A tavaly októberben vártnál 0,2 százalékponttal gyorsabban, 3,1 százalékkal nő idén a globális gazdaság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott, az októberi Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) felülvizsgált prognózisa szerint.
A piaci várakozásoknál kisebb mértékben, 0,75 százalékkal 10,0 százalékra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. Ez alapján is jöhetnek azonban az újabb kamatvágások a hiteleknél.
Látványos külsőségekkel elindult a Hungarikum Biztosítási Alkusz online platformja. Kérdés, hogy Keszthelyi Erikék a vállalati piacon nagyon sikeres, erős kormányzati kapcsolatokkal is bíró cége meg tudja-e szorongatni a piac 80 százalékát uraló Netrisket.
A piaci várakozásoknál kisebb mértékben, 0,75 százalékkal 10,0 százalékra csökkentette az alapkamatot kedden a Magyar Nemzeti Bank. Ennek alapján is jöhet azonban az újabb kamatvágás a hiteleknél is – írja a Bank360.hu.
A javaslat szerint ha megalapozottan feltételezhető, hogy egy adott terméket kényszermunkával állították elő, akkor a hatóságoknak vizsgálatot kell indítaniuk.
König Ferenc sóskúti polgármester azután mondta le a keddi közmeghallgatást, hogy délután ötre megtelt a terem az érdeklődőkkel. A sóskútiak hevesen tiltakoznak a szlovén Andrada Group beruházása ellen. A cég korábban Alsózsolcára tervezte akkumulátorfeldolgozó üzemét, de a helyiek ellenállása miatt más helyszínt kellett választaniuk. Akkor döntött
Az adásvételi előszerződést kedd délelőtt írta alá Budapesten a BYD és a szegedi önkormányzat. Szeged polgármestere szerint 21 milliárd forintot költenek a beruházás elindítására állami pénzből. Később a BYD megveszi majd a földet, és az így befolyó pénz visszakerül az államkasszába.
A Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége a tagsága körében végzett a fizetésemelésről felmérést. Azt mondják, sokkolta a csökkenő vásárlóerő az ilyen cégeket, ahol a munkavállalók többsége dolgozik. Jó hír, hogy a korábbinál kevesebben, a vállalkozások 9 százaléka tervez elbocsátást idén.
Stagnált az euróövezet és az Európai Unió hazai összterméke (GDP) tavaly a negyedik negyedévben a harmadik negyedévhez képest, amikor mindkét térségben 0,1 százalékos csökkenést mértek - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett első becslésében.
Kétség sem fér hozzá, hogy a kriptopénzek világa nem való mindenkinek. Magas volatilitás, előre nem látható fordulatok és szokatlan trendek határolják a blokklánc-technológia útját.
Az Európai Unióban nem teljes az egység az Energia Charta Egyezmény jövőjével kapcsolatban. A tagországok egy része már kilépett nem várva az egységes döntéshozatalra, de vannak, akik inkább az évtizedek óta fennálló közösség modernizációs törekvéseit támogatják. Abban azonban a legtöbben egyetértenek, hogy az Energia Charta megújulása nélkül, az n
A családi kedvezmény az összevont adóalapot csökkenti. Az adóelőleg-nyilatkozat alapján a munkáltató, rendszeres bevételt juttató kifizető az adóév folyamán az adóelőleg megállapításakor figyelembe veszi a családi kedvezményt - olvashatjuk a NAV oldalán. Lássuk a részleteket!
Nem is gondolnád, hány magyar gondolja, hogy az egészséges táplálkozás a zöldségeken és gyümölcsökön múlik. Egy 2022-es reprezentatív kutatást ismételtek meg 2023 végén a táplálkozás kapcsán Kiderült, hogy az egészség érdekében sokan még a húsról is lemondanak. Konkrétan 6 százalékkal emelkedett egy év alatt azok aránya, akik legalább egyfajta álla
Sikerre szomjazunk mindannyian. Leginkább az élet minden területén, de mivel a munkahelyünkön töltjük a hétköznapjaink nagy részét, így nem mindegy, hogy milyen minőségben tesszük azt. Igen, sikerre vágyunk a munkánkban
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a 100 bázispontos elemzői várakozásokkal szemben 75 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, 10,00 százalékra idei első kamatdöntő ülésén kedden.
Az idegen nyelvű ipari- és kereskedelmi technikus egy izgalmas és sokoldalú szakmát képvisel, amely magas szintű idegennyelv-tudást igényel a kereskedelmi műszaki és gazdasági területen. Feladatai közé tartozik a beszerzési, termelési és értékesítési folyamatok összeállítása, a pénzügyi, munkaügyi és számviteli ismeretek alkalmazása, valamint az ár
Vannak, akik a megszokott társállatok helyett ritkább fajokat tartanának – érdeklődésből, vagy "menőzésből".Ez nem lehetetlen, de nem is olcsó, továbbá szigorúan szabályozott tevékenység.
Uniós támogatással raktárcsarnokot épített és bővítette papírtermék-gyártó kapacitását a Csongrád-Csanád vármegyei Mórahalmon az Insure '98. - közölte Baráth István projektmenedzser kedden a helyszínen az MTI-vel.
Aki tavaly januárban vett fel egy átlagos lakáshitelt, és most újra cseréli a kölcsönét, az akkori 120-125 ezres törlesztőrészletét 80-90 ezer forintra mérsékelheti. Összességében 8-10 millió forinttal csökkenhet a teljes visszafizetendő összeg - számolta ki a Bank360.hu.
Az Ivsz - Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részvételével zajló Arisa projekt (Mesterséges Intelligencia Készségek Szövetsége) keretében elkészült az a stratégia, amelynek mentén Európában jelentősen gyarapodhat az Mi technológiákat készségszinten használó szakemberek száma - belőlük ugyanis jele
A Kaliforniai Egyetem kutatói megállapították, hogy az elmúlt 40 évben gyorsuló ütemben csökkent a talajvíz szintje világszerte, melyet a fenntarthatatlan öntözési gyakorlatok valamint az éghajlatváltozás okoz.
A ChatGPT megjelenésével számos vállalat dolgozói kezdtek el egy emberként aggódni azon, hogy akkor a mesterséges intelligencia minden bizonnyal kiváltja majd a munkavállalókat, s bár nyilván vannak olyan munkakörök, ahol
Folytatjuk korábban megkezdett cikk sorozatunkat, amelyben a középfokú oktatás intézménytípusait mutatjuk be. Már megismerhetted, a szakiskola és a technikumi képzés sajátosságait, most a szakképző iskola bemutatásával szeretnénk segíteni a pályaválasztás előtt álló diákokat. Kinek érdemes ezt az intézménytípust választani? Mit kínál a szakképző is
Bizarr közjátékkal indult a keddig tárgyalás: amikor Póta Péter tanácselnök megérkezett a teremhez, az útját állta Portik Tamás fia. Egy rövid szóváltást követően a tanácselnök hiába figyelmeztette, hogy menjen az útjából, Portik fia egy pohár kávét öntött a bíró arcába. Az Index tudósításából mutatunk pár részletet. "Még mielőtt elkezdődhetett vol
Január 31-től Magyarországon is kapható a Galaxy S24 széria. Az okostelefonokat a jövőformáló Galaxy AI funkcióiknak köszönhetően világszerte a várakozásokat felülmúló számban rendeltek elő a felhasználók. A bejelentés óta hazánkban a Samsung webáruházában vásárlók mintegy 60%-a választotta a csúcsteljesítményű Galaxy S24 Ultra készüléket.„A Galaxy
Több olyan internetes platform is létezik, ahol a szabadúszók kínálják munkaidejüket kisebb-nagyobb projektek erejéig. Bár leginkább az üzleti világban elterjedt az ilyen szolgáltatások használata, ezek a magánembereknek is hasznosak lehetnek. Lakberendezés, életmódváltás, ajándékozás, asztrológia - csak néhány olyan terület, ahol bárki kamatoztath
A száz százalékban magyar 77 Elektronika Csoporthoz tartozó 77 ING Kft. megvásárolta a lemezipari technológiával foglalkozó Metal-Ware Kft.-t. Az akvizíciójával a hazai orvostechnikai vállalat célja, hogy a jövőben is biztosítani tudja a 77 Elektronika által gyártott vizeletvizsgáló automatákhoz szükséges lemezalkatrészek zavartalan szállítását. Az
Jim Davis négylábú képregényhőse a médiatörténet egyik legtoxikusabb testkép ideálja. A lasagne koronázatlan királya azt a tévképzetet ültette az emberek fejébe, hogy a kövér macskák boldogok. Garfield nem is tévedhetett volna ennél nagyobbat.
A budapesti kerületekben a 2022-es négyzetméterárakhoz képest átlagosan 10%-os drágulást mutatnak az adatok, mérsékelt csökkenés, stagnálás mindössze öt kerületben tapasztalható. Hatra bővült az egymillió forint feletti átlagos négyzetméterárral rendelkező kerületek száma, a fővárosi ingatlanvásárlók a Xii. kerületben találkozhatnak a legmagasabb á
Már benyújthatók a jelentkezések a középfokú intézményekbe. A jelentkezéshez tanulói adatlapra és jelentkezési lapra van szükség. A jelentkezési lapokat iskolánként kell kitölteni. A középfokú felvételi eljárásban a nyolcadikosok felvételi lapjait (tanulói adatlap és jelentkezési lapok) az általános iskolák töltik ki, amelyeket február 21-ig tovább
Hollandiában kétezer faiskola működik, egymásra épülve az alapanyag szaporításától kezdve az alakfák készre neveléséig. A kisebb-nagyobb üzemekben egyaránt fontos a gépesítés, amire számos hazai gyártmányú, speciális faiskolai berendezést használnak.
Rekordévet zárt a Balatoni Hajózási Zrt., közel 2 150 000 utas közlekedett 2023-ban a Bahart járatain. Az elmúlt 22 évben nem volt példa ekkora balatoni forgalomra. A hajók közül kiemelkedett a kompok utasszáma, több mint 1 millió 423 ezren választották a komp szolgáltatást. A kompok összesen 50 000 km-t tettek meg, mely távolság tízezer kilométerr
Lejárt tartozások miatt több mint 419 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly a közjegyzőknél, 2,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az esetek túlnyomó többségében tízezer és hárommillió forint közötti lejárt pénzkövetelést kívántak érvényesíteni a jogosultak, döntően követeléskezelő, mobil- és közműcégek.
Január 31-től Magyarországon is kapható a Galaxy S24 széria. A bejelentés óta hazánkban a Samsung webáruházában vásárlók mintegy 60%-a választotta a csúcsteljesítményű Galaxy S24 Ultra készüléket. "A Galaxy S24 széria bevezetésével megtettük az első lépést a mai okostelefonokat túlszárnyaló, Ai mobilok korszaka felé – mondta Tm Roh, a Samsung Mx (M
A száz százalékban magyar 77 Elektronika Csoporthoz tartozó 77 Ing Kft. megvásárolta a lemezipari technológiával foglalkozó Metal-Ware Kft.-t. Az akvizíciójával a hazai orvostechnikai vállalat célja, hogy a jövőben is biztosítani tudja a 77 Elektronika által gyártott vizeletvizsgáló automatákhoz szükséges lemezalkatrészek zavartalan szállítását. Az
Diane Kruger, Ana Ivanović, Alli Neumann, Collien Ulmen-Fernandes, Mini Anden, Nazan Eckes & Swantje Paulina csatlakoztak a Schwarzkopf Kreatív Kollektívájához az esernyőmárka új, “For Every You” kampányának égisze alatt. Rendkívül eltérő hajtörténeteiknek és egyéni hajigényeiknek köszönhetően ez a 7 különleges személyiség tökéletesen képviseli a S
Az amerikai szaklap európai kiadása a fenntartható megoldásokat szállító cégek (Top Sustainability Solutions Provider in Europe) top10-es listájára választotta a SolServices-t. A fenntarthatósági toplistás elismerést a magyar cég elsősorban annak az újgenerációs környezetbarát napelempark beruházási megközelítéssel érte el, amelyről szakemberekkel