Mai beszélgetőtársam Rab Árpád jövő-, illetve trendkutató, elkötelezett híve a tudománykommunikációnak. Aki meghallgatja most következő, két részből álló podcastünket, megtapasztalja, hogy ezt milyen magas szinten, ugyanakkor szórakoztatóan műveli Árpád.
A magas középhőmérséklet miatt a HungaroMet 7 megyére, míg zivatarok végett 4 megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést. Ahol zivatar várható, ott elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Azokon a területeken, ahol hőség miatt adtak ki figyelmeztetést, ott a napi középhőmérséklet 25 °C fe
Az üres álláshelyek betöltésének forrása lehet az úgynevezett potenciális munkaerő-tartalék, melyet a munkanélküliek, az alulfoglalkoztatottak, a dolgozni szándékozó, de munkát aktívan nem kereső, vagy a rendelkezésre állás kritériumát nem teljesítő inaktívak együttesen alkotnak. Az ő létszámuk hazánkban 2024-ben átlagosan 315 ezer fő volt, 17 ezer
Az európai lakosság több mint 20 százalékát veszélyezteti a közlekedés egészségtelenül magas zajszintje - állapította meg kedden kiadott jelentésében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA). A jelentés szerint mind európai, mind nemzeti szinten több intézkedést kell hozni a probléma megoldására, például a városokban a csendes és zöld területekh
Amikor az OpenAI-nál megneszelték, hogy a Meta felvásárolná az adatcímkézéssel foglalkozó Scale-t, azonnal leállították az együttműködésüket. Mi történt? A Scale AI 15 milliárdos üzletet kötött, melynek keretében 49 százalékos részesedést szerzett a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégben a Facebook anyacége, a Meta. Eközben a Scale vezérigazga
A Cardano ebben a hónapban eddig kihívásokkal szembesült. Az elmúlt 30 napban több mint 27%-ot veszített értékéből. De mit tartogat a jövő az altcoin számára? A heti Cardano-előrejelzés friss emelkedési potenciálra utal. Ebben a cikkben ennek járunk utána.
Több mint 14 milliárd dolláros befektetői érdeklődés mellett hajtott végre kiemelkedően sikeres dollárkötvény kibocsátást Magyarország. Az Államadósság Kezelő Központ 5, 10 és 30 éves futamidejű dollárkötvényeket értékesített kedvező feltételekkel. Triplán túljegyzett kibocsátással 4 milliárd dollár értékben kelt el magyar dollárkötvény A hétfői n
Brutális hőség tombol Magyarországon. A tisztifőorvos június 24–26. között harmadfokú riasztást adott ki. A munkahelyeken is fokozott figyelemre van szükség, különösen azoknál, akik fizikai munkát végeznek a szabadban. Országos riasztás keddtől forróság jön A HungaroMet előrejelzése alapján június 24. keddtől június 26. csütörtökig harmadfokú hőség
A Wizz Air minden közel-keleti járatát azonnali hatállyal visszafordította vagy kitérő reptérre irányította a térség eszkalálódó biztonsági helyzete miatt. A budapesti Dubaj-járat például Rijádban szállt le. A légitársaság már intézkedik az utasok ellátásáról. Fokozódik a helyzet, azonnali reakció a légitársaságtól A közel-keleti háborús konfliktus
Jelentős hatékonyságnövekedést és új üzleti lehetőségeket teremtve hoz gyökeres változásokat a pénzügyi szolgáltatások, különösen a banki szektor működésében a mesterséges intelligencia (AI) – közölte a Deloitte legfrissebb elemezése alapján.
Meglepetésszerűen ugrott meg a Graphisoft Park várakozása. A cég egy leányvállalat eladásából akkora egyszeri bevételhez jut, hogy több mint kétszeresére emelte 2025-ös eredmény-előrejelzését. De vajon mire költi majd a váratlan extra nyereséget a társaság? Megduplázza várakozásait a Graphisoft Park Jelentősen javította 2025-ös eredményvárakozását
Az ázsiai technológiai részvények akár 20%-kal is tovább emelkedhetnek idén a mesterséges intelligenciába irányuló beruházások erősödő lendülete miatt – áll a JPMorgan legfrissebb elemzésében.
Tóth Szilárd, a SALT étterem Michelin-csillagos séfje, a Konyhafőnök legutóbbi évadának egyik ítésze a távoli luxus alapanyagok helyett a hazai erdők és mezők ízeit emeli ételei középpontjába, rég elfeledett történetet mesélve vendégeinek a természet ritmusát követő, fenntartható magyar konyháról és a gyermekkor emlékeiről. Erről szól az RTL+ Premi
Az AstraZeneca bejelentette, hogy az amerikai szabályozó hatóságok jóváhagyták Datroway nevű célzott gyógyszerét egy bizonyos típusú tüdőrák kezelésére - írja a Reuters.
Németországban adták el a legtöbb elektromos kerékpárt Európában tavaly – áll az EY tanácsadó cég tanulmányában, amelyet a héten nyíló frankfurti Eurobike szakvásár nyitásához időzítettek.
Harminc év után az EU egységes piaca még mindig olyan, mint egy félig összeszerelt IKEA-bútor: az alkatrészek megvannak, de semmi nem illeszkedik tökéletesen. Faxok, kék tinta és 27-féle formanyomtatvány akadályozza a szabad mozgást. Az Európai Bizottság most újra nekiveselkedik, hogy a tagállami bürokrácia kukázza egy közös, nemzetek feletti saját
Hidegfrontok jönnek-mennek, de csak szél és átmeneti lehűlés érkezik velük, csapadék szinte egyáltalán nem. Júniusban Magyarország középső és déli tájain igen jelentős területen semmi vagy csak minimális mennyiségű eső esett, a nagyfokú aszály főként a kukoricát, napraforgót és a szóját sújtja, de az őszi kalászosoknál is kényszerérés figyelhető me
Az Európai Központi Bank jóváhagyta a Monte dei Paschi di Siena (MPS) tervezett ajánlatát versenytársa, a Mediobanca felvásárlására, ami egy újabb lépés lehet az olasz pénzügyi szektor átrendeződésében, miközben a BPM UniCredit általi felvásárlása zátonyra futni látszik.
A mesterséges intelligencia területén Kína akár száz új, DeepSeek-szintű áttörést érhet el a következő 18 hónapban – állítja Zhu Min, a Kínai Jegybank volt alelnöke, aki szerint ez alapjaiban alakíthatja át az ország gazdaságát.
A rugalmas laborinfrastruktúra és erőforrás-megoldások terén vezető SmartLabs, valamint a Regus, Spaces, Signature és HQ márkákról ismert International Workplace Group (IWG), a világ legnagyobb hibrid és rugalmas munkatereket kínáló platformja, ma bejelentették 10 évre szóló globális stratégiai partnerségüket. Az együttműködés célja, hogy kielégíts
Nem az első alkalom: újabb Apple reklám eltávolítására került sor az internetről. A hirdetés immár a negyedik, amelyet egy esztendő alatt el kellett tüntetnie a vállalatnak. De vajon miért?
Az amerikai védelmi vállalatok szorosabb partnerségeket keresnek európai versenytársaikkal, hogy ne maradjanak ki a kontinens növekvő katonai kiadásaiból – jelentette a Financial Times. Viszont az európai cégek vérszemet kaptak, másrészt az Egyesült Államokat egyre több ország tartja megbízhatatlan szövetségesnek, ezért inkább EU-s gyártóktól vásár
Együttműködési szerződést írt alá az OTP cégcsoporthoz tartozó Monicomp Zrt, valamint a Gábor Dénes Egyetem által 2025-ben létrehozott GDE Mesterséges Intelligencia Tudásközpont (GDE-MIT). A szerződés értelmében a Monicomp Zrt átadja a GPT-3 típusú nyelvi modellt a GDE-MIT-nek, hogy azt közhasznú feladatok ellátására használhassa fel.
Az európai részvénypiacok hétfőn gyengültek, mivel a befektetők aggodalommal figyelték Irán esetleges megtorlását az amerikai–izraeli hétvégi légicsapások után.
Idén márciusról áprilisra csak két cégnél - a BMW-nél és a Danubius Hotelsnél - regisztráltunk 100 fő feletti bővülést. Eközben öt cégnél is száznál nagyobb csökkenés történt az alkalmazotti létszámban például a győri Audinál, ahol 133 munkavállalóval dolgoznak kevesebben. Itt a HR Portál és az Opten havi jelentése a legnagyobb hazai cégekről.
A Kilyént képviselő Varga Mátyás nyerte Rover Gidran "Rozi" nevű lovával a Székely Vágtát, a Nemzeti Vágta 14. alkalommal megrendezett székelyföldi kvalifikációs előfutamát vasárnap a háromszéki Maksához tartozó Óriáspince-tetőn.
A BME Építőmérnöki Kar konferenciáján az építőipar digitalizációjának és mesterséges intelligencia alkalmazásának fontosságát hangsúlyozták. A rektor kiemelte az ipari együttműködés szükségességét az oktatásban, míg a dékán az adatok hatékony kezelését csak MI-vel tartja lehetségesnek. Az oktatásban új képzések és gyakorlatorientált módszerek jelen
A gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere (Teáor) 2025. január 1-jével megváltozott. A Teáor-változással egyidejűleg változtak a kapcsolódó nómenklatúrák is, mint például az Önálló Vállalkozók Tevékenységi Jegyzéke (Övtj) és a Termékek és Szolgáltatások Osztályozási Rendszere (Teszor).
Az elmúlt tizenöt évben komolyan megnőtt a turizmus szerepe Magyarországon. A külföldiek által Magyarországon eltöltött napok száma 2010-es 95,7 millió napról a 2019-es csúcsig 138,5 millió napra nőtt (+44,7 százalék), és 2024-ben is 115 millió felett volt (+20 százalék). Ezen túl viszont érdemesebb mélyebben is megvizsgálni a Magyarországra irányu
Magántulajdonba kerül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) fenntartója: a MOL-csoport 50 milliárd forintos befektetéssel válik a BME Fenntartó Zrt. tulajdonosává. Az állami tulajdonú intézmény ezzel új, magánegyetemi működési modellre tér át - a cél a hosszú távú pénzügyi stabilitás és a hazai mérnökképzés versenyképességének erős
Beszállt a Mol, a BME mostantól magánfenntartású egyetem. Mutatjuk, hogyan került magánkézbe az egyik legfontosabb budapesti egyetem. Mi történt? Beszállt a Mol, a BMW magánfenntartású egyetem lett. Hétfőn Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter és Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója aláírták a megállapodást, amivel az olajvá