Lezárult a Magyar falu program idei pályázati alprogramja, minden kategóriában kihirdették a nyerteseket, a program jövőre az eddigieknél is nagyobb forrással folytatódik - mondta el a Magyar Nemzetnek Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.
Gyengül a járvány Csehországban. Az új igazolt koronavírus-fertőzések száma pénteken 3000 alá süllyedt, és mintegy 700-al volt kevesebb, mint egy hete - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombat reggel megjelent kimutatásból.
Az egész novemberben tartó „fekete péntekezés” nem a karácsony előtti egyszeri reklámot jelenti már. Ráadásul a koronavírus-járvány erősen meghatározza a kiskereskedelmi akciókat is, a hatóság is árgus szemekkel figyel.
A magyar föld, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hazánkban több mint félmillió embernek ad munkát, az őket segítő törvényjavaslatnak köszönhetően pedig jelentős adókedvezményben részesülnek a családi gazdaságok - mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a kormány Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban.
4397 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 170 298 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 121 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3689 főre emelkedett. Még soha nem haltak meg ennyien a fertőzöttek közül, a kórházi ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma azonban csö
Kimutatták a fertőzést 4397 embernél, elhunyt 121 beteg. Több mint 40 ezren már meggyógyultak. Koronavírus napi adatok. 4397 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 170 298 főre
4397 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 170 298 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 121 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3689 főre emelkedett, 40 820-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 125 789 fő. Az aktív fertőzöttek 22%-a, az
Kimutatták a fertőzést 4397 embernél, elhunyt 121 beteg. Több mint 40 ezren már meggyógyultak. Koronavírus napi adatok. 4397 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 170 298 főre
Két versenyző is elhagyta a konyhát, Rácz Jenő legjobb hat híressége pedig készen áll a középdöntőre! Vizsgafeladattal szembesültek a VIP-ek, Rácz Jenő mentorként egész héten tanította, képezte őket, ma eljött a számonkérés ideje: ki, mit sajátított el, hova fejlődött? A bizonyításhoz egy tökéletes steak, egy tökéletes kacsamáj és egy tökéletes b
VV Gina kiborult, VV Virág viselkedése pedig a villalakókat borította ki. Megválasztották a legdominánsabb és a jelentéktelenebb VV játékost, és történelmet írt a jubileumi évad! Mobiltelefont kaptak a ValóVilág10 powered by Big Brother villájának lakói! Moh leüvöltötte Virág fejét: „Sírjál magadnak!” A lány viselkedése kiborította a luxusbörtö
Kiénekelték a bankok csőréből a sajtot a magántőke-társaságok Európában. A hagyományos pénzintézetek orra előtt alakult meg egy új, nagy fizetési szolgáltató - írja a Financial Times.
Megnyílt a kanadai Montrealban a világ egyik legnagyobb tetőtéri üvegháza. Az amerikai kontinens nagyvárosai a helyi élelmiszer-ellátásukat erősítik a hasonló beruházásokkal.
Hiába kalapált össze a kormány egy lakáspiaci élénkítő csomagfélét, a legnagyobb ingatlanfejlesztők keveslik ezt. Kitartóan ismételgetik, hogy a kormány jöjjön elő újabb eszközökkel. Azt is sürgetik, hogy hosszabbítsa meg az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfa időtartamát, különben megint az lesz, mint 2015-2019 között, vagyis kezelhetetlen les
Sőt, talán évtizedekig is? Egy friss kutatás adatai alapján úgy tűnik, igen. A tanulmány szépséghibája, hogy szakmai bírálat nem készült hozzá - viszont több, jelenleg folyó, hasonló kutatás részeredményeivel egybecsengnek az adatai.
Klímánk lassan a mediterrán felé tolódik. Az enyhe tél mellett a csapadékhiány okoz egyre több gondot a növények számára. Ideje újragondolnunk a kertjeinkbe biztonságosan ültethető növények körét. Ebben a cikkben tíz olyan növényt gyűjtöttünk össze, melyek már minimális kockázattal sokáig megtarthatók.
Enyhe pluszt hozott a hét utolsó napjának kereskedése a tengerentúli gabonapiacokon. A búza és a kukorica is 0,2-0,2 százalékkal, a szójabab 0,32 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában vegyesebb volt az összkép, bár a kukorica, a repce, a takarmánybúza és a malmi búza is drágult a következő határidőre, de
Elérkezett a zöldségek és gyümölcsök téli betárolásának az ideje. Sok olyan termény van, ami akár hónapokig is elállhat, ha megfelelő körülmények között tároljuk, és a betakarítás előtt is ügyelünk arra, hogy a lehető legjobb minőségű, egészséges termés kerüljön a tárolókba. Lássuk, mire érdemes figyelni, és mely tárolási betegségek fordulnak elő l
Oroszországban szombaton a héten már negyedik alkalommal regisztráltak rekordot az új koronavírussal fertőzöttek napi növekedésében - közölte a világjárvány elleni küzdelmet irányító szövetségi operatív törzs.
Pénteken 16 új tünetes és 18 tünetmentes koronavírusos esetet regisztráltak Kínában a csütörtöki 17 után, a tünetesek közül 7 belföldi, 9 külföldi eredetű fertőződés – közölte szombaton a távol-keleti ország egészségügyi hatósága.
A magyar föld, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hazánkban több mint félmillió embernek ad munkát, az őket segítő törvényjavaslatnak köszönhetően pedig jelentős adókedvezményben részesülnek a családi gazdaságok - mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a kormány Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban.
Egyre jobban erősödnek a kibertámadások az egészségüggyel szemben, amelynek több oka is van. Az egyik legfontosabb, hogy a személyes egészségügyi információk sokkal értékesebbek más személyes adatoknál - mutatott rá a Private Health Forumon tartott előadásában Palicz Tamás, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának stratégiai ig
A klímaváltozás hatására már most növekedés tapasztalható a vadvilágot érintő betegségekben és ezek az emberiséget sem kímélik, ahogy az a Covid-19 esetében is látható.
Virtuális közgyűlést tart az Alföldvíz Zrt., a cégtulajdonosok online szavazhatnak november 20-28. között a tavalyi mérlegről, amelyet az előző, szeptember végi közgyűlésen a tulajdonosok többségének tartózkodása miatt nem sikerült elfogadni, így nem hagyták jóvá a társaság anyagi helyzetének rendezését szolgáló, az alaptőke leszállítását kezdemény
Lengyelországban a karácsony előtti időszakban enyhítenek a kiskereskedelemre elrendelt korlátozásokon, szigorú higiéniai előírások betartása mellett november 28-tól ismét kinyithatnak a bevásárlóközpontok - jelentette be Mateusz Morawiecki miniszterelnök szombaton Varsóban.
Lengyelországban a karácsony előtti időszakban enyhítenek a kiskereskedelemre elrendelt korlátozásokon, szigorú higiéniai előírások betartása mellett november 28-tól ismét kinyithatnak a bevásárlóközpontok - jelentette be Mateusz Morawiecki miniszterelnök szombaton Varsóban.
A koronavírus-járvány hirtelen csapott le a világra és megrengette a világgazdaságot. A munkavállalók védelme érdekében, ahol a vállalat profilja megengedte a home office egyik napról a másikra vált hétköznapi jelenséggé. Az otthoni munkavégzés tartóssá válásával szerte a világon felmerült a kérdés, hogy mi lesz az irodakultúra és ezzel együtt az i
A 2021. január 1-jétől jelentősen megváltozó kötelező jótállási szabályok a javítási határnapok, feltételek módosításával is a vásárlók érdekeit szolgálják – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Az idén a tavalyinál 30 százalékkal kevesebb diák tudott itthon dolgozni, vagyis 120 ezren tudtak hosszabb–rövidebb időre munkába állni - derül ki az InfoRádió összefoglalójából.
A vállalati kötvények, az önkormányzati hitelek, és a közepes méretű vállalatok finanszírozását támogató jegybanki programok az év végével befejeződnek.
Valami megmagyarázhatatlan okból, Magyarországon évszaktól függetlenül időnként Black Fridayt hirdet egy-egy üzlet, noha valójában egyetlen ilyen nap van az évben. Mondjuk, hogy mikor.
A mai gazdasági környezetben már nincsen olyan, hogy biztos munkahely, és a tipikus jogviszony ebben a gyorsan, dinamikusan változó világban semmivel nem jelent nagyobb biztonságot, garanciát mint atipikus jogviszonyban kölcsönzött munkaerőnek lenni - mondta el Dénes Rajmund Roland a Pénzcentrumnak adott interjúban. A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Ors
Az EuroTier állattenyésztési technológiai világkiállítás új időpontja 2021 február 9-12 között lesz. A rendezvény kizárólag DIGITÁLIS formában kerül megrendezésre. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Csak a szabályok betartásával lehet megakadályozni, hogy még több koronavírus-fertőzött legyen, és még többen haljanak meg a fertőzésben - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a budapesti kórházban szombaton a közmédiának.
Ismét a YouTube-ra feltöltött videójában adott hírt állapotáról Majka, aki ezúttal a maszkviselést értelmetlennek tartó patikusnak, Gődény Györgynek is üzent. "Van egy gyulladásos laboreredmény, ami lejjebb ment és van egy