A Das Große Wachbeben egy CSR kezdeményezés volt, melynek célja, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét az olyan „elfeledett" természeti katasztrófákra, mint a 2023. február 6-i törökországi-szíriai földrengés. A projekt a német Pro7Sat1, a Havas Germany és a Seven.One AdFactory összefogásával valósult meg. Bár a katasztrófa óta akkor már eltelt el
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) bevételei 1,1 milliárd forintot tettek ki az idei első negyedévben, 21,6 százalékkal többet az előző év azonos időszakában termelt bevételnél; az első negyedéves nettó eredmény, amely tartalmazza a Keler csoport BÉT-re eső eredményét is, 1,3 milliárd forint volt, 7,2 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi első három hóna
Az egészségügy finanszírozásáról, az orvosok és ápolók béremeléséről, a gyógyintézmények állapotáról vitázott egymással Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára és Kulja András, a Tisza Párt egészségpolitikusa, EP-képviselője az ATV hétfő esti adásában.
Pokoli egy pókkal futott össze a HelloVidék egyik olvasója a minap saját, Pest megyei kertjében. Le is fotózta a különös, sárgás-zöldes szőrös lábú példányt, és elküldte szerkesztőségünknek, hátha kiderül, pontosan mivel akadt dolga - és mennyire lehet veszélyes. Az azonosításhoz Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője volt segítségünkre,
A L’Oréal 2025. június 11–13. között a párizsi VivaTech rendezvényen mutatta be legnagyobb és legfejlettebb szépséginnovációs portfólióját és technológia újításait. A L’Oréal kilencedik alkalommal vett részt Európa vezető technológiai konferenciáján, és mutatta be a legújabb piacra lépő innovációit, amelyek a személyre szabott, inkluzív és fennta
Több mint ezer cég érdeklődött a Demján Sándor Tőkeprogram után – hangzott el pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon az iconFeszt 2.0 gazdaságpolitikai konferencián. A Tőkefinanszírozás és növekedés sztorik címmel tartott
Időkapszulaként és gyönyörű, de elfeledett Bauhaus repülőtérként hivatkozik a CNN a budaörsi reptérre. Mi történt? A CNN cikket szentelt a budaörsi reptérnek, mint eldugott és elfeledett Bauhaus gyöngyszemnek. Külön figyelmet kap a terminál, melyet Virgil Bierbauer és Králik László tervei szerint készült és ma már műemléki védelem alatt áll. A buda
Az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat 2025-ben 155 fiatal kutató nyerte el, akik kiemelkedő kutatás-fejlesztési teljesítményükkel érdemelték ki a támogatást. Az ösztöndíj célja a fiatal kutatók pályájának támogatása és az MTA doktora cím elnyerésére való felkészítés.
A tigrisszúnyog megjelenése és tartós megtelepedése új egészségügyi kockázatot jelent a Balaton partján nyaralóknak. Az ázsiai eredetű, napközben is aktív faj nemcsak agresszívebb a hazai szúnyogoknál, de potenciálisan veszélyes betegségek terjesztője is lehet - számolt be a vehir.hu.
Mi történt a vasárnap óta, ami megfordította a tőzsdéket? Mi történt? Az olaj ára meredeken zuhant, a részvények árfolyama pedig emelkedett, miután Irán rakétákat lőtt ki katari és iraki amerikai bázisok felé. Június 12. óta, tehát az Izrael csapásokat megelőző nap óta, ez az első alkalom, hogy az olaj ára 70 dollár alatt maradt, és
Hétfőn megnyílt a vállalkozások előtt a 155,61 milliárd forintos keretösszegű, zöld és digitális átállást ösztönző egyműveletes kombinált hitelprogram - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára.
Többen meghaltak és megsebesültek a reggeli iráni rakétatűzben Izraelben. A csapásokra azután került sor, hogy Donald Trump bejelentette: Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg.
Kihirdették a "Világ 50 legjobb étterme" listáját, Dél-Amerika erősen szerepelt a Top10-ben. Mi történt? Torinóban adták át a fine dining Oscar-díjának tekintett elismerést, a fődíjat a limai Maido kapta, amely a tavalyi ötödik helyről jött fel az elsőre. A perui fővárosban található éttermet Mitsuharu "Micha" Tsumura séf vezeti, és úgynevezett nik
Irán a Hormuzi-szoros lezárásával fenyegeti a világot. Miért olyan fontos ez a tengeri kijárat a világ számára? Mi történt? Irán az ellene irányuló csapások eleje óta fenyeget a Hormuzi-szoros lezárásával. Ez a szoros a világ legforgalmasabb olajszállító útvonala, ez az Omán és Irán közötti szoros a kijárat a Perzsa-öbölből az Arab-tenger felé. Fon
Növelik az Ukrajnába irányuló hadiipari termékek exportját a szerb hadiipari vállalatok kerülő úton, elsősorban Csehország és Bulgária érintésével - közölte hétfőn az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (Szvr) sajtóirodája.
Milliárdos veszteségeket okoz a bolti lopások növekedése Németországban - írta a kölni EHI kiskereskedelmi kutatóintézet kedden közzétett tanulmányában.
Megkezdődtek a tömeges elbocsátások a Dunaferr utódvállalatainál. A felszámolás alatt álló cégek sorsa bizonytalan. A Dunarolling Dunai Vasmű mintegy 1700 munkavállalójától már elbúcsúztak, a Duna Furnace dolgozói pedig július elsején kapják meg felmondásukat, írja a Magyar Hang.
A hírre, hogy tűzszünet jöhet az iráni háborúban, a dollár tovább gyengült az euróval szemben. A devizapiacokon élénk mozgások figyelhetők meg a konfliktus enyhülésének hírére, a forint szempontjából ebből a legérdesebb, hogy a dollárral szemben erősödni tudott.
A Széchenyi István Egyetem és a Livestocker Solutions Kft. együttműködési megállapodást kötött, amelynek keretében az egyetem hallgatói a cég precíziós farmmenedzsmentszoftverével tanulhatják az állattenyésztés modern technikáit. Az együttműködés a fenntartható mezőgazdaság és agrárdigitalizáció fejlesztését szolgálja.
Trump elnök bejelentése az izraeli–iráni háború végéről megnyugtatta kissé a befektetőket. A részvénypiac azonban továbbra is szkeptikus maradt; mindenesetre az olaj ára zuhan, a dollár gyengül, a jen és az euró drágul, a határidős részvényindexek emelkednek.
A tavaly érthetetlen körülmények között elsüllyedt Bayesian szuperjacht számos összeesküvéselméletnek adott táptalajt. Mi történt? A Bayesian szuperjacht roncsait kiemelték és Szicíliába szállították. A hajó tavaly nyáron egy viharban elsüllyedt és hét utasa és a legénység életét vesztette. A jacht Mike Lynch brit techmilliárdosé volt, és most az o
A The Walking Dead-univerzum egyik legnépszerűbb karaktere, Daryl Dixon ismét útra kel, ezúttal már a harmadik évadban, amely szeptember 8-án debütál a magyar AMC-n. A májusi Dead City 2. évadpremierhez hasonlóan a Daryl Dixon új évada is az USA premierrel egy időben érkezik a magyar nézők elé, így kínálva egyedülálló élményt a hazai rajongók számá
Szerbia leállította teljes fegyverexportját, és csak a saját kaszárnyáknak szállít fegyvereket – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a vezérkar ülését követően.
Németországban a vásárlók 2024-ben mintegy 2,95 milliárd euró értékben loptak el árukat, ami 4,6 százalékos növekedés az előző évhez képest. A gyakran ellopott tárgyak közé tartoznak az alkoholos italok, márkás ruházati cikkek, tornacipők, elektromos készülékek és dohánytermékek.
A légitársaság bejelentette, hogy a járatokat leállította, visszafordította vagy másik reptérre irányította át. Mi történt? A közel-keleti helyzet további eszkalálódása és újabb légtérzárak miatt a Wizz Air azonnali hatállyal minden a térségbe tartó járatát visszafordította, vagy kitérő repülőtérre irányította. A mai Budapestről Dubajba tartó járat
Hétfőn Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, valamint Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója aláírta azt a megállapodást, amely szerint a jövőben a Mol-csoport stratégiai befektetőként vesz részt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) fenntartásában.
A norvég kormány 2025-től ideiglenesen megtiltja az új Bitcoin– és kriptovaluta bányászati telephelyek létesítését, hogy az energiát más iparágak számára tartalékolja. A norvég kormány múlt héten jelentette be, hogy ideiglenes tilalmat tervez bevezetni az új Bitcoin- és kriptovaluta bányászati adatközpontok létesítésére kapcsán. A kormány arra a kö
A Budapest Airport hasznos útmutatót nyújt a stresszmentes nyári utazáshoz. Fontos a szükséges dokumentumok előzetes ellenőrzése, a kézipoggyász megfelelő összeállítása, valamint az egészségügyi előírások betartása is. Érdemes időben érkezni, online intézni a check-int és parkolást, hogy gördülékeny legyen az utazás.
Évek óta egyetlen cég nyeri a a rogáni propagandahivatal milliárdos kommunikációs tendereit. Az örök győztes társaság vezére most a luxusautók mellett a luxusingatlanokba is beleszeretet.
Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója megkezdte részvényeinek értékesítését egy előre megtervezett eladási terv keretében, amely év végéig akár 865 millió dollár értékű részvény eladását is lehetővé teszi. Huang mellett a cég egyik igazgatósági tagja, Mark Stevens is jelentős eladásokba kezdett, írja a Bloomberg.
A száraz, meleg, nyári időjárás tovább folytatódott az ország területén. Enyhe lehűlés csupán 1-2 nap volt érezhető, amely esetenként kis mennyiségű (6-10 mm) esővel is párosult, de a talaj nedvességtartalmán ez mit sem változtatott. A kórokozók számára – ha nem is tartósan – kedvező volt a párás, meleg időjárás, így a szőlő-gyümölcs kultúrákban he