrokémiai energiatároló rendszerrel integrált napelemes erőművet adott át a Vas vármegyei Söptén.
jún. 2
21:01
Megnéztük az És egyszer csak... új részét, íme! (KKV Magazin)
Meg kell nézned az HBO Maxon az És egyszer csak… új, harmadik évadának nyitóepizódját, hogy meggyőződj róla, ezek tényleg mind megtörténtek. Vigyázat, a cikk spoilert tartalmaz!
jún. 2
21:03
Félelmetesen jó harcosok nyomdokain (KKV Magazin)
Bethlen Gábor hajdúi és Balatoni Imre.
jún. 2
21:05
“Harcosok harcoljatok, de ne Miskolc ellen!” (KKV Magazin)
Simon Gábor szerint nem véletlen, hogy a harcosként is feltűnő Hollósy András már nem beszél menetrendről, utakról, fejlesztésekről. A számok pedig borzasztóak, hogy kormánypárti szimpatizáns városvezetésünkkel is ilyen durván szivattyúzzák ki a pénzt Miskolcról különböző kormányzati elnevezésű sarcokkal. Erre hívta fel a figyelmet a képviselő. Sim
jún. 2
21:06
Hatalmas mérföldkövet ért el Novak Djokovic: ezt nem sokan csinálták meg előtte (Pénzcentrum)
Századszor győzött Párizsban a szerb szupersztár, rajta kívül csak egyvalaki tudta ezt megcsinálni eddig.
jún. 2
21:07
Itt vannak Magyar Péter "legszeretetteljesebb" megnyilvánulásai (KKV Magazin)
Bár a Tisza Párt elnöke azt állítja magáról, hogy a "szeretet és a béke embere", ezt sorra megcáfolja a különböző rendezvényeken.
jún. 2
21:09
Az EU a túlzott állatsűrűség visszafogását fontolgatja – veszélyben a sertéstartás (KKV Magazin)
A Közös Agrárpolitika zöld céljai érdekében bevezetett állatsűrűségi korlátozások a legnagyobb hatást a sertéstartásra gyakorolnák – derül ki az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának friss elemzéséből.
jún. 2
21:11
Magyar Jeszenszky megtámadásáról: Ide vezet a gyűlöletkeltés (KKV Magazin)
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány a tűzzel játszik, amikor ezt az egészen elképesztő gyűlöletkommunikációt folytatja, fenyegetőzve, poloskázva.
jún. 2
21:13
Élt két hetet: megint belemártotta a sakterkést portálunk oldalába a Facebook - helyette holokamuzást ajánlanak (KKV Magazin)
A Meta felhagy "tényellenőrzési" programjával a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken, és enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain - jelentette be a technológiai
jún. 2
21:15
Rengeteg hadifoglyot cserélnek egymással az oroszok és az ukránok (KKV Magazin)
Az eddigi legnagyobb léptékű fogolycserében állapodtak meg - jelentette ki Vlagyimir Megyinszkij, Moszkva küldöttségének vezetője a közvetlen orosz-ukrán tárgyalások Isztambulban megtartott második fordulóját követően. Azt is elmondta, hogy Oroszország hatezer katona holttestét adja át a jövő héten Ukrajnának, és átveszi tőle elesett orosz tisztek
jún. 2
21:17
A mi életünk le van horgonyozva a mennyben – A remény jegyében telt a Kaposvári Egyházmegye napja (KKV Magazin)
Alapításának évfordulóján egyházmegyei napra hívták a Kaposvári Egyházmegye területén élő híveket a Nagyboldogasszony-székesegyházba. A május 31-i egésznapos ünnepi alkalom középpontjában a jubileumi szentév kapcsán a remény állt, a nap programja a megváltottságunkból fakadó igazi reményre igyekezett felhívni a figyelmet.
jún. 2
21:19
18 évesen kezdte, ma embereknek ad otthont az Ingatlanvadászok első versenyzője (KKV Magazin)
Leskó Zoltán háromgyerekes családapaként váltott a pénzügyek világából az ingatlanpiacra. A sikerhez vezető útjáról kérdezte az ingatlanost az RTL.hu.
jún. 2
21:21
4000 éve adhatták fel a világ első házi feladatát (KKV Magazin)
A manapság az iskolákban bevett gyakorlatnak számító házi feladat korántsem mondható modern találmánynak, ugyanis egészen a babiloni társadalom idejére, közel négyezer évre vezethető vissza. Egy tudományos YouTube-csatorna friss videójából megtudhatjuk, hogy milyen matekleckével kellett megbirkózniuk az akkori gyerekeknek.
jún. 2
21:24
A jövő hűtéstechnikája már tananyag – CO₂ készüléket biztosít a Panasonic a szakembereknek (ProfitLine)
A fenntartható hűtéstechnikai megoldások iránti kereslet folyamatosan nő, különösen az Európai Unió szigorodó szabályozásai miatt, amelyek a hűtéstechnikában használt, környezetre ártalmas anyagok kiváltását célozzák. A Panasonic Heating & Cooling Solutions Magyarország a fenntartható innovációk élvonalában haladva egy környezetbarát CO₂ készülékke
jún. 2
21:33
Így csomagold a tejterméked: árusítási-kisokos kistermelőknek (Magyar Mezőgazdaság)
A hétköznapjaink telis-tele vannak szabályokkal. Kistermelői tevékenységünkkel sincs ez másként. Az "istállótól az asztalig" folyamat minden egyes szakaszában számos szigorú előírásnak kell eleget tennünk.
jún. 2
21:54
Mozgósítás Budapestért: A szakszervezetek demonstrációs és sztrájkbizottságot alakítanak (ProfitLine)
Demonstrációs és sztrájkbizottságot hoznak létre a fővárosi önkormányzati cégeknél működő szakszervezetek, s csatlakozásra szólítanak fel minden reprezentatív érdekvédelmi szervezetet, hogy szükség esetén egységesen demonstrálják, milyen súlyos helyzetet teremtene, ha a fővárostól elvont 50 milliárd forintos szolidaritási adó miatt megbénulna Budap
jún. 2
21:57
Ébredeznek a kígyók és a viperák! Vigyázz a réteken és a kaszálókon! (Agroinform)
Tavasszal nemcsak a természet ébredezik, hanem a kígyók és siklók is. Különösen oda kell rájuk figyelni a réteken, kaszálókon. Némelyikkel ugyanis egyáltalán nem szerencsés találkozni!
jún. 2
21:57
Nagyot újított a SPAR (MMonline)
Új karrieroldallal, toborzási rendszerrel és e-learning lehetőségekkel várja munkavállalóit a SPAR.Teljeskörűen megújította karrieroldalát és toborzási folyamatait a SPAR Magyarország, hogy még hatékonyabban, ugyanakkor emberközeli módon szólítsa meg a potenciális munkatársakat. A vállalat célja, hogy a legmodernebb technológiai megoldásokkal támog
jún. 2
22:09
Keveslik nyereségüket a légitársaságok, radikális lépések jöhetnek (Infostart)
A több mint háromszáz légitársaságot tömörítő Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség közgyűlésén a cégeknek nem tetsző adatok hangzottak el, ezért megemelhetik a kártérítésre feljogosító késési határérértéket.
jún. 2
22:24
A Mol Limo belépett a klasszikus autókölcsönzés piacára (ProfitLine)
A Mol Limo elindította hétfőn a klasszikus autókölcsönzést, a Mol Limo Rent A CAR 0–24 órában elérhető - közölte a cég az MTI-vel.
jún. 2
22:36
Év Egyeteme 2025: itt a díjazott intézmények listája (Pénzcentrum)
Megtartották az Év Egyeteme 2025 gála díjátadó ünnepségét Budapesten. 7 kategóriában osztottak díjakat, mutatjuk a kitüntetettek listáját.
jún. 2
22:45
Négyéves vállalással évi 3100 euró jár a mintavételért és adatgyűjtésért (Magro)
Az állatbetegségek megelőzése kulcsfontosságú az állományok egészségének megőrzéséhez és a gazdasági veszteségek csökkentéséhez. Ennek támogatására új pályázat indult nagy létszámú sertés-, baromfi- és szarvasmarha-tenyészetek számára.
jún. 2
22:54
Ezt aztán nagyon benézték a magyar autósok: sokuknak, sok pénzébe fog ez kerülni (Pénzcentrum)
Éves összehasonlításban 4,6 százalékkal, 59 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos díja az idei I. negyedévben. A bővülés nem éri el az időszak éves inflációját, egyúttal az infláció enyhülésével párhuzamosan a díjemelések üteme is mérséklődött, ami a kiegyensúlyozottabb piac
jún. 2
23:51
A küzdelem folytatódik! Jön a második Pusztakezes Viadal az Rtl+ Premiumon! (Digital Hungary)
Június 14-én 19:45-től kizárólag az RTL+ Premium felületén látható teljes egészében a Pusztakezes Viadal második gálája.
jún. 2
23:53
Bemutatkoznak a Megasztár megújult évadának zsűritagjai és műsorvezetői (Digital Hungary)
Kivételes meglepetésekkel tér vissza a TV2 ikonikus tehetségkutatója. A Megasztár nyolcadik szériájában egy vadonatúj zsűricsapat veszi át a stafétát, akik egymást nem kímélve, idén mesterekként is megküzdenek majd a versenyzőkért. Az ítészek között helyet foglal majd Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis, valamint Marics Peti. A korlátok nélküliség ráad

2025. június 3. kedd

jún. 3
0:18
Így működne a digitális gyűlöletkeltés, ha szemtől szemben mondanák (Kreatív Online)
Héftőn jelent meg a Deutsche Telekom kampánya az online gyűlöletkeltés ellen, aminek címe: Augen auf! azaz Nyisd ki a szemed!
jún. 3
0:21
Hiába az állami gondviselés, veszteséges lett Orbán Viktor kedvenc lapja (444.hu)
A Nemzeti Sport főszerkesztőjének saját cége, a puskas.com Kft. viszont rekordévet zárt, 96 milliós osztalékot hozott a Puskás-hagyaték.
jún. 3
0:21
Gigászi veszteséget jelentett a Mohu: de van rá magyarázat (vg.hu)
Tőkeemelés oldotta meg a jelentős alulfinanszírozottságot.
jún. 3
0:21
A Revolut és a Wise: a fintech alapítók a brit élvonalban (FinTechRadar)
A Revolut és a Wise alapítói is felkerültek a Sunday Times Rich Listre, bizonyítva, hogy a fintech szektor már nemcsak innovatív, hanem elképesztően jövedelmező is.
jún. 3
0:21
Több mint ezer új munkahelyet teremt Miskolcon a Halms új beruházása (Demokrata)
Szijjártó Péter a kínai tulajdoni hátterű Halms új beruházásáról tett bejelentést.
jún. 3
0:21
Csütörtökön itt a Metal3D fémnyomtatás Meetup! Regisztráljon MOST! (newtechnology.hu)
Tavaly közel kétszáz additív gyártás és digitalizáció iránt érdeklődő ipari és oktatási szakember vett részt a II. nemzetközi Metal3D konferencián, hogy megosszák saját felhasználói tapasztalataikat a 3D fémnyomtatás kapcsán. Az óriási érdeklődésre való tekintettel a
jún. 3
0:21
Brutális eső érte el Magyarországot: itt mindent letarolt a zivatar (Agrárszektor)
Nem hazudtolta meg magát a meteorológiai nyár első napja. A nyári meleg robbanásszerűen megérkezett, országszerte 30 fok közelében alakultak a maximumok, de több helyen rengeteg csapadék hullott le.
jún. 3
0:22
Hiába utasították a ChatGPT új verzióját leállásra, nem engedelmeskedett (Kreatív Online)
Az OpenAI o3 változata tesztelés közben inkább átkódolta magát, így nem állt le.
jún. 3
0:25
Ursula von der Leyen megtörte a csendet, megszólította az új lengyel elnököt – ezt várja Karol Nawrockitól (vg.hu)
Ursula von der Leyen leszögezte, hogy az EU továbbra is jó együttműködést fog folytatni Lengyelországgal. António Costa, az Európai Tanács elnöke hétfőn szintén gratulált Karol Nawrocki lengyel elnökválasztáson elért győzelméhez.
jún. 3
0:25
Ha így megy tovább, elfogy a víz Európában: napvilágra került Brüsszel terve (Agrárszektor)
Az Európai Bizottság új vízügyi stratégiát készít elő, amely 2030-ig legalább 10 százalékos vízfogyasztás-csökkentést irányoz elő az uniós tagállamokban. A kezdeményezés célja az egyre gyakoribb aszályok megelőzése és a vízinfrastruktúra fejlesztése.
jún. 3
0:29
Vámháború: győzhet a hideg racionalitás? (vg.hu)
Egymást érik a fordulatok a vámháborúban.
jún. 3
0:29
Halálos fertőzés ütötte fel a fejét a Balatonnál: veszélyes parazita terjed (Agrárszektor)
Halálos betegséget terjesztő ragadozókat lőnek ki Siófok-Sóstó belterületén, mivel a vörös rókák és aranysakálok által terjesztett galandféreg-fertőzés már emberéleteket követelt Somogy vármegyében. A Siófok-Sóstó belterületén zajló ragadozó-kilövések mögött komoly közegészségügyi okok állnak.
jún. 3
0:33
Kalapáccsal akarták megölni Magyarország korábbi külügyminiszterét – egy pincér mentette meg az életét (vg.hu)
A rendőrség szerint a támadó véletlenszerűen választotta ki áldozatait.
jún. 3
0:33
Kemény: erre kényszerülnek a magyar gazdák, hogy nyereségesek legyenek (Agrárszektor)
Elfáradt a talaj, kimerült a föld, és ha így folytatjuk, a magyar mezőgazdaság is térdre rogy. Mi jöhet ilyenkor? Vegyszerek? Drága trükkök? Udvardi Norbert, az In Vitro'77 Kft. ügyvezetője szerint nem kell varázslat - csak vissza kell adnunk a talajnak, amit évtizedek óta elveszünk tőle. De mit jelent ez a gyakorlatban? Miért nem old meg mindent a
jún. 3
0:37
Zelenszkij elismerte: gázhiány jön Ukrajnában, az oroszok szétlőtték a vezetékeket (vg.hu)
A szükséges mennyiség fele továbbra is hiányzik.
jún. 3
0:37
Jégesővel csap le a vihar az országra: erre jobb lesz felkészülni kedden (Agrárszektor)
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki a Dunántúl nyugati és középső részén kedden - figyelmeztet a HungaroMet Zrt. A hétfőn eljuttatott veszélyjelzés szerint Vas, Veszprém és Zala vármegyében kedden hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.
jún. 3
0:41
Karol Nawrocki miatt rögtön bajba került Donald Tusk – sorsdöntő szavazás jön a kormányról (vg.hu)
Donald Tusk lengyel kormányfő bizalmi szavazást kezdeményez kormánya ellen. A lépésre azután kerül sor, hogy Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó jelölt nyerte meg a lengyel elnökválasztást.
jún. 3
0:41
Megjött a friss jelentés: váratlan dolog derült ki a görögdinnyéről Európában (Agrárszektor)
A tavalyi, viszonylag jó görögdinnyeárak miatt a főbb termesztő országokban mérsékelt területnövekedés figyelhető meg Európában. Ukrajnában például a termőterület szinte eléri a háború előtti szintet, Görögországban a felület pedig a tavalyihoz képest 100-200 hektárral növekedett.
jún. 3
0:45
Orbán Viktor azonnal kiállt a nyilvánosság elé a Védelmi Tanács ülése után: a döntéseket meghozták, elmondta, mire kell készülnie a magyaroknak (vg.hu)
A magyar kormányfő szerint borúsak a térség biztonsági kilátásai.
jún. 3
0:45
Ezt már nem lehet megállítani: óriási a veszély, ami Magyarországot is érinti (Agrárszektor)
Az őshonos fajok védelmével, terjesztésével és a biológiai sokféleség fenntartásával az inváziós fajok megjelenése késleltethető, a már jelen lévők negatív hatása pedig enyhíthető - hangzott el Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
jún. 3
0:49
Rekordösszegért érkezhet a Liverpoolhoz a német sztár, aki bajt hozhat Szoboszlai Dominikra (vg.hu)
A friss angol bajnok akár még két tehetségét is odaadhatja a német klubnak.

Keresés