Nem lehetnek boldogok azok, akik az elmúlt hónapokban az OTP részvények árfolyamának esésére játszottak, de azok sem, akik kimaradtak a raliból. Az árfolyam egyre magasabb csúcsokra emelkedik, és mostanra gyakorlatilag ledolgozta az ukrajnai háború kitörése utáni zuhanást, a korábbi árfolyamrekord már csak 14 százalékra van.
Az európai olajtermék-szankciók miatt minden kelet-közép-európai finomítónak tengeri, vagyis nem orosz olajra lenne szüksége. Ez nagyon felértékelte a horvát Janaf vezetéket, amely az Adriát köti össze a régió több országával, így Magyarországgal is, a horvátok pedig kulcshelyzetbe kerülve durva árakat kérnek a Moltól. Ki rántja el végül a kormányt
Minden eddiginél magasabb, 1120 forintos célár érkezett a Magyar Telekom részvényeire – szúrta ki a Tőzsdefórum. A Telekom részvényeinek elemzői megítélése kifejezetten optimista, sorra emelték az utóbbi hónapokban a célárakat az elemzők, és jelenleg a céget követő összes elemző vételre ajánlja a papírokat.
Adathalászok élnek vissza a MÁV-Volán-csoport nevével – hívta fel a figyelmet a MÁV pénteken az MTI-nek küldött közleményben. Kiemelték, hogy újabban adathalász csalók hirdetnek utazási kedvezményeket a MÁV-Volán-csoport nevében. A MÁV-Volán-csoport és a MÁV-Start oldalaira megtévesztően emlékeztető Facebook és Instagram oldalakon népszerűsítenek h
Megnyílt a tér a Magyar Nemzeti Bank előtt az újabb alapkamat-csökkentésre, ám az a veszély is fennáll, hogy újra növekszik majd az infláció, illetve a forint árfolyamára is negítav hatással lehet a lépés. Az is benne van jelenleg a pakliban, hogy a jegybank 100 bázisponttal csökkenti majd tovább az alapkamatot. Bukovszki András ugyanakkor úgy véli
Oroszország külkereskedelmi többlete 109,6 milliárd dollár volt a tavalyi első 11 hónapban. Ez jelentős, 62,3 százalékos csökkenés 2022 azonos időszakához képest. Az orosz jegybank adatai szerint a kivitel éves összevetésben 28,3 százalékkal, 385,3 milliárd dollárra csökkent a 2023 januárjától november végéig tartó időszakban, ugyanakkor a behozata
16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az emberekre vonatkozó stratégiát, a munkakörnyezetet, a tehetséggondozást, a tanulást, a sokszínűséget/befogadást és a jól-létet.
Pénteken megkezdődik a húsmarha ágazatban a hízottbika tartáshoz kapcsolódó, nemzeti költségvetésből finanszírozott támogatására elkülönített több, mint egymilliárd forint kifizetése.
Az évente Davosban megrendezett Világgazdasági Fórum célja a világ legbefolyásosabb politikusai, üzletemberei, tudósai közötti párbeszéd ösztönzése többek között a globális gazdasági és környezeti problémákról, a geopolitikai, valamint politikai aggályokról.
Első ránézésre csak a lekötött forint betéteknél van gond a lakossági banki megtakarítások esetében, ám a hónapok óta tartósan 7000 milliárd forint körül mozgó forint folyószámla állomány reálértéken 18 százalékos visszaesést jelent – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A Telekom és a Vodafone után a Yettel is közzétette, hogy mennyivel emeli árait idén az inflációkövető díjkorrekció nevében. A lakossági és kisvállalkozói számlás tarifa havidíjakban 15,3%-os mértékű emelkedést tapasztalhatnak a Yettel ügyfelei márciustól, a havidíjon felüli percdíjak és SMS díjak változatlanok maradnak, és a lakossági előfizetések
Véli dr. Kunetz Zsombor háziorvos, aki szerint egy normális egészségügyi ellátóstruktúrában semmi szükség rájuk, de a kormány nem ilyet épít és nincs megszervezve az ügyeletek kiváltása.
A Wizz Air 2023-ban ismét megdöntötte korábbi rekordját, a múlt évben több mint 60,3 millió utazó repült a légitársasággal, amely a vállalat történetének legmagasabb éves utasforgalma, és mintegy 32 százalékos növekedés 2022-höz képest.
Kína járműexportja tavaly az előző évihez képest 57,9 százalékkal 4,91 millióra emelkedett - jelentette be pénteken sajtótájékoztatón Hszin Kuopin (Xin Guobin) ipari és információs technológiai miniszterhelyettes.
A 2024-es költségvetés esetében van még tér és idő arra, hogy ha szükségessé válik a beavatkozás, megtörténjen a költségvetés módosítása mondta el Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács új elnöke a Portfoliónak.
Gyermek elsősegély mobiltelefonos applikációt mutattak be pénteken Budapesten. Az alkalmazás rövid videókon és leírásokon keresztül segíti a szülőket a gyerekbalesetek megelőzésében és ellátásában – jelentette be Hornung Ágnes, az alkalmazás létrejöttét támogató Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Bethesda Gyerm
A tervezett ütemezésnek megfelelően tegnap üzembe helyezték a negyedik kutat a Nyékpuszta szénhidrogén-lelőhelyen - jelentette pénteken az Energiaügyi Minisztérium.
A japán hajózási társaságok teljes mértékben fölhagytak a Vörös-tengeren történő áruszállítással az ottani helyzet romlása miatt. A japán közterületi, infrastrukturális, közlekedési és turisztikai minisztérium egyik illetékese azt mondta, hogy a japán hajók Afrika déli része, a Jóreménység-fok felé kerülnek. Ez közel egy héttel megnöveli a szállítá
Mi az: 20 százalékban pszichológia, 40 százalékban fikció, a tetején viszont Frei Tamás áll? Ezzel a találós kérdéssel lehetne röviden összegezni a Bookline 50 legkeresettebb könyvének elmúlt évi listáját. Az összesítésből kiderül, melyek voltak a legnépszerűbb kategóriák, kik azok a szerzők, akik több könyvükkel is kimagasló eladásokat produkáltak
A Japan Airlines Tottori Micukót, a légitársaság volt légiutas-kísérőjét nevezte ki első női elnökének pénteken. Tottori 1985-ben csatlakozott a légitársasághoz utaskísérőként. Április elsején pedig a jelenlegi elnök-vezérigazgatót Akaszaka Jujit váltja székében a vállalat első női elnökeként. "Vannak olyan női munkavállalók, akik nehézségekkel küz
Hajdan csak a királyi családok luxusa volt. Még előbb persze fel kellett fedezni magukat a déli gyümölcsöket, a trópusi növényeket, azaz tudni kellett, miután lehet vágyakozni a télben.
Az előző negyedévi mélypont után javult a K&H agrár index, jelenleg 12 ponton áll. Az optimistább hangulat annak köszönhető, hogy a cégek magasabb pénzügyi eredményekkel számolnak 2024-ben és az európai uniós pályázatokkal kapcsolatban is bizakodóak.
A világjárvány alatt a webáruházak a virágkorukat élték, a bolttulajdonosoknak az elmúlt másfél évben az okozott fejtörést, hogyan tartsák meg a vevőiket, és miként tűnjenek ki a sok versenytárs közül. A gyors e-vásárlás és az 1-2 napos kiszállítás alapkövetelmény lett, így az applikációs webshopok előnyhöz jutnak.
A műtárgypiaci eredmények változatos képet mutattak az elmúlt év során. A bizonytalansággal terhelt hónapokat követően, 2024 ígéretteljesen indul. Bár a gazdasági növekedésben lassulást jósolnak, illetve a geopolitikai feszültségek sem mutatják az enyhülés jeleit, a művészeti piac – többek között részben az infláció csökkenésének és az alacsonyabb
Tavaly átlagosan 3 százalékkal, 701 ezer forintra csökkent a fővárosi panellakások négyzetméterenkénti ára. A Duna House adatai szerint így a vásárlók átlagosan 37,8 milliót fizettek egy panelért Budapesten.