A párizsi kormány által bejelentett számos intézkedés ellenére a francia gazdálkodók hétfőn továbbra is blokkolták a Párizsba vezető főbb autópályákat, miközben számos dolog miatt tiltakoznak. Íme néhány téma, amit a tiltakozó mozgalmat felvetettek, már csak az a kérdés, hogy mit tehet a francia kormány ezután.
Szeged határidőre teljesíti minden vállalását az összesen 300 hektáros terület átadásáig, mondta Botka László, Szeged polgármestere a videókonferencia budapesti helyszínén, a Külügyminisztériumban.
Ugyan január 1-jétől érdemben nem módosultak a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény (Tny.) előírásai, azonban akadnak olyan kisebb horderejű változtatások, amelyek ismerete mind a foglalkoztatók, mind a (leendő nyugdíjigénylő) munkavállalók számára fontos.
17 százalékkal, de legalább 70 ezer forinttal keresnek többet a vasutasok januártól visszamenőleg - közölte a Vasutasok Szakszervezete, miután ma délelőtt aláírták a 2024 - 2026-os bérmegállapodást.
Tavaly év végén 75 ezer Európai Unión kívüli vendégmunkás dolgozott Romániában - írja az economica.net a Bevándorlásügyi Felügyelőség (IGI) adatai alapján.
Ezen a héten hallható utoljára az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM-en A bohóc karmai közt című reggeli rádióműsor – értesült lapunk. A Media1 a megszűnés okairól érdeklődve azt is megtudta, hogy úgy alakítják át a reggeli műsorsávot, hogy a megszűnő műsor helyett az ATV Start című tévéműsor adása lesz hallható, méghozzá élőben.
2023-ban több mint 1500 új jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet) jelent meg. A Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda jogászai összefoglalták, hogy az ingatlanjog, energiajog és versenyjog területén melyek azok a legfontosabb jogszabályváltozások és trendek, amelyekre érdemes figyelniük a gazdasági élet szereplőinek.
A nemzetközi szervezet korrupció érzékelési indexe szerint Magyarország korrupcióban Kínával és Kubával van egy szinten. A TI magyar vezetői szerint ez is azt mutatja, hogy a megkésettek és vérszegények kormány igazságügyi reformjai.
Tegnap jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy eredeti felvetésével ellentétben nem váltja le a kormány a BUBOR-t mint a változó kamatozású hitelek referenciakamatát. A bankok ehelyett önkéntesen azt vállalták, hogy a következő 3 hónapban felvett új hitelek esetében a futamidő első 6 hónapjában nem számítanak fel kamatfelárat a BUBOR fel
A kormány és a Bankszövetség közötti megállapodás alapján még olcsóbbak lesznek a hitelek: mivel az új vállalati hiteleknél a futamidő alatt 6 hónapig nulla százalékra csökken a BUBOR feletti kamatfelár, ettől a kamatszint azonnali és gyors csökkenését remélik - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
A Kiegészítő Doktori Ösztöndíj alapításával az egyetem célja a minőségi, oktatási potenciállal rendelkező doktorandusz hallgatók támogatása és ezáltal a kutatás-fejlesztési és innovációs ökoszisztéma szakember-utánpótlásának biztosítása.
A FTX tartozásainak visszafizetésével küzd. Eszközeinek eladásával és a derivatívákkal kereskedve, 4,4 milliárd dollárt gyűjtött össze, azonban az ügyfelek teljes
2023 decemberében az előző hónaphoz képest csökkentek a lakbérek: országosan 0,2, Budapesten 0,7 százalékkal lettek alacsonyabbak, éves összevetésben ugyanakkor országosan 13, Budapesten 12 százalékos emelkedést regisztrált a statisztikai hivatal és az ingatlan.com.
A 2023-as 180-240 forint/kWh körüli árszint után tavaly év végén már "csak" 65-70 forint körüli árszinten tudtak az idei évre fixált áras áramvásárlási szerződéseket kötni a magyarországi vállalkozások, de a kis fogyasztású cégeknél ez inkább 90 forint körül lehetett, mert ők még mindig relatív hátrányban vannak az energiabeszerzéseknél – derül ki
Lejárt tartozások miatt több mint 419 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly a közjegyzőknél, 2,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
Bár a gazdasági lap birtokába jutott dokumentumok hitelességét cáfolták, a magyar miniszterelnök nagyon hitelesnek tartja a Financial Timest, úgyhogy nem kételkedik.
Felújítják a csaknem 300 éve városházaként működő épületet Esztergomban, a beruházással megőrzik a barokk műemlék értékeit, egyúttal 21. századi ügyféltereket alakítanak ki - mondta el a város polgármestere az MTI-nek.
Februárban korlátlan sorozat és filmélménnyel ajándékozza meg nézőit a Jocky Tv, kódolatlanul nézhető a Tv2 Csoport kábelcsatornájának műsora a Magyar Telekom előfizetői számára. Ráadásul februártól a népszerű sorozatok mellett, péntekenként 21.00 órától izgalmas krimi filmek is várják a borzongani vágyókat. A 14:00-tól látható Baywatch, Castle 18:
A kormány és a Bankszövetség közötti megállapodás alapján még olcsóbbak lesznek a hitelek, mivel az új vállalati hiteleknél a futamidő alatt 6 hónapig nulla százalékra csökken a BUBOR feletti kamatfelár, ettől a kamatszint azonnali és gyors csökkenését remélik - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).
Az Iveco csoport (EXM: IVG) bejelentette, hogy a világ vezető vegyipari vállalatát és az autóipar legnagyobb vegyipari beszállítóját, a BASF-et választotta a vállalatcsoport elektromos járműveiben használt lítium-ion akkumulátorok újrahasznosítási megoldását biztosító első partnereként.
A Pfizer váratlan nyereségről számol be ma közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésében a Covid-termékek vártnál jobb (pontosabban a vártnál kevésbé gyenge) eladásainak, és a költségcsökkentéseknek köszönhetően - írja a Reuters.
A Peroni szuperprémium alkoholmentes márkája elkötelezett a motorsport-szponzorációk iránt, amelynek legújabb bizonyítékaként többéves globális partneri együttműködést jelentett be a Formula–1 versenysorozat egyik emblematikus szereplőjével, a Scuderia Ferrarival. Az együttműködés fontos szerepet játszik az Asahi Europe & International azon törekvé
Bízik-e az Egyesült Nemzetek Szervezetében (ENSZ) a béke és biztonság fenntartására, az emberi jogok védelmére és a nemzetközi jog tiszteletben tartására vonatkozó célkitűzéseinek megvalósításában? Erre a kérdésre keresték a választ a kutatók.
Jelentősen nőtt a norvég állami nyugdíjalap, a világ legnagyobb szuverén pénzügyi alapjának vagyona tavaly - közölte a vagyonkezelő, a Norges Bank Investment Management kedden.
Mintegy 3,3 millió - 2023-ra váltott - éves autópálya-matrica érvényessége jár le 2024. január 31-én éjfélkor - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (Núsz) kedden az MTI-nek küldött közleményben.
A hong kongi cégbíróság hétfőn elrendelte az ingatlan-befektető óriáscég felszámolását. Ez egy újabb jelentős csapás az amúgy is törékeny kínai ingatlanszektorra és tőkepiacokra, ami a döntéshozók minden igyekezete ellenére lassan az egész kínai gazdaságban elharapódzó válsággá mélyül.