Az idei év sztárbefektetése a bitcoin, nemrég a kriptodeviza árfolyama megdöntötte korábbi 2017-es rekordját - többek között a koronavírus-járvány és az infláció miatt menekülnek befektetők tömegei a bitcoinba, egyre komolyabb az érdeklődés az intézményi befektetők felől is. Jelentős hozamot érhetett el az, aki a márciusi megtorpanást kihasználva b
Magyarországon 2020 november másodikáig összesen 15 398 körözést adtak ki eltűnés miatt kiskorúakra. Ez azonban nem jelent 15 ezer eltűnést, mert a statisztika a körözések számát mutatja, így ha egy gyerek 100-szor szökik el egy évben - mert van ilyen is -, arra 100-szor adnak ki körözést. A kiskorú-eltűnések számáról, az eltűnések leggyakoribb oka
Egyszeri vagyonadót vezetnek be Argentínában a koronavírus-járvány elleni védekezés finanszírozására, a járvány által leginkább sújtott vállalkozások és a szegények megsegítésére, valamint a hazai földgázipar fejlesztésének támogatására. Az erről szóló törvényt pénteken hagyta jóvá a parlament szenátusa. Az alsóház már korábban megszavazta.
Még 2021-2022-ben is válságkezelő, piacfejlesztő lépéseket kell tenni – véli a több mint egy tucatnyi éttermet és szállodát működtető Zsidai Zoltán Roy, de a szakember szerint a vendégek visszatérése lesz a legnagyobb mentőöv.
Egyetemi vagy főiskolai diplomával képzeli el a jövőjét a tizenévesek nagy része – derült ki a Corvinus Egyetem idei felméréséből, amit a 16-20 éves középiskolások körében készítettek. Még mindig a hazai képzések a legnépszerűbbek, de a megkérdezettek nagyságrendileg ötöde már külföldi intézményekben képzeli el az alapszakos továbbtanulását.
Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. Nézzük át röviden, miért is éri meg Neked mielőbb Babaváró Hitelt igényelned! Cikkün
A kormányzat otthonteremtési programjának, valamint az idén előkészített és a jövőre induló beruházásoknak köszönhetően az építőipar 2021 első negyedévének a végére léphet túl a koronavírus-járvány következményein - mondta
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó, a jelentős nézetkülönbségek miatt felfüggesztett tárgyalások folytatásáról állapodott meg szombat este Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
A Telenor november végén díjmentessé tette hálózatán az oktatási oldalak elérését, most újabb kedvezményt nyújt a vészhelyzetben: 100GB ingyenes, szabadon felhasználható adatforgalmat biztosít Magyarországon az otthoni Hipernet felhasználóknak. Az ingyenes adatkeret igénybevételéhez iskolai igazolás sem szükséges.
Három településsel, Herenddel, Zirccel és Kislőddel bővül a balatoni turisztikai térség - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki, online megtartott ülésén.
„Más ez a mostani zárás, mint a tavaszi volt. A személyzet szerintem elkeseredettebb” mondta a Dining Guide-nak Széll Tamás. Az egyik legismertebb magyar séf hozzátette: a házhozszállítás „a túlélésünket szolgálja, így meg kell barátkoznunk vele.”
A koronavírus-járvány miatt napjainkra a maszk a távolságtartás és az egészségvédelem legfőbb szinonimája lett, de az élet bizonyos területein elkerülhetetlenek voltak a személyes találkozások. Egy magyar vállalat innovációjának köszönhetően ennek vége: a Digitális Maszkkal a civil és a céges szféra azon területein is tovább csökkenthetjük a kontak
A Tudatos Vásárlók Egyesülete a szupermarketek és drogériák legnépszerűbb folyékony mosószereit teszteltette laboratóriumban. Néztek hatékonyságot, egészségi és környezeti kockázatokat. Az élen kettő is végzett, és sok a környezetbarát a dobogós helyeken. A középmezőnyben vagy a foszfortartalom nagy, vagy a hatékonyság kicsi.
Több tízezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban egy rendkívül erős szélvihar következtében, amely szombatra hajnalban és délelőtt söpört végig főleg az ország északi részein - jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió szombat délután.
Moszkvában megkezdődött szombaton 70 rendelőintézeten keresztül a koronavírus elleni oltóanyag szétosztása a betegségnek leginkább kitett emberek számára - jelentette be az orosz főváros oltókampánycsoportja.