Az előrejelzések szerint akár 15 fok is lehet hétvégén az ország nyugati, délnyugati részén. A hőmérsékletváltozás sokak szervezetét megviseli. A Híradó által kérdezett háziorvos szerint gyakoribbak lehetnek a vérnyomásingadozások és a fejfájásos panaszok, ezért érdemes fokozottan figyelni a folyadékpótlásra és a vitaminbevitelre.
Továbbra is marad az enyhe időjárás, de sok helyen tartós köd nehezíti majd a látási viszonyokat kedden. Az ország több részére is figyelmeztetést adtak ki.
Továbbra is marad az enyhe időjárás, de sok helyen tartós köd nehezíti majd a látási viszonyokat kedden. Az ország több részére is figyelmeztetést adtak ki.
Az utóbbi napokban enyhébb idő köszöntött ránk. Olvashattunk is, hogy visszavonulót fújt a tél, legalábbis egy időre. A tavaszias időre azért még várni kell, de a napsütés sok dologért kárpótol minket.
A frontok táncából szinte sohasem jövünk ki túl jól, nem volt ez másképpen a múlt héten sem. Akkor a széllel gyűlt meg a bajunk, igaz, cserébe legalább most láthatjuk a Napot is. A szél azonban nem viccelt.
A világon egyre több aktivista és szervezet igyekszik felhívni a figyelmet azokra az igen komoly problémákra, melyeknek szerintük a kormányok nem szentelnek elég figyelmet. Ezek között szerepel az egészséges élelmiszerekhez való jog is.
Lehet, hogy vége a télnek? Átmenetileg biztosan! A legfrissebb előrejelzések szerint csapadék nem várható az előttünk álló napokban, a hét végétől pedig már 10 fok is lehet a napi legmagasabb hőmérséklet hazánk területén.
Szerdán a reggeli sűrű ködfoltok feloszlása után északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de csapadék csak elvétve fordul elő. +6 fok körül alakul a hőmérséklet délután. Gyenge marad a nyugati szél.
Óriási szükség lenne a romák integrációjára, az önkormányzatok és az aktivisták meg is tennének ezért mindent, ám szerintük a kormány nem szentel elég figyelmet a kérdésnek.
Erzsébetváros a környezetvédelem jegyében a jövőbe fektet azzal a 60 köbméteres tartállyal, amivel csapadékvizet gyűjtenek majd a Klauzál téri vásárcsarnok tetejéről.