Nagymértékben, 85,5 százalékban újrahasznosított műanyagból készült környezetbarát bankkártyát tett elérhetővé az OTP Bank ügyfelei számára teszt jelleggel - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.
A Pest északi és déli részét összekötő M3-as metróvonal felújítása több ütemben valósul meg. A megújult északi és a déli szakasz átadását követően jelenleg a Nagyvárad tér és a Lehel tér között zajlanak a korszerűsítési munkálatok.
A Magyar Nemzeti Bank V4-es online jegybankelnöki találkozót és emlékkonferenciát szervezett, amelynek fókuszában a zöldebb gazdaságba való átmenet állt. Mint kiderült, a jegybankárok tisztában vannak a téma súlyával, ám nem feltétlen örülnek annak, hogy a zöld gazdaságra át kell állni.
A Bank360 minden hónapban megvizsgálja, hogy milyen feltételekkel lehet lakáscélú jelzáloghitelhez jutni, júliusban két összegnél, 5 és 10 millió forintos kölcsön esetén jártak utána hitelfelvételi követelményeknek.
Az utóbbi évben – főleg a koronavírus járvány hatására - jelentős átalakuláson ment keresztül az e-kereskedelem. A megnövekedett vásárlások száma és a megváltozott fogyasztói igények döntéshelyzet elé állították a nagy- és kiskereskedőket, sokaknak a több évre tervezett digitalizációs folyamatokat pár hónap alatt kellett végrehajtaniuk. A Trans-Spe
Az elmúlt években egyre fontosabb trenddé vált a fogyasztói társadalom számára a gyártók környezetbarát működése, a vásárolt termékek környezetre gyakorolt hatása, valamint a fenntarthatósági és környezettudatossági jelzők használata egy termék vagy szolgáltatás kapcsán. De milyen fogyasztóvédelmi követelményeknek kell megfelelniük a zöld reklámokn
Az elmúlt két hónapban nagyszámú alkotmányjogi panasz érkezett az Alkotmánybírósághoz, amelyben az indítványozók a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet védettségi igazolvánnyal összefüggő egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kért
Még mindig házilag, a legtöbbször letölthető szerződésminták alapján készül az ingatlanbérleti szerződések 80 százaléka a közjegyzők tapasztalatai szerint, ami súlyos buktatókat rejt magában mindkét szerződő félnek. A jogszerűtlen kikötéseket és egymásnak ellentmondó szabályokat tartalmazó szerződésekkel az a fő probléma, hogy éppen akkor – jogvita
Az igényesebb fogyasztói elvárások mellett megváltozott klimatikus viszonyok és hektikus piaci körülmények között kell eredményesnek lennie a hazai burgonyaágazatnak – fogalmazott Feldman Zsolt Nyírteleken, az Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás, Fajta-, Növényvédelmi és Technológiai Bemutatón.
Az a teszt, ami nem azt méri, hogy neutralizál-e a vírus, az nem alkalmas a védettség megállapítására - mondta Falus András immunológus az ATV-ben a Semmelweis Egyetem által végzett széleskörű vizsgálatról. A szakember szerint súlyos hiba volt a 60 év felettiek kínai vakcinával való oltása, amit azonnali harmadik oltással kell orvosolni.
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön. Egy sor lehangoló vállalati eredmény és a csökkenő kötvényhozamok mellett rontották a hangulatot azok az aggodalmak is, hogy lassul a világgazdasági növekedés, a vártnál korábban szigoríthatják monetáris politikájukat a vezető jegybankok, ráadásul egyre jobban terjed az új koron
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) továbbra is arra számít, hogy a globális olajkereslet erőteljesen emelkedik az év második felében, és jövőre visszatér a koronavírus-járvány előtti szintekre a világ olajfelhasználása, Kína és India növekedésének köszönhetően.
Augusztus 1-jén megszűnik az 5 százalékos áfa az elviteles és házhoz szállított ételre, italra - hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Robot tengeralattjáróval, biodegradációs rendszerrel, vakoknak és látássérülteknek segítő eszközzel és újrahasznosított esernyőkabátok ötletével nyertek a leginnovatívabb 21 év alatti fiatalok az első alkalommal megrendezett Év Felfedezettje díjon.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtökön: az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal szemben erősödött.
Rusvai Miklós víruskutató szerint ha negyedik hullám lesz is, akkor is csak az ősszel, de semmiképp nem lesz olyan jelentős, mint volt a második és a harmadik. Az Inforádiónak nyilatkozva kifejtette: ha még nő a beoltottak száma, a 60 év felettiek pedig a harmadik oltást is megkapják, akkor elkerülhető lesz a koronavírus-járvány komolyabb negyedik
Jerome Powell, az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed elnöke kemény kérdéseket kapott az inflációval és a banki szabályozással kapcsolatban a szenátus bankbizottsága előtt tartott csütörtöki meghallgatáson.
A Covid-19 alapjaiban alakította át a munkavégzést. Leginkább a fiatalok körében érezhető a negatív hatása, hiszen a munkanélküliség őket sújtott a leginkább. Ugyanakkor a járvány következtében bevezetett távmunka révén növekedett a termelékenység és csökkentek a működési költségek. Azonban ezek az előnyök a munkavállalói jólét rovására mehetnek –
Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki idei fejlesztései, amelyek összértéke eléri a 60 millió eurót - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Esztergomban a külgazdasági és külügyminiszter.
Joe Biden amerikai elnök kormánya csütörtökön bejelentette, hogy véget vetnek az ország legnagyobb erdőségében, az alaszkai Tongass Nemzeti Erdőben folytatott nagyszabású fakitermelésnek, és helyette inkább az erdő helyreállítását tűzik ki célul.
Egyre intenzívebb a kiberbiztonsági fenyegetés az európai országokban – derült ki az IT-biztonsági megoldásokat gyártó Kaspersky felméréséből. Az utazástervezéskor különösen a bizalmas céges adatokat kezelő vezetőknek érdemes tudni, hogy amíg Délkelet-Európában a legkockázatosabb online banki tranzakciókat végezni, addig az Apple-felhasználókra els
A 74. Cannes-i Filmfesztiválon, a 2000 fős Lumiere teremben volt az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története (12) világpremierje. A Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett azonos című regénye alapján négy ország koprodukciójában készült a
2021-ben 336 millió forintos beruházással 750 négyzetméter gyártóterülettel bővült a nyergesújfalui vállalat gyártóegysége.A magyar családi vállalkozás három évtized alatt a hazai villamosipar egyik vezető szereplőjévé vált; tavalyi árbevétele elérte a 6,5 milliárd forintot.
Minden eddiginél nagyobb, gigantikus tűzijátékot rendeznek az idén az augusztus 20-i államalapítás ünnepe alkalmából Budapesten, szeretnék ha mindenki a fővárosba jönne - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
A Covid-19 válság nem csökkentette a megtakarítással rendelkezők számát, mi több, megnőtt az arányuk éppúgy, mint az átlagosan félretett összeg – derült ki a Budapest Alapkezelő legfrissebb reprezentatív kutatásából. Akik havonta rendszeresen félretesznek, azoknak 40%-a havi 50 ezer forintnál is többet takarít meg, és a kutatásban résztvevők 16%-án
Egy hét múlva jelennek meg a felvételi ponthatárok. Szakértők szerint, aki az érintettek közül még nem tette meg a szükséges lépéseket, jobb, ha alaposan szétnéz a piacon. Feltérképezték a nagyobb egyetemvárosok albérlet- és ingatlankínálatát.
Robot tengeralattjáróval, biodegradációs rendszerrel, vakoknak és látássérülteknek segítő eszközzel és újrahasznosított esernyőkabátok ötletével nyertek a leginnovatívabb 21 év alatti fiatalok az első alkalommal megrendezett Év Felfedezettje díjon.
Mindössze egyetlen hét alatt közel háromszázan jelentkeztek Magyarország első nyilvános iFaktor tehetségkutatójára, ahol hazánk jövendőbeli tiktokker sztárjait keresik. A közönség szavazatok alapján kialakuló döntőre augusztus 28-án kerül sor a MOM Sportban rendezett iFaktor fesztiválon, ahol a legjobb tiktokkerek mellett youtuberekkel és más socia
A tavalyi év után újra az OTP Bank nyerte el a „Magyarország legjobb bankja” díjat a Euromoney Kiválósági Díj 2021 versenyében. Az OTP Bank kapta a „Kelet-Közép-Európa legjobb bankja” díjat is, míg a bankcsoport albán, bolgár és montenegrói leánybankja szintén a legjobb banknak járó elismerésben részesült.
A Bank of England két döntéshozója is jelezte, hogy a jegybanki gazdaságösztönző intézkedések visszafogására lehet szükség a közeljövőben, mert félő, hogy túlfűtődik a gazdaság és elszalad az infláció.
Meghan Markle sussexi hercegnő, Harry brit herceg felesége animációs sorozatot készít a Netflix streamingszolgáltató számára. A Pearl munkacímen futó projekt egy családi sorozat, amely egy 12 éves kislány kalandjaira épül, akit a történelem befolyásos nőalakjai inspirálnak – írja az MTI a The Variety filmes portál beszámolója alapján. A sussexi her
Az Európai Bizottság javaslatcsomagot mutatott be szerdán az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére, a javaslat szerint 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű autók értékesítését, és minden új gyártású autónak kibocsátásmentesnek kell lennie.
A növekedés motorja a tavaly lezárt öt tranzakció volt, de az organikus bővülés is jelentős. A harmadik negyedéves újautó eladásokat beárnyékolhatja a globális chiphiány.
A közép- és kelet-európai régióban indított Google.org Impact Challenge kiválasztott 13 szervezete között szerepel a Maker’s Red Box Magyarországról. A Google.org támogatásának köszönhetően a kiválasztott szervezetek összesen 2 millió eurót és egyéb támogatást kapnak annak érdekében, hogy különböző jótékonysági és társadalmi projektek megvalósításá
Az elismert harmadik államban letelepedett adóalanyok az IAFAK-nyomtatványon kérhetik az általuk Magyarországon beszerzett termékekre, igénybe vett szolgáltatásokra előzetesen felszámított áfa, valamint kompenzációs felár visszatéríttetését – közölte honlapján a NAV.
A mentőszolgálatot mesterséges intelligencia segítségével készít négyhetes előrejelzést a betegszállítási kapacitás optimalizálására, később pedig az életmentő feladatokra is készül ilyen előrejelzés - jelentették be egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.