A napraforgó-virágzás időszakában vagyunk, ami nem csak szemet gyönyörködtető látványával hívja fel magára a figyelmet, hanem bizony a beporzó rovarok is nagy munkában vannak ilyenkor.
Változások történtek a Delta Technologies tulajdonosi szerkezetében. Antal Kadosa részesedése az 5 százalékos küszöbérték alá csökkent, Barna Zsolt azonban növelte befolyását. Antal Kadosa már nem számít összehangoltan eljáró személynek, Barna Zsolt és Berki Ferenc viszont igen és együttes befolyásuk 18,91 százalékra nőtt - derül ki a BÉT-en közzét
A kínai kereskedelmi bankok nem teljesítő hitelállománya nagyot emelkedhet a koronavírus válság okozta gazdasági lassulás miatt – figyelmeztet a kínai felügyelet.
A világon közel 13,8 millió ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma egközelíti a 600 ezret, a gyógyultaké pedig meghaladja a 7,5 milliót a Johns Hopkins Egyetem pénteki adatai szerint. A koronavírus-járványról szóló híreink percről percre.
A szlovák parlament elnökét és az oktatásügyi minisztert az elmúlt napokban ért plágiumvádak után, ugyancsak diplomamunkája miatt csütörtökön plágiumgyanúba keveredett a szlovák kormányfő, Igor Matovic is. A miniszterelnök reakciójában elismerte, hogy tanulmányai során "másolt", és elnézést kért ezért, de jelezte, hogy egyelőre nem készül lemondani
A Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő informatikai cég ugyanis a digitális oktatás kapcsán kiírt uniós közbeszerzési eljáráson nyert 4 milliárd 239 millió forintot.
Az Egyesült Államokban a búza kurzusa 2,9 százalékkal csökkent, a kukorica ára 1,2 százalékkal emelkedett, míg a szójababért 0,8 százalékkal adtak többet a kereskedők. Európában a vevők uralták a piacot, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza ára is csökkent.
Tudatosabb lett a vásárlói magatartás a járvány első hullámának elmúltával, kevesebbet járnak vásárolni az emberek, de több mindent vesznek, illetve a lakóhelyhez közeli üzleteket preferálják. A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy már készülnek a pandémia második hullámára.
A koronavírus-válság enyhítését célzó Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett munkahelyvédelmi bértámogatási programban közel 14 ezer vállalkozás nyújtott be eddig kérelmet 200 ezer munkavállalóra mintegy 33 milliárd forint értékben és eddig a pályázaton 180 ezer munkavállaló esetében született támogató döntés, a feldolgozás pedig folyamat
14 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, ezzel 4293 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, az elhunytak száma változatlanul 595 fő, 3220-an pedig már meggyógyultak.
Az ügyfelekkel és partnerekkel folytatott sikeres fejlesztési szakasz részeként a Continental technológiai vállalat új gyártásra szóló megrendeléseket nyert a CoSmA okostelefon-alapú járműhozzáférési rendszer számára. Újabb három vezető autógyártó integrálja világszerte az okostelefonos megoldást a következő járműgenerációi architektúráiba. A gyárt
14 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, ezzel 4293 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, az elhunytak száma változatlanul 595 fő, 3220-an pedig már meggyógyultak - közölte a kormányzati portál.
A koronavírus-válság enyhítését célzó Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett munkahelyvédelmi bértámogatás eddig közel 14 ezer vállalkozás esetén járult hozzá a munkavállalók megtartásához: mostanáig 200 ezer munkavállaló után mintegy 33 milliárd forint értékben igényelték a támogatást a cégek – tájékozatott Bodó Sándor, az Innovációs és
14 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, ezzel 4293 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, az elhunytak száma változatlanul 595 fő, 3220-an pedig már meggyógyultak - közölte a kormányzati portál.
Mérsékelt eséssel zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a befektetők a beérkező makroadatokat és vállalati gyorsjelentéseket emésztették, azonban a hangulatra a járványügyi aggodalmak vetettek árnyékot. Ázsiában felemásan teljesítettek pénteken az irányadó részvényindexek, Európában felfelé kapaszkodnak a tőzsdék, a BUX-on is mérs
14 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4293 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, az elhunytak száma változatlanul 595 fő, 3220-an pedig már meggyógyultak.
Van egy gazdasági versenyképességi mutató, amelyben hazánk 2010 óta globális összehasonlításban stabilan a legjobb tíz között szerepel. A Gazdasági Összetettség Mutató (Economic Complexity Index) az országokban jelenlévő tudástőkét kívánja megragadni a nemzetközi kereskedelmi adatok és szerkezet segítségével. Magyarország a júniusban megjelent, 201
Az országos főállatorvos július 15-én megjelent határozatában visszavonta a madárinfluenza miatt elrendelt, a baromfik zártan tartására vonatkozó előírást, azonban a zártan etetés és itatás a jövőben is kötelező - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön a honlapján.
Oroszország a többi országnál előbb fejezheti be a Covid-19 elleni vakcinájának tesztelését - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.
Megújított fogyasztóvédelmi ajánlást tett közzé a pénzügyi szervezeteknek az MNB. A dokumentum többek közt a – járvány idején különösen aktuális – elektronikus kommunikációval és szerződéskötéssel, illetve a határon átnyúló szolgáltatókkal kapcsolatos elvárásokkal egészült ki, de irányt mutat az örökösök és a pénzügyi szervezetek együttműködésére é
Ismét új szabályok léptek életbe az idősotthonokban. Az országos tisztifőorvos június 19-én feloldotta a látogatási és kijárási tilalmat, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ július 15-i eljárásrendje úgy módosította az idősotthonok életét, hogy azok a lakók, akik hétvégére, vagy hosszabb "szabadságra" utaznának rokonaikhoz vagy saját lakásukba, cs
A hazai halastavi haltermelés meghatározó és gazdaságilag legfontosabb halfaja a ponty, amely a tógazdasági étkezési célú haltermelésből 84,5 százalékkal részesedett 2019-ben. Az étkezési pontyhús előállítás elmúlt 5 évét
A montenegrói főváros, Podgorica vesztegzár alá helyezését fontolgatja az ottani válságstáb a koronavírus-fertőzöttek számának folyamatos növekedése miatt.
Átfogó tervek születtek a Városliget és környékének közlekedési fejlesztésére vonatkozóan, melynek során a forgalomcsillapítási tervek megvalósulásával megváltozik az autós, a gyalogos és a kerékpáros forgalom, valamint a parkolási lehetőségek - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A tervek kapcsán a közösségi oldalán Vitézy Dávid, a BFK vezér
Ma este indul a Szegedi Szabadtéri Játékok 2020-as évada az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. A különleges atmoszférájú játszóhelyen Händel Agrippina című vígoperája nyitja a felejthetetlen estét sorozatát. Nem kell tovább várniuk a Szabadtéri-rajongóknak, hiszen ma este elindul az ország legnagyobb színházi fesztiváljának idei évada. Az Újszegedi
A helyzet nem könnyű, de az oddsaink folyamatosan javulnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcs előtt, a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.