2021. július 9. péntek

júl. 9
18:15
Foghatja a fejét a kormány: választási kampánytéma lett az áremelkedés (Privátbankár)
A legpesszimistább várakozások igazolódtak, sokéves csúcsra emelkedett az infláció júniusban – a háttérről, a dráguló élelmiszerekről és a következményekről beszélnek A hét videójában munkatársaink.
júl. 9
18:18
Szerbia a magyar tőke kiemelt célpontja (vg.hu)
A magyar házelnök, majd a kormányfő is Szerbiában járt ezekben a napokban és számtalanszor elhangzott, hogy a két ország között soha nem voltak ilyen jók a kapcsolatok.
júl. 9
18:30
Litvánia határzárat épít, hogy visszatartsa a menekülthullámot (vg.hu)
.
júl. 9
18:33
Jól teljesített a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 704,84 pontos, 1,49 százalékos emelkedéssel, 48 157,57 ponton zárt pénteken.
júl. 9
18:39
Múzeumban landolt egyik CryptoPunk Nft (Kripto Akadémia)
A Miami Kortárs Művészeti Intézet közleményeszerint a CryptoPunk 5293 az első NFT, amely helyet kapott egy nagy művészeti múzeum gyűjteményében. Jól olvastátok, egyik leghíresebb Miami múzeum állította ki az 5293-as számú CryptoPunk-ot. Tulajdonosa, Eduardo Burillo vagyonkezelő, egyelőre határozatlan időre adta…
júl. 9
18:39
Indul az állami pénzosztás: 200 milliárdra lehet pályázni összesen (Pénzcentrum)
A mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének javítására 200 milliárd forint keretösszegű pályázat indul, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) plusz forrásaira - Budapest kivételével - Magyarország egész területéről pályázhatnak a cégek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztés
júl. 9
18:42
Jól teljesített a BUX (vg.hu)
A pesti tőzsde 1,49 százalékos emelkedéssel ponton zárt.
júl. 9
18:42
A laptop legnagyobb ellensége a meleg (KKV Magazin)
A korábbinál sokkal többen tértek át a laptophasználtra az elmúlt év során a home office hatására, azonban az eszközök akkumulátorairól még mind a mai napig rengeteg tévhit és legenda kering. Hogyan kell helyesen használni az akkumulátort, hogy tartós legyen? Mit tegyünk, hogy ne melegedjen túl a gépünk? Krajnyák Tamás, a Laprophardware.hu operatív
júl. 9
18:44
Globális minimumadó – jó-e ez nekünk? (vg.hu)
Különösen a nagyvállalatok megpróbálják az adófizetésüket „optimalizálni”.
júl. 9
18:45
A Richter folytatta a jó szereplését, de az OTP sem panaszkodhat (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 704,84 pontos, 1,49 százalékos emelkedéssel, 48 157,57 ponton zárt pénteken.
júl. 9
18:45
Takarítanak a vezetők, kérdéses az újranyitás – Beütött a krach a magyar turizmusban (Portfolio)
A munkaerőhiány már most korlátozza a hazai turizmus-vendéglátás kilábalását. A dolgozók más iparágakba mentek, így akadályokba ütközik az újranyitás.
júl. 9
18:48
Több koronavírus-vakcina mellékhatásaira figyelmeztet az Európai Gyógyszerügynökség (vg.hu)
A tünetek eltérőek lehetnek, de gyakran légszomj, erőteljes szívverés, kíséri a megbetegedést.
júl. 9
18:57
Frissítő oltásra is szükség lehet a járvány megállításához (Menedzsment Fórum)
Két adag védőoltás beadása után egy frissítő oltásra is szükség lehet a koronavírus-járvány megállításához Németországban a szövetségi kormány szerint.
júl. 9
19:00
Pluszban zártak a főbb európai börzék (vg.hu)
Párizs, London és Frankfurt is pozitívan fejezte be a pénteket.
júl. 9
19:03
Itt a rendelet az extraprofitadóról (Adózóna)
Kiegészítő bányajáradékról szóló rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben a koronavírus-járványra hivatkozva – írja a hvg.hu.
júl. 9
19:03
Erősen zárták a hetet az európai tőzsdék (ProfitLine)
Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
júl. 9
19:33
Lecsapott a vihar Budapestre, szupercella formálódik (Portfolio)
Munkát ad a tűzoltóknak a viharos időjárás, amely elérte Budapestet és környékét. Ami a tömegközlekedést illeti, az esőzés miatt a II., a III., a XI., a XII. és a XXII. kerületben, valamint a Belvárosban, a XVI. és a XVII. kerületben is korlátozásokra kell készülni. Az Országos Meteorológiai Szolgálat egy rövid videót is közzétett a Budapest északi
júl. 9
19:57
Biden elnöki rendeletben csap le a nagy techcégek monopolisztikus törekvéseire (444.hu)
72 pontban sorolja, hogy tíz kormányzati ügynökség milyen lépéseket tehet a verseny fokozására és a monopóliumok megtörésére.
júl. 9
20:03
Nem engedhetjük szabadságra a marketinget (ProfitLine)
Ugyan július-augusztusban mindenki a megérdemelt pihenést helyezi előtérbe, a marketingről egy pillanatra sem szabad elvonnunk a figyelmünket. Magdó Emil kommunikációs stratéga arról beszélt, hogy a nyár és a szokások megváltozása csupán annyit jelent, hogy újra kell gondolniuk a cégeknek a terméküket. A szakember azt javasolja: a járvány elmúlásáv
júl. 9
20:09
Ausztriában tovább enyhítenek a korlátozásokon (Adózóna)
Ausztria az enyhén emelkedő számú napi új koronavírusos megbetegedések ellenére is folytatja nyitási tervét, és július 22-étől tovább enyhít a jelenleg még érvényben lévő korlátozásokon – jelentette be Sebastian Kurz kancellár pénteken Bécsben.
júl. 9
20:30
Új Hollywood épülhet Budakalászon (vg.hu)
Etyek és Fót mellett Budakalász is felkerülhet a világ filmstúdiótérképére. A napokban derülhet ki, hogy az ottaniak támogatják-e a Marvel, a Netflix, a Walt Disney produkcióinak helyet adó létesítmény megépítését.
júl. 9
20:57
Elemzők: még nagyobb lehet az infláció Magyarországon, mint most (Portfolio)
Júniusban az infláció 5,3%-ra ugrott váratlanul, miközben az előzetes elemzői konszenzus 4,9%-ot vetített előre a májusi 5,1%-os adatot követően a KSH tegnapi közlése szerint. A Raiffeisen Bank elemzői mai értékelésükben azt emelik ki, hogy az MNB-nek legalább 30 bázisponttal kell emelnie a kamatot. Úgy vélik, hogy novemberben még magasabb lehet az
júl. 9
21:03
Tatabányán licitálni kell a jó minőségű, élhető ingatlanokra (ProfitLine)
A Duna House adatai alapján Komárom-Esztergom megyében 2021 első félévében több mint 20%-kal drágultak az ingatlanárak éves viszonylatban. A legtöbb tranzakciót a megyeszékhelyen bonyolították le, ugyanakkor a drágább eladások Esztergomban voltak.
júl. 9
21:12
Ezekbe az országokba nem lehet vakcina nélkül utazni (vg.hu)
Kevés trópusi úti célpont közül választhatnak azok, akik nem éltek az oltás lehetőségével, ugyanis egyre több, karib-térségi ország zárja le határait azok előtt, akik oltás nélkül utaznának.
júl. 9
21:15
Málta nagyot szigorít: csak a teljesen beoltott turistákat engedi be az országba (Portfolio)
Málta július 14-től csak azokat a turistákat engedi be, akik teljesen immunizáltak a koronavírussal szemben - jelentette be Chris Fearne egészségügyi miniszter pénteken. "Mi leszünk az első uniós állam, amely így tesz, de meg kell védenünk a társadalmunkat" - közölte Fearne sajtótájékoztatóján.
júl. 9
21:18
Biden telefonon egyeztetett Putyinnal (vg.hu)
.
júl. 9
21:36
Jelentős károkat okozott a vihar (vg.hu)
.
júl. 9
22:03
Drágulást hozott a nyitás (ProfitLine)
A piaci várakozásokat meghaladó mértékben, 5,3 százalékkal nőttek az árak júniusban. Májushoz képest jelentős, 0,6 százalékos volt a drágulás, amiben a járványkorlátozások enyhítése is szerepet játszott. Az inflációs várakozások továbbra is magas szinten vannak. Biztosra vehető a kamatemelés, annak csak a mértéke kérdéses.
júl. 9
22:12
Erősödéssel zártak USA-ban (vg.hu)
Erősödéssel zártak a New York-i börzén.
júl. 9
22:30
Erősödéssel zártak az USA-ban (vg.hu)
Erősödéssel zártak a New York-i börzén.
júl. 9
23:03
Így alakult az államháztartás hiánya (ProfitLine)
Júniusban az államháztartás központi alrendszere 392,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, az első hat hónapban pedig a központi alrendszer hiánya elérte az 1704,5 milliárd forintot - közölte a Pénzügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
júl. 9
23:27
Matolcsy György megtalálta a csodafegyvert (Portfolio)
A politikai stabilitás megőrzésén túlmenően csupán egyetlen csodafegyver áll rendelkezésünkre az összes kihívás leküzdésére - írja rövid jegyzetében a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György a jegybank Facebook-oldalán.

2021. július 10. szombat

júl. 10
0:00
Gyógyszercéget vesz és kilépne a dohányiparból a Philip Morris (Forbes)
Eddig több mint 8 milliárd dollárt költöttek arra, hogy fokozatosan egészségipari céggé fejlődjenek.
júl. 10
0:04
Nem, az introvertáltak sem élvezték a karantént (Forbes)
Sokan azt hitték, az introvertáltak ki fognak teljesedni a korlátozások alatti magányban, mégis sokan közülük hatalmas megkönnyebbülésnek élik meg, hogy visszatérhetnek a társasági életükhöz. A BBC cikke szerint azonban ez
júl. 10
1:03
Már online felületen is jelezhetik a hiánytermékeket az építőipari vállalkozások (ProfitLine)
Az építőipari vállalkozások az epito.emi.hu oldalon adhatják meg, hogy milyen termékek hiánya nehezíti, hátráltatja a beruházásaikat, az adatbázisban összegyűlt információk alapján a szaktárca felderíti a lehetséges helyettesítő termékeket, valamint, hogy azokat honnan lehet beszerezni - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parla
júl. 10
2:03
Csökkent az Otthon Centrum Holding Kft. adózott eredménye (ProfitLine)
Az Otthon Centrum Holding Kft. tavaly több mint 500 millió forint nyereséggel zárt, 2019-ben viszont az adózott eredménye 621,61 millió forint volt - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (Ifrs) alapján készült konszolidált éves jelentésében a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
júl. 10
3:03
Eltérő minimálbért a vasutasoknak! (ProfitLine)
A Vasutasok Szakszervezete elvárja, hogy a közlekedés és az ágazatban dolgozók jövőjét a kormány, más országok gyakorlatához hasonlóan a szakszervezetekkel közösen tervezze meg - hangsúlyozták.
júl. 10
4:42
Növekvő trend figyelhető meg a borok alkoholtartalmában (Agrofórum)
Akár Kaliforniát, akár Bordeaux-t vesszük górcső alá, az 1990-es évek óta a borok alkoholtartalma növekedni látszik. Összetett folyamatok szemtanúi lehetünk - a decanter.com szerint.
júl. 10
5:03
Visszatér a Retro borítékos sorjegy, letéphető szélekkel (ProfitLine)
Új köntösbe öltöztetett régi kedvenccel, a Retro borítékos sorsjeggyel bővíti termékkínálatát a Szerencsejáték Zrt. A nosztalgikus hangulatú sorsjegy július 9-től kapható az értékesítőhelyeken. A nemzeti lottótársaság 30 éves jubileuma alkalmából a főnyeremény értéke 30 millió forint, amely egyúttal a legmagasabb az 500 forintos sorsjegy-árkategóri
júl. 10
5:15
Ki igényelhet félárú napelemes rendszert? (Alternatív Energia)
Összeszedtünk minden információt, amit tudni kell az Otthonfelújítási támogatásról.
júl. 10
5:21
Újabb kiadókat kebelez be a fideszes médiabirodalom (Menedzsment Fórum)
A Mediaworks Hungary Zrt.-be tagozódik többek között a Mandinert kiadó vállalkozás.
júl. 10
5:24
Az introvertáltak inkább fogytak, az extrovertáltak híztak – trükkös trendeket mutatnak a karanténkilók (Forbes)
Az okok között van pár kézenfekvő, de meglepő módon annak is szerepe lehet, hogy valaki mennyire nyitott vagy zárkózott személyiség.
júl. 10
5:39
Az országba betörő hidegfront vet véget a hőségnek, de nem sokáig (Agroinform)
Véget ér a harmadik hőhullám - legalábbis a szombatra átvonuló, heves zivatarokat is okozó hidegfront valamelyest elviselhetőbb tartományba veti vissza a hőmérsékletet, hogy aztán a jövő hét elején újra melegedés kezdődjön.
júl. 10
5:42
Valóban környezetszennyező a Bitcoin? (Tiszta Jövő)
A kriptovalutákkal kapcsolatban jelenleg az egyik legnagyobb beszédtéma az energiahatékonyság, ami nem is csoda
júl. 10
5:42
A Lidea Magyarországra is megérkezett (Agrárágazat)
Az Euralis és a Caussade egyesülésével egy erős és széles portfólió jött létre. A Lidea-nál gyakorlatilag az összes fontos, Magyarországon köztermesztésben lévő szántóföldi növény megtalálható.
júl. 10
5:42
A közelmúlt csomagolási újdonságai (Transpack)
Napjainkban számos olyan csomagolási megoldás létezik, ami választ ad az újrahasznosítási, környezetvédelmi elvárásra.
júl. 10
5:45
Válaszolt Brüsszel: várnunk kell az uniós pénzesőre (Privátbankár)
Még folyamatban van a magyar helyreállítási terv értékelése Brüsszelben, közölte a Privátbankár.hu-val a Marta Wieczorek, az Európai Bizottság illetékes szóvivője. Ez egyben azt vetíti előre, hogy csúszik a terv jóváhagyása, azaz Magyarország egyelőre nem juthat hozzá az uniós Helyreállítási Alap forrásaihoz. Ezzel párhuzamosan kiújult a politikai
júl. 10
5:48
Meglepetést hozhat a búza (Mezőhír)
Az 50 és 500 hektár közötti területen búzát termesztők így látják az idei évet. Kitérünk a globális helyzetre és az árakra is.
júl. 10
5:48
Új Hauer Xb Bionic Ii homlokrakodó (GépMax)
Számos kezelési kényelmet növelő fejlesztést hozott magával az Xb Bionic Ii homlokrakodó újdonság.
júl. 10
6:03
17 éves csúcson a kkv-k várakozásai (ProfitLine)
Húsz pontra emelkedett a K&H kkv bizalmi index, ami a hazai kis- és középvállalkozások várakozásait 17 éve vizsgáló felmérés eddigi legoptimistább értéke. A minden szektorban pozitív képet mutató eredmények főként annak köszönhetők, hogy a cégek pénzügyi helyzetük alakulását és a gazdaságpolitikai intézkedéseket tekintve is derűlátók - közölte a pé

Keresés