2021. június 28. hétfő

jún. 28
1:06
Honfoglalási emlékünnepséget tartottak Tiszacsomán (ProfitLine)
Honfoglalási emlékünnepséget tartott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (Kmksz) a kárpátaljai magyarság egyik legjelentősebb emlékhelyén, a Beregszász közelében fekvő Tiszacsoma község emlékparkjában.
jún. 28
4:18
Milliós megtakarítás és energiahatékonyság a Junior Energiagazda képzéssel (Alternatív Energia)
Az energiahatékony működés a vállalatok számára rendkívül fontos, hiszen a környezetvédelem mellett nem elhanyagolható szempont, hogy ezáltal jelentős energia- és költségmegtakarítás érhető el.
jún. 28
4:39
Megkerülhetetlené vált az e-kereskedelem (newtechnology.hu)
Nagyon sok olyan gyártó és B2B cég van, amely köré idővel hatalmas vállalat-apparátus épült, és ez törvényszerűen lassítja a nyitásukat az e-kereskedelem felé, mutat rá az Inbound Logisticsnek írt cikkében Jamin Dick, az Alibaba észak-amerikai ellátási láncáért felelős igazgató. A technikai felzárkózás talán nem is lehetne sürgetőbb: az ügyfelek el
jún. 28
5:06
NAV-ellenőrzések: ezeken a helyeken számíthatnak a revizorok látogatására (Adózóna)
A kánikula fokozódásával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai is fokozott figyelemmel fordulnak a strandok, fürdők, fagylaltozók, cukrászdák irányába, de szem előtt maradnak a szezonális gyümölcsöt és zöldséget forgalmazó kereskedők is. Az adóellenőrök vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűs
jún. 28
5:06
Százezer oltóanyagot ad Magyarország Csehországnak (ProfitLine)
Százezer koronavírus elleni oltóanyagot ad Magyarország Csehországnak, hogy fel tudják gyorsítani saját oltási programjukat - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán vasárnap.
jún. 28
5:09
EB nyolcaddöntő: cseh bravúr, belga bombagól (Márkamonitor)
Vasárnap újabb két mérkőzéssel folytatódott az Európa-bajnokság. A délutáni meccsen a masszív cseh válogatott csapott össze a titkos esélyesnek számító hollandokkal, este pedig afféle előrehozott döntőt játszottak a belgák a címvédő portugálok ellen.    A hat órakor kezdődő mérkőzésen eleinte a hollandok voltak aktívabbak, magukhoz ragadták a kezde
jún. 28
5:09
Milyen tartozékai vannak a passzívháznak? (Tiszta Jövő)
Ki építette az első passzívházat? Miért hívjuk passzívnak? Cikk a passzívházak eredetéről.
jún. 28
5:24
Mutatjuk a jelenlegi legolcsóbb, Balaton-parti ingatlant (Infostart)
A legdrágábbról pedig mindent elmondunk. Kiderült, érdemes-e álmodozni tavi nyaralóról.
jún. 28
5:30
„Egyszerűen nem igaz, hogy világelsők lennénk a halálozásban” (Menedzsment Fórum)
Interjú Windisch Lászlóval, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesével (az MNB korábbi alelnökével) a járványkezelés sikerének méréséről, a statisztikai torzításokról, egy új, az egyéni infláció kiszámítására szolgáló alkalmazásról és arról, hogy miért nehezítik a szociális ellátások a kereseti adatok módszertani váltását.
jún. 28
5:36
Kiderült, mikor ér véget a kánikula (Agroinform)
Hétfőn is meleg, de kedden még melegebb levegő érkezik térségünkbe, emiatt akkor tetőzik a hőség, amit csak északkeleten enyhítenek majd záporok, zivatarok. A csúcshőmérséklet 35 fok körül alakul. Nem tart sokáig a forróság, mert szerdán megérkezik az első, majd csütörtökön a következő hideg léghullám, így kezdetben csak északnyugaton, a hét végén
jún. 28
5:39
Az illatos lonc ápolása nyáron (Agrofórum)
Az illatos lonc egy igen kedvelt kúszónövény, rendkívül finom, parfümös virágait júniustól ontja. A kétszínű virágok illata messziről érezhető és vonzza a különböző rovarfajokat a pillangóktól a méhekig.
jún. 28
5:39
A Polestar autói 2030-ra szén-dioxid-semlegesek lehetnek (newtechnology.hu)
A Volvo elektromos hajtásláncáért felelős leányvállalata, a Polestar a hírek szerint komoly lépéseket tesz annak érdekében, hogy globális szinten minden autógyártónál zöldebbé váljon.  A vállalat éves elemzése és fenntarthatósági jelentése első kiadásának részeként a Polestar április 7-én bejelentette, hogy 2030-ig kizárólag szén-dioxid-semleges já
jún. 28
5:39
Akarni és megalkotni a szépet a csomagolásban – is (Transpack)
Díjnyertes pálinkásüveget alkotott az Óbudai Egyetem csomagolástervezője.
jún. 28
5:45
Új fronttartály az Agro-Masz-tól (GépMax)
Az 1 800 liter térfogatú Ikar-1800 mellső tartály az Agro-Masz idei újdonsága vetőgéphez és talajművelőhöz.
jún. 28
5:48
Bod Péter Ákos: Az államadósság ügye visszatért, nagy erővel (Privátbankár)
A járvány miatti gazdasági élénkítés, és a már 2021-ben is választásinak titulálható költségvetés sok pénzbe kerül, ráadásul a tervek szerint a kormány csak lassan térne vissza a 3 százalékos hiányhoz. Ebben a helyzetben bukkant fel egyfajta csodafegyverként az autópályák koncesszióba adása, ami finoman szólva is rossz emlékeket idéz fel.
jún. 28
5:51
A bórról és hiánybetegségéről – növénytermesztőknek (Agrárágazat)
A bór az egyik legjelentősebb mikroelem, hiánya jellemző tünetekkel járó súlyos betegséget okozhat.
jún. 28
5:51
Szemes- és silókukorica-hibridek itthonra és exportra (Mezőhír)
A kukoricahibridek létrehozásához szükséges vonalakat a Gk kiszombori és táplánszentkereszti állomásán hozzuk létre.
jún. 28
5:57
Milyen cserebogár rajzása van most? (Agrofórum)
Nagyobb mennyiségű halvány barna színű cserebogarak repkednek kertemben. Mit lehet tudni róla? Károsítanak?
jún. 28
6:03
Peronoszpóra a napraforgóföldön (Agrofórum)
A napraforgótáblákat járva a szokásosnál több, törpült növekedésű, sárguló levelű töveket (1. kép) láthatunk ebben az évben. Ennek okozója a napraforgó-peronoszpóra (Plasmopara halstedii).
jún. 28
6:06
Ingyenesen segíti a hazai ipart a díjnyertes magyar startup (ProfitLine)
A Haris Digital díjnyertes IoT megoldásával az ipar bármely szereplője 20-30 %-os növekedést érhet el teljes eszközhatékonyságban (OEE), erre hatalmas szükség van, hiszen folyamatosan nőnek a megrendelések. A rendszert most 20 ügyfelének ingyenesen biztosítja a startup, de ahogyan azt Perecz Péter alapító kiemelte: sajnos erőforrásaik nem engedik,
jún. 28
6:21
A kukorica ára 19 százalékkal zuhant egyetlen hét alatt (Agrofórum)
Múlt héten is az eladók uralták az agrárpiacokat, mind a tengerentúlon, mind Európában. Chicagóban a kukorica 18,75 százalékot, a búza 2,1 százalékot, a szójabab pedig 7,6 százalékot vesztett értékéből. A repce kivételt jelentett a maga 4,7 százalékos áremelkedésével. Európában a malmi búza kurzusa 3,2 százalékkal, a kukoricáé pedig 2,4 százalékkal
jún. 28
6:24
Nyugdíj előtti álláskeresési segély: megoldás a nyugdíjkorhatár eléréséig hátralévő rövid időre (Adózóna)
A munkaerőpiacon az idősebb munkavállalók jóval nehezebb helyzetben vannak, elhelyezkedési esélyeik rosszabbak, mint a fiatalabb korú álláskeresőké. Sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy bár szeretnének állást találni, de koruk miatt nehezebben vagy egyáltalán nem találnak megfelelő munkalehetőséget. Ilyenkor jöhet szóba megfelelő feltételek mellett
jún. 28
6:24
Mély sebeket ejtett a koronavírus-járvány, de Kína és a fejlődő országok új csúcsra vihetik az olajat (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban jelentősen növekedtek az olaj- és földgázárak, ami nagyban köszönhető a gazdasági felpörgéssel járó magasabb keresletnek, de annak is, hogy a kínálati oldal egyelőre csak döcögve tud lépést tartani a megnövekedett igényekkel. A koronavírus-járvány ugyanis mélyebb sebeket ejtett a szektoron, mint azt elsőre sokan gondolnák, és e
jún. 28
6:33
Súlyos problémákat emlegetnek Ausztria földhasználatával kapcsolatban (Agrofórum)
Ausztria Európa-bajnok a talaj felélésében, ezt az osztrák Hagelversicherung biztosítótársaság vezérigazgatója, dr. Kurt Weinberger, nyilatkozta. A Hagelversicherung mezőgazdaságra szakosodott biztosító, ezen a területen átfogó termékválasztékkal és a korszerű kárfelméréssel állnak az ügyfeleik rendelkezésére. A biztosítási vezető a Szövetségi Körn
jún. 28
6:33
Ájulásig hajt, de máris újrakezdené – így dolgozik a magyar olimpikonok mögötti orvosi cég (Forbes)
Az ország legnagyobb diagnosztikai laborja szó szerint kicentizi a magyar élsportolók étrendjét és vissza is méri annak hatásosságát. A Synlab megmutatta, hogyan dolgozik azon, hogy még jobb teljesítményt nyújtsanak az amúgy is rengeteget edző magyar olimpikonok.
jún. 28
6:39
Minden második ember tervez lakásfelújítást (KKV Magazin)
Magyarországon a lakosság 49 százaléka tervez lakás- vagy házfelújítást egy éven belül – derül ki az újHáz Centrum féléves Trendriportjából. Az építőanyag kereskedési hálózat reprezentatív kutatása szerint a felújítók több mint fele festést vagy tapétázást tervez, de közel harmaduk burkolat- vagy nyílászárócserébe, valamint szigetelési munkálatokba
jún. 28
6:39
Növekszik a technológia toborzásra kifejtett hatása (newtechnology.hu)
A toborzó szakemberek ma már nem várhatják ölbe tett kézzel, hogy a jelöltek találják meg őket. Elmúlt az az időszak, amikor feladtak egy hirdetést a helyi újságban vagy valamelyik online platformra, és csak úgy ömlöttek az önéletrajzok. A technológia mindent megváltoztatott. A mai munkaerőpiacon a HR-es és toborzó szakembereknek jó marketingesnek
jún. 28
6:42
Csak a bankok érdekeit védi az új csődtörvény? (Azenpenzem)
A bajba került cégekre vonatkozó új szabályok szakmai megítélése meglehetősen ellentmondásos. Akad vélemény, amely szerint a törvény a szállítókat még a mostaninál is sokkal kiszolgáltatottabbá teszi, a banki „kényuralom” pedig megmarad.
jún. 28
6:54
Miként sújtja az infláció a szegényeket és a gazdagokat? (Portfolio)
Az infláció hatásait a különböző vagyoni helyzetben lévők különböző mértékben érzékelik, köszönhetően eltérő fogyasztási szokásaiknak. Az érzékelt árszínvonal-emelkedés eltérése miatt az infláció egyenlőtlen mértékben sújthatja a szegényeket és a gazdagokat, az MNB napokban publikált inflációs jelentése szerint azonban Magyarországon az elmúlt évek
jún. 28
7:06
Magyar titkára lett az európai birkózószövetségnek (ProfitLine)
Ali Csilla bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) európai szekciójának elnökségébe, egyúttal a szervezet titkárának is megválasztották.
jún. 28
7:09
Hogyan veheted meg a kedvenc autódat? (Bank360 blog)
A válság elmúltával ismét felélénkült itthon az autópiac, májusban 10 695 személygépkocsit értékesítettek a Datahouse adatai alapján. Az eladott autók száma így jóval meghaladja a tavalyi májusban, lezárások mellett értékesített 6471 gépkocsit, de a koronavírus előtti években tapasztalt tavaszi kiugrás még várat magára, ugyanis 2019 májusában még
jún. 28
7:15
Meddig csökkenhetnek az árak? (Agrofórum)
Ismételten a kedvezőbb időjárás volt a meghatározó és ezt most az újabb kínai vételek sem tudták befolyásolni – legalábbis heti szinten.
jún. 28
7:21
Tisztán elektromos járművekre áll át a Volkswagen (Forbes)
Az EU szigorú klímaterve lépésre kényszeríti az óriáscégeket.
jún. 28
7:30
Minden idők legnagyobb mobiladat-forgalmát mérte a hálózatán a válogatott első két Eb-meccsén a Magyar Telekom (Menedzsment Fórum)
A harmadik, németek elleni mérkőzésen viszont elment a netük.
jún. 28
7:36
Még mindig Európa élmezőnyében van a magyar beruházási ráta, és úgy tűnik, ez így is marad (Privátbankár)
A halasztott fejlesztések újraindulása, a költségvetési költekezés és az otthonteremtési támogatások húzhatják a szektort 2021-ben.
jún. 28
7:36
Adatforgalmi rekord a foci Eb alatt (Portfolio)
A magyar válogatott két hazai meccse alatt a valaha volt legnagyobb mobiladat-forgalmat tapasztalta hálózatán a Magyar Telekom, a német-magyar meccs alatt viszont váratlan műszaki hiba akadályozta a hálózati forgalmat - ismerteti hétfői számában a Világgazdaság.
jún. 28
7:42
Minden idők legnagyobb mobil-adatforgalma volt a magyar Eb-meccsek alatt (Infostart)
A magyar válogatott két hazai meccse alatt a valaha volt legnagyobb mobiladat-forgalmat tapasztalta hálózatán a Magyar Telekom, a német-magyar meccs alatt viszont váratlan műszaki hiba akadályozta a hálózati forgalmat - ismerteti hétfői számában a Világgazdaság.
jún. 28
7:45
Vajon megtérülő lesz gyümölcsöt termelni Spanyolországban a 21. század folyamán? (Agrofórum)
A Madridi Műszaki Egyetem (Upm) és Castilla-La Mancha Egyetem (Uclm) kutatói arra vonatkozóan folytattak kutatást, hogy vajon milyen mértékben fognak hatást gyakorolni a globális felmelegedés következtében zsugorodó hideg periódusok a spanyol gyümölcstermesztés gazdasági életképességére.
jún. 28
8:06
Gyengén indított a forint (ProfitLine)
Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon a péntek esti szintekkel összevetve.
jún. 28
8:12
Újabb járványhullám indul a világ legátoltottabb országaiban - Figyelmeztető jel Magyarországnak (Portfolio)
A világ egyik legátoltottabb országának számító Izraelben is növekedésnek indult az új fertőzöttek száma múlt hét elején. A vakcinnációban ugyancsak élenjáró Nagy-Britanniában pedig a minap elhalasztották egy hónappal a június 21-re tervezett újranyitást, mert egyre több embert fertőz meg a delta-variáns - írja a Népszava.
jún. 28
8:18
Koronavírus: a delta variáns miatt aggódhat újra a világ (Portfolio)
A világon 181 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban. A delta variáns (korábbi nevén indiai) azokban az országokban is terjed, ahol magas az átoltottság.
jún. 28
8:18
Még csak most kezdődik a baj: kőkemény drágulás jöhet a vendéglátásban (Pénzcentrum)
A koronavírus a legjobban HoReCa (Hotels, Restaurants, Cafés - hotelek, éttermek, kávézók) szektort sújtotta. A bajba jutott ágazatot a kormány bértámogatással segítette, de ez nem volt elengedő. Sokan végleg elhagyták a szakmát, mert a túlélés miatt rákényszerültek a váltásra. A jelenlegi helyzet sem túl rózsás, mégis egy kis reménysugarat jelent
jún. 28
8:21
A Kws kalászos válogatottja is készül az Eb-re (Agrárágazat)
Stromboli az új sztár, két poszton is jól teljesít.
jún. 28
8:21
Tegyük kulturált helyre a „kutyagumit”! (Transpack)
A Meva-Hu Kft. kihelyezett zacskótartóval is ellátott tárolóedényeket kínál a kutyagumi kulturált elhelyezésére.
jún. 28
8:24
Áder János nem bólintott rá a lakástörvényre (Adózóna)
Az Alkotmánybírósághoz fordult a lakástörvény ügyében Áder János – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).
jún. 28
8:30
Iránymutatásra várnak a befektetők, lassan indulhat a hét a tőzsdéken (Portfolio)
Bár múlt pénteken vegyesen zártak az amerikai tőzsdék, az S&P 500 így is új történelmi csúcsra került és az index négy hónap alatt legjobb heti teljesítményét tudhatja maga mögött. Ezt követően az ázsiai tőzsdéken már nem volt teljesen egyértelmű az irány és a határidős indexek állása alapján az európai tőzsdéken is vegyes mozgásokra lehet számítan
jún. 28
8:33
BMW-vel érkezik a Fekete Özvegy (MMonline)
A BMW X3 debütál a Marvel-moziuniverzumban Scarlett Johansson és Florence Pugh társaságában. A BMW és a Marvel Studios az itthon július 8-án mozikba kerülő, akciódús kémthriller során dolgozott együtt először. A Fekete Özvegy (16V) izgalmakban bővelkedő, látványos jelenetei tökéletes alkalmat kínálnak arra, hogy a BMW X3 igazolja kvalitásait. A fil
jún. 28
8:33
Beruházás: a vállalt munka féléves csúszással indul (Mezőhír)
Az újraindítási csomagok a világ szinte minden pontján egy időben emésztik fel a rendelkezésre álló kapacitásokat.
jún. 28
8:33
Komoly és tartós fenyegetés jön a mezőgazdasági gépiparban (GépMax)
Nem új, hogy elszállnak az alapanyagárak a mezőgépiparban, de az új, hogy ebből nagy baj lehet.
jún. 28
8:33
Autópálya-koncesszió: a gyenge forint a magyar pályázókat segíti (Forbes)
Forintban kötik az autópálya-koncesszióról szóló szerződést, ami a magyar fizetőeszköz gyengélkedése miatt komoly érvágás lehet egy esetleges külföldi győztesnek.

Keresés