A kínai hatóságok szerint az óriáspandák már nem számítanak veszélyeztetett fajnak, miután évek munkájával elérték, hogy a vadon élő példányok száma 1800 körülire nőjön. A faj most már csak sebezhetőnek számít.
Átfogóan megújult 2021 elejétől a legtöbb panaszt kiváltó jótállási ügyek bő másfél évtizede változatlan szabályozása. A fogyasztóvédelmi hatóság január óta ellenőrzi az előírások betartását az üzletekben és webáruházakban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos vizsgálat első féléves tapasztalatai szerint a bolto
Kemény minőségellenőrzésen esnek át a Sanghajban készülő Tesla Model Y-ok. Most egy videó került ki a gyárból, amelyen lépésről lépésre mutatják be, mi mindent vizsgálnak a készülő autókon. Mielőtt megkapnák a szükséges pecséteket, a tesztpályán is kipróbálják őket, sőt, egy medencén is keresztülhajtanak velük.
Közel másfél éves üzemszünet után kollégiumként és nagyvállalati dolgozói szálláshelykén fog újranyitni a II. kerületi Danubius Hotel Budapest - írja a turizmus.com.
A munkavállaló augusztus 8-án börtönbe vonul. Állítása szerint lehetősége lesz reintegretáció keretében munkát végezni. Hogyan jár el helyesen a jogviszonyával kapcsolatban a munkáltató? Járható út, ha fizetés nélküli szabadságra küldi, amíg nem tud dolgozni? A munkavállalónak fizetnie kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot? Olvasónk kérdései
Üzleteket veszítenek a cégek jogi osztályaik leterheltsége miatt – állapítja meg az EY több mint 2000 felsővezető és 1000 vállalati jogtanácsos megkérdezésével, 22 országban készült globális felmérése. A helyzet megoldását a digitalizációban és kiszervezésben látják a döntéshozók.
Egy évtized alatt 100%-os dráguláson mentek keresztül a hazai lakásárak, ez a "duplázódás", még EU-s összehasonlításban is kiugró mértékűnek számít. Egy-két ország van csupán - Észtország és Luxemburg -, ami ilyen időtávon még ennél is magasabb számokat tudott produkálni. A bérleti díjak 2010 és 2021 első negyedéve között több mint 40 százalékkal n
Évente több mint ötmillió ember hal meg világszerte a szélsőséges hőmérsékletek miatt. Az elmúlt 20 évben többen vesztették életüket az extrém hideg, mint a meleg következtében, a klímaváltozás azonban fokozatosan kiegyenlíti az arányokat.
Egyre nagyobb az érdeklődés a dalszerzők teljes katalógusai, híresebb számai iránt. A befektetők egyfajta kvázi fix hozamú eszközként tekintenek a jogdíjakra.
A globális felmelegedés miatt rohamosan növekszik a forró nyári napok és esték száma, ez pedig rendkívüli veszélyekkel jár, leginkább az idősekre és szív-érrendszeri betegekre. A hőség miatt romlik az alvásminőség is. Az emberek kevésbé hidratáltak, ingerlékenyebbek és jelentősen növekszik a diszkomfort-érzetük, így nem véletlen, hogy rosszabbul al
Utazás- és rendezvényszervezők, szállásadók, vendéglátók, valamint számos érdekképviselet részvételével megalakult a Digitális Turizmus Szövetség (Dtsz) - közölték az alapítók pénteken az MTI-vel.
Feltételezett etilén-oxid szennyezettség miatt az Auchan Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az Auchan Menta ízű jégkrémet - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
Nagyfokú különbségek vannak eddig a gazdasági kilábalás tekintetében a világban és a különböző koronavírus-variánsok terjedése miatt a növekedésre lefelé mutató kockázatok vannak, részben azért, mert az átoltottságban is hatalmas különbségek látszanak – áll a G20 pénzügyminiszteri és jegybankelnöki csúcstalálkozó szombati záróközleményében.
Bíróságra megy hétfőn Elon Musk a SolarCity 2016-os felvásárlásával kapcsolatban, miután befektetők beperelték azzal gyanúsítva, hogy Musknak és családjának nagyobb haszna volt a tranzakcióból, mint a Teslának, amely megvette a céget. A tét nem kicsi, a milliárdos saját vagyonából akár 2 milliárd dollárt is kifizethet, amennyiben a részvényesek nye
Mennyibe kerül egy légkondíciónáló üzemeltetése naponta, hetente, havonta? Hány forintba kerül és mennyit fogyaszt egy háztartási klímaberendezés? Hány kwh elektromos áramot fogyaszt egy légkondi, és ha azt felszorozzuk az elektromos áram árával, akkor mennyire nagy költséget veszünk nyáron a nyakunkba egy klímaberendezés használatával?
A 19. század nagy, írországi éhínségeit okozó hírhedt Phytophtora infestans, vagyis a burgonyavészt okozó kórokozó fertőzési mechanizmusa kapcsán közöltek új eredményeket a Wageningen Egyetem (Wur) kutatói. A patogén szervezet a mai napig jelentős veszélyt jelent az növénytermesztés zavartalanságára nézve.
A Kormány bejelentése alapján az építőanyag árak drasztikus drágulásának megfékezésére – több egyéb intézkedés mellett – kiegészítő bányajáradékot (extraprofitadót) vezetnének be a kőfejtő, gipsz, kavics, kréta, homok, agyagbányákra, valamint a mész és gipszgyártást és a cementgyártást végző vállalkozásokra. A kiegészítő bányajáradék a Kormány álta
Az Exagent szoftverfejlesztő cég 2021 júniusában új irodába költözött Budapest belvárosának szívében, így ezen jeles esemény alkalmával a június 24-én tartott irodanyitó est keretein belül két nagy bejelentést is tett az Exagent CEO-ja, Mikó Botond. Az Invex nevű, kockázatitőkealap-kezelők számára fejlesztett platformja hamarosan élesben is elérhet
Stock Picking rovatunkban az MFC Equity nemzetközi befektetési klub olyan növekedésorientált cégeket keres, amelyek részvényeinek ára nem tükrözi valódi értéküket. A sorozat következő részében az RLX Technology nevű céget, Kína vezető elektromoscigaretta-gyártóját elemzik.
A FlixMobility, az intermodális és fenntartható közlekedés területén vezető tech-mobilitási cég újabb lépést tett az utazás zöldebb jövője felé: júliustól elindítja az első biogázzal üzemelő nemzetközi buszokat Amsterdam és Brüsszel, illetve Stockholm és Oslo között. A Hollandia és Belgium között közlekedő busz sűrített földgázzal (Bio-CNG) működik
A Mestercukrász – az édesszájú Konyhafőnök 2. elődöntőjében Luca távozott, így eldőlt: Nina, Verus és Kornél csatlakozik Zsizsihez, Ádámhoz és Rolandhoz a döntő héten. Az elődöntő első feladata komoly próbatétel volt, hiszen a zsűri egy legalább 50 centi magas tortát várt a versenyzőktől. Ráadásul a tökéletes ízek mellett azon is gondolkodniuk ke
Két teljesen különböző félévet tudhat maga mögött az új lakóingatlanok piaca, a múlt év második felében alig változtak az átlagos négyzetméterárak a kínálati piacon, 2021 első hat hónapjában viszont drasztikusan emelkedtek - részben az építőanyag-árak növekedése miatt. A Gvh bejelentette, hogy kivizsgálja történt-e kartellezés az építőanyag-kereske
Az additív gyártásban (AM) rejlő potenciált kihasználva újra lehetne gondolni a gazdaságos gyártás fogalmát. Lehetőséget kínál sokkal összetettebb geometriák és szerkezetek gyártására a hagyományos gyártási eljárásokkal szemben és nagyobb hatékonyságot és teljesítményt is tud nyújtani. Miért nem lehet kiaknázni az additív gyártásban rejlő potenciál
A „Teljesség igényével” tartott fajta- és technológiai bemutatót a Kite Zrt. A nádudvari rendezvény fókuszában a digitális átállást megtámogató pályázat állt.
Hamarosan itt a tokiói olimpia megnyitója (július 23.), és már aligha opció az egy évvel elhalasztott játékok törlése. A küldöttségek „első fecskéi” megérkeztek Japánba, a világ legnagyobb sporteseményét megrendezik, annak ellenére, hogy ismét veszélyhelyzetet hirdettek az országban és zárt kapusak lesznek a rendezvények a koronavírus-járvány miatt
A Szerencsejáték Zrt. által a részben hazai rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra kínált fogadási lehetőségek között igen népszerű a végső győztesre szóló úgynevezett outright fogadás, amely Tippmixen és Tippmixprón már ez év márciusától elérhető. A nemzeti lottótársaság oddsmestereinek és a magyar sportfogadóknak a véleménye érdekes eltéréseket m
Az elmúlt néhány hónap nem volt könnyű sem az arany, sem a kriptovaluták befektetőinek. Előbbi valójában már tavaly augusztus óta gyengélkedik, míg utóbbiak árfolyama gyakorlatilag megfeleződött április óta. Egyre több jel utal azonban arra, hogy a gazdasági kilábalás üteme lassulhat, illetve az is elképzelhető, hogy a magas infláció tartósabb lehe
Egy házaspár bérbe ad egy lakást. Mindkét tulajdonos adószámmal rendelkezik, alanyi adómentesek. Jelenleg minden hónapot 100 százalékban csak az egyik tulajdonos számlázza, de az szja-előleget megosztva mindketten fizetik. Ez így rendben van? Esetleg az egyik tulajdonos számlázza ki az 50 százalékot a másiknak, így megosztva a keletkezett jövedelme
A munkaerőpiaci trendeket nézve már sokak számára feltűnhetett, hogy az informatikai szektor évek óta küzd komoly munkaerőhiánnyal. Hazánkban is ez a helyzet, globálisan pedig több millió szakember hiányzik ebből a szegmensből, miközben egyre több olyan termék és szolgáltatás jelenik meg, amelyek mind komoly It-hátteret igényelnek.
Ez a nyár a mezőgazdasági pályázatoké; így tartsd távol a poloskákat az otthonodtól; rengeteg múlik a gyökérzöldségfélék tápanyagellátásán; fordulat várható a biogazdálkodásban. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
Rendszertelen időközönként jelentkező sorozatunk - ami a héten kiesett a kezenkből - újra lecsap. Ezek a témák, amelyekkel illett volna foglalkozni, ha egy munkanap végtelen mennyiségű órából állna.
Az ukrán mezőgazdasági minisztérium nem számít gabonaexport-korlátozások bevezetésére a július 1-jén kezdődött 2021/2022-es szezon következő két hónapjában - közölte a minisztérium egyik vezető tisztviselője.
A magyar cégek sikerét mutatja, hogy egyre több nemzetközi startup versenyen - amelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy ezek a feltörekvő vállalkozások bemutatkozzanak a szakembereknek, ezzel elősegítve ötleteik piacra dobását- jelennek meg és érnek el helyezéseket.