Nem véletlenül választotta Magyarországot a kínai BYD autógyár, a CNN szerint a lépés lehetővé teszi, hogy megkerüljék a magas vámokat és csökkentsék a geopolitikai feszültségeket. A BYD globális terjeszkedési törekvései egyébként nem új keletűek, a vállalat 1998-as rotterdami leányvállalatának megalapítása óta fokozatosan építi nemzetközi jelenlét
Döntés született a technológiai startup cégek fejlesztését, inkubációját támogató, októberben meghirdetett Startup Factory pályázati programban: országszerte 12 technológiai inkubátor kapta meg a lehetőséget arra, hogy saját tőkéjét állami forrással kiegészítve fektethessen be általa kiválasztott ígéretes startupokba és azokat a tőkejuttatás mellet
Az FE-Group Invest Zrt., az Alteo leányvállalata 300 millió forintos támogatást nyert el, amelyet a 2024 januártól bevezetett visszaváltási rendszerből származó termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékok körforgásos gazdálkodásra történő átállásának technológiai támogatására – közölte a vállalat. A közlemény szerint az Energiastratégia Intéz
Az Európai Unió pénzügyi támogatását kérte Szijjártó Péter ahhoz a projekthez, amelynek keretében közép-európai regionális áramtőzsdét hoz létre Magyarország Szerbiával és Szlovéniával együtt még az idei első félévben.
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama 382,52 forintra erősödött röviddel fél hétkor a csütörtök kora esti 382,40 forintról. A svájci frank jegyzése 405,43 forintról 404,62 forintra gyengült, a dolláré pedig 351,99 forintról 351,42
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,42 százalékos emelkedéssel, 35 970 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 0,72 százalékkal nőtt. A már szintén bezárt ausztrál tőzsde irányadó mutatója 1,02 százalékkal, a tajvan
Friss elemzést publikált ma reggel a Gloster részvényeiről az Erste és az Equilor azt követően, hogy a társaság közzétette rendelésállomány adatait. A standard kategóriába készülő vállalat részvényeit az Equilor változatlanul tartásra ajánlja, 1396 forintos célár mellett, ami a tegnapi záróárfolyamhoz képest 33 százalékos felértékelődési potenciált
Friss elemzést publikált ma reggel a Gloster részvényeiről az Erste és az Equilor azt követően, hogy a társaság közzétette rendelésállomány adatait. A standard kategóriába készülő vállalat részvényeit az Equilor változatlanul tartásra ajánlja, 1396 forintos célár mellett, ami a tegnapi záróárfolyamhoz képest 33 százalékos felértékelődési potenciált
A MAN Truck & Bus haszongépjárműgyártó vállalat minden üzletágában erőteljesen növelte eladásait tavaly, részben a beszállítói láncban korábban kialakult fennakadások által okozott bázishatás miatt. A távolsági autóbuszok forgalmát pedig korábban a pandémia következményei vetették vissza.
Hétvégenként lezárnák a gépkocsiforgalom előtt és átengednék a gyalogosoknak Brassó belvárosát, az erre vonatkozó szabályzattervezetet kedden ismertette az erdélyi város vezetése.
Az Európai Unió új szabályozást vezet be, amely valódibbá és hitelesebbé teszi a termékek zöld címkézését, továbbá megbízhatóbb alapokat biztosít a zöld átállásnak - jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa kedden Strasbourgban.
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy Pest vármegyei kórház vezető beosztású orvosa és a vele együttműködő betegszállító ellen - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A Médiatanács e heti ülésén a TV2 tehetségkutatóját, valamint a Jazzy Rádiót és a Magyar Mozi TV-t vizsgálta. Utóbbin egy homoszexualitást is megjelenítő filmes tartalommal, a Coming Outtal is foglalkoztak, mivel panasz érkezett a testülethez az LMBTQ téma jelenléte miatt.
A keleti nyitás politikája miatt a magyar export a GDP 100 százalékára emelkedhet 2030-ig, miközben megduplázódik a jelenleg 100 milliárd eurót kitevő FDI állomány – jelezte a Davosi Világgazdasági Fórumon tartott pénteki beszédében Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter további előnyöket is kiemelt a közönségnek a keleti nyitás kapcsán, és újfen
Az OTP Bank szakértői 2024-ben is összeállították a befektetési trendekre vonatkozó előrejelzésüket, az elsősorban saját privátbanki ügyfelek figyelmébe ajánlott eszközöket és befektetési lehetőségeket tartalmazó részletes elemzésüket. Az eredményeket a bank szakemberei egy sajtóháttérbeszélgetés keretein belül ismertették, melyen a Pénzcentrum is
A magyarországi használtautó-piacot 2024-ben stagnálás jellemzi majd az árakban és az értékesítési számokban a Das WeltAuto kereskedő cég várakozásai szerint.
A gemenci erdő közepén, a Duna jelenleg víz alatt lévő jeges, mocsaras árterében egy leszakadt áramvezeték javításakor tett jó szolgálatot a speciális jármű.
Magyarország legnagyobb klasszikus és kortárs képzőművészeti vására sajtókommunikációs feladatokkal bízta meg Molnár Ágnes és Kordos Szabolcs ügynökségét.
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a tavaly megkötött lakásbiztosítási szerződések átlagdíja 48 700 forint volt, ami 8 százalékos csökkenést jelent a 2022-ben tapasztalt 53 ezer forintos átlagos díjmértékhez képest.
Az Útinform közlése szerint havazás miatt télies útviszonyok fogadják az autósokat az ország jelentős részén így a Dunántúl déli felén, a Duna-Tisza közi területeken, az Északi-Középhegységben és a Tiszántúlon is.
A Kukorica Kör Egyesület szakmai fórummal egybekötött 2023-as évi, Kukoricázz Velünk! Termelési versenyének díjátadó ünnepségét 2024. január 16-án tartották a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Campusán. Két kategóriában, öntözés nélküli és öntözött kategóriában díjazták a verseny résztvevőit.
Az elmúlt napok forintgyengülése után pénteken délelőtt tovább esés alakult ki 384 közelébe az euróval szemben, így a jelek szerint kitört a forint abból a háromszögből, amelyre már keddi elemzésünkben felhívtuk a figyelmet, és ami a tankönyv szerint akár nagyobb forintesést is hozhat. Az egyik kiváltó tényező a mozgás mögött az MNB azon szerdai üz
Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján. A londoni FTSE100 index 0,61 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,45 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,52 százalékkal erősödött a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,49 százalék növekedés
Japánban a fogyasztói árak éves szintű növekedése 2022 júliusa óta a legalacsonyabb ütemű, 2,6 százalék volt decemberben. A novemberi 2,8 százalék után. Az élelmiszerek áremelkedése a novemberi 7,3 százalékról 6,7 százalékra lassult decemberben, az üzemanyagok és a villamos energia áremelkedése ugyanakkor 13,2 százalékra gyorsult a novemberi 11,4 s
A Liberty Dunaújváros menedzsmentje a jövőbeni együttműködésről egyeztetett az Audi Hungaria Zrt. képviselőivel csütörtökön – közölte a Liberty a. A közlemény szerint a látogatás célja egyrészt a kapcsolatfelvétel volt, másrészt a vállalatok közötti egyeztetések megkezdése a jövőbeni együttműködésről. Az Audi megismerhette a Liberty nemzetközi autó
Jóváhagyta a lengyel parlament csütörtökön a több mint 5 százalékos államháztartási hiányt előirányzó 2024-es költségvetésről szóló törvény tervezetét. A jogszabályt most a felsőháznak továbbítják, amely jövő héten tűzi azt napirendre. A 457 fős alsóházban a tervezet mellett 240 képviselő szavazott, 191-en ellenezték azt, hárman tartózkodtak, 23-an