A mobilfizetéssel elérhető közterületi parkolás, az autópálya-használati díj, illetve az útdíj, valamint a közlekedési mobiljegy kifizetésének eddigi gyakorlatán változtatna az ITM, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-től egy koncessziós céghez kerülhet a tevékenység.
A mesterséges intelligencia technológiájának fejlődését mutatja be az MVM Csoport november 30-án egy ingyenes, élő online eseményen, amelyre sztártudósokat hívtak meg előadónak.
A januártól az elektronikus fizetés lehetővé tételére kötelezett cégek egyelőre a bezárástól félnek és a boldogulásért dolgoznak, az érdekképviseleti szervük ezért halasztási kérelmet helyezett kilátásba.
Újabb három évre Végh Richárdot, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatóját választotta elnökévé az MKT Felelős Vállalatirányítás Szakosztálya szerdán. A pandémiára tekintettel online formában megtartott tisztújításon a tagok arról is döntöttek, hogy a szakosztály a jövőben Fenntarthatósági Szakosztály néven folytassa a tevékenységét.
A koronavírus-járvány második hulláma egyre inkább takarékoskodásra szorítja és tudatos pénzügyi gondolkodásra készteti az embereket - mutat rá a BÁV Zálog országos, közel 100 fiók bevonásával november közepén készített felmérése.
A jegybank zöld ajánlást készít a bankoknak, erről néhány héten belül társadalmi egyeztetés kezdődik - mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) felelős vállalatirányítás szakosztályának online konferenciáján szerdán.
A jogállamiság elvével kapcsolatos politikai feltételrendszer elleni fellépés veszélybe sodorhatja az Európai Unió (EU) hétéves költségvetését és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alap életbelépését, vétó helyett az uniós bírósághoz kellene fordulnia Magyarországnak és Lengyelországnak - jelentette ki Ursula von der Leyen, az
Áder János államfő nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte a családi gazdaságokról szóló törvényt az Országgyűlésnek szerdán. A köztársasági elnök az adatkezelési szabályokkal kapcsolatban fogalmazott meg észrevételeket és azt is sérelmezte, hogy az előterjesztést előzetesen nem véleményezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatós
Javult az Alsó-Tisza-völgy árvízvédelmi helyzete, csökkent az árterek elöntésének veszélye, és várhatóan mérséklődnek az árvízvédekezés költségei azoknak a fejlesztéseknek köszönhetően, melyek 12 milliárd forintból, uniós támogatással valósultak meg a Dél-Alföldön - tájékoztatta a regionális vízügyi igazgatóság szerdán az MTI-t.
Az MNB által 2019 februárjában tett 330 javaslat több mint kétharmadában történt már valamilyen előrelépés – derült ki a Versenyképességi Tükörrel kapcsolatos online sajtótájékoztatón. Tavaly ősz óta a kkv stratégia, az állami hatékonyság és a modern infrastruktúra terén történt a legnagyobb haladás.
A járvány okozta bizonytalanságban egyre többen keresik a kiszámíthatóságot, és évek óta először nőtt jelentősebben azoknak a száma, akik hosszú távú pénzügyi terveket készítenek; a Tartós Befektetési Értékpapírszámla (TBÉSZ) az az adókímélő pénzügyi termék, amely lehetőségeit érdemes kihasználni - ajánlja az OTP Bank.
A legkedvezőbb 1,5 millió forintos személyi kölcsön havi törlesztése az országos átlagfizetés 12 százalékát viszi el, egy 3 millió forintos kölcsön esetében pedig 22 százalékos lesz a “terhelés” a money.hu szerdán bemutatott elemzése szerint.
Magyarország 2030-ra megközelítheti Nyugat-Európa fejlettségi szintjét, ha a GDP-növekedés a járványt követően ismét eléri a 4 százalékot - mondták szerdai online sajtótájékoztatójukon az amerikai McKinsey&Company magyarországi szakértői.
A Neuzer Kerékpár Kft. kerékgyártó gépsor telepítéséhez kapott támogatást, ennek köszönhetően függetlenebbé válik a beszállítóktól, a gyár által kibocsátott biciklik nyolcvan százalékához saját maga készítheti el a kerekeket - közölte a vállalat tulajdonosa az MTI-vel.
Sikeresek voltak Romániában a korlátozó intézkedések, ezért lassult a járvány terjedése, de továbbra is óvatosnak kell lenni, mert a vírust még nem sikerült legyőzni - jelentette ki Klaus Iohannis román elnök szerdán este egy sajtótájékoztatón.
Napjaink méltán egyik legkedveltebb hitelkonstrukciója az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az államilag támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költhetsz lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. Bár sokan már éltek a Babaváró hitellel, sokan viszont még nem is hallot
Az autómegosztás iránti kereslet a koronavírus hatására az egész világon komolyan visszaesett, a szolgáltatás népszerűsége hosszútávon várhatóan nem törik meg. A hazai car-sharing cégek forgalma szintén megcsappant, a második hullám alatt viszont többen veszik igénybe szolgáltatásaikat, mint tavasszal.
Hatvanmillió forintos rendkívüli szociális támogatási keretet hoz létre az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a koronavírus-járvány második hullámában bevezetett korlátozó intézkedések miatt nehéz helyzetbe került előadóművészek megsegítésére.
Újév, nemzeti ünnep, húsvét, pünkösd, október 23., karácsony - mikor lesznek a munkaszüneti napok 2021-ben? Mutatjuk a 2021 évi munkaszüneti napok listáját.
A vidéken élő nők helyzete és lehetőségei a magyar mezőgazdaságban, különös tekintettel az agrár-generációváltásra – többek között erről szólt az MKT Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztályának kerekasztal-beszélgetése, melyre az 58. Közgazdász Vándorgyűlés keretében került sor.
Az idei év első 9 hónapjában a magyarországi személygépjármű-gumiabroncs piac 5%-kal csökkent a gyártói oldalon 2019 azonos időszakához képest. Ha idények szerint nézzük a változást, akkor a nyári abroncsok forgalma 5,1%-kal, a téli abroncsoké 7,1%-kal csökkent. „A jelek szerint a pandémia egyik nagy „nyertese” a négyévszakos gumiabroncs-szegmens,
Az idei év első 9 hónapjában a magyarországi személygépjármű-gumiabroncs piac 5%-kal csökkent a gyártói oldalon 2019 azonos időszakához képest. Ha idények szerint nézzük a változást, akkor a nyári abroncsok forgalma 5,1%-kal, a téli abroncsoké 7,1%-kal csökkent. „A jelek szerint a pandémia egyik nagy „nyertese” a négyévszakos gumiabroncs-szegmens,
Magyarország és a széles értelemben vett közép-kelet-európai régió gazdasága lassulás elé néz, ami azonban kedvező beszállási lehetőségeket nyújt az aktív befektetők számára – mondta a növekedés.hu-nak adott interjújában a Franklin Templeton, a világ egyik legnagyobb eszközkezelő cégének alelnöke és az európai kötvény-befektetési részleg vezetője.
Meghosszabbítják és több ponton szigorítják is a koronavírus-járvány második hulláma miatt Németországban bevezetett korlátozásokat - jelentették be szerdán Berlinben.
ValóVilág10 powered by Big Brother: Megtörtént az első kihívás. Vivien élete legmegrázóbb történetét mesélte el a Villában Vivit érzékenyen érintette a sziluett tánc, hamar véget vetett neki és beszaladt a hálóba. Később az is kiderült, hogy miért. Felbolydult a Villa: hazugsággal vádolják Vivient a lányok! Gina, Fru és Amanda nemcsak hazugnak
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nem ért egyet a Magyar Orvosi Kamarával abban, miszerint, ha kell, azonosan súlyos állapotú betegek között véletlenszerűen kell kiválasztani a járványhelyzetben, kinek az életét próbálják megmenteni. Holott a világ többi országában ugyanilyen etikai protokoll alapján hozzák meg az orvosok ezt az extra
A regisztrált szálláshelyek kétharmada egy fillér támogatást sem kap a kormánytól. A kiosztott 15 milliárd forint pedig a fele annak, amennyit például az osztrák-módszer alapján ki kellett volna osztania.
Az alapellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók is béremelésben részesülnek 2021-ben - derül ki a kormány szerdán megjelent határozatából. Mindez nem kevés költségvetési kiadással jár, ugyanis a háziorvosi rendszer jövőre betervezett költségvetési kiadásai így 50%-kal emelkedhetnek.
Ahogy a gyerekek nőnek, egyre jobban örülnek az élményajándéknak a tárgyak helyett - ezt állapította meg az Illinois Egyetem chicagói intézményének kutatása.
Feltöltött árukészlettel és új ünnepi termékkel készül a SPAR az idei karácsonyi szezonra. Bő választék lesz idén is minőségi húsokból és halakból. „A koronavírus világjárvány a SPAR-csoport számára is feszített munkatempót követel az ünnepi időszakban, amely jelentős terhet ró a munkatársainkra. Ennek ellenére üzletláncunk a karácsonyi időszakba
Az Amazon kedden jelentette be, hogy új megoldással gyorsítja a vásárlást az Amazon Go üzletekben – írja a CNN. „Csak besétálsz, elveszed, ami kell, és távozol”, ajánlja a szolgáltatást reklámozó videóban az Amazon, és tényleg: azokban az üzletekben, ahol a vevő tenyerét szkennelő Amazon One készülékek működnek, akár néhány perc is elég arra, hogy
Európában a belga fővárosban kell az egyik legrövidebb időt dolgozni egy átlagos méretű és elhelyezkedésű lakás megvásárlásához. A ciprusi és az izlandi főváros is az élmezőnyben van, e három helyen 7 évnél kevesebb jövedelem is elegendő, míg Budapesten 17 évnyi szükséges. Egyelőre nem várható, hogy rövidtávon javítunk.
10 éve, 2010 novemberében született meg a döntés a magánnyugdíjpénztárakba hosszú évek során befizetett járulékok állami nyugdíjrendszerbe való átcsoportosításáról. Több mint 3 millió pénztári tag döntött állami nyomásra a visszalépés mellett, a pénztári hozamok azonban azt mutatják: jobban járt, aki maradt. A 2011 óta nyugdíjba vonulók ugyanis mil
Retorikájában ugyan kevésbé lesz harcias, de a lényeges stratégiai pontokon nem sok változás várható az új amerikai adminisztráció Kína-politikájában. Bár a kereskedelmi deficit még nőtt is a Trump által bevezetett büntetőintézkedések ellenére is, a kínai terjeszkedés gyorsaságát azonban sikerült megfékezni. Többek között a szellemi jogok védelmébe
Új, fotoakusztikai elven működő gépjármű kipufogógáz emisszió mérési technológiát fejlesztett uniós támogatással a pécsi Energotest Kft. a dunaharaszti Contireg Mérnökiroda Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóival együttműködve – derül ki az MTI tájékoztatásából. A három év alatt megvalósított új technológia utat nyit a gépjárművekbe int
Az ember az első gépek megjelenése óta vágyik arra, hogy a technikai eszközöket humán képességekkel ruházza fel. A mesterséges intelligenciát ugyan a ma, de leginkább a jövő technikájának tekintjük, de akár már nagyszüleink is találkozhattak kezdetleges chatbotokkal. A technológia fejlődését Future Talks powered by MVM ingyenes, interaktív online t
Hszi Csinping kínai elnök szerdán hivatalosan gratulált Joe Bidennek az amerikai elnökválasztás megnyeréséhez, és kiemelte, hogy bízik a sikeres együttműködésben – írja a CNBC. Az elmúlt években a kereskedelmi háborús retorika határozta meg a két nagyhatalom viszonyát, Donald Trump elnöksége alatt mérgesedett el igazán a kapcsolat.
Az új bortörvény alapvető célja az adminisztrációs terhek csökkentése, a borágazat jelenlegi papíralapú ügyintézését elektronikus rendszer váltja fel, amely egyúttal a korábbinál gyorsabb és hatékonyabb adatgazdálkodást tesz lehetővé a hatósági feladatokat ellátó szervezetek számára - hangsúlyozta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szerdai közlem
Lehet, hogy az autóvezetők nincsenek tisztában vele, ám az ODW-Elektrik alkatészeit a világ minden táján felhasználják a járművekben. Nélkülük a légzsákok és biztonsági övcsat rendszerek vezetékcsatlakozásai egyszerűen nem működnének. Az ODW-Elektrik hosszú évtizedek óta fekteti bizalmát a ZEISS-be, és biztosítja vele alkatrészeinek minőségét és me
Sárközi Ákos harmadik elődöntős napján a kékek mentora másolós feladattal kezdte a napot, majd jött egy Konyhafőnök-történeti pillanat! Fine dining tányér 12 perc alatt? Rácz Jenő Michelin-csillagos séfnek ez sem volt akadály! A szokásosnak mondható, “egyszerű” étellel készült Sárközi Ákos csapatának: kacsamájtorta őzgerinccel, tésztapárnával, eg