4,4 milliárd forintos állami támogatásban részesült az indiai érdekeltségű sajóbábonyi székhelyű Kischemicals Kft. – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a növényvédőszerek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cég üzemcsarnokának alapkőletételén.
Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint most már reális kilátás, hogy hamarosan megkezdődik a koronavírus-járvány elleni oltóanyagok forgalmazása, és ez az eddig vártnál lényegesen gyorsabb növekedést eredményez a következő két évben az euróövezeti gazdaságban.
Moszkvában január 15-ig érvényben marad az a rendelkezés, amelynek értelmében a helyi vállalatok alkalmazottainak 30 százalékát távmunkában kell foglalkoztatni, csakúgy mint a 65 év felettiek és a krónikus betegek otthoni önizolációjára vonatkozó ajánlás - közölte Szergej Szobjanyin polgármester a honlapján csütörtökön, miközben országos szinten mi
A pulykaágazat árbevétele az idén 10-15 százalékkal csökken egyebek mellett a termelői árak mérséklődése miatt; az ágazat átlagos éves termelési értéke élőállatból 36-40 milliárd forint, feldolgozott termékekből pedig 70-80 milliárd forint - közölte a Magyar Pulykaszövetség elnöke az MTI-vel.
Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint most már reális kilátás, hogy hamarosan megkezdődik a koronavírus-járvány elleni oltóanyagok forgalmazása, és ez az eddig vártnál lényegesen gyorsabb növekedést eredményez a következő két évben az euróövezeti gazdaságban.
Az ünnepekre vonatkozó járványintézkedéseken dolgozik az olasz kormány, amely a karácsonyi családi találkozók résztvevőinek számát is korlátozni akarja tíz főben, közben az egészségügyi tárca csütörtök esti adatai szerint átlépte a másfél milliót a február óta azonosított koronavírus-fertőzöttek száma.
Elutasította csütörtökön a párizsi büntetőbíróság a halasztási kérelmet Nicolas Sarkozy perében. A volt francia államfőt befolyással való üzérkedéssel és korrupcióval vádolják. A per jövő héten folytatódik.
A vírus- és járványtagadók szerint a Covid-19 számlájára írt halálozások valójában egészen más okra vezethetők vissza. Ők természetesen nem hisznek – az amúgy sok szempontból nehezen összevethető – statisztikáknak. A szakértők ugyanakkor inkább ennek az ellenkezőjét valószínűsítik, vagyis, hogy az ismertnél is több áldozata lehet már a világjárvány
Még ebben az évtizedben fel kell készülnünk arra, hogy az általános intelligenciával bíró gépek átveszik a rutinszerű fizikai és szellemi munkákat az emberektől, mondta a növekedés.hu-nak Stuart J. Russel, nemzetközileg elismert mesterséges intelligencia kutató. A szakember szerint, aki november 30-án több világhírű MI-kutatóval virtuálisan Magyaro
Mennyi a 2021-ben kapható szabadnapok száma éves szinten? Mitől függ, hogy 2021-ben hány nap szabadságot kaphat egy dolgozó? Hányadik életévtől hány nappal nő a szabadnapok száma? Gyermekek után mennyi szabadság jár egy dolgozónak 2021-ben?
Az Amazon felvételi eljárásáról általában kevés szó esik, pedig a sikerük egyik kulcsfontosságú tényezője. Jeff Bezos sokszor kifejtette már, milyen tulajdonságokat keres egy új alkalmazottban.
Sárközi Ákos kettes csapatokba osztotta be versenyzőit. Bódi Sylvi Völgyesi Gabival, Nagy Alexandra Serbán Attilával, Hódi Pamela Zdroba „Rambo” Patrikkal, Horváth Sisa pedig Király Lindával került egy pultba. Az első feladatban a párosok a ládáikban egy egész kacsát, marhabélszínt és garnélát, valamint rengeteg friss zöldséget kaptak. Ezekből há
Hegesztett szerkezetek gyártása során a szerkezet elemeit méret szerint pozícionálnunk és rögzítenünk kell. A németországi Siegmund gyors készüléképítést támogató hegesztőasztal rendszereivel nemcsak ezeknek az előkészítési műveleteknek az idejét csökkenthetjük nagymértékben, de gyártmányaink is méret- és alakpontosak lesznek. A hegesztőkészülékek
Most ér billenőpont közelébe a fosszilis energiával előállított és a zöld áram ára, ennek köszönhetően hamarosan olcsóbb lesz megújuló forrásból a villamosenergia. Szakértők szerint akár 3-5 éven belül bekövetkezhet, hogy Magyarországon negatívra fordul az áram ára, hiszen a napenergia iránti dinamikusan növekvő kereslet túltermelést eredményezhet
Szeretnék egészségesebb, sportosabb lenni, de nincs időm, nem tudom beiktatni a napi programomba a mozgást, túl sokat dolgozom, messze van a konditerem, és egyébként is nagyon zavar, amikor mások bámulnak – néhány tipikus mondat, miért zárják ki sokan életükből a rendszeres testmozgást. Van azonban számukra egy jó hírünk: vége a kifogásoknak! Eg
A két éve alapított MikroCredit Zrt. több mint 1,2 milliárd forintos negatív eredményt ért el 2019-ben, ez még a 2018-asnál is 200 millióval nagyobb. Miközben a tulajdonosok folyamatosan kölcsönöket és tőkét pumpálnak a társaságba, az Union Vienna Insurance Group függő közvetítője lett, hogy hitelfedezeti biztosítás nyújtásával csökkentse a saját é
Ismételten tendereztet az orosz fővállalkozó ASZE cégcsoport Paks II beruházásért felelős magyarországi fiókirodája – az az igényeik változásából is látszik, hogy a beruházás dübörög előre.
Növényvédőszer-gyártók és forgalmazók összefogásával közel húsz éve alakult egy abszolút nonprofit kezdeményezés, ami a tudatos csomagolóeszköz-kezelésre neveli a termelőket.
A törvénybe bekerülne az állammal szembeni kártérítési kötelezettség. Ami vonatkozna a kiskereskedelmi ellátóra is, amely mögött két nagy dohányipari cég áll. Lázár továbbra is tiltaná a dohányzást az autókban, javaslatai a kormány döntésére várnak.
Digitális oktatásban részesülő vagy karantént töltő osztályok számára indította el új, ingyenes iskolai programját a Bátor Tábor. Változatos programkínálatukkal az osztályfőnököknek segítenek a képernyőn keresztül is összekovácsolni a csapatot, otthonról is közös élményeket szerezni. A Bátor Tábor közel 20 éves tapasztalattal rendelkezik a mentál
Az iSaac üzleti folyamatokat automatizál, amelyek az ipari területre való bejutást segítik. Ezek jelenleg humán munkaerővel zajlanak, ami rengeteg hibázási lehetőséget hordoz magában. A vállalatok túlnyomó többsége nagy hangsúlyt fektet a biztonságra. Az ipari területre való bejuttatási rendszernek alapvetően az lenne a célja, hogy szűrőfunkciót lá
A várakozások szerint nagyobb lehet a koronavírus válság, mint a 2009-es krach, de azért vannak biztató jelek. A magyar gazdaság például stabilabb alapokon áll, mint akkoriban, így talán könnyebb lesz kezelni a lezárások miatti gazdasági visszaesést. Egyes ágazatok azonban hosszú távú sérüléseket szenvedhetnek el.
A magyar és a lengyel vétóval precedens nélküli helyzet alakult ki az Európai Unióban. A már minden részletében megvitatott és ránk nézve rendkívül kedvező EU-s költségvetés (MFF) elfogadása nehézségekbe ütközik, és az évtizedes tabukat ledöntő, nagy nehezen kialkudott újjáépítési alap (Next Generation EU) sem kapta meg eddig a zöld utat. A hétéves
Az Országgyűlés a jövő héten ismét szavazhat a családi gazdaságokról szóló törvényről, amelyet Áder János államfő a héten megfontolásra visszaküldött a Háznak, miután a törvényalkotási bizottság a csütörtöki ülésén módosító javaslatokat fogadott el az előterjesztéshez. A családi gazdaságok adózását is érintő változtatás így már jövő januártól alkal
"A 2021-es év első felére várhatóan szintén rányomhatja a bélyegét a járvány" - vélekedett a Pénzcentrumnak adott interjújában Forró Attila. A Takarékbank Értékesítési igazgatójával a lakossági hitelek piacáról, különös tekintette
A Sberbank Magyarország Zrt. az NRC Marketingkutató közreműködésével készített egy felmérést, amely a személyi kölcsönök felvételéről ad részletes információkat. A kutatásból kiderül, mennyi időre kötelez el pénzügyileg valakit például egy hirtelen jött nagyobb javítási munka vagy egy nagyobb elektronikai cikk beszerzése. A megfelelő személyi köl
Gyorsan bővül a digitális ügyfélazonosítás iránti igény, ezen belül is a nem valós idejű, az ügyfél és az ügyintéző egyidejű részvételét nem igénylő megoldások szerepe növekszik meg. A GIRO Zrt. egy egységes rendszer kialakításának lehetőségeit vizsgálja, mely a bankszektorban elterjedten alkalmazható lenne.
Rendkívül magas, 1,5 millió eurós (mintegy 540 millió forint) elektromosáram-száma buktatott le marihuánatermesztőket Spanyolországban - közölte az Európai Unió (EU) rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) csütörtökön.
Párizsban drágult a malmi búza a következő határidőre, de eközben a kukorica és a takarmánybúza kurzusa nem változott, azonban a repce árszintje csökkent.
Háromoldalú együttműködés keretében 42 fát ültettek el Piliscsaba-Garancstetőn, ahol a helyi Érdekvédelmi Egyesület kezdeményezésére, a Daikin támogatásával 21 helyi család karbon-lábnyomát számította ki 2020 tavaszán a GreenDependent Intézet. A felmérés eredménye szerint a kutatásba bekapcsolódó családok átlagos karbon-lábnyoma körülbelül kétszere
Egy cég jelöléstechnikai igényei kiválóan tükrözik a vállalkozás fejlődésének lépcsőfokait. Termékek jelölése – egyedi igények szerint tervezett rendszerek – végül az egyes árucikkek nyomon követése. Minél jobb minőségű és különlegesebb termékeket gyárt egy vállalkozás, annál nagyobb lesz az igény a tökéletes minőségű jelölésekre, a testre szabott
Tömeges csalás volt a választásokon, de ha az elektori testület Joe Biden demokrata párti jelöltet választja, akkor ő átadja a Fehér Házat - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön este azon a videokonferencián, amelyen az amerikai katonákat köszöntötte hálaadás napja alkalmából.
Szokás szerint a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában ad élő interjút a miniszterelnök, aki valószínűleg elsősorban az aktuális járványhelyzetről és az uniós költségvetési vitáról beszél majd.
A gyártásukhoz használt tiszta ezüst miatt antibakteriálisak lesznek, derült ki két angol egyetem frissen közzétett tanulmányából. Az invazív műtétek és aszeptikus orvosi technikák hatalmas fejlődésen estek át az utóbbi évtizedekben, de a Sussexi és Wolverhamptoni Egyetem kutatói szerint még mindig túl sok szövődmény alakul ki a beavatkozásokkal já
December elejére kiegyenesedhet a járványgörbe Szerbiában, ha mindenki betartja a szükséges elővigyázatossági intézkedéseket - véli a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb.
Pénteken változott az üzemanyagok ára a hazai a kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin 4 forinttal drágult, míg a gázolaj literenként átlagára 5 forinttal nőtt.
Négy egyetem adataiból arra lehet következtetni, hogy Magyarországon csökken a pozitív koronavírus-fertőzéssel regisztráltak aránya - mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtök este az M1 aktuális csatornán.
Tömeges csalás volt a választásokon, de ha az elektori testület Joe Biden demokrata párti jelöltet választja, akkor ő átadja a Fehér Házat - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön este azon a videokonferencián, amelyen az amerikai katonákat köszöntötte hálaadás napja alkalmából.
Évről-évre egyre több kisiskolás karácsonyi kívánságlistáján szerepel a saját mobiltelefon, a szülőkben pedig sok dilemma merülhet fel, főleg az első kiválasztásakor, legyen szó a telefon méretéről, értékéről vagy akár a megfelelő életkorról. Koren Balázs, a Telenor Hipersuli programjának szakértője – gyakorló apuka – összegyűjtötte a legfontosabb