Lezárult a Plasztika Esztétika és a Vivacy Magyarország országos piackutatása, amely az ország legnagyobb és egyben egyetlen olyan kutatása, amely a téma iránt érdeklődő hölgyek és urak ajaknagyobbítási szokásait és a bevatkozáshoz való hozzáállását vizsgálja. Ajakfeltöltésnek vagy ajaknagyobbításnak nevezünk minden olyan eljárást, amely által te
A kis helyi üzemből mára nemzetközi szinten is jegyzett vállalkozássá vált az immár 30 éves Kovács Kft. A második generációs családi vállalkozás az autóipari multik beszállítójaként felkerült Európa innovációs térképére. A legfontosabb céljuk most az automatizálás és a robotizálás, emellett igyekeznek saját maguknak előállítani az elektromos energi
Az amerikai MIT tudósai kifejlesztettek egy mélytanuló rendszert, az ún. Air-Guardian-t, amelyet arra terveztek, hogy a repülőgépek pilótáival együttműködve fokozza a repülés biztonságát. Ez a mesterséges intelligenciával okosított másodpilóta képes észlelni, ha a humán pilóta figyelmen kívül hagy egy kritikus szituációt, és közbelép a lehetséges i
Az Allianz Kockázati Barométere szerint 2024-ben a kiberbiztonsági incidensek, például a zsarolóvírus-támadások, az adatbiztonság sérülése és az informatikai zavarok jelentik a legnagyobb üzleti kockázatot a vállalatok számára szerte a világon. A kiberfenyegetettség idén már toronymagasan vezeti a rangsort. A második helyen a kiberkockázatokkal szo
Az európai uniós országok többsége függetlenítette magát az orosz energiahordozóktól, emiatt Moszkva bevételei látványosan csökkentek. Ugyanakkor úgy tűnik képesek valamennyire adaptálni az olaj- és gáziparukat a kialakult körülményekhez.
A legutóbbi Solana-őrület során a Dextoolson elképesztő sikereket tudott elérni az egyszerűen csak “2024”-nek nevezett altcoin. Miután másodpercek alatt 1000 százaléknál is nagyobb ugrást lehetett látni az árfolyamban okkal merülhet fel a kérdés, hogy mire lehet számítani a következő napok során.
Étteremátalakítási programja utolsó állomásaként, a hazai McDonald’s a tervek szerint mintegy fél évre zárja be a többször is a világ egyik legszebb McDonald’s gyorséttermének választott Nyugati téri Mekit. A műemléki épületet különleges belsőépítészeti elemek és természetes alapanyagok használatával építik újjá. A belső kialakítás alapja a McDon
Felére zsugorodott az új lakások piaca Budapesten. A gyakori akciók és bevezető árak azt jelzik, hogy még nem élénkült jelentősen a kereslet. Jelenleg átlagosan 1,5 milliós négyzetméteráron kínálják az új lakásokat.
Furcsa évet hagytak maguk mögött a felvidéki gazdák. Nem igazán lehetnek elégedettek – a jó termésátlagok ellenére sem. Erről is beszélgettünk Patasi Ilonával.
Kedden is főként a Grayscale ETF-hez köthető események alakították a bitcoin árfolyamát. Az alap a kora délutáni órákban, a hagyományos piacok nyitása előtt 10 000 bitcoint utalt át a Coinbase-re, ami után több elemző is figyelmeztetett a tőzsdén kezdődő nagyobb volumenű eladásokra. Álláshirdetés: Veled bővülne a Kripto Akadémia! Ezután sok kereske
Visszatért a volatilitás a kriptoszektorba, aminek hála ismét lehetőség nyílik fantasztikus bevételhez jutni egy-egy projekttel. A legjobb lehetőségeket viszont nem
A külkereskedelmi mérlegünk egyetlen év alatt történelmi mélypontról történelmi csúcsra javult. Az óriási változás legfontosabb tényezőjének az energiaárak visszaesését szokták tekinteni. Vizsgálódásunk alapján azonban ez nem igaz: az egyensúlyjavulás ennél is fontosabb oka a recesszió.
A kormány tavaly év végén többször is beszélt a 2024 elején esedékes új, cégek számára elérhető elektromos autó pályázatról, és a hivatalos pályázati kiírás is megjelent decemberben. A következőkben összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat a pályázattal kapcsolatban és megvizsgáljuk, hogy adott pályázati kategóriában milyen járműveket vásárolhatn
Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz keretében a kormányzat vállalást tett a nyugdíjrendszer felülvizsgálatára, módosítására is, aminek 2025. március végéig kell megtörténnie. A kormányzati nyilatkozatok alapján azonban valódi nyugdíjreformra a következő 10-15 évben nem nagyon lehet számítani, mik
Tavaly először lett piacvezető az Apple az okostelefonok kiszállítása terén a világon - áll az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb jelentésében.
Az Allianz Kockázati Barométert idén 13. alkalommal készítette el a biztosítótársaság. A legfőbb üzleti kockázatokat vizsgáló felmérésben immár harmadik éve a kiberbiztonsági események és az üzletmenet megszakadása áll az első két helyen. A harmadik legnagyobb rizikónak a természeti katasztrófát tartják a cégek. Országonként eltérő a rangsor, a mag
Bár továbbra is drágulásra számít a középkorú magyarok többsége, a korábbinál derűlátóbban látják az árak alakulását a K&H felmérése szerint. Ez összhangban van a hivatalos adatokkal, amely szerint lassulás jellemzi az inflációt. A hivatalos adatok szerint a 2023 első hónapjaiban még 25 százalék feletti infláció egyre visszafogottabbá vált, júliu
Sokatokat foglalkoztató kérdés, hogy a falusi Csok (302/2023-as kormányrendelet) különbözetére van-e jogosultsága a családoknak, illetve visszafizetés utáni újra igénylésre van-e lehetőség. Valkó András hitelszakértő segít tisztázni a felmerülő kérdéseket.
A Provizio dobja piacra azt a szoftveresen definiált digitális képalkotó érzékelő radart, ami akár egykilométeres távolságból is képes adatokat szolgáltatni a fedélzeti számítógépnek. Az ír vállalat által kifejlesztett VizioPrime 6K-t a CES 2024-en mutatták be. Mint mondták, az eszköz végső célja az, hogy megszüntesse az összes közlekedési balesete
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) Ip Hősök elnevezésű kampánysorozatának legújabb állomása az autóipari kkv-knak nyújt segítséget a szellemitulajdon-védelemben.
A használt lakások iránti kereslet 11 százalékkal nőtt az év első hetében, míg az új építésűek esetében 48 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor az érdeklődőknek csak az 5 százaléka keres új építésű lakóingatlant. Az új lakásokhoz képest a használt ingatlanok már 35-40 százalékkal olcsóbbak. Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára 955 ez
13 milliárd forintos beruházással hoz létre csúcstechnológiás üzemet Sóskúton a szlovén tulajdonú Andrada csoport zöld energiatároló rendszerek újrahasznosítására. A vállalat két év alatt összesen 160 új munkahelyet tervez létrehozni. Az újrahasznosítás megvalósításával teljessé válik az autóipar és más iparágak zöld átalakulása. Az üzem február vé
A választási évben fennáll az amerikai gazdaság túlstimulálásának veszélye, de a geopolitikai kockázatok eszkalálódása is könnyen megtörheti a piaci optimizmust.
Magyarország egyik legnagyobb fintech vállalata, a több, mint 700 ezer vállalkozást kiszolgáló Számlázz.hu összesítette a 2023-as adatokat. Tavaly a rendszerében 108 millió 125 743 darab számlát és nyugtát állítottak ki, ami jelentős növekedés a 2022-ben kiállított 102 millió darabhoz képest.
Az ENSZ Kábítószer-ellenes Hivatalának legújabb jelentése szerint a legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező stablecoin mögött álló vállalat, a Tether kulcsszerepet játszik a délkelet-ázsiai bűnözők tevékenységeiben. A jelentés részletesen elemzi, hogy hogyan vált a Tether stablecoinja, az USDT, a bűnözők által preferált eszközzé illegális tran
Nem, ezúttal nem az Alien filmek egy újabb epizódjáról vagy a benne szereplő egyik növényről van szó, bár első látásra tulajdonképpen bármelyik részbe illene, akár az űrhajós epizódokba. Mert bizony, az Alien Eggs úgy fest, mintha nem is növény, hanem egy idegen, földönkívüli organizmus volna.
A PSZ elnöke szerint a társadalmi kohéziót segítő oktatás megalapozása nélkül nem indul el olyan gazdasági növekedés, amelynek hatása a jelenleginél nagyobb védelmet tudna nyújtani a magyar emberek számára.
Számolj velünk! - invitál a GreenGo, ugyanis egy új kalkulátorral mostantól bárki ellenőrizheti, mennyire állja meg a helyét a kijelentés: az autómegosztás igenis alternatívája a saját autónak. Persze nemcsak erre képes a most kikerült és a GreenGo oldalán elérhető komplex összehasonlító rendszer, hanem arra is, hogy szembesüljünk vele, mennyit is
Az Ikea a Nytillverkad kollekcióval kelti életre a korábbi ikonikus darabjait olyan új színekkel és anyagokkal, amelyek megfelelnek a modern kor igényeinek és elképzeléseinek, de mégis büszkén idézik vissza azt a korszakot is, amiben az eredeti termékek megszülettek. A kollekció harmadik kiadása abból az időszakból merít inspirációt, amikor a fiata
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) Ip Hősök nevű kampánysorozatának legújabb állomása az autóipari kkv-knak nyújt segítséget a szellemitulajdon-védelemben. Az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala (Uspto) rangsora szerint 2022-ben világszinten összesen 323 018 szabadalom született, vagyis 1 százalékkal kevesebb, mint az előző évbe