2020. július 11. szombat

júl. 11
0:03
Íme az idei Munkáltatói Márka-díjas cégek (HR Portál)
Ötödik alkalommal hirdette meg és adta át a a Magyar Public Relations Szövetség az Employer Branding Award nevet viselő kitüntetést a pályázó vállalatok legjobbjainak. A győztesek között két kategóriában és fődíjas is a Magyar Telekom, egyben-egyben a H1 Systems, a Continental és a Pécsi Tudományegyetem. A koronavírus-járvány miatt idén online zajl
júl. 11
0:06
Horvátország és Bulgária belépett az euróövezet előszobájába (Infostart)
Az Európai Központi Bank (EKB) a két ország devizáit felvette az "euróövezet előszobájának" tartott ERM-2 árfolyam-mechanizmusba.
júl. 11
0:10
Még jövőre sem dolgozzuk le az idei visszaesést az Európai Bizottság szerint (Infostart)
A korábban vártnál nagyobb lehet a koronavírus-járvány okozta recesszió az Európai Unióban és az euróövezetben. Zsoldos Ákos, a Portfolio elemzője az InfoRádiónak elmondta, a fejlett országok vélhetően 2021-ben sem fogják tudni ledolgozni a visszaesést.
júl. 11
0:15
Joe Biden ötmillió új munkahelyet teremtő gazdaságélénkítő tervet ígér az amerikaiaknak (ProfitLine)
Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje szerdán ötmillió új munkahelyet teremtő gazdaságélénkítő tervet ígért egy pennsylvaniai látogatásán.
júl. 11
1:03
Egyre gazdagabbak a világ gazdagai (ProfitLine)
A világ dollármilliomosainak összesített vagyona tavaly 8,6 százalékkal 74 ezer milliárd dollárra nőtt a Capgemini pénzügyi tanácsadó cég éves jelentése szerint.
júl. 11
1:03
Katonai eszközökre költ a kormány 270 milliárd forintot, szinte azonnal (Portfolio)
A pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 270 milliárd forintos többletforrásban részesül azonnali határidővel, vagyis az idei koronavírus-járvány miatt már eleve terhelt költségvetésből.
júl. 11
3:03
A gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést is elősegítheti a hamarosan hatályba lépő EU-rendelet (ProfitLine)
A koronavírus-járványt követő gazdasági visszaesés a KKV- és start-up szektorban is érezteti hatását, az induló vállalkozások számára a forrásszerzési lehetőségek ebben az időszakban még korlátozottabbak lehetnek. A Kapolyi Ügyvédi Iroda úgy látja, hogy az Európai Unió közösségi finanszírozásra (crowdfunding) vonatkozó szabályozásának jelenlegi stá
júl. 11
3:33
A nyugdíj korhatárt így emelik a törvény szerint (ProfitLine)
Hány éves korban mehet ma nyugdíjba valaki Magyarországon? Mennyi az öregségi nyugdíj korhatár 2020-ban és hogyan számítják ki azt? Az öregségi nyugdíjbavonulás korhatára a hatályos törvények szerint jelenleg is évről-évre sávosan emelkedik, így 2020-ban 64,5 évre növekedett a nyugdíjkorhatár. És mennyi lesz a következő években? Mutatjuk a részlete
júl. 11
5:03
Így alakul a lakáscélú hitelek Magyarországon (ProfitLine)
lakáscélú hitelek összesen, ebből: államilag támogatott lakáshitel; devizaalapú lakáshitel; millió forint Lakáscélú hitelek állománya Magyarországon
júl. 11
5:12
Érkezik a magyar görögdinnye a lidl-be! (Márkamonitor)
Szombattól kizárólag magyar beszállítótól érkező magvas görögdinnyét vesz át raktáraiban a Lidl Magyarország, mellyel elindul az igazi dinnyeszezon az üzletekben. A hazai dinnye előnyben részesítésével az áruházlánc célja ezúttal is a magyar termelők kiemelt támogatása. A Lidl Magyarország a 2019-es szezonban közel 12 000 tonna magyar görögdinnyét
júl. 11
5:39
Új fenntarthatósági részleg a Continentalnál (newtechnology.hu)
A Continental gumiabronccsal foglalkozó üzleti területe már évek óta folyamatos elkötelezettségéről tesz tanúbizonyságot a fenntarthatóságot érintően, és most a „Vision 2030” stratégiai program keretében az összes tevékenységét és projektjét egy újonnan létrehozott részleg alatt folytatja tovább, amelyet Claus Petschick irányít. Petschick fenntarth
júl. 11
5:48
Jól hoz a konyhára a Fradi stadionja: 75 százalékkal nőtt a nyereség (Menedzsment Fórum)
Egyre jobban megy a szekér a Fradi otthonául szolgáló Groupama Arénának. Működésének legjobb évét zárta 2019-ben az üzemeltetésért felelős cég.
júl. 11
6:12
Az Oracle nyilvános felhő szolgáltatásait elérhetővé teszi a felhasználói adatközpontokban (Márkamonitor)
Az egyre erősödő felhasználói igények kiszolgálása érdekében az Oracle bejelentette az Oracle Dedicated Region Cloud@Customer megoldását, az iparág első teljesen menedzselt felhőrégió rendszerét, amely az Oracle összes második generációs felhőszolgáltatását az ügyféloldali, helyi adatközpontokban teszi elérhetővé, beleértve az autonóm adatbázist és
júl. 11
6:15
Fordulóponthoz értek a gazdagok: 18 000 milliárd dollárt tüntetett el a koronavírus, de ők más miatt dühösek (Portfolio)
Az idei első negyedévben a koronavírus elterjedése a világon több mint 18 ezermilliárd dollárt tüntetett el a piacokról februárban és márciusban, mielőtt áprilisban halványan, de ismét elkezdett volna magára találni a világgazdaság – mutat rá friss elemzésében a Capgemini. Becslésük szerint április végig mintegy 6-8%-kal esett vissza a globális vag
júl. 11
6:24
A járvány kihozta a magyarokból a spórolást (Piac és Profit)
A koronavírus-járvány felértékelte a pénzügyi tudatosság szerepét. Az OTP Bank megbízásából készített kutatás adatai alapján ugyanis azok, akik legalább félmillió forintnyi megtakarítással rendelkeztek, saját megítélésük szerint könnyebben vészelték át az elmúlt hónapokat. Többségük most pozitívabbnak értékeli az anyagi helyzetét, mint az elmúlt eg
júl. 11
6:33
Vadonatúj programról döntött a kormány: változhat a KRESZ, jön az elektromos biciklikre is támogatás! (Portfolio)
Jön a kerékpározás éve: az idei második félévet és 2021 első félévét hirdette ki erre a célra a kormány a pénteki döntésével. Az új program számos elemet, új intézkedést tartalmaz.
júl. 11
6:39
Takarékbank: kétszer ad, aki gyorsan ad (KKV Magazin)
A több mint 1,1 millió ügyfelet kiszolgáló és az ország legnagyobb fiókhálózatát fenntartó Takarékbank jelenleg is az egyik vezető piaci szereplő a vállalatok finanszírozásában, különösen a hazai kis- és középvállalati körben. Melyek az NHP Hajrá és más támogatott hitelkonstrukciók esetében a tapasztalatok? – erről kérdeztük Bertalan Sándort, a kis
júl. 11
6:42
Az amerikai háztartások harmada nem tud időre lakbért fizetni (FinTechRadar)
A koronavírus még dúl az országban, a tartalékok lassan kezdenek elfogyni, és mindenki fél az augusztus végén megszűnő kilakoltatási moratórium utáni időtől.
júl. 11
7:03
Túlkínálat keletkezhet az ingatlanpiacon az Airbnb korlátozásávalSajtóértesülések szerint megszületett a terv a rövid távú lakáskiadás szabályozására,… (ProfitLine)
Sajtóértesülések szerint megszületett a terv a rövid távú lakáskiadás szabályozására, korlátozására. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a járványhoz köthető intézkedések enyhülése minimális élénkülést hozott az Airbnb-s piacon, ugyanakkor a kiadás szigorítása nehéz helyzetbe hozhatja az ingatlanok tulajdonosait. A sz
júl. 11
7:09
Koronavírus: Belgrádban több százan próbáltak meg behatolni a parlament épületébe (Portfolio)
Több százan próbáltak meg behatolni péntek este a szerb parlament épületébe Belgrádban, tiltakozásul az ellen, hogy szerintük az államfő önkényes intézkedéseket tesz.
júl. 11
7:12
Üzleti sikerekkel zárult a Cápák között második évada is – jöhet a harmadik! (Márkamonitor)
Az ország egyetlen üzleti showműsorának második évadában is százmilliós összegek úszkáltak a víz felszínén! A vállalkozók, azaz a kishalak, próbálkoztak a mélyvízben megmaradni, de a Cápák nem kímélték őket: van, akinek az üzletébe befektettek, van, akiébe nem. Új Cápalány mutatkozott be, akit empátiájának köszönhetően hamar megszerettek a nézők.
júl. 11
8:06
Leáldozott az emeltdíjas hívásokkal való visszaéléseknek? (ProfitLine)
Se szeri se száma azoknak az eseteknek, amikor valaki furcsa számokról hívást kap, és ezeket felvéve a telefonszámlája az egekbe szökik. Az alapvető óvatosság mellett, – hogy ne fogadjunk olyan hívásokat, amik egzotikus országhívószámokról érkeznek – mostantól a törvény is véd bennünket. Az ilyen csaló hívások számlái ugyanis a jövőben a szolgáltat
júl. 11
8:12
Sikeres a madárinfluenza elleni harc (Agrofórum)
Sikerült megállítani a madárinfluenza terjedését Magyarországon, így július 10-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását. Az intézkedéssel párhuzamosan – szigorú hatósági kontroll mellett – megkezdődhet az érintett telepek újratelepítése is.
júl. 11
8:24
Futótűzként terjed a koronavírus a világon (Portfolio)
Csaknem 12,5 millió ember fertőződött már meg a koronavírussal világszerte. Közülük közel 7 millió ember már meggyógyult, mintegy 560 ezer azonban elhunyt a betegségben. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombati adatai szerint az elmúlt 24 órában 228 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma, ami továbbra is rendkívül magas szám. A legfertőzöttebb ország
júl. 11
8:24
Tizedével csökkent májusban az áramigény a koronavírus miatt (444.hu)
A termelés több mint felét a paksi atomerőmű adta.
júl. 11
8:30
Koronavírus Magyarországon: megérkezett a szombat reggeli jelentés (Portfolio)
6 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt két idős, krónikus beteg - írja a koronavirus.gov.hu.
júl. 11
8:54
Ez adja a legtöbb áramot Magyarországon - Májusban 10 százalékkal csökkent az áramigény (Portfolio)
Nagyjából 10 százalékkal kevesebb villamos energiára volt igény Magyarországon az idén májusban, mint egy évvel korábban - írja a Magyar Nemzet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatait idézve.
júl. 11
8:57
Koronavírus itthon: két új áldozat és hat új fertőzött (Menedzsment Fórum)
A járvány kezdete óta már 4229 beteget azonosítottak az országban.
júl. 11
9:00
Így alakulnak a lakáscélú hitelek Magyarországon (ProfitLine)
lakáscélú hitelek összesen, ebből: államilag támogatott lakáshitel; devizaalapú lakáshitel; millió forint Lakáscélú hitelek állománya Magyarországon
júl. 11
9:06
Az olasz miniszterelnök megerősítette a vészhelyzet meghosszabbítását az év végéig (ProfitLine)
Bejelentette a koronavírus-járvány miatti vészhelyzet további meghosszabbítását Giuseppe Conte miniszterelnök pénteken, megalapozottnak nevezve, hogy a korábban július 31-ig elrendelt vészhelyzetet év végéig fenntartsák Olaszországban.
júl. 11
9:33
10 százalékkal esett vissza az ország áramigénye májusban a koronavírus miatt (Menedzsment Fórum)
A járvány mellett az is hozzájárult a csökkenéshez, hogy kettővel kevesebb munkanap volt a hónapban, mint egy évvel korábban.
júl. 11
9:36
Tizedével esett vissza az ország áramtermelése májusban a koronavírus miatt (Privátbankár)
A járvány mellett az is hozzájárult a csökkenéshez, hogy kettővel kevesebb munkanap volt a hónapban, mint egy évvel korábban.
júl. 11
9:36
Futótűzként terjed a koronavírus a világon, jönnek a szigorítások a régióban is (Portfolio)
Csaknem 12,5 millió ember fertőződött már meg a koronavírussal világszerte. Közülük közel 7 millió ember már meggyógyult, mintegy 560 ezer azonban elhunyt a betegségben. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombati adatai szerint az elmúlt 24 órában 228 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma, ami továbbra is rendkívül magas szám. A legfertőzöttebb ország
júl. 11
9:38
Döntött a kormány: támogatja a Gellért-hegyi sikló megépítését (Portfolio)
Egy hete írtunk arról, hogy újabb lökést kaphat a Gellért-hegyi siklóprojekt. A pénteki Magyar Közlönyből viszont már egyértelműen kiderül, hogy a kormány támogatja a Tabánból induló, a Gellért-hegy új kötöttpályás megközelítését lehetővé tevő, a turistabuszok forgalmát kiváltó, környezetbarát és akadálymentes közlekedést biztosító sikló megépítésé
júl. 11
9:40
Vihar előtti csend? Kutya világ jöhet a törlesztési moratórium után (Portfolio)
Javarészt kitisztult mérleggel várják a koronavírus-válság következményeit és a törlesztési moratórium 2020 végi lejártát a magyar bankok. Az NPL-ráták, a követelésvásárlások és a negatív adóslista március végére vonatkozó statisztikái számukra mind kedvező képet mutatnak. A bankoknak és ügyfeleiknek azonban már most készülniük érdemes a moratórium
júl. 11
9:42
270 milliót kap azonnal a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (Infostart)
A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg a határozat.
júl. 11
9:54
Koronavírus Magyarországon: újabb halottak és fertőzöttek (Piac és Profit)
Elhunyt két idős, krónikus beteg, és hattal, 4229-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu.
júl. 11
10:06
Már majdnem 12,5 millió koronavírus-fertőzöttet azonosítottak globálisan (Menedzsment Fórum)
Egy nap alatt több mint 220 ezerrel nőtt a betegek száma.
júl. 11
10:06
Közel 12,5 millió koronavírus-fertőzöttet azonosítottak globálisan (Privátbankár)
Egy nap alatt több mint 220 ezerrel nőtt a betegek száma.
júl. 11
10:06
Itt a második hullám: ismét bezárkóznak ezek az országok, visszatér a karantén (Pénzcentrum)
A fertőzöttek számának növekedése miatt Montenegró újabb szabályokat hozott arra, kik és milyen feltételek mellett léphetnek be az országba. Koszovó pedig az országban élőket fegyelmezné szigorúbb intézkedésekkel. Szerbiában
júl. 11
10:24
Fokozódnak az indulatok: berobbanhat a járvány Magyarország szomszédjánál? (Piac és Profit)
Miközben Szerbiában rekordot döntött a halálos áldozatok száma, a Balkánon újabb szigorítások jönnek.
júl. 11
10:30
Kiderült, mikorra készülhet el a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő Galvani-híd (Portfolio)
Korábban a Portfolionál is többször írtunk a Dél-Buda és Dél-Pest összekötését lehetővé tevő Galvani-híd tervéről. Most Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Népszavának adott interjúban beszélt a híddal kapcsolatos részletekről. Az államtitkár a híd kapcsán elmondta, hogy legkésőbb 2023-ban kiírhat
júl. 11
10:54
Donald Trump elárulta, mi jár a fejében (Piac és Profit)
Az amerikai-kínai viszonyt a koronavírus-válság súlyosan károsította - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök útban Floridába a repülőgépen vele utazó újságíróknak.
júl. 11
10:56
Nagyon várja a német cégeket a kormány (Piac és Profit)
Tovább kell erősíteni a német gazdaság gerincét alkotó családi vállalkozások magyarországi jelenlétét, és tanulni kell tőlük - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Stuttgartban, ahol magas magyar állami kitüntetést adott át a német családi vállalkozások legfőbb érdekképviselete alapítójának.
júl. 11
11:00
Így halad a Nyugati-pályaudvar felújítása (képek) (Portfolio)
Folyamatosan halad a rekonstrukció a Nyugati pályaudvar mintegy 8200 négyzetméteren megújuló tetőszerkezetén. Az ütemtervnek megfelelően a bádogszerkezeti elemek bontásához szükséges két toronydaru közül megépült az első. A második a következő hetekben készülhet el. A vágánycsarnok tetőzetén, a már folyamatban lévő első fázisban tervezett bontási m
júl. 11
11:06
WHO: Nem tudni, mikorra lesz vakcina (ProfitLine)
Összehangolt erőfeszítések folynak a világon a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésére, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor lesz kész a vakcina - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője pénteken Budapesten, egy angol nyelvű sajtóbeszélgetésen.
júl. 11
11:06
Több órás várakozás a magyar-horvát határon (Portfolio)
Több órás várakozásra kell számítaniuk az M7-es autópályán Horvátországba utazóknak a határátkelő előtt - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
júl. 11
11:06
Használt autót vennél? Íme a legnépszerűbb modellek 1 millió alatt - ezt viszont ellenőrizni kell! (Pénzcentrum)
Érdekes kép tárul elénk, ha megvizsgáljuk, hogy az egyes márkák jellemzően mennyi idő alatt kelnek el. A statisztikákból például kiderül, hogy a legfeljebb 4 éves modelleknél 25 és 58 nap között változik az alvázszámmal hirdetett
júl. 11
11:30
Katonai eszközökre költ a kormány 270 millió forintot, szinte azonnal (korr.) (Portfolio)
A pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 270 millió forintos többletforrásban részesül azonnali határidővel, vagyis az idei koronavírus-járvány miatt már eleve terhelt költségvetésből.
júl. 11
11:32
Koronavírus: kevesebben haltak meg a magyar utakon a korlátozások miatt (Portfolio)
Az új koronavírus okozta járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások következtében csökkent a közúti járműforgalom, amivel összefüggésben a hazai közutakon 2020 I. negyedévében 8,3%-kal kevesebb, 2880 baleset történt az előző év azonos időszakához viszonyítva - írja a KSH. A halálos balesetek száma ötödével (106-ról 85-re), a súlyos sérüléssel já

Keresés