Egyesek szerint az iroda a közösségi tér funkciója miatt a jövőben a mostaninál is jobban felértékelődik, míg mások szerint az átalakuló szokások és a home office terjedése miatt a jövőben sokkal kevesebb irodaterületre lesz szükség. Hogy mi az igazság, és hogy látja a három nagy cég vezető beosztású szakértője, arról a Property Investment Forum 20
Az IKEA Magyarország és a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) közösen hívja fel a figyelmet a családon belüli erőszak kérdésére, amely sokszor ugyan láthatatlan, de nagyon is valóságos probléma. A kétéves együttműködés részeként november 25-én a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapján összefogva hangsúlyozzák: az otthonnak bizton
Elérkezett az egyik legfontosabb ünnep a tengerentúlon, november negyedik csütörtökjén a hagyományoknak megfelelően hálaadást ünnepelnek az amerikaiak. Az ünnepnap alatt és holnap délután is zárva tartanak az Egyesült Államok tőzsdéi.
A határidős indexek alapján enyhe pluszban nyithatnak a tőzsdék Európában, és az iránykeresés vagy oldalazás lehet a jellemző az amerikai és ázsiai tőzsdék teljesítményéből kiindulva. Az ázsiai piacok vegyes képet mutattak, amit a kedvezőtlen amerikai munkanélküliségi adatok és a koronavírus-járvány alakulása okozott. Hálaadás miatt ma zárva tartan
A jövő évtől ismét megengedik az eurózóna bankjainak, hogy osztalékot fizessenek, ha meggyőzik a felügyeleteket, hogy a gazdasági és pénzügyi visszaeséssel szemben elég erős mérleggel rendelkeznek – nyilatkozta az EKB egyik vezetője.
A Teradyne, Inc. (Nasdaq:TER) bejelentette, hogy Jürgen von Hollen a Universal Robots elnöke, úgy döntött, hogy 2020. december 31-el távozik a vállalattól, hogy új területen próbálja ki magát. Jürgen von Hollen 2016 októbere óta tölti be az elnöki pozíciót a Universal Robotnál. “Köszönöm Jürgennek az elmúlt négy év vezetői munkáját, ami szerepet já
A világszerte hivatalosan nyilvántartott koronavírus-fertőzöttek száma 60 346 970-re emelkedett, a halálos áldozatok száma 1 420 721-re, a gyógyultaké pedig 38 667 637-re nőtt a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint.Azaz közel 600 ezerrel nőtt egy nap alatt az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és több mint tízezren hunytak el e
Egyedi marketing-együttműködésre lépett az LG Electronics (LG) és az Xbox: a sokak által várt Xbox Series X konzol és az LG OLED televíziói által együtt kínált páratlan játékélményt a két cég közösen mutatja be. Az együttműködés keretében az LG OLED TV márka a Microsoft új konzoljának televíziós partnereként jelenik meg Közép-Európa, Afrika, Közel-
Bill Gates szerint a következő világjárvány nagy valószínűséggel 10-15 éven belül fog beköszönteni, de fel kell készülnünk arra, hogy ez akár 3 éven belül bekövetkezik.
Áder János államfő megfontolásra visszaküldte a családi gazdaságokról szóló törvényt az Országgyűlésnek szerdán. A köztársasági elnök az adatkezelési szabályokkal kapcsolatban fogalmazott meg észrevételeket és azt is sérelmezte, hogy az előterjesztést előzetesen nem véleményezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
A járvány második hulláma a németországi fogyasztói hangulat vártnál nagyobb romlását vetíti előre decemberre a GfK gazdasági kutatóintézet novemberi felmérésében. A cikkünk címében lévő némi ellentmondással arra akartunk utalni, hogy bármilyen rossz hírt kibír a tőzsde 2020-ban, és képes új csúcsokra emelkedni. Szóval ez a hír sem valószínű, hogy
Csütörtök reggel továbbra is 361 felett kezdi a napot a forint az euróval szemben, vagyis a 360-as szinttel vívott csatában egyelőre alulmaradni látszik a magyar deviza. Igazán fontos makroadat ma sem érkezik, legfeljebb az MNB egyhetes betéti tenderére lesz érdemes figyelni.
2020 harmadik negyedévében a fejlesztések volumene az előző év azonos időszakitól 12, az előző negyedévitől – szezonálisan kiigazítva – 2,1%-kal maradt el - jelentette a KSH. A beruházások volumene immár a negyedik egymást követő negyedévben esik, és ezen az sem tudott változtatni, hogy a július-szeptember alapvetően egy lezárások nélküli időszak v
Elnöki kegyelmet adott Donald Trump elnök Michael Flynn-nek, volt nemzetbiztonsági tanácsadójának, aki kétszer is elismerte eskü alatt, hogy hazudott az FBI-nak - írja a CBS News.
Visszatér az üvegvisszaváltás, a palackok és a fémdobozok fontos másodnyersanyagok lehetnek - írja a Magyar Nemzet egy kedd éjjel benyújtott törvényjavaslatra hivatkozva.
Szülinapos szabadnap, lombikprogram-támogatás, CSR programok és rugalmas munkavégzés – mások mellett ezek miatt nyerte el 2020-ban Az Év Családbarát Vállalata díjat kisvállalati kategóriában a Barta Autó 2000 Kft. A 24 főt foglalkoztató autókereskedelmi cég arra is külön odafigyel, hogy támogassa a férfiak családi szerepét, mégis a vidám légkör meg
A kormány is értékeli és elemzi a járvánnyal kapcsolatos adatokat, a tegnapi kormányülésen megszületett döntéseket ma ismertetik a kormányinfón - ismertette Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. Gulyás
6360 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 192 047 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 229 főre emelkedett. A gyógyultak száma 49 616 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 138 202 fő. Az aktív fertőzöttek 2
6360 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 192 047 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma
A Listeria monocytogenes gyorsfagyasztott zöldségek előállítása során történő ellenőrzésére vonatkozó higiéniai iránymutatást adtak ki. Célja, hogy növelje a fogyasztók biztonságát és elkerülje a fagyasztott zöldségekhez kapcsolódó jövőbeni listeriosis-kitöréseket – tájékoztat a NAK.
Vegyesen nyitottak a tőzsdék Európában, de nincsenek markáns eltérések egyelőre, az iránykeresés vagy oldalazás lehet a jellemző az amerikai és ázsiai tőzsdék teljesítményéből kiindulva. Az ázsiai piacok vegyes képet mutattak, amit a kedvezőtlen amerikai munkanélküliségi adatok és a koronavírus-járvány alakulása okozott. Hálaadás miatt ma zárva tar
6360 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 192 047 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 229 főre emelkedett. A gyógyultak száma 49 616 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 138 202 fő. Az aktív fertőzöttek 2
Az idei év egyik nagy sztárja a bitcoin, a kriptodeviza őrült ralija pedig csak az elmúlt 1-2 hónapban indult be igazán, melynek köszönhetően már-már exponenciálissá vált az emelkedés, tegnap pedig már tényleg csak egy hajszálnyira volt attól a bitcoin, hogy megdöntse a korábbi történelmi csúcsát. A csúcsdöntés helyett azonban masszív lefordulás jö
Sztrájkra készülnek a makói gumigyár dolgozói, a szakszervezet hamarosan a lebonyolítás részleteiről egyeztet a munkáltatóval, a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. helyi vezetőivel. A cégvezetés megtiltotta a belső levelezési rendszer „kommunikációra való” használatát, s ezzel határozottan akadályozza a munkavállalók elektronikus úton történő
Rekordközeli mértékben emelkedett a fertőzöttek száma, a kórházban ápoltak száma viszont 181-gyel csökkent - ebben viszont az is szerepet játszik, hogy 115-en elhunytak a koronavírus következtében. A tesztek több mint harmada pozitív.
Rekordközeli mértékben emelkedett a fertőzöttek száma, a kórházban ápoltak száma viszont 181-gyel csökkent - ebben viszont az is szerepet játszik, hogy 115-en elhunytak a koronavírus következtében. A tesztek több mint harmada pozitív.
Arra utasították az izraeli hadsereget, hogy készüljenek fel annak a lehetőségére, hogy az Egyesült Államok katonai csapást hajt végre Irán ellen, mielőtt Donald Trump elnök januárban leköszön – állítják az Axiosnak bennfentes források.
Az első félév 2 milliárdos vesztesége után a harmadik negyedévet 15,3 milliárd forintos nyereséggel zárta az MKB Bank – derült ki a társaság ma délelőtt közzétett gyorsjelentéséből. A magasnak mondható adózott eredmény jórészt az átértékelési eredménynek köszönhető, miközben a fő bevételi és költségtételek mind rosszabbul alakultak az egy évvel kor
A szerdai kormányülés után szokás szerint Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Elsősorban a járványügyi intézkedésekre lehet érdemes figyelni, hiszen most vizsgálták felül az eddigi lépések hatékonyságát.
Koronavírussal fekszik a kórházban Kis Grófo, mint kiderült tüdőgyulladása van. Mint mesélte, hirtelen lett rosszul. A hét elején kórházba került magas láz és köhögés miatt Kis Grófo. Mint ahogy a27 éves zenész a Borsnak
Mekkora kiadással számolunk az idei Black Friday alkalmával? Hány webshopban nézelődünk párhuzamosan és milyen digitális platformon? Melyik átvételi és fizetési módot részesítjük előnyben? Szoktunk esetleg használt terméket is vásárolni? A Jófogás kíváncsi volt, ezért megkérdezte a felhasználóit. Az online kérdőívet 4120-an töltötték ki, az eredmén
Új házigazda érkezik az RTL Klub Reggeli műsorába, hogy ebben az új szerepben is kipróbálhassa magát, így a már ismert műsorvezetők mellett hamarosan Járai Máté is gondoskodik arról, hogy pörgősen induljon a reggel. Járai Máté Jászai Mari-díjas színész, akit számos kitűnő alakítása mellett az RTL Klub Nyerő Páros című műsorában ismerhettek meg kö
Novemberben az átlagos duplájára ugrott a regisztrációk száma a Díjneten, így a március-áprilisi csúcs után – a járványügyi korlátozásokkal összefüggésben – ismét egyre többen térnek át számláik elektronikus fizetésére - olvasható a társaság közleményében.
Az MKB csoport 2020 harmadik negyedévében 15,5 milliárd forint, az első háromnegyed évben 22,8 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el; mindkettő hozzávetőleg 30 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakához mérten - közölte a pénzintézeti csoport konszolidált pénzügyi kimutatását a Budapesti Értéktőzsde honlapján.