A szlovén tulajdonú Andrada csoport 13 milliárd forintos beruházással csúcstechnológiás üzemet hoz létre zöld energiatároló rendszerek újrahasznosítására Sóskúton - közölte a vállalatcsoport kedden az MTI-vel.
A GLS Hungary bővítette az akár 80 kilogrammos küldeményekre vonatkozó "GLS XXL" szolgáltatását: már nem csak a megrendelt fehéráruk (például háztartási gépek, mint hűtőszekrények, mosógépek, tűzhelyek) házhoz szállításával, hanem ezzel egyidőben a használt, cserélendő eszköz elszállításával is meg lehet bízni a céget - közölte a logisztikai vállal
A január eleji, közel háromszoros kereslet mellett zajló dollárkötvény kibocsátás után zöld kötvényekkel lépett piacra Magyarország. Ezt jelentette be pénteki Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter. Az 5 és fél éves futamidejű, 1,5 milliárd euró összegű kötvényekért közel négyszeres volt a túlkereslet. A miniszter hangsúlyozta: a jele
Az új lengyel kormány eltökélt a jogállamiság visszaállítása mellett, lehetséges az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárás lezárásának előkészítése - jelentette ki Didier Reynders, az igazságügyért felelős uniós biztos pénteken Varsóban.
Az elmúlt két évtizedben kertészek és kereskedők a fűszerpaprika-termesztés válságáról beszélnek, aminek alapját a termőfelület drasztikus visszaesése (~6000 ha-ról 1200 ha-ra), és a hasonló tendenciát mutató őrlemény mennyiségének csökkenése (50-60 000 tonnáról 10 000 tonnára) indokolta. E két adat jól mutatja, hogy húsz év alatt a termesztés szín
Közzétette, illetve frissítette az idei évi Földgázszállítói Leállási Ütemtervet pénteken a rendszerirányító FGSZ Zrt., és ebből derült ki, hogy idén június 4-én áll le egy hétre a Török Áramlat gázvezeték Szerbia felől Magyarországra irányuló szakaszán a gázszállítás a szokásos éves karbantartás miatt.
Az éves inflációkövető díjkorrekció következtében a lakossági és kisvállalkozói számlás tarifa havidíjakban 15,3 százalékos mértékű emelkedést tapasztalhatnak a Yettel ügyfelei. A havidíjon felüli percdíjak és SMS díjak változatlanok maradnak és a lakossági előfizetések esetén a kiegészítő adatjegyek ára sem változik.
Az amerikai szenátorok törvényjavaslatot nyújtanak be a Kínától való függőség csökkentésére a kritikus ásványi anyagok tekintetében. Ezen felül jelentéseket követelnek meg a globális erőforrásokról és hozzájárulnának a szövetségesek együttműködéséhez – tudósított a South China Morning Post.
A világban zajló változások nemcsak nehézséget, gazdasági kihívást jelentenek, hanem lehetőséget is teremtenek; a logisztika és a mobilitás kulcsfontosságú Magyarország számára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség nemzetközi konferenciáján csütörtökön Budapesten.
A kínai vezetés legújabb felülvizsgálata az idei évre várt legnagyobb amerikai tőzsdei bevezetést is veszélyezteti, írja a Wall Street Journal alapján az Axios.
A miniszterelnök a magyar–vietnami üzleti fórumon emlékeztetett rá, hogy a történelem során Magyarország és Vietnam is kitartott a saját kultúrája és függetlensége mellett.
A Z-generáció munkaerőpiachoz való általános hozzáállásáról, az életük digitalizáció általi befolyásoltságáról és az oktatás átalakulásáról beszélgettek szakemberek A jövő kompetenciái - A jövő oktatása című zártkörű konferencián Budapesten.
Megváltozik az időjárás a hétvégére, a csapadék még pénteken az esti órákban eláll. Szombatra már kitisztul az ég, és vasárnap is így marad - írja a HungaroMet Zrt.
Az elemzők által vártnál jelentősen jobban, 2021 júliusa óta nem látott szintre emelkedett a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe januárban.
Az FE-Group Invest Zrt., az Alteo leányvállalata 300 millió forintos támogatást nyert el, amelyet a 2024. januártól bevezetett visszaváltási rendszerből származó termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékok körforgásos gazdálkodásra történő átállásának technológiai támogatására - közölte csütörtökön az MTI-vel a vállalat.
A nádaratási szezon február 15-ig tart, amelynek során a balatoni nádas töredékét fogják csak learatni az idén is; indokolt lenne a balatoni nádgazdálkodási terv felülvizsgálata. Ezt közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) megkeresésére. Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a ko
. tervezett ütemezésnek megfelelően üzembe helyezték csütörtökön a negyedik kutat a Nyékpuszta szénhidrogén-lelőhelyen – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel. A közlemény szerint a tavaly február óta működő első után így decemberben és januárban összesen három új kút állt termelésbe Sarkad térségében. A kormány a belföldön elérhető f
A mesterséges intelligencia megállíthatatlanul fejlődik és évről-évre újabb ámulatba ejtő teljesítménnyel fogja elkápráztatni a nagy közönséget. A szakértők felkészülten várják ezeket a fejlesztéseket, ezért Fekete Csaba Csongort, 20 éves tapasztalattal rendelkező AI szakértő mondta el, mi várható 2024-ben az AI területén.
A BKK olyan tanácsokkal látja el az utasokat, hogy például felszállás után menjenek beljebb a járműben vagy mindenki előre vegye meg a jegyét, ha utazni akar.
Becslések szerint 150-180 ezer okosmérővel felszerelt fogyasztó lehet Magyarországon, ami 4,7 millióra is nőhet 2030-ig, ha a magyar piac követi a nyugat-európai trendeket - közölte a Huawei Technologies Hungary kedden, a magyarországi energiapiac kihívásait és lehetőségeit vizsgáló tanulmánya alapján.
Jelentősen felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde európai társaihoz képest, a BUX index komoly emelkedést követően új történelmi zárócsúcsot állított be. A blue chipek piacán is kifejezetten jó volt a hangulat, az OTP kétéves, a Richter pedig történelmi csúcsot döntött.
A globalizáció, a migráció és a digitális átalakulás, olyan dinamikákat hoznak létre a munkaerő-piacokon és az üzleti környezetben, amelyek ösztönzik a sokszínű vállalati kultúra kialakulását. A vezetőknek és döntéshozóknak érdemes figyelembe venniük ezeket a tényezőket és aktívan támogatniuk a sokszínűséget. A munkahelyi sokszínűség olyan szerveze