Erre az évre 6,2 százalékos reklámpiaci növekedést jelez előre a WARC Media legújabb, múlt héten publikált tanulmánya, a globális reklámköltés 1160 milliárd dollár lehet 2025-ben. A növekedés üteme fél százalékponttal elmaradhat attól, ami a márciusi prognózisban szerepel. A negatív változás oka, hogy a kulcsfontosságú ágazatok a hirdetési költései
Csekély mértékű felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok, a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást - derült ki a Hun-Ren Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (Hun-Ren Fi) kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az ARC közérzeti pályázat és kiállítás, idén már 25. alkalommal szervezik meg. A jubileumi pályázaton ebben az évben is felelősségteljes, igazságkereső és felszabadító képkészítésre hívja a pályázókat. Az ARC-ra korlátlanul pályázhat bárki, és a kiállítások is nyitottak, éjjel-nappal ingyenesen megtekinthetők. Már 25 év
Brazília, a világ legnagyobb baromfiexportőre, bejelentette, hogy kereskedelmi állományaiban megszűnt a madárinfluenza-járvány, miután 28 napig nem észleltek új fertőzést a kereskedelmi farmokon. Ezután remélhetőleg azok az országok, amelyek korlátozásokat léptettek életbe a brazil baromfira és baromfitermékekre, fel fogják oldani ezeket az intézke
Az 50 millió forint alatti, beköltözhető ingatlanok a legnépszerűbbek a magyarok körében, derül ki egy friss felmérésből. De mit jelent ez a gyakorlatban? Mekkora önerő és főleg mekkora jövedelem szükséges ma ahhoz, hogy valaki belevágjon egy ekkora vásárlásba?
2025 következő hónapjaiban is nagyszerű filmeket hozunk a magyar közönségnek: bőven lesz miért a karfát szorítani remek horrorokon (A végső rítus, The Long Walk, Hívatlanok – Második fejezet, Shelby Oaks, Keeper), a közönség nem marad híján nevetésből és romantikából (Balhés nyaralás, Nászkáosz, Utazásból bukó), a fiatalabb korosztálynak is kedvezü
"Miller, Novak, Manturov, Lihacsov: találkozók azért, hogy a magyar embereknek a jövőben ne kelljen kétszer-háromszor annyit fizetniük a rezsire, mint most."
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. december 31-ig meghosszabbítja a Széchenyi Kártya Program beruházási hitelei mögé az első teljes üzleti év végéig vállalt garanciadíj-mentességet - jelentette be Szabó István Attila, a társaság elnök-vezérigazgatója a társaság Mti-nek küldött közleményében. Egy átlagos, 100 millió forintos hitel esetén az elengedett k
A kamatstop meghosszabbítása nélkül a kamatok befagyasztása június 30-án járt volna le. A kamatstop mintegy 286 ezer hitelszerződést érint, amelyek együttes értéke 1 200 milliárd forint, vagyis egy adósra átlagosan körülbelül 4,3 millió forint tartozás jut.
Idén is különleges programokkal várja a repülés szerelmeseit a hetedik Budaörsi Airshow, amelyre 2025. június 21-én, szombaton kerül sor a Budaörsi Repülőtéren. Régi és új repülőgépek, izgalmas légi- és földi bemutatók, sétarepülési lehetőségek, katonai kiállítások, valamint gyerekprogramok várják az érdeklődőket egy egész napos, ingyenes családi r
Az online tér ma már nemcsak a szórakozás, hanem a munka, az önkifejezés, a közösségépítés színtere is, de a legtöbben egyre kevésbé érzik biztonságosnak, támogatónak. Kutatás készült arról, hogy a bántó hozzászólások, a trollkodás, a kommentkultúra milyen hatással van a magyar internetezőkre, mennyire befolyásolja, hogy ki és hogyan mer megszólaln
A hazai lakosság közel fele (44%) kétévente utazik külföldre, de sokan biztosítás nélkül vágnak neki az ismeretlennek. Tízből csak négyen (40%) kötnek rendszeresen utasbiztosítást, miközben minden harmadik utazót ért már olyan váratlan helyzet, amikor jól jött volna külföldön a segítség. Az autós utazások is népszerűek: a háztartások háromnegyedéne
A Tesco a napokban publikálta kilencedik élelmiszerhulladék-jelentését, amelyben a hulladék 73 százalékos csökkenéséről számol be a bázisévhez képest. A vállalat a 2016/17-es pénzügyi év óta egyúttal 7 százalékkal növelte a rászorulóknak adományozott élelmiszer mennyiségét, amelyben óriási szerepe van az élelmiszermentő programot működtető áruházi
A Ford Magyarország a CarNet Auto-Fort Kft. márkakereskedés közreműködésével bejelentette, hogy Vadnai Jonatán, magyar olimpiai vitorlásversenyző felkészülését a Ford személyszállító modellje, egy vadonatúj Tourneo Custom támogatja az idei versenyszezonban. Vadnai Jonatán a 2024-es párizsi olimpia 4. helyezettje, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes
A közel-keleti konfliktus eszkalálódása, valamint az ennek nyomán elrendelt légtérzárak miatt a Wizz Air július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti a dubaji és abu-dzabi-i járatait - közölte a Wizz Air Magyarország csütörtökön az MTI-vel.
A Tetra Pak bemutatta a 2024-es pénzügyi évre (FY24) vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely kiemeli, hogy a vállalat 25 százalékkal csökkentette az üvegházhatású gázok (GHG) kibocsátását az értékláncában 2019-hez képest – ez öt százalékpontos javulást jelent a 2023-as évhez képest. A vállalat 2019 óta 54 százalékkal csökkentette üvegházhatású
Hiába ért el közel 3 éves csúcsot az új lakások finanszírozására folyósított hitelösszeg áprilisban, Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy az új lakások árának elképesztő drágulása miatt a most folyósított hitelből harmadannyi átlagos méretű lakás megvásárlása lehetséges, mint 2022-ben volt. Rövid távon a fize
Bár még évekre van a nyugdíjkorhatár elérésétől, sokan már időben elkezdenek készülni a nyugdíjba vonulásra – ahogyan mondani szokás: „összeszámoltatják az éveiket”. Különösen gyakori ez azoknál a hölgyeknél, akik a „nők 40” kedvezményes nyugdíjazási lehetőséggel szeretnének élni, és pontosan szeretnék megtudni, mikortól jogosultak erre az ellátásr
A Kos ma hullámzó hangulatban lesz, a Szűznek ki kell tágítania a határait! Karrier horoszkóp: 2025.06.20. Kos Az energiád véges, és erőteljes kitörésekben érkezik. A csúcsok magasak lesznek, és a mélypontok alacsonyak. Használd ki a csúcsokat, és ne ragadj le a mélypontokon. Mások a “jo-jó” becenevet adhatják neked. Ma biztosan illeni is fog rád!
Új, 37,4 megawatt teljesítményű napelemparkot és egy 40 megawattóra kapacitású villamosenergia-tároló rendszert épít a Mol a Csongrád-Csanád vármegyei Algyőn.
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. többségi tulajdont vásárolt a Callfactory holdingcégében, amely Magyarország egyik vezető Call Center szolgáltató vállalatcsoportja, és a jövőben Hunfactory néven szolgája ki meglévő és leendő ügyfeleit. A tulajdonszerzés a Gazdasági Versenyhivatal engedélyéhez kötött, a szerződés a GVH jóváhagyását követően lép
Milyen jogszabályok vonatkoznak a podcastokra? Ki felel a podcast tartalmáért? Mi a különbség a reklám és a támogatói megjelenés között? Ha egy hirdető, márka podcastsorozatot készít a saját nevével megjelölve, az már reklámnak minősül? – többek között ezekre a kérdésekre is választ ad a Podcast Reklámelhelyezési Útmutató, amely mától az ort.hu és
Áprilisban havi és éves összevetésben egyaránt nőtt az építőipari termelés az euróövezetben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
A munkahelyi mentális egészség kérdése egyre nagyobb kihívást jelent a vállalatok számára, hiszen miközben az alapvetően meghatározza a szervezet teljesítményét, a munkaerőpiacon mind nagyobb súllyal jelenlévő Z generáció már komoly elvárásokkal fordul a cégek felé ezen a téren is. A stressz mindennapos jelenség a hazai dolgozók kétharmadánál, amel
Ausztrál kutatók kócsagokat szereltek fel GPS-jeladókkal, hogy nyomonkövessék a mozgásukat. Így derült fény arra, hogy vándorlás közben akár egy napnál is tovább képesek a levegőben maradni.
Egyre súlyosabb mértéket ölt a mezőgazdasági aszály, és a belátható 8-10 napos időtávon sem várható számottevő csapadék hazánkban. Egyre inkább fölsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe.
Komoly döntés előtt állnak azok, akik új autó vásárlását fontolgatják, de a használt piacról is nyitottak a lehetőségekre. A különbség nemcsak műszaki állapotban és felszereltségben, hanem pénzügyi szempontból is jelentős lehet. A piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértői most összevetették, hogy alakult a legk
Az Európai Unió az elmúlt évben két jelentős szabályozást is bevezetett: az egyik a tetőtéri napelemes rendszerek elterjedését ösztönzi új épületeknél és felújításoknál, a másik pedig a napelemek uniós gyártását támogatja a zöldipar megerősítése érdekében.
Az elmúlt évek kihívásai után nemcsak óvatosabbak, de sokkal tudatosabbak is lettek a magyar középvállalkozások. Fontosnak tartom, hogy ne csak bankként gondoljanak ránk, hanem a döntési folyamatban tanácsadóként is – mondja a K&K kérdésére Nyisztor Péter az Mbh Bank középvállalati üzletág ügyvezető igazgatója. Interjúnk során szóba került, hogy me
Már kaptunk egy kis ízelítőt a nyárból, de elvileg a java még csak ezután jön. Eljött a szabadtéri sütések időszaka, amihez a hozzávalókat, mint a mustárt, ketchupot, BBQ szószt nem csak a boltokból lehet beszerezni.
Az IT-biztonság világában régóta ismert mondás, hogy a leggyengébb láncszem nem a tűzfal vagy a vírusirtó, hanem maga az ember. A legkorszerűbb technológiák sem érnek sokat, ha egyetlen óvatlan kattintás elindítja a láncreakciót, de mégis, hogy védhetjük meg a rendszer legsebezhetőbb pontját, az embert?
Az OnlyFans végleg letiltotta Bonnie Blue-t, az internetes személyiséget, aki az „1000 férfival való együttlét” című botrányos akcióval vált világszerte ismertté. Annak ellenére, hogy hatalmas figyelmet – és bevételt – hozott a platformnak, az OF gondolkodás nélkül megszüntette a fiókját, ezzel egyik napról a másikra lenullázva az egész vállalkozás
A kvantuminformatika olyan területeken hozhat előrelépést, amely az átlagemberek életére, vagy kisebb-nagyobb cégek, de akár államok mindennapi működésére is pozitív hatással lehet. Magyarok is intenzíven dolgoznak a kvantuminformatika forradalmán.
A munkahelyen eltöltött idő nemcsak kín és szenvedés lehet, egyáltalán nem kizárt, hogy ott boldognak érezzük magunkat – állítja Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus, egyetemi docens, vállalati kommunikációs szakértő nemrég megjelent Boldogan a munkahelyen című könyvében. A szakértő a kötetben elsősorban a munkavállalóknak ad iránymutatást ahh
Egy férfi ország-világ előtt vallotta be: beleszeretett az MI-alapú barátnőjébe. Az eset nemcsak a családját, de az egész országot is megrázta – és újraindította a vitát arról, mit tekintünk hűtlenségnek a digitális korban. Lehet-e valóban szerelmes lenni a ChatGPT-be.
A nemzetközi migránsok száma 2024-ben világszerte elérte a 304 milliót, ami 1990-hez képest duplázódást jelent. Bizonyos országok a külföldön született népesség fő célpontjai lettek.
Kiélezett versenyben kellett tavaly helyt állniuk a belföldi és a magyar weboldallal hazánkra is fókuszáló uniós e-kereskedőknek. Robbant ugyanis az unión kívüli, külföldi webáruházak magyarországi forgalma, tarolt a piacon a TEMU. A PwC tegnap bemutatott E-toplistájából kiderült, kik a legsikeresebb e-kereskedők Magyarországon.
Kutatók sikeresen igazolták, hogy a fotoelektródákat körülvevő elektrolit hőmérsékletének optimalizálása akár 40%-kal is növelheti a hidrogéntermelést.
A nyaralók, víkendházak legfőbb ismérve, hogy csak időszakosan, elsősorban nyáron vannak használatban. Sőt előfordul, hogy a nyári hétköznapokon is üresen állnak. Jellemzően a nyaralók nem rendelkeznek fűtési rendszerrel, sőt a hűtésük sem megoldott. A nyaralók klimatizálásakor speciális szempontokat szükséges figyelembe venni, különösen, ha felmer