Az éghajlatváltozás sürgető problémájának kezeléséhez az üvegházhatású gázkibocsátásának drasztikus, 90%-os csökkentését javasolja az Európai Bizottság. A Politico által idézett források szerint az uniós végrehajtó testület február 6-án három lehetőséget fog ismertetni a 2040-es cél elérésére, amely átmeneti intézkedésként szolgál az EU azon kötele
Az esőzések okozta áradások és földcsuszamlások több mint 70 ezer családot, mintegy 270 ezer embert sújtottak Mindanao-sziget Davao régiójának négy tartományában.
Szinte mindegyik fontosabb agrártermék ára emelkedett a csütörtöki terménypiaci kereskedés során. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a kukorica szintén 0,4 sz, a szójabab pedig 0,6 százalékkal lett drágább. A repce 0,5 százalékos árcsökkenése kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takar
A 2465-ös áfabevallás az előző évihez képest új sorokat tartalmaz, amelyek bevezetését elsősorban jogszabály változás indokolja – tájékoztatott az adóhivatal.
Számos alkalommal írtunk már filmekről, sorozatokról, ahol a forgatókönyvírókat, rendezőket megihlette a munkahelyek világa. Nincs ez másként a zenével sem. Összeállítottunk egy kis lejátszási listát dalokból, amelyeknek a témája a munkavégzéshez, a munkahelyekhez kötődik. A lista messze nem teljes, sőt valójában teljesen random, úgyhogy nyugodtan
A közösségi média piac meghatározó szereplője és a meme-részvények fogalom létrejötte miatt felelőssé thető Wallstreetbets közösségnek otthont adó platform márciusra tervezi a tőzsdei bevezetést, írja a Reuters az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva.
Németországban a termelői árak éves szinten 8,6 százalékkal csökkentek decemberben, nagyobb mértékben a 8 százalékos piaci várakozásnál és jelentősebben a novemberi 7,9 százalék esésnél - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
Megjelent a HVG legújabb tb-különszáma kommentárokkal, valamint 8 törvénnyel teljes terjedelemben (a kapcsolódó végrehajtási rendeletekkel egységes szerkezetben), kiemelve a 2023-as évközi, a 2024. január 1-jei, illetve a 2024-es évközi változásokat. A kommentárok – melyek tb-szakértők és az Andersen Adótanácsadó Zrt. munkatársainak közreműködéséve
A júniusi EP-választásokat két téma fogja uralni: a migráció és az éghajlatváltozás elleni küzdelem társadalmi költségei. A választás baljóslatú légkörben zajlik majd, mert 10-ből 6 európai polgár úgy érzi, hogy országa rossz irányba halad. Káncz Csaba jegyzete.
Erőt mutattak tegnap az amerikai tőzsdék, a technológiai részvények vezetésével határozott pluszban zártak a vezető részvényindexek. A nagy tech cégek közül az Apple kiemelkedően jól teljesítette, miután a Bank of America elemzői vételre javították ajánlásukat a részvényre vonatkozóan, durván 20 százalékos felértékelődési potenciál mellett. Ezt köv
Az elmúlt napok forintgyengülése után pénteken délelőtt tovább esés alakult ki 383 fölé az euróval szemben, így a jelek szerint kitört a forint abból a háromszögből, amelyre már keddi elemzésünkben felhívtuk a figyelmet, és ami a tankönyv szerint akár nagyobb forintesést is hozhat. Az egyik kiváltó tényező a mozgás mögött az MNB azon szerdai üzenet
Deutsche Bank vezérigazgatója, Christian Sewing csütörtökön a CNBC-nek azt mondta, a fúziók és felvásárlások nem élveznek prioritást a német hitelintézet számára az idén – írja a Reuters.
Megjelentek az előzetes adatok a tavalyi használtautó-piac hazai teljesítményéről. Összesen 821 ezer jármű cserélt gazdát az elmúlt évben, ami 0,5 százalékkal marad el a 2022-es számoktól – írta közleményében a JóAutók.hu.
A főváros vezetése egyik napról a másikra tömegesen megritkította a budapesti tömegközlekedés járatait. A döntés tömegjeleneteket okozott már az első napon.
A magyar emberek 2023-ban bebizonyították, hogy a magyar gazdaság európai uniós pénzek nélkül is válságálló, a legnehezebb periódusokon is túl tud jutni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Lantos Csaba visszahívta az Energiaügyi Minisztérium európai uniós forrásokból megvalósuló projektjeiért felelős miniszteri biztosát - derül ki a csütörtöki Hivatalos Értesítőből, amit a Portfolio.hu vett észre.
2023. december 25-én helyreigazítást tett közzé a Magyar Nemzet című kormányközeli lap „a Nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet az Átlátszó.hu” című írásával kapcsolatban. A helyreigazítás a szeretetet ünnepén viszonylag keveseknek tűnt fel, ahogy feltehetőleg az a helyreigazítás is, amit szintén aznap töltöttek fel Bánó András televíziós műsorv
Tavaly a pótdíjbefizetésekből a MÁV-Start kasszájába 88 millió forint, a Volánbuszhoz pedig majdnem 60 millió forint folyt be - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.
Ázsia megállíthatatlanul emelkedik, és ebben az új világgazdasági rendszerben óriási lehetőséget látunk Magyarország számára - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök, miután a Pham Minh Chinh vietnami kormányfővel tartott találkozón a két ország képviselői több megállapodást is aláírtak csütörtökön a Karmelita kolostorban.
Az elmúlt éveket meghatározó válságos, konfliktusokkal teli időszak megváltoztatta az űrkutatás trendjeit – olvasható az Oeconomus Gazdaságkutató Intézet elemzésében.
A nemzetközi határidős piacokon emelkedés látható, és Ázsiában is jó a részvénypiaci hangulat, így jó hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
A 2024-es költségvetés esetében van még tér és idő arra, hogy ha szükségessé válik a beavatkozás, megtörténjen a költségvetés módosítása - jelezte a Portfolio-nak adott interjújában Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács múlt héten hivatalba lépett új elnöke. A két évtizedes banki és kockázatkezelői múlttal rendelkező szakember az együttműködés font
Noha egyesek pálcát törnek a diákok feje fölött a különböző kompetenciateszteken elért eredményeik miatt, ez korántsem az ő hibájuk. Az oktatási rendszer komoly reformra szorulna, amivel az ország termelékenysége is javulhatna. Utóbbi véleményt ráadásul nem csak a Pénzcentrum által megkérdezett pedagógus szakszervezet, hanem egy budapesti egyetem k
Döntés született a technológiai startup cégek fejlesztését, inkubációját támogató, októberben meghirdetett Startup Factory pályázati programban: országszerte 12 technológiai inkubátor kapta meg a lehetőséget arra, hogy saját tőkéjét állami forrással kiegészítve fektethessen be általa kiválasztott ígéretes startupokba és azokat a tőkejuttatás mellet
Ismét vizsgálta a Médiatanács a „Sztárban sztár leszek!″ című műsorszámot a korhatár-besorolás megfelelősége miatt. A Médiatanács megítélése szerint helyes volt a tehetségkutató klasszifikációja.