Csütörtöktől indul és 2024. május 1-ig tart az az akciós időszak, amely alatt az új vállalati forinthitelszerződések esetében a kereskedelmi bankok - önkéntesen vállalva - a futamidő első 6 hónapjában 0 százalékra csökkentik a Bubor feletti kamatfelárat.
A Garuda Aerospace, India piacvezető dróngyártója 2015-ben jött létre. A startup vállalkozás mára szépen kinőtte magát, hiszen számos iparági drónfejlesztést végzett az agráriumtól, a katasztrófavédelmen át, a bányaiparig. A cég
A téli hónapokat sokan kifejezetten nehezen élik meg: rövid nappalok, hideg időjárás, kevés fény, kifulladt lendület, kedvetlenség, szomorúság. Hogyan javíthatunk a hangulatunkon ilyenkor? A Lélekkel az Egészségért Alapítvány Sulinyugi pszichológus csapata az alábbiakban összefoglalja, mi minden segít, hogy jobb kedvre derüljünk ebben az időszakban
A tavaly októberi szándéknyilatkozatot követően a 4iG Nyrt. és a Telecom Egypt képviselői előzetes megállapodást írtak alá az Egyiptom és Albánia között tervezett nagy kapacitású tengeralatti adatkábel-beruházás megvalósításáról. A szerződés a befektetés üzleti feltételeit, illetve gyakorlati lépéseit is rögzíti. A felek közös projekttársaságot ala
Provence szívében a bolygó legragyogóbb tudományos elméi a világ legnagyobb és legambiciózusabb tudományos kísérletén dolgoznak. Az Euronews bepillantást nyert a világ legnagyobb nukleáris fúziós berendezésének kulisszái mögé, amely ugyanabból a reakcióból próbálja hasznosítani az energiát, amely a Napot és a csillagokat is hajtja.
Újrahasznosított tollból készülő, tartós higiéniás szintet biztosító termékek gyártására dolgozott ki eljárást a Naturtex Kft. a Szegedi Tudományegyetem (Szte) kutatóival - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
Hiába próbálta tesztelni a Shiba Inu (Shib) a 0,000010 dolláros szintet, árfolyama kíméletlenül visszaesett. Az újraélesztéséhez sajnos a blokkláncon tapasztalt közelmúltbeli 1300%-os bálnás aktivitás sem volt elegendő.
Eredményt hirdettek az esztergomi Sándor-palota felújításának építészeti tervpályázatán; a város ikonikus épülete a Mol - Új Európa Alapítvány székhelyeként, valamint közösségi és kiállítótérként működik majd.
Mikor utalják a 2024 évi február havi nyugdíjat? Nyugdíj utalás hivatalos időpontok 2024 évre hónapról hónapra. Mutatjuk, mikor érkezik a nyugdíj februárban.
A járműipari karbantartó technikus szakember fő felelőssége magas automatizáltságú gyártó üzemekben van, ahol a gyártó berendezések karbantartásával, ellenőrzésével, hibakeresésével, javításával, programozásával és építésével foglalkozik. A járműipari karbantartó technikus széleskörű feladatokat lát el, kezdve a villamos gépek üzembe helyezésével é
A nem megfelelő döntés katasztrofális eredményekhez vezethet. Ha vállalkozást szeretnél indítani, akkor fontos, hogy tisztában legyél néhány fontos teendővel. Az alábbi listában összeszedtük azokat a szarvas hibákat, amiket sokan elkövetnek,
Minden ember 110 ezer forintot bukik, mert otthon rejtegeti a készpénzt. Két és félszer annyi készpénze van a magyar háztartásoknak, mint tíz évvel ezelőtt, de ez a megtakarítás a pénz folyamatos értékvesztésével jár.
Sok különleges nevet lehet adni Magyarországon a gyerekeknek. Te milyen különleges neveket ismersz? Meg tudod mondani, hogy melyik fiú és melyik lány név? Tedd próbára tudásod az alábbi kvíz feladványaival! Nem lehet bármilyen keresztnevet adni a gyerekeknek, csak a már elfogadott nevek listájából lehet válogatni. Ez a lista azonban egyik nemnél se
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikája szerint, a tavalyi évben 600 millió ember hunyt el mérgezésben szennyezett, rosszul előkészített, megfőzött vagy tárolt élelmiszerek, illetve emberi fogyasztásra alkalmatlan alapanyagok miatt.
Részvényesi szavazást fog tartani a Tesla arról, hogy a vállalat Delaware államból Texasba helyezze át székhelyét– közölte Elon Musk vezérigazgató, miután a delaware-i bíróság 55,8 milliárd dollár értékű kompenzációs csomagról való lemondásra kötelezte.
A héten elköszönt az év végtelennek tűnő első hónapja, a január. Bár a tavaszra és a kellemes időre még jócskán várnunk kell, február első hétvégéjén is válogathatunk az érdekes és izgalmas programok közül. Dörgicse – Oldtimer kiállítás Az oldtimer autók szerelmeseit várja a Kaáli Autó-Motor Múzeum Dörgicsén. A múzeumban több olyan jármű akad, ame
Az Európai Napelemgyártó Tanács (ESMC) vészjelzést küldött az Európai Bizottságnak azt állítva, hogy azonnali mentőcsomag nélkül heteken belül leállhat az EU termelésének közel fele.
A PayPal egy újabb figyelemre méltó lépésre szánta el magát, és saját stablecoinját, a PYUSD-t használta fel egy jelentős tőkebefektetéshez a Mesh nevű beágyazott pénzügyi startup cégbe.
Továbbra is a dolgozó fiatalok többsége számít arra, hogy emelkedik a fizetése a jövőben. A K&H ifjúsági index legfrissebb mérése szerint 69 százalékuk optimista ezen a téren, arányuk 2023. első félévéhez képest valamelyest csökkent – közölte a pénzintézet. Ugyanakkor 25 százalékuk úgy gondolja, hogy a mostani bérét kapja majd a következő egy évben
Az egyik legtöbbet feltett kérdés manapság az, hogyan lehet üzleti áttörést elérni generatív mesterséges intelligenciával anélkül, hogy a technológia előnyeit háttérbe szorítanák a vele járó kockázatok? A Deloitte Tech Trends 2024-es tanulmánya erre keresi a választ és megállapítja: helyesen alkalmazva a generatív mesterséges intelligencia nem vált
A tavaly októberi szándéknyilatkozatot követően a 4iG Nyrt. és a Telecom Egypt képviselői előzetes megállapodást írtak alá az Egyiptom és Albánia között tervezett nagy kapacitású tengeralatti adatkábel-beruházás megvalósításáról. A szerződés a befektetés üzleti feltételeit, illetve gyakorlati lépéseit is rögzíti. A felek közös projekttársaságot ala
Muskátlival kapcsoltban szeretnék kérdezni. Van-e teendőnk az életerős növényekkel a tél folyamán? Meg lehet metszeni, fiatalítani a muskátlit ebben az időszakban?
Amíg a hidegvérű állatok a napon sütkéreznek testük felmelegedéséért, addig a melegvérűeknek folyamatosan enniük kell, hogy az állandó belső hőmérséklet fenntartásához szükséges energiához jussanak. Van azonban egy kivétel!
Azahriah a legfiatalabb magyar zenész, aki teltházas koncertet adott a Papp László Sportarénában, és az első, aki három teltházas eseményt is összehoz a Puskás Arénában. 22 évesen a legtöbbet hallgatott előadónak számít a magyar fiatalok körében, és Európa több országában is rendkívül sikeres. "Idén csak limitált számú koncertet ad a fiatalok egyik
Aki olyan céget tud építeni, ami összhangban van személyes céljaival, több időt ad neki, hogy arra koncentrálhasson, ami igazán fontos számára, akkor az életminősége is javul – vallja Krausz Zoltán. A Vállalatépítés.hu alapítója és Tulajdonosi Jövőkép konferencia főszervezője a K&K Magazinnak adott interjúban beszélt arról is, hogy melyek azok a fő