Az elmúlt egy napon 49 új koronavírusos esetet regisztráltak Magyarországon, amivel összesen 808 661 főre nőtt az eddig beazonosított fertőzöttek száma. Nem volt halálos áldozata a vírusnak az elmúlt 24 órában – derül ki a napi jelentésből. Az esetszámok hétnapos mozgóátlaga stagnál napok óta, a múlt hetinél valamivel magasabb szinten, a tesztekben
Nőni tudott a hazai játékpiac az év első 5 hónapját vizsgálva az előző év azonos időszakához képest – derül ki a GfK elemzéséből. Ebben az időszakban az online vásárlások további növekedése mellett már a bolti forgalom is növekedni tudott. Az online vásárlások az év legelején tovább nőttek, a tetőzés azonban márciusban volt, amikor 94%-os ugrással
Annak ellenére, hogy a globális chiphiány jelentősen rányomja a bélyegét az autógyártókra, a Daimler a piaci várakozásokat meghaladó előzetes számokat közölt. A német gyártó adatközlése szerint a korrigált EBIT több mint egy milliárd euróval meghaladta a konszenzust.
Öt perc után már nem tudtak érvényesen pályázni a kisebb vállalkozások az uniós támogatássra. A kormány bejelentette, hogy mégis befogadja a kérelmeket.
A Széchenyi Kártya Újraindítási Program hitelei közül július elsejétől újabb öt érhető el, közülük komoly növekedési potenciál van a Széchenyi Beruházási Hitel GO!-ban, amelyet akár 10 évre fix, évi 0,5 százalékos kamattal, 1 millió forinttól akár 1 milliárd forintig lehet felvenni – mondta a Figyelőnek adott interjújában Krisán László, a Széchenyi
Az elmúlt egy napon 49 új koronavírusos esetet regisztráltak Magyarországon, amivel összesen 808 661 főre nőtt az eddig beazonosított fertőzöttek száma. Nem volt halálos áldozata a vírusnak az elmúlt 24 órában – derül ki a napi jelentésből. Az esetszámok hétnapos mozgóátlaga stagnál napok óta, a múlt hetinél valamivel magasabb szinten, a tesztekben
A második negyedéves gyorsjelentési szezon már javában zajlik, és Jim Cramer, a CNBC megmondóembere szerint a nagybankok korai jelentéseiben van valami közös: mind azt vetítik előre, hogy a fogyasztói kiadások hamarosan megugorhatnak.
Július 1-jével indította el a KAVOSZ öt új Széchenyi Kártya GO! termékét, amit Szijjártó Péter tegnapi bejelentése szerint a legkisebb vállalkozásoknak szóló Széchenyi Mikrohitel bevezetése követ majd. A hazai bankok sorra jelentik be az új hiteltermékek bevezetését, amivel részben a Növekedési Hitelprogram kivezetése miatt keletkezett finanszírozá
Egy év alatt 18,7, az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene. Az épületeken kívül minden más építménynél csökkenés volt.
Jeremy Allaire, a Circle vezérigazgatója jelentette be, hogy az USDC stabilcoin teljesen átláthatóvá fog válni. Az USDC tartalékairól és igazolásairól szóló összefoglalóját is hamarosan nyilvánossá fogják tenni, hiszen a vállalat tőzsdére lépésre készül. A Circle vezérigazgatója 2021. július 8-án közzétett…
Kyoya Okazawa, a BNP Paribas korábbi vezető beosztású munkatársa egymilliárd dollárból tervez új ESG befektetési alapot létrehozni Japánban - írja a Bloomberg. Tervei szerint az alapkezelő japán startupokba és a mezőgazdaságba is komoly összegeket fektetne.
Jair Bolsonaro brazil elnököt bélelzáródással helyi idő szerint szerdán egy Sao Paulo-i kórházba szállították. Az elnök a legújabb orvosi közlemény szerint a vizsgálatok alapján "konzervatív klinikai kezelésben" részesül.
A Marketing&Media magazin legnagyobb hazai médiavállalatokat bemutató összeállítása kapcsán megkérdezett médiás topvezetők úgy érzik, alapvetően kihozták a maximumot a járvány által sújtott 2020-as évből. Az idei esztendő kapcsán pedig az év felénél kivétel nélkül optimisták. Elértük a platformdemokráciát Vidus Gabriella, RTL Magyarország, vezérig
Egyre több honfitársunk szeretne euróval fizetni Magyarországon, miközben a kormány és a nemzeti bank egyáltalán nem gondolkodik a közös pénz bevezetésén. Közgazdászok szerint azonban hazánk sokkal jobban viselte volna a koronavírus-válságot a közös pénzzel, mert nem kellett volna aggódni a forint leértékelődésén, és most jóval alacsonyabb lenne az
Tovább folytatódott a kedvező trend a második negyedévben is az AutoWallis Csoportnál, így összességében közel négyszeresésre ugrott a tőzsde autós vállalatának gépjármű értékesítése. A növekedés motorja a tavaly lezárt öt tranzakció volt, de az organikus bővülés is jelentős. Az értékesítési adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a társaság túllépe
Egy év alatt 18,7, az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene. Az épületeken kívül minden más építménynél csökkenés volt.
Hetente akár többször is eljárnak a magyarok shoppingolni, a megkérdezettek közül pedig leggyakrabban az 50 év feletti férfiak töltik ezzel az idejüket – derül ki az NRC által a WING megbízásából készített reprezentatív kutatásból. Minden vizsgált korcsoport számára a megfizethető kínálat a legfontosabb szempont egy bevásárlóközpont kiválasztása so
Hibásan tüntették fel a termőhelyet és az előállítási módot a 2019-es Juhász Muscat Ottonel félédes, fehér, oltalom alatt álló földrajzi jelzésű borok egyes tételein, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el azokat – olvasható a Nébih honlapján.
Hamarosan elindulhat egy, a hazai fuvarozókat és logisztikai szereplőket kiszolgáló új digitális platform, amely lehetővé teszi a szállítmányozás papírmentessé tételét. Ennek fontos mérföldköve, hogy a logisztikai és fuvarozói ágazat meghatározó érdekképviseleteinek közreműködésével megalakult az e-CMR Europe Kft.. A projekttársaság célja az elektr
A Covid-19 válság nem csökkentette a megtakarítással rendelkezők számát, mi több, megnőtt az arányuk éppúgy, mint az átlagosan félretett összeg – derült ki a Budapest Alapkezelő legfrissebb reprezentatív kutatásából.
Pusztai Erzsébet infektológus szerint túlzás lenne kimondani, hogy minden vakcina esetében most azonnal kellene a harmadik oltás, ugyanis sok vakcinánál tartósnak látszik a védettség, így csak azoknak lehet szüksége egy harmadik oltásra, akiknél nem alakult ki megfelelő ellenanyagszint – mondta el az ATV Start című műsorában.
Hamarosan visszatér a TV2 képernyőjére a nemzetközi sikerű táncos showműsor, a Dancing with the Stars, amelyben hírességek profi táncpartnereikkel állnak színpadra hétről hétre. A TV2 lenyűgöző produkciójában többek között táncparkettre lép Dobó Kata színművésznő, Demcsák Zsuzsa, a Farm VIP háziasszonya, Tóth Andi énekesnő, Árpa Attila színész-rend
Új elnököt választott a szállodaszövetség, július 15-től Baldauf Csaba, a Kolping Hotel Spa & Family Resort igazgatója, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) eddigi alelnöke tölti be a tisztséget a szervezet közgyűlésének döntése értelmében. Baldauf Csaba Flesch Tamást váltja a poszton, aki tiszteletbeli elnökként továbbra is támoga
Mostanáig több mint 10 milliárd forintot fizettek ki az önfoglalkoztatóknak, az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatására beérkezett igénylések száma meghaladta a 60 ezret. A kormányhivatalok közel 50 ezer kérelmezőnek ki is fizették a 219 ezer forintos egyszeri támogatást - jelentette be Bodó Sándor.
A piaci-fogyasztói kultúra által szült, súlyos környezeti problémákra keres megoldásokat a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum Lassú élet - Radikális hétköznapok címmel szerdától látható kiállítása.
Ugyan már egy pár éve velünk van, mégis csak mostanában kap egyre inkább szárnyra a nyílt bankolás "mozgalma". A McKinsey szerint az új trend - melynek lényege, hogy harmadik felek a fogyasztók banki adatait felhasználva kínálnak számukra széleskörű pénzügyi szolgáltatásokat - fenekestül felforgathatja a pénzügyi szférát. A klasszikus bankszektorra
Közzétette negyedéves adatait a világ vezető csipgyártója, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC). Az adatok szerint a cég rekordmértékű forgalmat tudott lebonyolítani az április és június közötti negyedévben.
Mióta kevés helyre szükséges az oltási igazolás az országban, alaposan megtorpant az oltási kedv. Miközben a magyar felnőtt lakosság átoltottsági aránya 66,2 százalék az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő 10:30-kor Kormányinfót tartanak, ahol a koronavírus hatásai lehetnek a középpontban. Az eseményről élőben tudósítunk.
A lakosság bizonyos csoportjainál, például az egészségügyi dolgozók esetében kötelezővé tenné a koronavírus elleni oltakozást Aleksandar Vucic szerb elnök, de hozzátette, mivel a szerb alkotmány nem teszi lehetővé, hogy megsértsék ezzel az emberi jogokat, így továbbra is mindenkinek csak ajánlani lehet, hogy oltassa be magát.
Az első oltást felvevők száma napi szinten 4-5 ezer fővel nőtt az utóbbi időszakban, miközben a második vakcina beadása folyamatosan zajlik. Így egyre kevesebb olyan magyar van, aki csak egy oltást kapott.
Hiába, úgy tűnik a piac gyengélkedése ellenére megállíthatatlan a mainstream elterjedés. Az elfogadóhelyek száma is nő, bár messze nem abban az ütemben, mint amiben egykor elképzeltük, de a lényeg nem is ez. Sokkal inkább az, hogy egyre-másra jelennek meg újabb…
A kormány vizsgálja a harmadik oltás lehetőségét, illetve azt, hogy bizonyos területeken kötelezővé tegye az oltást - mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a döntéseket Orbán Viktor ismerteti majd péntek reggel.
Több száz ügyféligényt kielégítő banki szolgáltatásból mindössze három az, ami minden banki mobilapplikációban megtalálható – derül ki a BiztosDöntés.hu felméréséből, ami a szolgáltatások és nem a díjak alapján vizsgálta a hazai bankok mobilalkalmazásait. Pedig a digitális bankolás fontossága a koronavírus-járvány alatt csak tovább erősödött, ennek
Egyre intenzívebb a kiberbiztonsági fenyegetés az európai országokban – derült ki az IT-biztonsági megoldásokat gyártó Kaspersky felméréséből. Az utazástervezéskor különösen a bizalmas céges adatokat kezelő vezetőknek érdemes tudni, hogy amíg Délkelet-Európában a legkockázatosabb online banki tranzakciókat végezni, addig az Apple-felhasználókra els
A szállítmányozás papírmentessé tételét ígérő új digitális platform létrehozására jött létre projekttársaság a logisztikai és fuvarozói ágazat meghatározó érdekképviseleteinek közreműködésével.
A Gazdasági Versenyhivatal kartellgyanú miatt vizsgálatot indított a BKV hajóüzemeltetésre vonatkozó közbeszerzésével kapcsolatban. A versenyhatóság az ügy feltárásához rajtaütéseket tartott a közbeszerzés egyes ajánlattevőinél.
Egyre erősebbek azok a hangok, amelyek a 27%-os áfa csökkentését kívánják elérni. Nem vonva kétségbe a szándék nemességét – a szegények nyomorának parancsoló enyhítését, a középosztály erősítését – téves, hibás lépésnek tartanám az áfa mérséklését. Ha van olyan adópolitikai döntése a kormánynak, ami összességében helyes, akkor ez éppen az áfa emelé
Az utóbbi hetekben döglött kagylókra lettek figyelmesek a Tisza-tó felszínén. Aggodalomra azonban nincs ok, a harcsahorgászok még örülhetnek is a jelenségnek. De mi áll a háttérben?
A Covid-19 válság nem csökkentette a megtakarítással rendelkezők számát, mi több, megnőtt az arányuk éppúgy, mint az átlagosan félretett összeg – derült ki a Budapest Alapkezelő legfrissebb reprezentatív kutatásából.
Az indiai jegybank ideiglenesen megtiltotta a Mastercardnak, hogy új bank- és hitelkártyákat bocsásson ki a hazai ügyfelei számára - számol be róla a BBC. A jegybank állítása szerint a kártyatársaság megsértette az ügyfelek adatainak tárolására vonatkozó törvényt.