2021. július 24. szombat

júl. 24
9:30
450 millió forintos befektetési kört zárt a Blue Colibri (MMonline)
A vállalati belső kommunikációval, a munkavállalók oktatásának és adminisztrációjának digitalizációjával foglalkozó Blue Colbri nevű hazai startup 450 millió forintot vont be. Korábbi befektető, az OXO Technologies Holding Nyrt. mellett ezúttal a Bonitás Kockázati Tőkealap II. csatlakozott a második körhöz. Az innovatív HR-tech csapat a forrást a t
júl. 24
9:42
Megvan a huszadik ország, amelyik elfogadja a magyar védettségi igazolványt (vg.hu)
Szombattól Üzbegisztánba is szabadon lehet utazni.
júl. 24
9:48
Lemondott a Miniszterelnökség egyik helyettes államtitkára (Privátbankár)
Távozik a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára, már meg is van az utódja.
júl. 24
9:54
Újabb országba utazhatunk karantén és teszt nélkül: megvan a megállapodás (Pénzcentrum)
Szombattól Üzbegisztánba is szabadon lehet utazni védettségi igazolvánnyal - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombat reggel.
júl. 24
10:00
Az amerikaiak nem kérnek többet a vakcinából (vg.hu)
Az Egyesült Államok lakosságának 43 százaléka még nem kapott egyetlen oltást sem.
júl. 24
10:06
Amerikai olaj- és gázipari vállalat is a bányászok között (Kripto Akadémia)
Tetemes mennyiségű bányászgépet fognak szállítani a tengerentúlra a kínai kriptobányász ágazatból. Egy amerikai olaj- és gázipari vállalat ugyanis beleegyezett, hogy akár 1 millió bányász berendezést is átvenne és üzemeltetne Kanadában. A nevadai székhelyű Black Rock Petroleum közölte, hogy megállapodást kötött…
júl. 24
10:06
Lesz negyedik hullám vagy nem? (ProfitLine)
Több, mint másfél évig voltunk bezárva az otthonainkban, és a világ, amit előtte éltünk, mostanra teljesen megváltozott. Viszont most jobban, mint ezelőtt bármikor - szeretnénk újra elkezdeni élni az életünket. Folyamatosan arról olvashatunk, hogy a delta variáns egyre gyorsabban terjed, és reménykedünk, hogy az a negyedik hullám vagy gyorsan véget
júl. 24
10:12
Új, nagy teljesítményű silózó pótkocsi a Pöttingertől (Agroinform)
Egy teljesen új konstrukciójú, nagy teljesítményű silóbegyűjtő pótkocsival jelent meg az osztrák gyártó, amely maximum 500 lóerős traktorral is vontatható, egyesítve a teljesítményt és hatékonyságot.
júl. 24
10:12
Két és fél millióan fulladtak vízbe (vg.hu)
Vasárnap tartják meg először a vízbefúlást megelőző világnapot.
júl. 24
10:30
Lemondott a helyettes államtitkár, aki a kezdetek óta az uniós pénzek kezelésével foglalkozik (Menedzsment Fórum)
Egy régi motoros távozik: Dányi Gábor Zoltán a magyar EU-tagság kezdete óta a fejlesztési pénzek kezelésével foglalkozott, most viszont lemondott.
júl. 24
10:30
Már 23 ezer fiatal tudott a nyári diákmunkával pénzt keresni idén (Portfolio)
Már több mint 23 ezren vesznek részt a Nyári diákmunka programban országszerte, a járási és kerületi hivatalok továbbra is várják a jelentkezőket - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán szombaton.
júl. 24
10:48
Hat méter magas lángok csaptak fel az üveggyárban (vg.hu)
Egy orosházi üzemben történt a tűzeset.
júl. 24
10:54
Hat méter magasra csaptak fel a lángok az üveggyárban (vg.hu)
Egy orosházi üzemben történt a tűzeset.
júl. 24
10:54
Tokió 2020 – Érik az első magyar (arany)érem? Szilágyi Áron egy lépéssel közelebb az újabb címvédéshez Frissítés: Szilágyi olimpiai bajnok! (Márkamonitor)
A kétszeres címvédő Szilágyi Áron bejutott a legjobb négy közé, azaz ismét éremért vívhat a férfi kardozók szombati egyéni versenyében a tokiói olimpián. Frissítés Szilágyi Áron a döntőben 15:7-re legyőzte  az olasz Luigi Samelét, így harmadszor is aranyérmes, a versenyszám történetében elsőként! London és Rio de Janeiro bajnoka harmadik asszójában
júl. 24
11:00
A delta elképesztően ritka variánsát azonosították itthon: nyakunkon a negyedik hullám? (Pénzcentrum)
A koronavírus indiai mutánsának egy rendkívül ritka variánsát mutatta ki négy magyarországi mintában egy szegedi cég, akik egyébként a fertőzésszám lassú emelkedését mérik, ami utalhat a negyedik hullám közeledésére.
júl. 24
11:00
Tájfun közelít az olimpia helyszíne felé, máris léptek a szervezők (Portfolio)
Tájfun közelít a Csendes-óceánon Japán legnagyobb szigete, Honsú felé, és várhatóan jövő kedden éri el az olimpiai játékoknak otthont adó Tokiót is magában foglaló Kantó régiót - közölték a helyi hatóságok szombaton.
júl. 24
11:00
Mit lehet tudni a kajszin nemrég megjelent levéltetűről? (Agrofórum)
A kajszi fáit, többi társával, a cseresznyével, szilvával és őszibarackkal ellentétben, a levéltetvek kevésbé kedvelték. Egy-egy alkalommal kisebb méretű kolóniák ugyan megjelenhettek hajtásaink, de nagyobb mértékű kártétellel eddig nem kellett számolnunk.
júl. 24
11:06
Megváltozott az Európai Központi Bank kommunikációja (ProfitLine)
A várakozásokkal összhangban nem változtatott a monetáris kondíciókon tegnap az EKB, szinten tartották a kamatokat és a következő, szeptemberi ülés alkalmáig marad a heti 20 milliárd eurós Pepp vásárlási összeg is.
júl. 24
11:18
Több ezres tüntetés kerekedett a négy hete vesztegzár alatt élő Sydney-ben (Portfolio)
Több ezren vonultak az utcákra szombaton Sydney-ben és más ausztrál városokban, hogy tiltakozzanak a koronavírus-járvány elleni korlátozások miatt.
júl. 24
11:18
Új vasúti híd épül a fővárosban (vg.hu)
A Könyves Kálmán körút és az 1-es villamos vonala fölött új vasúti hidat építenek, az elemeket már a helyükre is emelték. Az átkelő egy nagyobb projekt része, amely az országos vonalakat és a budapesti elővárosi közlekedést is kiszolgálja.
júl. 24
11:24
Új korszak kezdődik: az orvos nem csak bekopogtat, hanem akár azonnal be is adja az oltást (Privátbankár)
Hetente átadják a háziorvosoknak a listát a be nem oltott 60 év felettieknek; az orvosokkal együtt kirendelt rezidensek látogatják végig az érintetteket, és megpróbálják meggyőzni őket arról, hogy oltassák be magukat. Az oltást írásban kell elutasítani, aki viszont elfogadja, azt akár azonnal, saját otthonában be is oltják.
júl. 24
11:24
Újabb országba utazhatnak a nyaraló magyarok (Piac és Profit)
Szijjártó Péter bejelentette a 20. megállapodást, a Magyar Közlönyben már meg is jelent a módosítás.
júl. 24
11:42
Ez durva lesz! Visszatér a kegyetlen kánikula (Agroinform)
Éjjel a zivatarok is megérkeznek.
júl. 24
11:48
Telekomos vagy? Ezt azonnal ellenőrizd a telefonodon, nehogy te is gigaszámlát kapj hó végén (Pénzcentrum)
Olyan mobilvírust azonosítottak a Telekom szakemberei, amely bizonyos típusú készülékekre települve nemzetközi hívásokat indít az előfizetők tudta nélkül, ezzel pénzbéli okozva kárt nekik.
júl. 24
11:54
Rengeteg diákot érdekelt a nyári munka (Piac és Profit)
A legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyékben dolgoznak.
júl. 24
11:54
Ez történt eddig az olimpián a magyarokkal (vg.hu)
Úszásban, vívásban és az evezősportban is jeleskedtünk.
júl. 24
12:06
Több, mint 6000 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetemre 2021-ben (ProfitLine)
147 fővel növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem a 2021-es központi felvételi eljárásban – 6051 új hallgatót vett fel az intézmény, így a soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, idén is több mint 8000 új diák kezdheti meg tanulmányait szept
júl. 24
12:12
Bezárt a Costa Coffee magyarországi hálózata (Portfolio)
"A kellemes Costás érzést ma megszakítja a csend: az L-Coffee kft. által üzemeltetett összes Costa Coffee üzlet 2021. július 23-án bezárt" - áll a cég közleményében.
júl. 24
12:12
Traktor ütközött teherautóval – sérült is van (Agroinform)
A Fejér megyei Alsószentiván és Előszállás között történt a baleset.
júl. 24
12:12
Rémy Gaillard francia mókamester-átverőművész olimpiája (Márkamonitor)
Rémy Gaillard közel húsz éve nevetteti a franciákat a legkülönfélébb átverésekkel. A közönség  2002-ben ismerte meg a nevét, amikor futballistának öltözve besurrant az első osztályú Lorient csapatának tagjai közé a Francia Kupa döntője után, és játékosként ünnepeltette magát. Azóta a legkülönfélébb helyeken tűnt fel, kedvencei a sportversenyek és a
júl. 24
12:24
Harc a pénzmosás ellen: felvették a kesztyűt a bankok (Piac és Profit)
Egész Európában folytatódik a bankok védelmi vonalainak átszervezése a fokozódó felügyeleti elvárásoknak megfelelően. A KPMG 47 bank közreműködésével 2021 tavaszán készített nemzetközi felmérése (Insights on evolving AML practices) szerint a védekezésben teret nyer a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás, ugyanakkor a védelemért felelős osztá
júl. 24
12:30
Az Ftx visszavásárolta a Binance részesedését (Kripto Akadémia)
Kevesen tudják, de a Binance korai befektetője volt a konkurens FTX tőzsdének és tulajdoni részesedéssel is bírt a cégben. Ez a kapcsolat nemrég teljesen megszűnt köztük: Sam Bankman-Fried kivásárolta a Binance részét. Erről a Decrypt-nek adott interjúban mesélt a vezérigazgató.…
júl. 24
12:30
Koronavírus: nagyon ritka mutánst azonosítottak Magyarországon, küszöbön az új járványhullám? (Portfolio)
A koronavírus indiai mutánsának egy rendkívül ritka variánsát mutatta ki négy magyarországi mintában a szegedi Avidin Kft. A cég egyébként a fertőzésszám lassú emelkedését méri, ami utalhat a negyedik hullám közeledésére - közölte a vállalat.
júl. 24
12:36
Nem jön még a kezdőlövés a Fedtől (vg.hu)
Jövő heti ülésén várhatóan nem dönt még pénzbőség-teremtő eszközvásárlásai lassításáról a Federal Reserve, de szaporíthatja a jeleket, hogy közel már a laza monetáris politika visszavonásának a kezdete.
júl. 24
12:42
Óriási átrendezés a költségvetésben, 130 milliárd mozdult meg - kik a legnagyobb nyertesek? (Menedzsment Fórum)
Masszív költségvetési átrendezésről szóló kormányrendelet jelent meg a pénteki Magyar Közlönyben - összesen több mint 130 milliárd forint mozdult meg. A legnagyobb nyertesek között a nem állami felsőoktatási intézmények, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, a Közép-Duna menti térség található, de természetesen a sportra is jutott némi pluszfo
júl. 24
13:00
Újabb Covid-fertőzötteket találtak az olimpián (Privátbankár)
Tizenhét új koronavírusos esetet jelentettek be szombaton a tokiói olimpia szervezői.
júl. 24
13:00
A bárány hallgat, a gazdasági elemző nem (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! A piacot saját termelésből nem tudjuk lefedni, az Eu behozatalra szorul.
júl. 24
13:00
Új S-sorozatú Hella munkalámpák (GépMax)
Az S sorozat munkafényei homogén megvilágítást kínálnak, a napfényszerű színhőmérséklet körülbelül 6500 Kelvin.
júl. 24
13:06
Rendkívüli intézkedések az építőiparban (ProfitLine)
A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelői ágazatra. A bevezetett intézkedések hatással lehetnek a már hatályban lévő szerződések teljesítésére, illetve a futó projektek kivitelezésére is. Ennek oka, hogy amennyiben az állam gyakorolja
júl. 24
13:06
Felejtsd el a balatoni tömeget: 10 gyönyörű tó, amit csak kevesen ismernek (Pénzcentrum)
Ismertebb nagy tavaink mellett számos kisebb, eldugottabb tóhoz is érdemes ellátogatni hazánkban. Valamelyik kedvelt horgászcélpont, máshol egy ikonikus filmhelyszínen szelfizhetünk. Olyan is van, ahová a környék madarait megfigyelni érdemes ellátogatni.Itt a Pénzcentrum tízes listája a kevésbé ismert hazai tavakról!
júl. 24
13:12
Oltatlan időseknél kopogtatnak az orvosok - írásban kell elutasítania az oltást annak, aki nem kéri (Menedzsment Fórum)
Aki kéri, azt akár saját otthonában is beoltja az orvos vagy a vele tartó rezidens - aki viszont nem kéri, annak írásban kell erről nyilatkoznia.
júl. 24
13:12
A Shell váltja a Molt az Északi-tengeren (vg.hu)
Júliustól már nem a magyar olajtársaság bérli a norvég partoknál lévő Transocean Barents mélytengeri fúrótornyot.
júl. 24
13:18
Úgy tűnik, Magyarországot is elérte a negyedik hullám - Már nyáron berobbanhat a vírus? (Portfolio)
Az elmúlt napokban folyamatosan emelkedett a napi új koronavírusos esetek száma, miközben egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy hamarosan a járvány újabb hullámával kell szembenéznie az országnak. Már a kormányzat is egyértelműen a negyedik hullám bekövetkezéséről beszél, Kásler Miklós Emmi-miniszter pedig rámutatott: a vírus reprodukciós rát
júl. 24
13:24
Lemondott egy helyettes államtitkár, de már meg is van az utódja (Piac és Profit)
Távozik a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára.
júl. 24
13:24
Kellene a pénz Brüsszelből, de feltételeket szabott a kormány a helyreállítási terv tárgyalásaihoz (Portfolio)
Az Európai Parlament nyomásgyakorlása miatt az Európai Bizottság egyelőre késlelteti a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (HET) jóváhagyását a gyermekvédelmi törvény körüli viták miatt – állapította meg a kormány egy friss határozatban, és ebben azokat a feltételeket is tisztázta, amelyek mentén hajlandó a továbbiakban az egyeztetések
júl. 24
13:36
Szakértői figyelmeztetés: csökkenteni kell a húsfogyasztást (Infostart)
A világban a biológiailag produktív szárazföldi területek 40 százalékát a mezőgazdaság hasznosítja, ennek 77 százalékát pedig az állattenyésztés használja fel. A WWF Magyarország éghajlatvédelmi programvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy globális szinten az állattenyésztés felelős az üvegházhatásúgáz-kibocsátás 14 százalékáért. Ha csökkenteni
júl. 24
13:42
Nagyon egészséges, finom és abszolút nem kényes – ismerd meg a mézbogyót! (Agroinform)
Sikerét főleg a talaj iránti igénytelenségének, bő termőképességének és különleges hidegtűrésének köszönheti.
júl. 24
13:42
A daganatos betegek is olthatók Szputnyik-V vakcinával (vg.hu)
Az orosz egészségügyi minisztérium új ajánlást adott ki az oltóanyag alkalmazásáról.
júl. 24
13:48
Nagyon egészséges, finom és abszolút nem kényes – ismerd meg a mézbogyót! (Agroinform)
Sikerét főleg a talaj iránti igénytelenségének, bő termőképességének és különleges hidegtűrésének köszönheti.
júl. 24
14:06
Hat hónappal meghosszabbítja készülékeinek garanciaidejét a Huawei (ProfitLine)
Ismét jelentős kedvezményeket és szervizakciót hirdet a Huawei. Július 26-tól kezdődő Huawei Szerviz Fesztivál keretében a felhasználók ingyenesen kiterjeszthetik mobilkészülékeik jótállását 6 hónappal – amennyiben készülékük még garanciaidőn belül van –, illetve egy alkalommal bruttó 8000 forint kedvezményt kaphatnak a javítás díjából a My Huawei

Keresés