Magyarország erős növekedési jeleket mutat az idei évben – állapította meg az OECD magyar gazdasági helyzetről szóló országjelentése (Economic Survey of Hungary 2021).
Önkéntesek gyűjtöttek össze több mint 5 tonna hulladékot a Tiszából és annak árteréből a II. Tisza-tavi PET Kupán júniusban. A szervezők és az önkéntesek munkáját a Laptophardware.hu két felújított laptoppal honorálta, így a következő, július végi, kilencedik alkalommal szervezett Felső-Tiszai PET Kupa során már ezek is a segítségükre lesznek.
A három vidéki orvosképző centrum – a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem –, valamint egy kutatóintézet, az Elkh Szegedi Biológiai Kutatóközpont kiemelkedő jelentőségű és rendkívül eredményes összefogásának köszönhetően a ritka betegségek pathogenezisének kutatásában, új diagnosztikai és terápiás fejlesztések meg
A Duna House adatai alapján Baranya megyében az idei első félévében több mint 15,5%-kal drágultak az ingatlanárak a tavalyi esztendő azonos időszakához képest. A legtöbb és a legmagasabb árú tranzakció Pécsett realizálódott. Míg a legdrágább ingatlan 95 millió forintért kelt el a megyeszékhelyen, addig a mostani kínálatban már nem ritka a 100 milli
Idén alig hét hónap alatt 5,5 százalékkal drágultak a Budapesten eladásra kínált új lakóingatlanok A januári 875 ezerről június végére 923 forintra emelkedtek az átlagos négyzetméterárak. A megyeszékhelyeken még erőteljesebb áremelkedés látható, az átlagos négyzetméterár 600 ezer forint fölé ugrott, ami 13 százalékos növekedést jelent januárhoz kép
Abszurdnak és sci-fibe illőnek hangzik ez a felvetés. Egy európai csapat elképzelései szerint a Földön kívüli építkezés megvalósítható autonóm, kooperatív robotokkal, amelyek hangyavárszerű építményeket ásnának, majd megerősítenék a falakat, hogy később emberek tartózkodhassanak a Marson – írja cikkében a Popular Science. A technológia már megvan,
Zoli gazdát elhagyták, Pista gazda viszont nem hagyta, hogy egyik választottja távozzon. Miközben Jázmin a randijáról mesélt a lányoknak, Tina úgy döntött, lemond Zoli gazda szívének meghódításáról. Vajon miért gondolta meg magát Tina döbbenetes lépésre szánta el magát: “Megyek haza!” Teréz nehezen tudja elképzelni, hogy szeretteit hátrahagyva
Milyen egyéni előnyünk származik a fenntartható tettekből? Belső indíttatásból vagyunk környezettudatosak, vagy csak a spórolás és az anyagi haszon hajt minket? Az UniCredit Bank és a SteiGen négygenerációs kutatása kiderítette, hogy az egyes korosztályok fenntartható cselekedetei sok esetben nem fenntarthatósági céllal, hanem spórolásból vagy anya
Annyira beszennyeztük a Föld körüli pályát, hogy az lassan globális katasztrófával fenyeget. A Fujitsu brit ága nagy lépést tett a probléma kezelése felé: több partnerrel szövetkezve kombinálta a kvantum alapú optimalizálást és a mesterséges intelligencia megoldásokat, hogy hatékonyabbá tegyék a Föld körül keringő űrszemét megsemmisítésére irányuló
Azok az országok, amelyek tervét jóváhagyta az EU, már augusztus elején hozzájuthatnak az uniós Helyreállítási Alap forrásaihoz. Magyarországnak még minimum két hónapot várnia kell, miután Brüsszel július közepéről szeptember végére halasztotta a döntést a magyar tervről. A késlekedés oka vitatott – a lapunknak nyilatkozó elemzők szerint jelenleg n
Éves összehasonlításban 7,8 százalékkal nőtt a 2. negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában azzal, hogy első becslésről van szó. Az előző negyedévhez viszonyítva a növekedés 0,6 százalékos volt.
Akár a GDP 1,1 százalékával is bővülhet a magyar háztartások fogyasztása 2022-ben annak köszönhetően, hogy visszakaphatják a gyermeket nevelők a befizetett személyi jövedelemadójukat – becsülik a Fitch Ratings szakemberei. A hitelminősítő annak kapcsán elemezte a magyar gazdaság kilátásait, hogy péntek éjjel helybenhagyta a BBB adósbesorolásunkat s
Belföldi adóalany közösségen belül nyújt szolgáltatást, és a számlát meghatalmazottként a külföldi partner állítja ki. Ki kötelezett ilyen esetben az számlaadat-szolgáltatásra? Olvasói kérdésre Bunna Erika adótanácsadó válaszolt.
Új piacfelügyeleti rendelkezések hoztak szigorítást júliustól a kereskedelemben. Több mint egy év állt a vállalkozások rendelkezésére, hogy felkészüljenek az új szabályoknak való megfelelésre, azonban továbbra is felmerülnek olyan kérdések, amelyek bizonytalan helyzeteket eredményeznek, indokolatlan adminisztratív terheket róva ezáltal a kereskedők
25 évesek a mocsárciprus fáim, 1-2 éve elkezdett megváltozni a levél színe, a hat fából háromnál. Egynél teljesen, kettőnél részlegesen a sötétzöldről fakósárgára váltott. Termése van, levele nem hullik. Közvetlen kapcsolata van a Soroksári-Duna vízével, a víztől 1-2 m távolságra állnak. Mit tehetek értük? Válaszukat előre is köszönöm.
A rendezetlen jogi környezet miatt sok legálisan dolgozó szexmunkás inkább külföldön próbál szerencsét, ahol nem üldözik őket - mondta el a Növekedésnek Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének az elnöke.
Pár hónapja még menő, zéró károsanyag kibocsátású járműveket ajánló cég volt a Nikola, mára viszont úgy tűnik, még tévedésből sem mondtak igazat a kamionjaikról.
A budapesti albérlet árakhoz képest akár 60 százalékkal drágábban tudnak csak lakást bérelni a külföldön tanuló magyar diákok, derült ki az Otthon Centrum összegzéséből.
Szépen dolgozik önállóan a bálagyűjtő és -szállító robot; nem talált megoldást a túlélésre az Ursus; drónokkal már esőt is tudunk csinálni – egy kis ízelítő a hét gépészeti híreiből.
Több, mint 130 000 dollárért kelt el az a 18. századi Bourbon Old Ingledew Whiskey, amelyet a világ legöregebb ismert párlataként tartanak számon ebben a kategóriában. Pontosan 137 500 dollárt fizettek érte a Skinner Auctioneers’ June Rare Spirits online aukcióján.
Júniusban 0,3 százalékponttal, 5,2 százalékra csökkent a román munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Az elmúlt fél évszázad legsúlyosabb erdőtüze pusztít Finnországban: ötödik napja égett pénteken az erdő az ország északnyugati részén, ami a szokatlanul száraz és meleg nyárral hozható összefüggésbe.
Míg a legszegényebb Csengeri járásban alig több mint 783 ezer forintnyi jövedelem jut évente egyetlen lakosra, addig az ország leggazdagabb településén élők majdnem évi 1,8 millióból gazdálkodhatnak. Ez kb. 2,5-szeres különbség. Hét elején megjelent cikkünkben már górcső alá vettük az ország legszekadtabb településeit, most bemutatjuk a 10 leggazda
Ezerszám kell kidobnia a régi betegazonosító formanyomtatványokat a német háziorvosoknak, mert kötelezően kell használniuk az új változatot, amelyen az eddig választható két nem helyett immár négyféle gender szerepel. A férfi és nő mellett a "nem meghatározható" és a "transznemű" közül kell tehát a háziorvosnak bejelölnie a megfelelőt, ha vizsgála
Az Európai Gyógyszerészeti Ügynökség (EMA) döntését követően Magyarországon is lehetővé vált Modernával a 12 éven felüli korosztály oltása. Így a Pfizer mellett már ezzel a vakcinával is lehet oltani ezt a korosztályt - írja a koronavirus.gov.hu.
A külkereskedelmi mérlegtöbblet éves szinten duplázódott és a 2019-es szintet is túllépte, igaz, a 2018-as és 2017-es érétkektől elmarad. A jövőben a gyárberuházások segíthetik az exportbővülést, ami javíthat a mérlegen.
Szobanövényeink gondozásának egyik sarkalatos pontja a hatékony növényvédelem. Sajnos számos hibát véthetünk a károsítók elleni küzdelemben, de tudatossággal és odafigyeléssel kiküszöbölhetjük ezeket!
Tovább mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban, amikor az ország több részét megbénította a szélsőséges időjárás. A szombaton közölt adatok szerint a nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 50,4 pontra
Az évek óta tartó bérfelzárkóztatás ellenére is méltánytalanul alacsonynak tartja az ápolók fizetését a szakdolgozói kamara. Az orvosok minden korábbinál jelentősebb bérrendezése miatt néhány éven belül ráadásul drasztikusan leszakadhatnak a nővérbérek, miközben a felmérések szerint a komoly munkaterhelés mellett éppen az elégtelen fizetés miatt n
A csongrád-csanádi megyeszékhely és Szabadka között teljes hosszban megújuló vasúti összeköttetés magyarországi szakaszának munkálataira biztosított forrást a kormány. A 13,3 kilométeres Szeged-Röszke vasútvonal átépítésével és villamosításával az érintett nagyvárosok, regionális központok elérhetősége javul. A közel 41 milliárd forinttal támogatot
Milák Kristóf sokkal elégedettebben értékelte a 100 méter pillangón szerzett ezüstérmét, mint a 200-on nyert aranyát a tokiói olimpián, ahol előbbi számban mindössze 23 századdal maradt el a világcsúcsot úszó Caeleb Dresseltől.