2021. július 27. kedd

júl. 27
0:12
Szigorításokat jelentett be Hollandia (ProfitLine)
Hollandia szigorításokat jelentett be a járványügyi szempontból magas kockázati besorolású európai országokból történő beutazásra vonatkozóan, augusztus 8-tól csak a teljes beoltást igazoló tanúsítvánnyal vagy negatív koronavírus-teszttel lehet belépni az országba - közölte Mark Rutte holland ügyvezető miniszterelnök hétfőn.
júl. 27
4:06
Nyugdíj szabályozás - mikor állapítható meg az öregségi nyugdíj Magyarországon? (ProfitLine)
Az öregségi nyugdíjat attól a naptól állapíthatják meg, amelytől a törvényben előírt valamennyi jogosultsági feltétel maradéktalanul teljesült. Amennyiben az igénylő részére munkanélküliség esetére járó ellátást folyósítanak, öregségi nyugdíjat legkorábban a munkanélküliség esetére járó ellátás folyósításának megszűnését követő naptól lehet megálla
júl. 27
4:12
Ki és mire igényelheti az otthonfelújítási támogatást az államtól? (Alternatív Energia)
Már több mint húszezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást, amelyet több mint 10 500 család már meg is kapott, a folyósított támogatások összege pedig meghaladta a 17 milliárd forintot.
júl. 27
4:39
Az ABB felvásárolja az ASTI Mobile Robotics Group-ot (newtechnology.hu)
Az ABB bejelentette, hogy megvásárolja az autonóm mobil robotok gyártása terén globális vezető szerepet betöltő ASTI Mobile Robotics Group-ot (ASTI), amely applikációival széles termékválasztékot kínál a főbb robotikai alkalmazások terén. Az akvizíció eredményeként bővül az ABB robotikai és automatizálási kínálata, és az egyetlen olyan vállalat les
júl. 27
4:48
Házasodna a gazda: Pista gazda döntést hozott (Márkamonitor)
Pista gazda a zenés fogadás után eldöntötte, kiket szeretne jobban megismerni. Tíz hölgy közül csak négyen maradhattak a libás tanyán. Gergőhöz pedig megérkezett az ötödik lány.   Pista gazda meghozta döntését: íme a kiválasztottjai!   Véget értek Gergő gazda álmatlan éjszakái, ugyanis betoppant Tallósra ötödik kiválasztottja is, Eleonóra. “Ennyit
júl. 27
5:06
Megütheti a bokáját a Google: szankciókra számíthat, ha nem változtat (Adózóna)
Az Európai Bizottság arra szólította fel hétfőn a Google-t, hogy az uniós jogszabályoknak megfelelően tegye átláthatóvá keresőprogramja működési elvét a keresési találatok sorrendjének meghatározása terén; különben az amerikai internetes szolgáltató szankciók bevezetésével nézhet szembe – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
júl. 27
5:06
A hibrid munkakörnyezet több érzékenységet és rugalmasságot kíván meg a vezetőktől (ProfitLine)
A munkavállalók közel fele radikális karrierváltáson gondolkodik, hasonló arányban érzik magukat túlterheltnek és kiégettnek – derül ki a Microsoft friss Work Trend Index felméréséből. A tanulmány szerzői és a Microsoft által megkérdezett HR vezetők javaslatokat is megfogalmaznak a járvány mentális következményeinek és a hibrid munkavégzés által ge
júl. 27
5:06
Ezekre az eseményekre vártunk (vg.hu)
Kedden tartja soron következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.
júl. 27
5:12
A legnézettebb filmek az RTL csatornáin mentek (Márkamonitor)
10,8%-os közönségaránnyal vitte a hetet főműsoridőben, fő célcsoportban az RTL Klub. A csatorna az idei év eddig eltelt 206 napjából 140 nyert estét tudhat magáénak – adta hírül a tévétrásaság közleménye.    A 29. héten az RTL Híradó heti átlagban 16,2%-os közönségarányt ért el a 18-49 korcsoportban, míg a Fókusz 13,3%-os SHR-t hozott heti átlagban
júl. 27
5:12
Ebben a városban bevezetik a kötelező napelem használatot (Tiszta Jövő)
Minden új építésű lakóépületre kötelezően napelemet helyeznének el Massachusettsben.
júl. 27
5:18
Matolcsyék ott folytathatják, ahol egy hónapja abbahagyták (Privátbankár)
Miközben a kormány igyekszik a választások előtt minél nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni a gazdaságot, ez az infláció felpörgésével is jár. A jegybank június végén 10 év után ismét kamatot emelt, amit most újabb követhet.
júl. 27
5:36
Párizsban a legdrágábbak a lakások, Budapestet Prága és Pozsony is megelőzi (ProfitLine)
Tovább robogott az európai lakáspiac a világjárvány alatt: a Deloitte Property Index felmérésében vizsgált 24 főváros közül 2020-ban csupán az olasz fővárosban csökkentek az új építésű lakások árai, és ismét Párizs lett a legdrágább európai főváros. Közép-Kelet-Európában a bérek dinamikus növekedése ellenére a lakóingatlanok az átlagfizetésekhez vi
júl. 27
5:39
Dinamikus HPC marás a Horn DS rendszerű szerszámaival (newtechnology.hu)
A Paul Horn GmbH új geometriával bővíti DS típusú tömör keményfém szármaróinak termékcsaládját. A marófejeket a cég speciálisan a nagy szilárdságú acélok HPC (High Performance Cutting), azaz nagy teljesítményű forgácsolására fejlesztette ki dinamikus és hagyományos mozgású nagyolómaráshoz. A különböző spirálvonalú élszögeinek köszönhetően a szerszá
júl. 27
5:39
A fuvarkapacitások hiányának vége még várattat magára (Transpack)
Még egy évig eltarthat Európában a fuvarkapacitások hiánya. A Ch Robinson Europe a saját flottában látja a megoldást.
júl. 27
5:42
Fokozódik a hőség, még a felhők is porosak (Agroinform)
A keddi időjárásért kattints!
júl. 27
5:42
Rekord összegű zöldkötvény-kibocsátás a Hell Energy-nél (Márkamonitor)
Hazánk vezető energiaital-, jegeskávé- és jegestea-gyártója, a HELL ENERGY Magyarország Kft. a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) keretében 67 milliárd forint névértékű zöldkötvényt bocsátott ki sikeresen. Az NKP program alatt eddig lezajlott legnagyobb* zöldkötvény kibocsátással bevont forrásokat a HELL ENERGY a közel 80 mill
júl. 27
5:51
A partnerekkel is közvetlenebb, barátibb kapcsolatunk van (GépMax)
Nyugat-Magyarországon is komoly potenciál van még a gépeinkre.
júl. 27
5:54
Enyém, tied: mi számít közös vagyonnak házasságkötés után? (Piac és Profit)
Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ öss
júl. 27
6:00
Így indul a 2021/22-es tanév: őrületes ajánlatokkal készül a Tesco, Aldi, Lidl, Spar, Auchan (Pénzcentrum)
Nemcsak a szülők, diákok és tanárok számára okoz fejtörést az iskolakezdés, hanem az is kérdés, hogy a kiskereskedelemben milyen kiegészítő termékeké lesz a főszerep. Inkább a füzeteket, iskolatáskákat, vagy a digitális eszközöket, esetleg az íróasztalokat, vagy az ergonomikus székeket viszik a szülők a korábbi éveknél nagyobb mennyiségben. Az idei
júl. 27
6:06
Az ABB felvásárolja az Asti Mobile Robotics Group-ot (ProfitLine)
Az ABB bejelentette, hogy megvásárolja az autonóm mobil robotok gyártása terén globális vezető szerepet betöltő Asti Mobile Robotics Group-ot (Asti), amely applikációival széles termékválasztékot kínál a főbb robotikai alkalmazások terén. Az akvizíció eredményeként bővül az ABB robotikai és automatizálási kínálata, és az egyetlen olyan vállalat les
júl. 27
6:06
Úgy tűnik, elmulasztjuk a koronavírus-válság kínálta történelmi esélyt (NRGreport)
A koronavírus-járvány által előidézett gazdasági visszaesés történelmi esélyt teremtett arra, hogy a kilábalásra szánt közpénzt a kormányok világszerte a klíma- és környezeti válság megfékezésének célját szem előtt tartva költsék el. Jelenleg azonban úgy tűnik, nem tudunk élni ezzel az eséllyel.
júl. 27
6:09
A partnerekkel is közvetlenebb, barátibb kapcsolatunk van (GépMax)
Nyugat-Magyarországon is komoly potenciál van még a gépeinkre.
júl. 27
6:12
Az idén már csökken a magyar államadósság (vg.hu)
Eltérő a válságkezelés a régióban, a szomszédos országokban várhatóan ebben az évben még nőni fog a GDP-arányos bruttó államadósság.
júl. 27
6:12
Pandémiás dominóhatás súlyosbítja az IT szakemberhiányt (Márkamonitor)
Egy keresett programnyelvhez értő szenior fejlesztő havi bérigénye ma Magyarországon egymillió-háromszázötvenezer forint. Ez tizenöt százalékkal magasabb, mint a koronavírus-járványt megelőző időszakban. A pandémia digitalizációs dominóhatást indított el, melynek következtében soha nem látott ütemben nő az informatikai szakemberek iránti igény. Med
júl. 27
6:15
Milyen balesetbiztosítási elemek vannak az utasbiztosításokban? (Bank360 blog)
Ha a baleset légi katasztrófa miatt következett be, a biztosítók sok esetben kiegészítést fizetnek a baleseti biztosításon felül.
júl. 27
6:24
Európai uniós információcsere: amit a DAC 1-ről érdemes tudni (Adózóna)
Amióta megjelent az adózás mint államérdek, azzal párhuzamosan él az adózók adóminimalizálásra, de egyes esetekben az adóelkerülésre, adókijátszásra való törekvése is. A határokon átívelő jövedelmek, szociális szolgáltatások, beruházások miatt, valamint az adózók mobilitása és a digitalizáció robbanásszerű fejlődése okán is szükségessé vált, hogy g
júl. 27
6:24
Szijjártó Péter: vállaljuk a vitát Brüsszellel, akkor sem hátrálunk meg, ha visszatartják az EU-forrásokat (Portfolio)
Magyarország vállalja a vitát Brüsszellel, nem fog változtatni a pedofil és gyermekvédelmi törvényen, akkor sem, ha emiatt az EU visszatartja az uniós források folyósítását a helyreállítási alapból – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar gazdaság akkor is el fogja érni az 5,5%-
júl. 27
6:36
Az Amazon cáfolt, korrigált a piac (Kripto Akadémia)
A hétfő hajnali kitörés ellenére elmaradt a happy end és végül egy 3000 dolláros zuhanással inthettünk búcsút a tegnapi napnak. Pedig a dolgok sokáig jól alakultak. A pozitív hangulara látszólag még az újabb Tether ellenes eljárás sem volt hatással. A…
júl. 27
6:36
Kínában szigorítják a magániskolák működését (ProfitLine)
A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
júl. 27
6:36
Mennyire éri meg olimpiát rendezni? (Azenpenzem)
Egyre többe kerülnek az olimpiák, így egyre kevésbé érheti meg a rendezésük. A helyszínt biztosító városok akár évtizedekig nyöghetik a terheket. Végigvettük a közelmúlt tapasztalatait.
júl. 27
6:36
Kamatozni fognak a revolutos betétek (FinTechRadar)
Egyelőre csak az Egyesült Királyságban, de bevezeti a megtakarítások után járó kamatot a Revolut a standard - azaz nem fizetős - ügyfelek számára is.
júl. 27
6:42
Egyre több magyar háztartásban vannak ott a “bolygómentő” szódagépek (Márkamonitor)
A világ legnagyobb szódagépgyártója, a SodaStream összesítése szerint a magyar vásárlók 2019 júniusa és 2021 júniusa között 225 millió PET-palacktól óvták meg a Földet a SodaStream készülékek és palackok segítségével. „Ez azt jelenti, hogy az elmúlt két évben ennyi PET-palackot nem kellett sem legyártani, sem pedig kiszállítani a boltokba. A magyar
júl. 27
6:42
Miért ment csődbe Lengyelország legnagyobb traktorgyára? (Agrofórum)
Az Ursus gyárat 1893-ban Lengyelországban, Varsóban alapította három mérnök és négy üzletember. Kezdetben belsőégésű motorokat, majd később tehergépjárműveket és fémszerelvényeket gyártottak az orosz cár számára.
júl. 27
6:42
Marad a szaldó: ezt kell tennie, ha napelemet szereltet be (KKV Magazin)
Eredetileg július 1-jétől új elszámolási rendszert vezettek volna be az újonnan üzembe helyezendő, otthonfelújítási támogatással megvalósuló lakossági napelemes rendszerek által termelt villamos energia hálózati átvételére, de a kormány ezen végül az utolsó pillanatban módosított. Házi Ádám napelemszakértő, a Wagner Solar Hungária Kft. kereskedelmi
júl. 27
6:45
Automatizált haszongépjárművek: hatékony logisztika a gazdasági fejlődés érdekében (newtechnology.hu)
Egy hagyományos haszongépjármű naponta körülbelül kilenc órát van úton, ami a nap csak körülbelül egyharmadát jelenti. A korlátozó tényezőt itt a sofőr jelenti, akinek a munkaidejéhez kell alkalmazkodni. Egy teljesen automatizált jármű azonban bizonyos utakon szinte éjjel-nappal, megállás nélkül közlekedhet. Ennek eredményeként a tényleges előnyök
júl. 27
6:45
Magyar okoskarperec segíthet a túlterhelt kórházi osztályokon (Forbes)
Direkt a járványhelyzetben hasznos terméket akartak előállítani, de az Entremo megoldása hosszú távon is sokat segíthet a komoly teher alatt dolgozó egészségügynek. Az első teszt eredményei igen biztatóak.
júl. 27
6:54
Óvatosabbak a külföldre utazók, és az utasbiztosítási piacnak ez jó (Menedzsment Fórum)
Tavaly több mint 60 százalékkal zuhantak a szektor díjbevételei, idén várhatóan javul a helyzet.
júl. 27
7:00
Megvan, hogy pontosan hogyan csinálta ki itthon a turizmus-vendéglátást tavaly a koronavírus (Menedzsment Fórum)
A Központi Statisztikai Hivatal friss szakági helyzetképében úgy fogalmaz, "markáns" volt a visszaesés, de a konkrét számok láttán inkább a "gigantikus" és a "tragikus" jelzők tűnnek a megfelelő megoldásnak.
júl. 27
7:00
Túltett a várakozásokon a Royal Philips (TőzsdeFórum)
Az elemzők által vártnál nagyobb lett a Royal Philips profitja az idei második negyedévben.
júl. 27
7:02
Ismét ontják az acélt világszerte a gyárak (TőzsdeFórum)
Nőtt a világ acéltermelése júniusban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
júl. 27
7:06
Washington felhívta Tuniszt az egyre súlyosbodó kormányválság miatt (Privátbankár)
Az amerikai külügyminiszter a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartására szólította fel a tunéziai elnököt.
júl. 27
7:06
Új stratégiai tanácsadói grémiumot hozott létre a 4iG Nyrt. (ProfitLine)
Új stratégiai tanácsadói grémiumot hozott létre a 4iG Nyrt. igazgatósága, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésével, komplex tanácsadással megbízott szakmai testület három magyar és két külföldi szaktekintély bevonásával kezdte meg munkáját - közölte az 4iG hétfőn az MTI-vel.
júl. 27
7:09
7 milliós bírságbombára ülnek fel a csokosok, ha a semmire vállalnak be 3 gyereket (Bank360 blog)
Az emelkedő kamatok ráadásul még növelhetik is a visszafizetendő összeget.
júl. 27
7:12
A fiatalok 58 százalékának van megtakarítása (vg.hu)
A fiatalok nagy része lakásra gyűjt, ám azok aránya is nőtt, akik utazni szeretnének.
júl. 27
7:12
Online brand store-t nyit az LG (Márkamonitor)
Elindította saját online webáruházát az LG Magyarország. A vállalat 29 éve van jelen hazánkban, egészen mostanáig azonban kizárólag viszonteladó partnereken keresztül értékesítette termékeit. A hivatalos magyar nyelvű weboldalon böngészve a vásárlók rögtön a kosárba helyezhetik a különféle elektronikai eszközöket, amelyeket országszerte ingyenes há
júl. 27
7:18
Elismert hazai és nemzetközi szaktekintélyek a 4iG tanácsadó testületében (Menedzsment Fórum)
Új stratégiai tanácsadói grémiumot hozott létre a 4iG Nyrt. igazgatósága. A nemzetközi kapcsolatok fejlesztésével, komplex tanácsadással megbízott szakmai testület három magyar és két külföldi szaktekintély bevonásával kezdte meg munkáját. A nemzetközi cégvilágban működő advisory boardok mintájára létrehozott szakértői testületet elnökként Czakó Bo
júl. 27
7:18
Magyarország felkészült a harmadik oltás beadására (Portfolio)
Az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós összehívott minden egészségügyi szervezetet, amelyek a koronavírus- járvány elleni küzdelemben vesznek részt. A szakmai grémium kidolgozta a 3. oltás beadásának eljárásrendjét – olvasható a minisztérium közleményében.
júl. 27
7:20
A krémeket nem mossák zöldre (Portfolio)
Közel nyolcvanféle kozmetikumból eddig mindössze egy gyártója nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy terméke valóban természetes lenne. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés szerint a „natúr”, „bio” vagy „vegán” megjelölések többnyire joggal szerepelnek az arckrémek csomagolásán - á
júl. 27
7:30
Óvatosabbak a külföldre utazók (vg.hu)
A legkeresettebb nyári mediterrán tengeri célpontokra utazva jellemzően kötnek utasbiztosítást a magyarok.
júl. 27
7:36
Idén is felpezsdült az albérletszezon, 4+1 jótanács bérlőknek és bérbeadóknak (ProfitLine)
A korábbi évekre jellemző 14-15 ezres kínálattal szemben ma már 18 ezer lakóingatlan-hirdetés szerepel az országos albérletpiac kínálatban. Az ingatlan.com szakértői 4+1 jótanácsot is összegyűjtöttek bérlőknek és bérbeadóknak egyaránt, ami különösen hasznos lehet az idei albérletszezonban.

Keresés