Közös hadgyakorlatot tervez Ausztrália, az Egyesült Államok, Japán és India – jelentették be az országok a mai nap. Kína valószínűleg élesen kritizálja majd a hadműveletet, korábban hasonló gyakorlatokról úgy nyilatkoztak, hogy ezek veszélyeztetik a régió stabilitását.
Bukarestben a koronavírus-járvány miatt keddtől közterületen - vagyis a lakáson kívül mindenütt - kötelezővé válik a védőmaszk viselése, továbbá bezárnak az óvodák, iskolák és egyetemek, a tanév pedig online folytatódik. Utóbbio érvényes az össze romániai településre.
Ezen a nyáron minden hatodik magyar a belföldi nyaralást, azon belül is a Balatont választotta. A mobiltelefonok anonimizált helyadatain alapuló, lokációelemző szolgáltatás, a LocSight minden korábbinál precízebb elemzést készített arról, milyen hatást gyakorolt ez a régió kiskereskedelemére. A június 1. és szeptember 30. közti időszak forgalmáról
Az MNB 15 millió forint bírságot szabott ki egy magánszemélyre a bennfentes kereskedelem tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A jegybanki vizsgálat megállapította, hogy az ügyfél egyes SET GROUP részvények
Feltörték az amerikai Dickey’s Barbecue Pit étteremlánc fizetési hálózatát és ellopták mintegy 3 millió bankkártya és hitelkártya adatait – írja a Komando.
Az ellenzéki pártok tiltakozása ellenére a kormánypárti többség hétfőn a Kúria elnökévé választotta Varga Zsolt Andrást. A jelölt 135 igen szavazatot kapott, 26-an ellenezték a képviselők titkos szavazásán. Posztját 2021. január 2-tól tölti be.
Elkészült a Mol Zalai Finomítójában a gumibitumen gyártására képes új üzem, amely naponta mintegy 96 tonna, éves szinten 20 ezer tonna útépítési alapanyagot tud termelni - közölte a társaság.
A Magyar Nemzeti Bank 2019 év végén és 2020 elején két fázisban mérte fel a hazai bankok digitalizációs szintjét és felkészültségét - e szerint a szektor tisztában van a digitális transzformáció fontosságával. A jegybank elemzése
A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek csoport tagjával a Waberer's International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására – közölték hétfőn.
Elromlott a délelőtti jó klíma a tőzsdéken a délutáni órákra, Európában az újabb és újabb járványügyi korlátozások, Amerikában pedig a bizonytalan politikai helyzet és a gazdasági mentőcsomag elmaradása rontottak a hangulaton. A BUX azonban szép pluszban tudott végezni. A forint viszont tovább gyengélkedik, kérdés, lép-e erre valamikor valamit az M
Ezen a nyáron minden hatodik magyar a belföldi nyaralást, azon belül is a Balatont választotta. A mobiltelefonok anonimizált helyadatain alapuló, lokációelemző szolgáltatás minden korábbinál precízebb elemzést készített arról, milyen
Nikol Pasinján örmény kormányfő és Ilham Ailyev azeri elnök hétfőn a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva kifejezte készségét a személyes találkozóra.
A forint az euróhoz és a frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben ugyanakkor erősödött a bankközi piacon hétfő késő délután a reggeli szintekhez viszonyítva.
A koronavírus-járvány második hullámának felerősödésével ismét feltűnt a pánikvásárlás jelensége Németországban - írta hétfőn Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A német lap beszámolója szerint a tavaszi első hullám
Keményen nekiment Donald Trump elnök Dr. Anthony Faucinak, az ország első számú koronavírus-szakértőjének. Az elnök úgy fogalmazott, hogy a doktor egy „katasztrófa” és „valószínűleg egy idióta”, majd hozzátette: az amerikaiaknak már elege van a koronavírusból.
A cseh kormány 500 millió koronával (6750 millió forint) fogja támogatni a koronavírus-járvány következtében súlyos károkat szenvedett utazási irodákat, ügynökségeket és idegenvezetőket - közölte Klára Dostálová regionális fejlesztési miniszter a hétfői kormányülés után a Twitteren.
A brit kormány szerint az Európai Unió konstruktív nyilatkozatokat tett a hétfői kétoldalú kapcsolatfelvételek után a jövőbeni kapcsolatrendszer ügyében, de a jelenlegi helyzet alapján még nem vehető biztosra a megállapodás.
A hagyományokhoz híven 2020-ban is Nagydíj-jal jutalmazták a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt, legkiemelkedőbbnek tartott innovációkat az IPAR Napjai kiállításon. A versenyen eséllyel indulhatott bármely, korszerű hazai forgalmazású termék, eljárás, műszaki szolgáltatás, amely beleillik a kiállítás tematikájába. A pályázatokat ebben az évben is
Hat orosz hírszerzőtisztet vádolt meg az Egyesült Államok szövetségi ügyészsége azzal, hogy jelentős kárt okozó kibertámadásokat folytattak le, többek közt az ukrán országos áramellátó-rendszer ellen, a Francia elnökválasztás eredményeinek befolyásolása érdekében, illetve részt vettek a jelentős anyagi kárt okozó NotPeya támadás kivitelezésében is
Tíz-tíz százalékos alapbéremelést kapnak 2021-ben és 2022-ben az állami egészségügy alkalmazottai Csehországban - közölte Dagmar Zitníková, az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók szakszervezetének elnöke hétfőn Prágában.
Az új felnőttképzési törvény nyomán 90 százalékkal csökkent az az idő, amelyet a felnőttképzést végző szervezeteknek adminisztrációra kell fordítaniuk - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Irán mától korlátozások nélkül adhat el és vásárolhat fegyvereket, hiszen lejárt az országra vonatkozó, 13 évig érvényben lévő ENSZ-fegyverembargó. A perzsák történelmi napként ünneplik a mai napot, már akcióba is lendülnek, hogy fegyvereket adjanak és vegyenek a nemzetközi piacon - írja a CNBC.
Hétfőn ülésezett az Országgyűlés, ahol az ellenzéki képviselők az azonnali kérdések szakaszában Orbán Viktort kérdezték. Volt szó koronavírusról, járványkezelésről és sikeres magyar cégekről.
Az idei első háromnegyed évben 14 százalékkal csökkent a román járműgyártás, amely ugyanakkor szeptemberben 55 százalékkal nőtt a tavalyi év kilencedik hónapjához mérten - közölte hétfőn a romániai gépkocsigyártók egyesülete (Acarom).
Miért is ne ismerhetnénk fel, hogy évtizedünk megnyeréséhez a pénzgazdaság új fordulatai vezethetnek el, ahogy a 2010-es évtized sikerei mögött is megtalálhatjuk a pénz területén elért győzelmeket?
Sikeresen lezárta az AutoWallis Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedésének átvételét, miután a vállalat megszerezte a tranzakció zárásához szükséges hatósági hozzájárulásokat és a szerződés egyéb feltételei is teljesültek. Ezzel a lépéssel az AutoWallis belépett az ország autó kiskereskedelmi piacára is, és jelenleg is vizsgálja, hogy a patinás n
Új felállásban, zökkenőmentesen kezdte meg a 2020–21-es tanévet a kecskeméti Neumann János Egyetem: állami fenntartásúból államilag elismert, közhasznú magán felsőoktatási intézménnyé alakult át. Stratégiai fejlesztése a tudományterületek fúziójára épít, és egyre nagyobb szerepet szán a technológiának, az ökológiai gondolkodásnak, a hosszú távú fen
Ezen a nyáron minden hatodik magyar a belföldi nyaralást, azon belül is a Balatont választotta. A mobiltelefonok anonimizált helyadatain alapuló, lokációelemző szolgáltatás, a LocSight minden korábbinál precízebb elemzést készített arról, milyen hatást gyakorolt ez a régió kiskereskedelemére. A június 1. és szeptember 30. közti időszak forgalmáról
Januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolnak új vagy használt ingatlant - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Bukarestben a koronavírus-járvány miatt keddtől kezdődően közterületen - vagyis a lakáson kívül mindenütt - kötelezővé válik a védőmaszk viselése, továbbá bezárnak az óvodák, iskolák és egyetemek, a tanév pedig online folytatódik.
A cseh kormány 500 millió koronával (6750 millió forint) fogja támogatni a koronavírus-járvány következtében súlyos károkat szenvedett utazási irodákat, ügynökségeket és idegenvezetőket - közölte Klára Dostálová regionális fejlesztési miniszter.
Éjszakai kijárási tilalmat rendel el a szlovén kormány keddtől az ország egész területére a koronavírus-járvány megfékezése céljából - közölte Ales Hojs belügyminiszter a válságkabinet hétfői sajtótájékoztatóján.
Kilábalni látszik az építőipar a koronavírus-járvány sokkjából: augusztusban éves összevetésben már alig csökkent az építőipari termelés az euróövezetben és az Európai Unióban.
Az Indotek Group megállapodást kötött a Mid Europa Partners-szel, amelynek értelmében a magyar vállalat megvásárolja a Waberer's International Nyrt. részvényeinek 24 százalékát. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaságban szerzett részesedése mellett a befektetési vállalat vételi opciót szerzett a Mid Europa Partners által tulajdonolt Waberer’s-r
Várja a véradók jelentkezését az Országos Vérellátó Szolgálat, amelynek szakmai főigazgató-helyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta: ezen a héten a hosszú hétvége miatt kevesebb nap áll rendelkezésre véradásra, így még fontosabb, hogy a napokban minél többen jelentkezzenek.
Spanyolországban közelít az egymillióhoz a regisztrált fertőzöttek száma; az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint a koronavírus megjelenése óta eddig több mint 974 ezer esetet szűrtek ki.
A személyautó kategóriában a harmadik negyedévben 1,9 százalékkal, az év első kilenc hónapjában pedig 14,4 százalékkal kevesebb gumiabroncsot értékesítettek éves összevetésben az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetségének (Etrma) tagjai - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) hétfőn az MTI-vel.
A kormány legújabb jogszabálya alapján, 2021. január 1-től minden online pénztárgépet használó számára kötelezővé tette a bankkártya terminál bevezetését. Sokan gondolhatják- „Megint csak a bankok zsebét tömhetem!”, (nem is ok nélkül,) hiszen a bankkártya terminál beszerzése és üzemeltetése költséges dolog. Jobban utána nézve azonban láthatjuk, a t