Az ír fővárosban, Dublinban egyhetes válságtanácskozást tartanak a légi közlekedés legnagyobb befektetőinek és lízingcégeinek képviselői, hogy megvitassák az Alaska Airlines utasgépének súlyos balesete után kialakult helyzetet.
Növelni kell a gazdálkodók támogatását, az európai zöld megállapodás (European Green Deal) előírásainak betartását és csökkenteni az ezzel kapcsolatos bürokráciát.
Elon Musk bejelentette, hogy vasárnap műtéti úton kapott Neuralink-et az első ember, aki a milliárdos elmondása szerint azóta szépen gyógyul, adta hírül a Reuters
Az építőiparban évente körülbelül 25 ezer szakember vonul nyugdíjba, szemben az öt-hatezer fiatal szakemberrel, akik bekapcsolódnak a szakképzésbe, és közülük is csak mintegy fele helyezkedik el az ágazatban. Markovich Béla, a Mapei Kft ügyvezetője szerint sürgős és azonnali cselekvésre van szükség, amelyben a piaci szereplőknek is aktív részt kell
A Válasz Online írta meg birtokukba jutott közvélemény kutatások alapján, hogy a volt BKK-vezér és fideszes miniszter üstökösként jön fel a főpolgármesteri harcban, mint az LMP lehetséges jelöltje. Azért csak lehetséges, mert még hivatalosan nem jelentették be Vitézy indulását, hiába működik már "kampány-módban" jónéhány hete.
Az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változott Franciaország GDP-je a tavalyi negyedik negyedévben az előző három hónaphoz képest az INSEE nemzeti statisztikai intézet kedden ismertetett előzetes adatai szerint.
2023. decemberben 13 százalékkal, az év egészében 2,5 százalékkal nőtt éves összevetésben a turisztikai szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023 decemberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,1 millió vendég 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 16, a vendégéjszakáké 13 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023 decemberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,1 millió vendég 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 16, a vendégéjszakáké 13 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
8950 forint lesz a Budapest-bérlet – jelentette be a BKK ma reggel, reagálva az építési és közlekedési miniszter és a főpolgármester tegnapi megállapodására. Vitézy Dávid mai posztjában rávilágít, hogy ez mintegy 20 milliárd forintos tartós éves bevételkiesést jelent, aminek a közösségi közlekedés minősége láthatja kárát.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest. Az euró 389,50 forinton állt hét órakor a hétfő kora esti 389,46 forint után. A svájci frank jegyzése 417,10 forintról 417,52 forintra emelkedett, viszont a dolláré 360,42 forintról 359,83 forintra gyengült. Az euró a hétfő
Horváth Ágnes lett a Kreatív új főszerkesztője, a szakember – aki korábban már dolgozott a lap kiadójánál – Hermann Irént váltja a pozícióban, aki a HVG-nél folytatja karrierjét. (kiemelt fotón: Horváth Ágnes; fotó credit: Gyurkovics Anna) Február 22-től Horváth Ágnes lesz a Kreatív magazin új főszerkesztője – olvasható a lap weboldalán megjelent h
Magyarország. Tavaly óta egy helyezést sem rontottunk. Mi történt? Elkészült a Transparency International korrupcióérzékelési indexe, és az egymást követő második évben is az EU utolsó helyére kerültünk – írta meg a hvg.hu. A 0-tól 100-ig terjedő skálán (ahol a 0 a legkorruptabb, a 100 a tökéletesen tiszta ország) ugyanúgy 42 pontot szerzett Magyar
A Toyota immáron a negyedik egymást követő évben lett a világ legkelendőbb autógyártója, miután 2023 mintegy 11,2 millió darab, rekordszámú járművet értékesítettek.
Vegyesen alakultak az indexek az ázsiai tőzsdéken kedden. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 0,05 százalékkal, 36 043 pontra emelkedett a vezető Nikkei225 index. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,10 százalékkal csökkent. Kedden a tajpeji börze indexe 0,47 százalék mínuszban, az ausztrál pedig 0,29 százalék pluszban fejezte be
Reggel vegyes hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően az európai tőzsdéken az iránykeresés jellemző a reggeli nyitást követően. Ami a gazdasági eseményeket illeti, magyar szempontból ma érkezik a hét a legfontosabb eseménye, a Monetáris Tanács idei első kamatdöntő ülése. Emellett az Eurostat előzetes GDP-adata is érkezik, melyben még
A Breier Farmon folyamatosan keresik a válságálló agrármegoldásokat: alapanyag-termelés helyett komplex gazdasági modellt építettek fel, amelyben a precíziós megoldásoknak is van helyük.
A Schwarzkopf bemutatja a márka átalakult, új arculatát. Ahogyan azt a márka új For Every You szlogenje is sugallja, az új Schwarzkopf mindenkinek szól, új kampányát és szakértelmét pedig különleges nők Kreatív Kollektívája képviseli. "Diane Kruger, Ana Ivanović, Alli Neumann, Collien Ulmen-Fernandes, Mini Anden, Nazan Eckes és Swantje Paulina csat
Az Európai Bizottság 2024. január 29-ei közleménye szerint a gazdálkodóknak lehetőségük lesz kérni a CBAM jelentések benyújtási határidejének 30 nappal történő meghosszabbítását – írja hírlevelében a PwC Magyarország.
Egy kocsi eladásához szükséges idő számos tényezőtől függ, többek között a típustól, az aktuális piaci helyzettől, és hogy hol található a jármű, de a megfelelő évszak kiválasztása is segíthet a gyors értékesítésben.
Árcsökkenésekkel indult a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab 1,3 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal került kevesebbe, mint pénteken. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pártolja, hogy a bankok – önkéntes vállalások alapján – fokozottabb hitelezési versenybe kezdtek. A GVH üdvözli a hitelezési piacon folyamatosan élénkülő piaci versenyt, azzal ugyanis a hitelfelvevők jobban járnak, valamint a hitelezés bővülése hozzájárulhat a gazdasági növekedés helyreállításához - írja a GVH a köz
Idén már 8. alkalommal hirdetett kétfordulós logisztikai versenyt a kecskeméti Neumann János Egyetem, amelynek idei főszponzora a DSV Magyarország volt. Az esemény különlegessége volt, hogy a második forduló egy 24 órás megmérettetésből állt, amelyet január 26-án déltől másnap délig tartottak, az ország számos pontjából érkező 11-15. osztályos közé
A légiközlekedési iparág finanszírozói Dublinban találkoztak, ahol megvitatták a Boeing biztonsági problémáit és a repülőgépek piacán kialakult hiányt. A gépekkel kapcsolatos problémák és a szigorodó ellenőrzés miatt a helyzet súlyosabbra fordulhat, és ez további áremeléseket hozhat a repülőjegyeknél.
Egy új elemzés olyan tulajdonságot tár fel, amely miatt az alkalmazottakat nagyobb valószínűséggel bocsájtják el: az otthonról való munkavégzés. A Live Data Technologies által végzett elemzés szerint a teljesmértkében home-office-ban
Meglepő módon ebben az összehasonlításban a magyar gyerekek a sor végén kullognak. Naponta azt halljuk, hogy csemetéink túlterheltek, ehhez képest csak a lengyel és a lett diákok töltenek kevesebb időt az iskolákban.
Nem indult jól a 2023-as év a bányászok számára, de a BTC árfolyama az elmúlt év elején mindenkit meglepett. A bitcoin árfolyama januárban magához tért és a mélypontról közel 150%-ot erősödött év végére. A hashár 2023 során 71%-kal emelkedett, ami talán a legpozitívabb fordulat volt az azt megelőző év 76%-os csökkenése után. A fellendülés nagyban
A négy vagy több gyermeket nevelő anyák adókedvezményt érvényesíthetnek az összevont adóalapba tartozó egyes jövedelmekre értékhatártól függetlenül. A NEXON munkatársa segít benne, hogyan.
A Hollandiában forgatott vadonatúj kvízműsort Gundel Takács Gábor vezeti. A holland Rtl után Az ugrás először Magyarországon lesz látható, ugyanis az Rtl Magyarország volt az első külföldi stáb, akik a hilversumi stúdióban forgattak. A műsor gyártója a Scripted Productions és a Talpa Studios, producere Hámori Barbara, kreatív producere Bányai Gábor
Eltérő számokat hallani a Volán és a szakszervezetek részéről a hétfői sztrájkkal kapcsolatban: előbbi 56 százalékos, míg utóbbi 74 százalékos részvételi arányt kommunikál. Bármelyik is legyen a valós szám, a sztrájk sikeresnek tekinthető, bár Lázár János keddi módosított ajánlatát látva sok jóra nem számíthatnak a Volán sofőrök.