Ötödik hónapja, július óta csökken a GKI fogyasztói bizalmi index, de a havi csökkenés mértéke most decemberben volt a legjelentősebb 5,5 pont - közölte a GKI gazdaságkutató pénteken az MTI-vel.
Ausztráliában felhagytak a Queensland egyetem és a CSL biotechnológiai cég által közösen kidolgozott vakcina klinikai tesztelésével, mert több résztvevőnél hamis HIV-teszteredményt mutatott - közölte Scott Morrison ausztrál miniszterelnök pénteken.
Ötödik hónapja, július óta csökken a GKI fogyasztói bizalmi index, de a havi csökkenés mértéke most decemberben volt a legjelentősebb 5,5 pont - közölte a GKI gazdaságkutató.
Az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfők újabb szankciók bevezetésének lehetőségéről egyeztek meg Törökországgal szemben, valamint a koronavírus-járvány elleni védekezés szorosabb összehangolásának fontosságát hangsúlyozták. Ez derül ki a brüsszeli csúcsértekezlet első munkanapján elfogadott zárónyilatkozat péntekre virradóra nyilvánosságra k
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) szakértői bizottsága a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának vészhelyzeti engedélyeztetését javasolta az Egyesült Államokban csütörtökön.
A magyarok meglehetősen pesszimistán szemlélik a következő hónapokat a koronavírus-járványt illetően. A Budapesti Corvinus Egyetem két kutatója, Szántó Richárd és Dudás Levente által egy országos reprezentatív mintán, a felnőtt lakosság körében elvégzett felmérésben a résztvevők 42%-a gondolta úgy, hogy valószínűleg megfertőződik a következő fél év
Az élelmiszer-előállító vállalkozások termelése folyamatos, semmi nem veszélyezteti a hazai élelmiszer-ellátást, az a koronavírus-járvány második hulláma idején is biztosított. Az üzletek, piacok – az óvintézkedésekben előírtak szerint – nyitva vannak, ünnepi kínálattal és árubőséggel állnak a vásárlók rendelkezésére. Emellett a házhoz szállításokn
Ötödik hónapja, július óta csökken a GKI fogyasztói bizalmi index, de a havi csökkenés mértéke most decemberben volt a legjelentősebb 5,5 pont - közölte a GKI gazdaságkutató pénteken az MTI-vel.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) szakértői bizottsága a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának vészhelyzeti engedélyeztetését javasolta az Egyesült Államokban csütörtökön.
Közel 300 millió forint értékű beruházással bővítette ásványvíz palackozó kapacitását zalaszentgróti üzemében a Coca-Cola HBC Magyarország. A nemrég befejezett beruházás a kapacitás növelése mellett hozzájárul a zalaszentgróti üzem gazdaságosabb, a korábbinál rugalmasabb, a fogyasztói igényeket még jobban kiszolgáló működéséhez és egyben a vállalat
Az amerikai Time magazin a 78 éves Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet és 56 éves alelnökjelöltjét, Kamala Harrist választotta az év emberének - jelentették be az NBC amerikai hírtelevízió műsorában csütörtök este.
Az amerikai Time magazin a 78 éves Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet és 56 éves alelnökjelöltjét, Kamala Harrist választotta az év emberének - jelentették be az NBC amerikai hírtelevízió műsorában csütörtök este.
Az S&P 500 és a Dow Jones lejjebb került a csütörtöki kereskedésben, amely részben a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adatnak és a koronavírus-stimulus csomaggal kapcsolatos vitának volt betudható, a Nasdaq viszont az Airbnb sikeres IPO-jának is köszönhetően pluszban zárt. Az ázsiai tőzsdék ma felemásan teljesítettek, a hangulatot az amerikai gazdasá
2025-re elérheti a 10500 milliárd dollárt a kiberbűnözők által okozott kár, ami a jövő évre prognosztizált adathoz képest is közel 60 százalékos növekedés. A nagyságrendet jelzi, hogy már ez több, mint két és félszerese a 2019-es német GDP-nek. Ez is mutatja, a cégek számára elkerülhetetlen informatikai hálózataik és adataik védelmére is komoly erő
Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy az ország nem csupán a jól teljesítő, hanem a nehéz években is számíthat a magyar pénzintézetekre - jelentette ki a pénzügyminiszter a Gránit Bank csütörtöki online rendezvényén.
A magyar borvidékeket bemutató, ismeretterjesztő szakmai kisfilmsorozatot indít az Agrármarketing Centrum (AMC). A könnyed stílusú filmek célja bemutatni és megszerettetni hazánk szőlőtermesztésének és borkészítésének változatos világát és a kiváló minőségű magyar borokat.
Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken, a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát erősítik az új koronavírus elleni védőoltások engedélyezéséről szóló hírek, de a Brexit-tárgyalások sikertelensége és az újabb amerikai gazdaságösztönző csomag körüli huzavona rontja a hangulatot.
A vadonatúj, immáron a 2,4 literes 150 lóerős motor mellett 2,8 literes 204 lóerős motorral is elérhető Toyota Hilux igazi otthona kétségkívül a terep, ám annak ellenére hogy a japán offroader a kategória egyik legkeményebb pickupja, országúton kifejezetten SUV-os vezetési élményt kínál. A masszív létraalváz kivételes tartóssággal és olyan torziós
Péntek reggel röviddel fél 9 előtt közölte az Európai Tanács elnökének szóvivője, hogy megszületett az uniós csúcson a 2030-as klímacéllal kapcsolatos megállapodás is. Ez a tegnap esti jogállamiságos-költségvetéses alku mellett egy szintén igen fontos, nagy jelentőségű megállapodás, ami növeli a német soros elnökség időszakának sikereit is.
Elfogadta az amerikai Pfizer és a német BionTech konzorciumának vakcináját az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési hatóság (FDA) szakmai bizottsága. Ez azt jelenti, hogy jövő hét elejétől megkezdődhetnek az oltások az USA-ban is. A Pfizer vakciánát Nagy-Britanniában már használják, Kanada a napokban fogadta el, Izraelben pedig a hónap
Az OTP bejelentette, hogy a bank igazgatóságának két tagja kedvezményesen hívott le tegnap részvényeket, valamint egyikük értékesített is, összesen 84,5 millió forintot meghaladó értékben.
Jelentősen erősödött a forint az utóbbi napokban, ahogyan egyre biztosabbá vélt, hogy lesz megállapodás az uniós csúcson a hétéves költségvetésről és a helyreállítási alapról. Csütörtök estére aztán meg is született az alku, így most a forint a kitörés határán van, másfél év után először tudott technikailag a 200 napos mozgóátlag alá erősödni. Inne
Két agrárszakember, több évtizednyi tapasztalat, egy cél. Összesen mintegy 50 éve erősíti a Syngenta csapatát Kalmár Ferenc és Tóth Bertalan. Magyarországon új szervezeti struktúrában kezdte meg a 2020-as szezont a Syngenta, amely nemcsak folyamatos fejlődéséről és fenntartható mezőgazdasági megoldásairól ismert, hanem arról is, hogy hosszú évtized
A tavalyi év végén és az idei év elején még mindenki Kínára figyelt, ahol – jelenlegi tudásunk szerint – először jelentkezett a tömeges koronavírus fertőzés. Akkoriban még az volt a mondás, milyen jó, hogy ők előrébb járnak, legalább látjuk, mi vár a nyugati világra és tanulhatunk a kínai döntéshozók járványkezelési lépéseiből vagy épp ballépéseibő
6197 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 271 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - közölte a kormányzati koronavírus portál. Az új fertőzéses adatok mellett sajnos elhunyt 171 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 6622 főre emelkedett. A gyógyultak száma is f
A karácsonyi időszakban a legtöbb országban az ajándékozások, a dekoráció és a megnövekedett számú bevásárlások miatt jelentősen nő a hulladék mennyisége. Az Egyesült Államokban átlagosan 25%-kal, az Egyesült Királyságban pedig 30%-kal termelődik több szemét ebben az időszakban – utóbbiban a becslések szerint karácsony után körülbelül 1 milliárd ké
Az S&P 500 és a Dow Jones lejjebb került a csütörtöki kereskedésben, amely részben a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adatnak és a koronavírus-stimulus csomaggal kapcsolatos vitának volt betudható, a Nasdaq viszont az Airbnb sikeres IPO-jának is köszönhetően pluszban zárt. Az ázsiai tőzsdék ma felemásan teljesítettek, a hangulatot az amerikai gazdasá
Októberben az ipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,7 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz képest 2,8 százalékos volt a szezonálisan és munkanappal kiigazított kibocsátás növekedése - erősítette meg pénteken második becslése alapján a Központi
Az MNB tavasszal százmilliós piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Deltát, most pedig egy majd’ egy évig húzódó engedélyezési eljárás végén megtagadta a tavalyi alaptőke-emelések során kibocsátott új részvények bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére. Előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzések, sorozatos hiánypótlási felhívások, szakértői vizsgálat
6197 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 271 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
6197 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 271 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Az elmúlt években a fenntartható befektetések és ezen belül a zöld kötvények állománya globális szinten dinamikusan bővült, különösen a japán piac fejlődése figyelemreméltó. Az Államadósság Kezelő Központ korábban is jelen volt a szamurájkötvények piacán, így ismerős terepen valósult meg a japán jenben denominált zöld kötvények kibocsátása 2020 sze
6197 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 271 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 171 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 6622 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 78 700 fő, az aktív fertőzöttek száma 185 878. Az aktív f