A világ dermedten figyeli az újkori amerikai drámát. Egy társadalmilag és politikailag ilyen szinten megrendült ország súlyos nemzetbiztonsági fenyegetést is jelent. Káncz Csaba jegyzete.
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet felkészült a több betegre - mondta Bogos Krisztina, az intézmény főigazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.
Megérkezett az építési területre a törökországi Akkuyu Atomerőmű 1-es blokkja számára készült négy, egyenként 355 tonna tömegű gőzfejlesztő, amelyeket a Roszatom Atomenergomas Rt. gépgyártó leányvállalatának volgodonszki üzemében gyártottak.
Az újrafókuszált üzleti modell miatt jócskán megcsappant a magyar Tesco létszáma: a cég friss üzleti beszámolója szerint több mint 2 ezer fővel dolgoznak kevesebben az áruházláncban, mint egy évvel korábban. Sőt, a tavalyi évhez képest
Mindannyiunknak vannak online titkai, amiket nem szívesen osztunk meg másokkal. Van, amikor egy délután alatt végignézzük a Jóbarátok teljes harmadik évadát. Van, amikor már a negyedik pár cipőt rendeljük meg a hónapban. Néha hajnali 2-kor szurkolunk a kedvenc csapatunknak, és arra is volt már példa, hogy a „fifike93” jelszót állítottuk be minden f
Boris Johnson szerint az EU-n múlik, hogy sikerül-e kereskedelmi megállapodást elérniük és arra szólította fel Brüsszelt, hogy kezelje hasonlóképpen Nagy-Britanniát mint annak idején Kanadát. Közben az Európai Bizottság főtárgyalója, Michel Barnier azt közölte, hogy az elmúlt napokban folytatott tárgyalások megerősítették, hogy némi előrelépés elle
Jelentősen, 5 százalék körüli mértékben csökkentek a világpiaci olajárak pénteken, miután kiderült, hogy az amerikai elnököt és feleségét is megfertőzte a világjárványt okozó SARS-CoV-2 koronavírus.
Az iménti percekben publikálta közleményét Joe Biden, amely szerint negatív lett a koronavírus-tesztje. Biden az első elnökválasztási vitán érintkezett Donald Trump elnökkel, aki akkor már koronavírusos volt.
Az iménti percekben publikálta közleményét Joe Biden, amely szerint negatív lett a koronavírus-tesztje. Biden az első elnökválasztási vitán érintkezett Donald Trump elnökkel, aki akkor már koronavírusos volt. Az elnökjelölt a Twitteren is bejelentette, hogy negatív lett a tesztje.
Az európai zöld megállapodás célkitűzéseivel összhangban 102 millió euró (mintegy 36,5 milliárd forint) uniós támogatásban részesül a Magyarországot és Szlovákiát összekötő villamosenergia-hálózat kiépítése - közölte az Európai Bizottság pénteken.
Az európai zöld megállapodás célkitűzéseivel összhangban 102 millió euró (mintegy 36,5 milliárd forint) uniós támogatásban részesül a Magyarországot és Szlovákiát összekötő villamosenergia-hálózat kiépítése - közölte az Európai Bizottság.
A vártnál kevésbé nőtt az amerikai gyáripar új megrendeléseinek értéke augusztusban, de a vállalatok többet költöttek gépekre, ami valószínűleg támogatta a gazdaság növekedését a harmadik negyedévben.
A nukleáris fegyverkezés veszélyétől óvott pénteken António Guterres ENSZ-főtitkár, valamint sürgette az Egyesült Államok és Oroszország által megkötött, a nukleáris fegyverzet korlátozásáról szóló Új START-szerződés mihamarabbi meghosszabbítását.
A Takarékbank elnök-vezérigazgatója, Vida József résztulajdonában lévő Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. a 2019-es évet csaknem harminc százalékkal kisebb nyereséggel zárta, mint a 2018-ast.
Az európai zöld megállapodás célkitűzéseivel összhangban 102 millió euró (mintegy 36,5 milliárd forint) uniós támogatásban részesül a Magyarországot és Szlovákiát összekötő villamosenergia-hálózat kiépítése - közölte az Európai Bizottság pénteken.
Donald Trump koronavírus-fertőzése volt ma az elsődleges beszédtéma a tőkepiacokon, amelyek közismerten nem szeretik a bizonytalanságot. Ez a hír is növeli a kockázatokat a tőzsdéken. A Tesla szép értékesítési számokkal jött elő, a német autógyárak viszont visszaszorulóban vannak az USA-ban. Négy részvényünkből három esett, a forint viszont megtart
Jórészt emelkedéssel zártak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, a kereskedés végére enyhült az eladási nyomás, miután az amerikai elnök megbetegedéséről szóló hír hatását nagyban ellensúlyozta az újabb amerikai gazdaságösztönző csomag elfogadásába vetett remény erősödése.
Újabb tőzsdei kibocsátás jön a magyar tőzsdén, a mezőgazdasági és építőipari gépek forgalmazásával foglalkozó hazai középvállalat, a DM-KER bocsát ki részvényeket. A vállalat rendkívül dinamikusan növekedett az elmúlt években
Az év első nyolc hónapjában 15,7 millió külföldi turista utazott Spanyolországba, 73 százalékkal kevesebb a tavalyi év hasonló időszakához képest - tájékoztatott a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken.
Társasházak, vállalkozások és éttermek számára is lehetővé teszi az E.ON saját e-töltőállomás telepítését. A kulcsrakész, egyéni igények szerint kialakított töltőállomásokhoz a társasházakban minden autóhoz külön kártyát
Trump kampányeseményei virtuálisan zajlanak majd le vagy el lesznek halasztva, miután az elnöknek pozitív lett a koronavírus-tesztje és karanténba vonult – jelentette be a kampánystáb a Reuters tudósítása szerint.
Rekordszámú, az elemzők által vártnál több elektromos autót szállított ki a Tesla a harmadik negyedévben, de részvényárfolyama így is jelentősen csökkent az amerikai elnök megbetegedésének híre által kiváltott tőzsdei eladási hullámban.
A kormány több intézkedéssel is segíti a bortermelőket, hogy előállított termékeiket értékesíthessék - mondta Nagy István agrárminiszter az október 2-án és 3-án zajló Vörösbor Napok Villányban című rendezvény péntek esti megnyitóján a baranyai kisvárosban.
Az Amazon több mint 19 ezer amerikai dolgozója kapta el a koronavírust eddig idén, vagyis teljes dolgozói létszámának 1,44 százaléka – mondta el a vállalat érdekvédelmi szervezetek kérésére, akik azzal gyanúsították meg a vállalatot, hogy veszélyeztette a dolgozói egészségét azzal, hogy nem zárta be a raktárait a járvány alatt.
Tizennyolc magyar borvidék 103 borászatának tételei indultak idén Az Országház Bora 2020 borkiválasztás elismeréseiért, amelyeket pénteken adtak át a nyertes borászatok képviselőinek az Országház épületében.
A koronavírus-járvány második hullámának felfutó, aktív szakaszában vagyunk, egész Európában nő a fertőzöttek száma - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
A hagyományos hitelezés mellett egyre népszerűbbnek számít a kockázati tőkebefektetés a kis- és középvállalkozások körében, sokan azonban nincsenek pontosan tisztában az ezen finanszírozási forma igénybevételéhez szükséges tudnivalókkal. A K&H szakértői ezért összegyűjtötték azokat a legfontosabb pénzügyi fogalmakat, amelyek megmutatják a vállalkoz
Mennyiben különbözik a vérnyomás mértéke a férfiak és a nők között? Mennyi az ideális vérnyomás nagysága adott korban? Hogyan változik az optimális vérnyomás az életkor növekedésével? Mit jelent a vérnyomás első és második számértéke? Mérje meg vérnyomását és olvassa tovább cikkünket!
A mérnökök a technológia gyors fejlődésével, a régi folyamatok és módszerek változásával szembesülnek, melyek egyre növelik az elvárások és a készségek közti szakadékot. Martin Ahner, a norelem Academy vezetője és termékoktatója azt vizsgálta meg, hogy a szabványos gépelemek miként segíthetnek áthidalni ezt a rést. Forradalom zajlik a feldolgozóipa
Elkezdődött a káposzta betakarítása Magyarországon. Hazánkban idén mintegy 4 ezer hektárnyi öntözött területen termesztették a vitaminokban, rostanyagokban, valamint ásványi anyagokban gazdag zöldségfélét. Az idei termés a korszerűbb fajtáknak, a magas színvonalú termesztéstechnológiának köszönhetően elegendő lehet a hazai igények ellátására, hangz
A Nyerő Páros villa párjai titkos pontozás során eldöntötték, hogy melyik párban bíznak leginkább és legkevésbé. Eldőlt: ebben a párban bíznak legjobban és legkevésbé a többiek A bizalom fontos dolog, pláne a Nyerő Páros villájában. A játékosok most szavaztak: vajon kik állnak a lista elején és legvégén? Máté és Dóri közelebbről is
Júniusban arról kérdezte a tanárokat a Pedagógusok Demokratikus Szövetsége, hogy a digitális oktatás hogyan vizsgázott, most pedig arról állítottak össze kérdőívet, milyen körülmények között végzik nap mint nap a járvány durva második hullámában a munkájukat? Meredek válaszok érkeztek.
A 3,1 százalékos banki pakettet birtokló, a Takarékbank-vezér Vida József közvetett résztulajdonában lévő Pantherinae Pénzügyi Zrt.-nek a 2019-es 108 millió forintos nyereséggel sikerült eltüntetnie a csaknem két éven át fennállt tőkehiányát.
A Leeds-i Egyetem és a Procter&Gamble legutóbbi kutatása azt vizsgálta, hogy a ruhaneműk mosása hogyan befolyásolja a fakulást, a színátadást és a textíliából történő mikroszálak felszabadulását. Megállapították, hogy a hidegebb, gyorsabb mosási ciklussal mosott ruhaneműben lényegesen kevesebb színvesztés volt tapasztalható; így csökkent a fakulás
Kiderült: nagyon nehéz kirobbantani az embereket a bankbetétekből, Európa-szerte csak kevés országban történt előrelépés ez ügyben. Érdekes, hogy míg az utóbbi években a legtöbb európai ország lakosa leépítette kötvénybefektetéseit, a magyarok kilőttek: sehol máshol nincs olyan nagy arányban kötvénybefektetés a lakosság megtakarításai között Európ
A pandémia alatt a kkv-k több mint harmada növelte eladásait az online piactereken – derül ki egy friss kutatásából, amiben többek között azt is vizsgálták, hogy a hazai kis- és középvállalkozások hogyan tudtak alkalmazkodni a koronavírus-járvány miatti állapotokhoz, milyen a digitális felkészültségük és milyen lépéseket tettek az online értékesíté
Idén szeptemberben a DataHouse adatai szerint 11 916 import személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami az előző hónaphoz képest 23 százalékos növekedést jelent, tavaly szeptemberhez viszonyítva ugyanakkor továbbra is 10 százalékkal marad el.
Az alábbiakban négy olyan automatizációs trendet mutatunk be, melyeket főként a kisebb és kiszámíthatatlan igényeket kiszolgáló raktárak esetében érdemes alapul venni. A rendszer modularitása Számos raktárautomatizálási szolgáltató kínál ma már olyan moduláris megoldásokat, amelyeknek a kereslet függvényében növelhető vagy csökkenthető a használatu