Az Európai Unió Tanácsa közölte pénteken, hogy a szíriai rezsimmel és annak támogatóival szemben hozott korlátozó intézkedések hatálya alá vonta a szíriai kormány újabb nyolc miniszterét.
Az EU-ban csekély mértékben csökkent a nők és férfiak közötti fizetéskülönbség, annak ellenére, hogy az uniós polgárok nagy többsége támogatja a bérszakadék megszűnését - közölte pénteken az Európai Bizottság.
Joe Biden először Twitter-bejegyzést tett közzé, majd közleményt is kiadott. A Twitteren azt írta: Amerika, megtiszteltetésnek veszem, hogy engem választottál nagyszerű országunk irányítására. Az előttünk álló munka kemény lesz, de azt megígérhetem, hogy minden amerikai elnöke leszek, függetlenül attól hogy rám szavazott-e vagy sem.
Gyors, biztonságos, rugalmas – nem véletlen, hogy a személyi kölcsön, vagy más néven személyi hitel, a magyar lakosság egyik legkedveltebb hitelfajtája. Több ok is van, amiért a legtöbben ehhez a hiteltípushoz fordulnak a legszívesebben, ha pénzügyi segítségre van szükségük céljaik eléréséhez. Te is épp ebben a cipőben jársz? Akkor jó hírünk van: t
Ezúttal tudásukkal nyerhettek okosbútort az iskolások az MVM online nyereményjátékában. A versenyben tíz diák nyert iskolájának egy-egy nagyértékű okosbútort. A cégcsoport 2020. november 5-én adta át a tizediket a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumnak. 2019-ben indult útjára az MVM Okosiskola pályázat, amelyre több mint 550 i
A nagyobb pontosság iránti egyre növekvő igényre válaszul az Amazone 2001 óta épít integrált mérlegrendszerrel ellátott függesztett műtrágyaszórókat. A Profis mérlegrendszer használatával pontosan felismerhetők az előírt és a ténylegesen kiszórt mennyiség közötti eltérések. Az aktuális terméksorozat mérlegcellái másodpercenként 200-szor mérik a töm
A nagy szennyezőként ismert gyárakhoz képest vajon milyen környezeti hatása lehet a szolgáltatószektornak? Első ránézésre nem tűnik jelentős szennyezőnek egy egyetem, mégis nagyobb a jelentősége és a felelőssége a fenntarthatóság terén, mint azt elsőre gondolnánk. A nyilvánvaló pozitív hatások – tudásátadás, a vezetők következő generációjának felké
A járvány ellenére is hazai és nemzetközi sikereket ért el egy magyar startup, az ingatlanokba világújdonságként rendszerfüggetlen okosmegoldásokat kidolgozó és telepítő Chameleon Smart Home Zrt., amely az elmúlt pár évben megötszörözte, 2,5 milliárd forint fölé növelte cégértékét. A magyar cég több világújdonsága is áttörést hozott, technikai vívm
Joe Biden egy „életképes” palesztin állam megteremtését tűzte ki célul és terveiben kimondottan ellenez bármifajta „egyoldalú cselekvést”. Izrael az amerikai elnökválasztás napján ledózerolt egy palesztin települést Ciszjordániában. Káncz Csaba jegyzete
Az elnökválasztási hercehurca döntő részén túlvagyunk - megvan az új elnök. Mivel Joe Biden személyében más pártszínezetű és a korábbi elnökhöz képest gyökeresen eltérő szemléletű ember költözik a Fehér Házba, a legfontosabb kérdés most az, hogy mire számíthatunk tőle egyes szakpolitikai területeken. Magyarország diplomáciai szempontból nem járt jó
A NAV válasza szerint mindössze az volt a feltétel, hogy a mentesített tevékenységnek már 2020 februárjában szerepelnie kellett a katás bejelentett tevékenységei között.
Átlagosan korábbi termelési kapacitásuk 90 százalékára tudtak visszakapaszkodni a magyar cégek idén őszre. Ez jelentős eredménynek számít, hiszen a munkaerő-közvetítéssel, munkaerő-kölcsönzéssel és HR-szolgáltatásokkal foglalkozó WHC saját ügyfélbázisára épülő adatai szerint tavasszal, másfél hónap leforgása alatt kölcsönzött munkaerejük mintegy ké
Új tároló- és gyártócsarnokot épített, valamint bővítette eszközparkját és termékkínálatát a szeszes italokat gyártó Uno-Drink Plus Kft. Soltvadkerten - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.
A budapesti önkormányzatok egész évben támogatják a rászoruló családokat és időseket, viszont az év végéhez és a karácsonyi ünnepekhez közeledve még nagyobb figyelmet fordítanak erre. 2020-ban különösen nagy szükség lehet a plusz
Egyre népszerűbbek a streamingszolgáltatások révén igénybe vett online videótárak, a Nemzeti Filmintézet megbízásából a Kantar-Hoffmann piackutató által készített reprezentatív felmérés szerint csaknem minden második magyar felnőtt használt vagy használ jelenleg is fizetős tartalomszolgáltatást, a VoD-ot (Video on Demand) jellemzően reklámmentesség
Szombaton sor került Joe Biden frissen megválasztott amerikai elnök győzelmi beszédére, amelyben hangsúlyozta, minden amerikai elnökeként harcolni fog a fajgyűlölet és a klímaváltozás ellen. Egyben megerősítette, legsürgetőbb feladatának a koronavírus-járvány megfékezését tekinti, amely nélkül nem lehet talpra állítani az Egyesült Államok gazdaságá
Szombat éjjel sor került Joe Biden frissen megválasztott amerikai elnök győzelmi beszédére, amelyben hangsúlyozta, minden amerikai elnökeként harcolni fog a fajgyűlölet és a klímaváltozás ellen. Egyben megerősítette, legsürgetőbb feladatának a koronavírus-járvány megfékezését tekinti, amely nélkül nem lehet talpra állítani az Egyesült Államok gazda
A világon 49 832 675 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 250 446, a gyógyultaké pedig 32 779 541 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. A koronavírus-jrványról szóló híreinket ma ebben a cikkben gyűjtjük össze.
Magyarországon is folynak már tárgyalások az SAP Németországban startolt, és már további 10 európai országában bevezetett koronavírus kontaktkövető alkalmazásának elindításáról. Erről, és számos, a hazai gyakorlatban is már működő innovatív egészségügyi megoldásról volt szó azon a konferencián, melyet az SAP Hungary és partnerei szerveztek.
A világon 49 832 675 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 250 446, a gyógyultaké pedig 32 779 541 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. A koronavírus-jrványról szóló híreinket ma ebben a cikkben gyűjtjük össze.
A Magyar Államkincstár (MÁK) online szolgáltatásai révén az eddiginél nagyobb lehet a növekedés az állampapíroknál, köztük a babakötvénynél is - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A világ vezető politikusai gratuláltak a hétvégén Joe Biden demokrata párti elnökjelöltnek és Kamala Harris alelnökjelöltnek az amerikai elnökválasztáson elért sikerükhöz. Szlovénia tagad, Mexikó kivár, Magyarország hallgatásba burkolózik egyelőre.
Az eddigi beruházásösztönzési programok nagy sikert arattak, ezért a kormány szerdán úgy döntött, hogy újabb 155 milliárd forintot ad a minisztériumnak a programok folytatására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
A kisgazdaságok mentesülnek a szigorúbb támogatási feltételek alól; eltűnt külföldi bérvadászok – ez látszik a számokon; új részletek a KAP-reformról; terjed a sertéspestis Németországban. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
A világon 49 832 675 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 250 446, a gyógyultaké pedig 32 779 541 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Texasban már megint 100 ezer feletti új esetszámot közöltek, Csehországban szintén durván elszabadult a járvány, a
4673 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 109.616 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 81 beteg, így az elhunytak száma 2438 főre emelkedett. 5803 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 417-en vannak lélegeztetőgépen - közölte a koronavírus-járványról tájékoztató kormányzati
4673 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 109.616 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 81 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma
Eddig még sosem nőtt egy nap alatt ekkorát az aktív fertőzöttek száma. Több mint 400-an vannak lélegeztetőgépen, közelíti a 6 ezret a kórházban ápoltak száma.
4673 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 109.616 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 81 beteg, így az elhunytak száma 2438 főre emelkedett. 5803 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 417-en vannak lélegeztetőgépen - közölte a koronavírus-járványról tájékoztató kormányzati
A hagyományos terepi felmérésnek megvannak a korlátai, de a modern technológia alkalmazásával ezeket le lehet küzdeni. Legalábbis ezt bizonyítja az Envirosense Hungary Kft. története, amely egyetemi kutatásokból nőtte ki magát úgy, hogy nemcsak a címben említett célok feltérképezéséhez veszik igénybe a szolgáltatásukat, de már a kkv szektorban is h
Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg.
A nyári felpattanás után úgy tűnik, hogy szeptemberben megtorpant a magyar gazdaság kilábalása. Habár az ipari termelés még kedvezően alakult, a kiskereskedelem már visszaesett. Amíg az export az ipar kedvező teljesítményével összefüggésben nőtt, addig az import a gyengülő belső kereslet miatt csökkent. A koronavírus-járvány miatti korlátozások a t
Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg.
Vasárnap délelőtt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével, Parragh Lászlóval tanácskozott a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A mandiner.hu információi szerint a magyar miniszterelnök kész megvétózni az európai uniós költségvetést és a helyreállítási alapot is, amennyiben jogállamisághoz kötik az egyes tagállamoknak szánt források kifizetését. Orbán Viktor miniszterelnök erről levelet is írt az EU német soros elnökségének a portál szerint.
A vasárnap délelőtt közzétett friss koronavírus-statisztikákból nem csak az derült ki, hogy csúcsot döntött az aktív fertőzöttek napi emelkedésének száma: a rendőrségi intézkedéseket is összegezte az operatív törzs tájékoztatása.