Ha van növekedés, akkor automatikusan csökkennie kell a hiánynak, a vita csak arról zajlik, hogy ez milyen gyorsan térjen vissza a 3 százalékos szintre – mondta Nagy Márton az InfoRádió Aréna című műsorában. A nemzetgazdasági miniszter beszélt a fogyasztás szerepéről, a magas nyomású gazdaságpolitika lényegéről, a reptérvásárlás áráról, túlzottan ó
2023-ban csaknem 16 százalékkal kevesebb üzemanyagot értékesítettek a magyarországi töltőállomásokon, mint egy évvel korábban. A szakértő szerint a fogyasztás tavaly visszatért a korábbi évek szintjére. Grád Ottó az InfoRádióban úgy vélte, a fogyasztók nem "kapják meg" a teljes 41 forintos emelést az árakban.
A rendszeressé váló online csalásoknak már nemcsak magánszemélyek a célpontjai, hanem cégek is – írja a police.hu a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságra hivatkozva, amely mindenkit óvatosságra inti a vállalkozásokat.
Működhetnek-e a napelemek beltérben? Ez a technológia bármilyen fényt energiává alakít, így nincs szükség elemekre. A gyenge fényviszonyok között is működő napelemek segítségével az eszközök elem nélkülivé válhatnak.
A Territory Influence ügynökség készített egy kutatást az e-kereskedelmi üzletek felhasználóinak vásárlási szokásairól. A kutatásban 24 549-en vettek részt 13 különböző országból, beleértve Magyarországot is, az életkoruk 18 és 86 év közötti. Az eredmények hangsúlyozzák a tartalmak hitelességének kulcsszerepét az e-kereskedelmi üzletek stratégiáiba
Ha van növekedés, akkor automatikusan csökkennie kell a hiánynak, a vita csak arról zajlik, hogy ez milyen gyorsan térjen vissza a 3 százalékos szintre – mondta Nagy Márton az InfoRádió Aréna című műsorában. A nemzetgazdasági miniszter beszélt a fogyasztás szerepéről, a magas nyomású gazdaságpolitika lényegéről, a reptérvásárlás áráról, túlzottan ó
Március 1-jétől szigorúbban szabályozza a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodását és munkavállalását a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény, amely újabb kihívások elé állítja a jogalkalmazót és a hatóságokat. Cikkösszeállításunk első részéb
Második évadával érkezik február 3-tól a Mutasd a hangod! A szombatonként látható meghökkentő zenei show új epizódjaiban is igazi sztárparádé várja a nézőket. Az adásokban, ahol akár 5 millió forint is gazdára találhat, többek között Király Lindával, Dér Henivel, Lékai-Kiss Ramónával, Ábel Anitával, Nótár Maryvel, Marics Petivel, Vastag Csabával, S
Az évtized végére több mint százezer háztartásban lehet napelemes akkumulátor, az elektromos autók pedig energiatárolóvá léphetnek elő - olvasható a Huawei Technologies által készített Fehér könyvben. A bemutatón Steiner Attila államtitkár a napelempályázat első adatait ismertette.
A Napenergia Plusz Program újabb szakaszának megnyitását követő első 24 órában több mint 17 ezer előregisztrációs kérelem érkezett be – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM). A családok ingatlanonként akár 5 millió forint támogatást nyerhetnek el a zöldenergia termelésére és eltárolására alkalmas modern napelemes rendszerek telepítéséhez.
A most megalakult Management Board Bijan Khezri Group-CEO vezetésével áll fel, tagjai: Alberti Petra (content), Fenyővári Szilvia (pénzügy és operatív irányítás) és Lencsés Dávid (Media Lab).
A vállalatok számára 2024-ben is a kiberbiztonsági fenyegetések jelentik a legnagyobb üzleti kockázatot – közölte az Allianz nemzetközi felmérése alapján.
Étteremátalakítási programja utolsó állomásaként, a hazai McDonald´s a tervek szerint mintegy fél évre zárja be a többször is a világ egyik legszebb McDonald´s gyorséttermének választott Nyugati téri Meki®-t. A műemléki épületet különleges belsőépítészeti elemek és természetes alapanyagok használatával építik újjá.
A társadalombiztosítási jogviszony ellenőrizhetőségi lehetőségével bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás – jelentette be ma Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
A Vörös-tenger tényleges lezárása a cseppfolyósított földgázt (LNG) szállító tartályhajók előtt, bár aggodalomra ad okot, nem valószínű, hogy megváltoztatja a szuperhűtött üzemanyag árát, mivel más tényezők mozgatják a piacot.
Bizonyára veled is jött már szembe – nem is egy – olyan hirdetés, amely középpontjában egy gyorsképzés állt, hogyan tanulhatod ki rövid időn belül egy komplett szakma minden fortélyát. Milyen területeken érhető el gyorsképzés? Szinte a legkülönbözőbb területekre vonatkozó hirdetésekkel találkozhatsz az eltérő social media felületeken. Akad gyorskép
Sok százezer magyar ügyfélnek van Revolut számlája, így joggal merül fel a kérdés: látja a NAV a Revolut számlákat? Hozzáférhet a NAV a Revolut számlán lévő pénzhez?
A felesleges dolgok megszüntetésével a legegyszerűbb formákig és vágásig szeretett volna eljutni Vidal Sassoon, akit a világ leghíresebb fodrászaként ismer a világ. A fodrász szakma megváltoztatása nemcsak álom maradt számára, hiszen az általa kifejlesztett vágástechnika a mai napig meghatározza a fodrász szakmát. Remélte, hogy focista lesz Az árva
Azok számára, akik élvezik a folyamatirányítást és a fémekkel való munkát, a kohász és öntész technikus szakma izgalmas lehetőséget kínál. A kohászatról dióhéjban A kohászat egy összetett iparág, amely a vas és más fémek kinyerését, finomítását, ötvözését, öntését, képlékeny alakítását, hőkezelését, szerkezetének és tulajdonságainak vizsgálatát fog
A Vízöntőt tesztelni fogják, a Mérleg közelebb van a sikerhez, mint azt gondolná! Karrier horoszkóp: 2024.01.17. Kos Úgy tűnhet, hogy az emberek a barátaid, de légy óvatos. Lehetséges, hogy csak
Az egyik floridai autókereskedés tulajdonosa szokatlan ötlettel vonzza és kényezteti az ügyfeleit, olyan fine dining éttermet nyitott a számukra, amelyet egy Michelin-csillagos séf jegyez.
2024. január 10-én sikeresen zárult a Navigator Investments Nyrt. tőkebevonása, melynek során a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján jegyzett társaság zártkörű formában, magán- és jogi személyeket egyaránt megszólítva 370 millió Ft összértékű részvénykibocsátással tovább erősíti stratégiai céljainak megvalósítását.
A december 22-én kihirdetett Esg-törvény szerint a nagyvállalatoknak Esg, vagyis környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontból is át kell világítaniuk működésüket a leányvállalataikra és beszállítóikra is kiterjedően. Ez sok ezer magyar Kkv-t érint -hívja fel a figyelmet Horvát Kristóf, a Kpmg fenntarthatósági és Esg menedzsere. Az új kö
Legújabb kísérleteik során finn kutatók képesek voltak előállítani megsemmisítésre ítélt csonthulladékból csirkefalatkákat valamint halételeket. Ez lenne a fenntarthatóság jövője?
Lehet vitatkozni arról, hogy egy személynek mennyi ideig kell/érdemes egy munkahelyen maradnia, de az általános konszenzus talán, hogy minimum egy évet jó lenne kihúzni. Persze nagyon sarkos esetben, ha abszolút
Az UniCredit közgazdászai arra számítanak, hogy a közép- és kelet-európai gazdaságok 2024-ben és 2025-ben 3% körüli növekedést érnek el, és hasonló növekedési ütemet várnak a nyugat-balkáni területen is. „A közép- és kelet-európai régió növekedési üteme idén megközelíti a potenciális értéket, míg Nyugat-Európában 0,5%-kal a potenciális érték alatt
A szervezők 2023-ban tizennegyedik alkalommal hirdették meg Az Év Irodája és a Real Estate Awards versenyeket, amelyre összesen 185 pályázat érkezett. Idén az irodapiacon a hibrid munkahely és a kényelem került a fókuszba, míg általában az ingatlanszektorban nem csak a fenntarthatóság, hanem a meglévő épületek felújítása, korszerűsítése a legfontos
A világ leginnovatívabb autógyártójaként ismert Toyota a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása tekintetében is vezető fejlesztőnek számít, és évek óta aktívan használja azt folyamatainak optimalizálásában. A generatív AI technológia elősegíti a nagyobb adathalmazok, valamint az értékes minták könnyebb feldolgozását, így biztosítva széles
Vicces jótanács-gyűjteményt találtunk az agrarheute.com életmód rovatában: azoknak a gazdálkodó családoknak szól, akik már majdnem felkészültek az első gyermekük érkezésére, de még van pár gyakorlati részletkérdés, amivel nem feltétlenül számoltak.
Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági növekedés javulni fog a következő 12 hónapban. Ugyanakkor az egyre fokozódó technológiai és éghajlati nyomás hatására a vezetők 45%-a aggódik vállalkozásuk hosszú távú fennmaradása miatt – derül ki a PwC tegnap Da
A vezérigazgatók gazdasági visszaeséssel kapcsolatos várakozásai a tavalyi felmérésben mért rekordmagasságú szintről (73%) 45%-ra csökkentek, miközben az inflációnak és a makrogazdasági volatilitásnak való kitettség is 24%-ra (a tavalyi 40% és 31%-ról) mérséklődött. A folyamatos konfliktusok ellenére 7 százalékponttal (18%) alacsonyabb azon vezérig
A Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban az Nlsf Program támogatásával háromnapos négyesfogat-hajtó edzőtábor zajlott decemberben, Boyd Exell hatszoros világbajnok vezetésével.