Miután a tegnap esti EU-csúcson megszületett a jogállamisági mechanizmus ügyében a kompromisszum, hogy elháruljon a belengetett magyar és lengyel költségvetési vétó, két olyan jelzés is érkezett fontos brüsszeli emberektől, amelyek azt sugallják, hogy szó sincs arról: évekre kitolták a mechanizmus alkalmazhatóságát. A két jelzés egyértelműen azt rö
Az elmúlt napokban ismét egyre több hír jelent meg arról, hogy mind az EU, mind az Egyesült Államok több fronton is beveti a nehéztüzérséget a világ legnagyobb közösségi médiát üzemeltető tech cége ellen. A folyamat évekkel ezelőtt indult, ám sokáig nem lehetett tudni, mennyire komolyak ezek megrendszabályozási szándékok. Most úgy tűnik, tényleg be
A korlátozó intézkedéseknek köszönhetően alakul stabilan 700 alatt a koronavírus-fertőzés miatt lélegeztetőgépen lévők száma, a berendezések beszerzése indokolt volt - jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora pénteken az MTI-nek nyilatkozva.
Az orosz Fortuna csőfektető hajó újraindította a munkálatokat az Északi Áramlat-2 földgázvezeték befejezetlen szakaszán - jelentették pénteken orosz hírügynökségek a projektet irányító Nord Stream 2 AG-re hivatkozva.
Idén eddig már 2000%-ot emelkedett a Vaxart árfolyama, azé a cégé, amely szájon át bevehető vakcinát ígér a koronavírus ellen – számol be a hírről a Bloomberg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 160,66 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 41 263,67 ponton zárt pénteken, miközben a világ vezető tőzsdéi veszteségben voltak késő délután.
A„No deal Brexit” felsejlésének híre pénteken lenyomta az európai tőzsdék indexeit. Bezzeg Budapest, itt is volt negatív hatása, de végül a BUX felülteljesítő lett. Az amerikai indexek reggel óta pirosban vannak, október óta nem volt ekkora esés.
A COVID-19 világjárvány ellenére gyorsabban terjedt az 5G, mint az tavaly várható volt, az 5G előfizetések száma az év végére elérte a 220 milliót. Jelenleg a világ lakosságának 15 százaléka – közel egymilliárd ember – él olyan területen, ahol elérhető az ötödik generációs mobilszolgáltatás. 2026-ra pedig 3,5 milliárdra nőhet az 5G előfizetések szá
A korlátozó intézkedéseknek köszönhetően alakul stabilan 700 alatt a koronavírus-fertőzés miatt lélegeztetőgépen lévők száma, a berendezések beszerzése indokolt volt - jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora pénteken az MTI-nek.
Az új típusú koronavírus elleni oltások megjelenéséről szóló hírek hatására robbanásszerűen emelkedik a foglalások száma a Lufthansa jövő nyári járataira - mondta a német légitársaság vezérigazgatója egy pénteki interjúban. Carsten
New York kormányzója bejelentette, hogy az egyre durvább kórházi esetszámok miatt szigorításokat vezetnek be – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
A Premier League a legnézettebb labdarúgó bajnokság a világon, ahol több komoly hagyományokkal bíró csapat is van, akiknek rengeteg szurkolója van. Ezeknél a csapatoknál néztünk körül és gyűjtöttünk össze érdekességeket.
A következő két hétvégén az adventi forgalomhoz kapcsolódóan egyes járatok sűrűbben, illetve nagyobb kapacitással közlekednek, vasárnap reggelente az M3-as metró csak a Lehel tér és Újpest között jár, továbbá munkanap áthelyezésre is sor kerül - derül ki a BKK közleményéből.
Az elmúlt hetekben - rendőrségi, titkosszolgálati és gazdasági körökben végrehajtott, komoly visszhangot kiváltó őrizetbe vételek után - pénteken újabb köztisztviselőket, néhány Pozsony megyei település polgármesterét vett őrizetbe a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) - jelentette a TASR szlovák közszolgála
7 százalékos csökkenésről számolt be az idei év globális szén-dioxid-kibocsátást vizsgáló kutatás, ami a második világháború óta a legnagyobb mértékű visszaesés – írta az MTI a BBC hírportál beszámolója alapján.
Az igénylők durván a fele nem kap babaváró hitelt - ez derül ki az elmúlt hat hónap adatait elemző összesítésből. A jó hír ugyanakkor az, hogy azok a feltételek, amiknek nem, általában megoldhatók. A Babaváró támogatás
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Inforádiónak adott interjúban beszélt többek között arról, hogy a legmagasabb fertőzöttségi szintet talán már elérte Magyarország, a kormány pedig keményebben készül fellépni a vírustagadókkal szemben.
Az Európai Bizottság 24 millió eurós (mintegy 8,6 milliárd forint) finanszírozási csomagot fogadott el, amely közvetlenül a fehérorosz embereket, különösen a civil társadalmat, az ifjúságot, valamint a kis- és középvállalkozásokat támogatja, és javítja az egészségügyi kapacitásokat - közölte Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitiká
A Deutsche Welle munkatársa, Szergej Szatanovszkij részt vett a Szputnyik V, orosz vakcina kísérleti programjában. Élményei a dw.com hírportálon olvashatóak. Ebből idézünk.
A Fed friss adatai szerint új rekordot döntött az amerikai háztartások vagyona, köszönhetően elsősorban a részvénypiacok szárnyalásának – számol be a hírről a CNBC.
Mindkét fél hibája az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről szóló megállapodás esetleges elmaradása - mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense pénteken az M1 aktuális csatornán.