A vállalkozói életforma egyre vonzóbb a fiatalok körében, de sokaknak nincs ötlete, milyen vállalkozást indítsanak. Szerencsére ma már rengeteg szakmai képzés van, melyek elvégzése után viszonylag gyorsan, jelentős befektetés nélkül, akár egyedül is el lehet indítani egy vállalkozást.
A munkanélküliség további növekedését várják Németországban a járványügyi korlátozások miatt bekövetkezett helyzetben vezető német pénzintézetek gazdasági elemzői.
Az elmúlt napon ismét meghaladta a 900-at a koronavírus-fertőzöttek száma Ukrajnában: vasárnapra 917 új igazolt fertőzöttet jelentettek, így a járvány kezdete óta már 42 982 embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 nevű vírus az országban.
Az elmúlt napokban sorra jelentették be globális nagyvállalatok, hogy felfüggesztik hirdetéseiket az online közösségi oldalakon, arra ösztönözve őket, hogy lépjenek fel agresszívabban a gyűlöletbeszéd és a hamis információk terjedése ellen. Ennek a kampánynak a legnagyobb elszenvedője a Facebook lehet, a világ legnagyobb közösségi oldala és egyben
Szerbiában nőtt a koronavírus-fertőzöttek napi esetszáma, legutóbb a járvány elején láttunk ennyi új esetet. Megfertőződött több közéleti szereplő is. Koszovóban is gyors a terjedeés, miközben újranyitották a repteret. Észak-Macedóniában is közel 150 új esetet találtak az elmúlt 24 órában, az eddig szinte alig fertőzött Montenegróban pedig 30-al nő
Nem rontott a koronavírus-járványhelyzeten az orosz fővárosban az egészségügyi korlátozások enyhítése - jelentette ki Szergej Szobjanyin moszkvai polgármestere a Rossszija 1 televízió által vasárnap sugárzott interjújában.
Július elejétől értékhatártól függetlenül kötelező a cégek számára az online számlaadat szolgáltatás. A magyar piacon több online számlázó program közül lehet választani. Sőt, már olyan banki hátterű megoldásra is van példa, amely többet tud, mint egy számlázó program.
Jelentősen visszafogta jövőbeli üzleti kilátásait a Shell és a BP is. Ennek közvetlen oka a globális üzemanyag-igény pandémia miatt bekövetkezett zuhanása volt, de a vállalatok új várakozásai túlmutatnak ezen az egy, pocsékba ment éven. Az is igaz viszont, hogy pusztán egy ilyen fordulat nem fogja megfékezni a klímakatasztrófát, ahhoz világszintű e
Júliustól nemcsak a 100 ezer forint áfaérték feletti számlákra vonatkozik a NAV felé való adatszolgáltatási kötelezettség, hanem értékhatár nélkül, minden áfás számlára. A hatóság azonban türelmi időt adott és szeptember 30-ig nem bírságol az elmaradó adatszolgáltatásért, de csak akkor, ha az adott vállalkozás július 1-ig regisztrált a NAV Online S
Sokakat foglalkoztat a kérdés, miután márciusban egyik pillanatról a másikra kellett átállnia a cégeknek egy teljesen új működési formára. Sok magyarországi vállalat kiemelkedően rugalmasan kezelte a helyzetet, nagymértékű digitális átállás indult el a cégek jelentős részénél. Most, a fokozatos visszatérés időszakában a vállalatok vezetőinek hosszú
A kormányzati bejelentések alapján várhatóan egy 40 százalékos kulcs kerül majd bevezetésre a katáztató oldalán 2021-től, ha a katás adózó egy partner felé kiállított számláin szereplő ellenérték meghaladja a 3 millió forintot. Előreláthatóan korlátozó szabályok lépnek életbe a kapcsolt vállalkozásokra és a többes katás jogviszonyokra vonatkozóan i
Nagyon megugrott a hétvégén az új koronavírus-fertőzések napi száma Csehországban: szombaton 260 új beteget regisztráltak, ami majdnem százzal több, mint pénteken és április eleje óta ez a legmagasabb napi szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel megjelent hivatalos adatokból.
A kulcs nélküli rendszereket egyre több gyártó kínálja autóihoz, ezek bár kényelmesek, jelentősen megkönnyítik az autótolvajok dolgát - legalábbis erre jutott a német autóklub tesztje. Mutatjuk, melyik modellek nem buktak el! Komoly
Több mint 2 ezer elektromos autóra adtak be támogatási igányt a magyar magánszemélyek illetve taxivásárlók, így alig másfél nap után le is kellett zárni a pályázatot.
A Dell technologies válaszol a felmerülő kérdésekre A munkavégzés módjának változása már a koronavírus-járvány előtt is érzékelhető volt, amit számos kutatás is alátámasztott. A digitális átalakulás a cégek életében kisebb vagy nagyobb szerepet töltött be, ám a különleges helyzet sok vészmegoldást is szült. Több vállalatot váratlanul értek a korlát
Az Automotive Hungary szakkiállítás célja, hogy idén is találkozási pontot biztosítson a járműgyártás valamennyi hazai és nemzetközi beszállítója és szolgáltatója számára. Ezen találkozások és a tárgyalások során létrejövő együttműködések talán még sosem voltak olyan fontosak az iparágban, mint napjainkban, hiszen a jelenleg zajló átalakulások köze
Biztatóak a kínai China National Biotec Group (CNBG) emberi vakcinatesztjeinek korai eredményei – írja a Reuters. A készítmény biztonságosnak és hatékonynak tűnik az első eredmények alapján. Ez a vállalat második koronavírus-vakcinája, ami a klinikai teszteken jól szerepel.
A növényi alapanyagokból gyártott húsutánzatok az iparág egyik vezető alakja szerint mindössze 15 év alatt teljes mértékben lecserélhetik a növényi húsutánzatok az állati termékeket.
Boris Johnson brit miniszterelnök kizárta vasárnap megjelent nyilatkozatában annak a lehetőségét, hogy kormánya a 2008-2009-es globális pénzügyi válság utáni költségvetési megszorításokhoz hasonló szigorításokat alkalmazzon a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kezelésére.
Tíz válaszadó közül csaknem kilenc számít arra, hogy 2020-ban csökken az ingatlanpiaci aktivitás. Idén január és április között radikálisan változott a szektor szereplőinek vélekedése. A válaszadók több mint fele ugyan csak rövid
Boris Johnson brit miniszterelnök kizárta vasárnap megjelent nyilatkozatában annak a lehetőségét, hogy kormánya a 2008-2009-es globális pénzügyi válság utáni költségvetési megszorításokhoz hasonló szigorításokat alkalmazzon a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kezelésére.
Az uniós tagállamokban a dolgozók 9%-a keres a minimálbér környékén, hazánkban azonban kétszer ennyien, derült ki egy friss kutatásból. Magyarországon az egyik legalacsonyabb a minimálbér az EU-ban még úgy is, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a legkisebb kereset.
A tudósok és orvosok még csak most kezdik megérteni, mennyi egészségügyi kárt képes okozni az új koronavírus, melyek helyreállítása még évekig elhúzódhat.
Sok termék ára emelkedne, ha nem jönne létre megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Királyság új kapcsolatrendszeréről szóló tárgyalásokon - mondta Szabó Barnabás, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Elnökválasztást tartanak vasárnap Lengyelországban, a tizenegy induló jelölt közül a hivatalban lévő államfő, Andrzej Duda és a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) vezette Polgári Koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester a fő esélyesek. Magas volt a részvételi arány vasárnap délig a lengyelországi elnökválasztás első fordul
A munkanélküliség további növekedését várják Németországban a járványügyi korlátozások miatt bekövetkezett helyzetben vezető német pénzintézetek gazdasági elemzői.
Nem csak egy rendhagyó tavaszt tudhatunk magunk mögött, az idei nyár is eltér a megszokottól. Az iskolák bezárása miatt otthonról tanuló gyerekek felügyelete többnyire meg volt oldva a home office bevezetésével vagy a szülők kényszerszabadságával. Sajnos azok a családok, akiknél az utóbbi helyzet állt fenn, a nyári szünet megszervezése különösen ne
Szombaton 260 új beteget regisztráltak Csehországban, ami majdnem százzal több, mint pénteken és április eleje óta ez a legmagasabb napi szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel megjelent hivatalos adatokból.
Nem lehet megoldani az Európai Unió (EU) valamennyi problémáját a koronavírus-világjárvány hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alappal, nélküle viszont a közösség minden gondja tovább súlyosbodna - mondta a júliusban kezdődő soros EU-elnökségre készülő német kormány vezetője egy hétvégi lapinterjúban, amely hat európai újságban, kö
A kukorica látványosan 4,6 százalékkal zuhant múlt héten a chicagói árutőzsdén. A búza befektetőinek is csökkenést kellett elszenvedniük, igaz csak 1,4 százalékos. A szójabab ára 1,2, a repcéé pedig 0,7 százalékkal csökkent a tengerentúlon. Európában a malmi búza ára 2,4 százalékkal, a repce és a takarmánybúza 1,6-1,6 százalékkal, míg a kukorica ár
Mintegy félmillió ember került vesztegzár alá a Peking térségében kitört újabb járványgóc miatt - közölték a kínai hatóságok vasárnap a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedése nyomán.
Hiába indult el a szabadtéri koncertek szezonja, az ebben az üzletágban tevékenykedő cégek idei bevételeit nagyrészt elvitte a vírus. A hatályos rendelet szerint augusztus 15-ig nem lehet tömegrendezvényeket tartani, arról viszont nem szól a fáma, hogy mi lesz augusztus 16-tól. A Piac & Profit magazinban Pálffy András, a Budapest Park alapítója
Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 36 360,44 ponton zárt pénteken, 919,38 ponttal, 2,47 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél. A részvénypiac forgalma 61,5 milliárd forint volt az előző heti 78,34 milliárd forintos adásvétel után.
Mielőtt beütött a koronavírus-világjárvány, egyre több városban és országban kezdték el szélesebb körben használni a többször használatos műanyagokat az egyszer használatosak helyett. A környezetvédelem szempontjából üdvözítő trend azonban megtorpant, az éttermek, boltok kénytelenek az egyszer használatos műanyagok felé fordulni.
A fővárosi légszennyezettség csökkentéséhez jelentősen hozzájárulhat a geotermikus energia fűtési célú felhasználása - hangsúlyozta az InfoRádiónak Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal szóvivője a hivatal most megjelentetett, több mint százoldalas Geotermikus Budapest című kiadványa kapcsán.
A korábbinál pesszimistább módon a német vállalatok fele legkorábban a jövő évre várja a gazdasági helyzet normalizálódását, és csak harmaduk számít rá, hogy erre már az idén sor kerülhet - derül ki a német ipari és kereskedelmi kamarai képviseleti szervezet, a DIHK felméréséből.
A korábbinál pesszimistább módon a német vállalatok fele legkorábban a jövő évre várja a gazdasági helyzet normalizálódását, és csak harmaduk számít rá, hogy erre már az idén sor kerülhet - derül ki a német ipari és kereskedelmi kamarai képviseleti szervezet, a DIHK felméréséből.
Elhunyt három beteg és néggyel, 4142-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
Nem lehet megoldani az Európai Unió (EU) valamennyi problémáját a koronavírus-világjárvány hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alappal, nélküle viszont a közösség minden gondja tovább súlyosbodna - mondta a júliusban kezdődő soros EU-elnökségre készülő német kormány vezetője egy hétvégi lapinterjúban, amely hat európai újságban, kö
Hétfőn még kánikula lesz, aztán kissé mérséklődik a meleg a héten. Sok lesz a napsütés, de többször lesznek zivatarok is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az Mti-nek.