Megkezdődtek a jövő évi minimálbérrel, garantált bérminimummal és bérajánlással kapcsolatos egyeztetések a kormányzat érdemi közreműködésével a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) monitoring bizottsági ülésén szerdán - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Jól profitál a pandémiából a csomagautomata-biznisz. Olyannyira, hogy az ágazat hazai legnagyobb szereplője, a Foxpost előrehozta a jövő évre tervezett bővítések egy részét, az eMAG és az Extreme Digital pedig közös céggel, új szereplőként lép a piacra várhatóan még ebben az évben.
Az autóipar meghatározó szereplői és érdekképviseletei sorra figyelmeztették az Egyesült Királyság és az Európai Unió döntéshozóit arra az elmúlt hónapokban, hogy a megállapodás nélküli Brexit valóságos katasztrófához vezethet a szektorban. A Jaguar Land Rover legfrissebb jelzése szerint viszont még abban az esetben is káosz alakulhat ki a határoko
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjának keretében 70 milliárd forintos kötvénykibocsátást tervez a Magyar Telekom - tájékoztatott a vállalat.
Az Európai Bizottság az európai minimálbérekre vonatkozó uniós irányelv-javaslatot terjesztett elő az Európai Unión belüli munkavállalók tisztességes megélhetésének biztosítására - közölte Ursula von der Leyen, az uniós bizottság elnöke szerdán.
A megkérdezettek kétharmada szerint most fontosabb spórolni, mint korábban. A válaszadók közel fele eddig is takarékosan élt, majd egyharmaduk pedig takarékosabb életvitelre váltott a járvány, illetve a nyomában járó gazdasági nehézségek
A pókerezésben is profi sztárbefektető, David Einhorn szerint a technológiai vállalatokban kialakult hatalmas lufi már szeptember elején kipukkadt és most már lefelé tartunk az árfolyamokat tekintve. A tőzsdeguru több remek érvet is felsorakoztatott a tézise mellett, amelyet érdemes minden befektetőnek megtekintenie.
Mintegy 447 millió forintból fejleszti nagykanizsai üzemét az amerikai tulajdonosi hátterű, mérőműszereket gyártó Resideo Kft., a cég a beruházással 440 munkahelyet véd meg, a kapacitásbővítéshez a kormány 224 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Nagykanizsán, a Zala megyei
Donald Trump republikánus elnök átvette a vezetést Joe Biden demokrata jelölt előtt Floridában. Az állam kulcsfontosságú az elnökválasztás kimenetele szempontjából.
Londoni makrogazdasági elemzők szerint a jelenlegi globális inflációs és kamatkörnyezetben nem feltétlenül ad okot aggodalomra az államadósság-ráták és az államháztartási hiányok szinte példátlanul meredek növekedése.
A vakcinateszteléseket pár kivétellel csak felnőtteken végzik, ezért jóval később lehet gyerekeknek beadható koronavírus elleni védőoltás - figyelmeztetnek szakértők. Az óvatosságra azonban jó okok vannak: a legfiatalabbak másképp
A cseh kormány koronavírus-járvány elleni óvintézkedéseinek megszüntetését követelték szerda délután Prágában a civil szervezetek áltak összehívott tüntetések résztvevői.
Koronavírus-tesztelésre képeznek ki munkanélkülieket az ausztriai Salzburg tartományban, az ezt célzó programot az osztrák vöröskereszt és a helyi munkaügyi hivatal (AMS) szerdán mutatta be.
Közel ezren kezdhetik meg a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként meghirdetett Újratervezés programra épülő informatikai képzéseket október 28-ától, ez a program is segíti a koronavírus-járvány miatt pályamódosításra, újrakezdésre kényszerült álláskeresőket - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel szerdán.
Az elmúlt napok lejtmenete után ma begyorsult az esés, Jim Cramer szerint jó lenne részvényeket venni, de most nehéz, mert egyszerűen mindenki fél a friss koronavírus-számok miatt.
A következő hónapokban 193 repülőtér kerülhet csőd közelébe, ha az utasforgalom az év végére nem kezd helyreállni: 277 ezer munkahely és 12,4 milliárd euró GDP forog kockán.
A mai rossz hangulatban szinte minden jelentősebb európai és amerikai index értéke is esik. Az utóbbi időben azonban úgy tűnik, hogy a befektetők inkább a dollárba menekülnek más hagyományos menedékeszközök helyett, mint amilyen az arany is, melynek árfolyam ugyanúgy esik, mint a részvényeké, bár kisebb mértékben. Emellett szintén esik az ezüst, az
Mára 5,7 főre ugrott Magyarországon az utóbbi két hétben koronavírusban elhunytak száma 100 ezer főre vetítve, ami a csehek extrém, 13,5 fős, majd a belgák 6,8 fős értéke után a harmadik legmagasabb az európai kontinens 31 országa között – derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Kontroll Központ (ECDC) adataiból. Mégsem hallunk egyelőre szigorúbb
A világjárvány nem növelte jelentősen a végrendelkezési kedvet, a magyarok 9 százaléka készített végintézkedést a pandémia miatt, és 18 százalékuk fontolgatja, hogy készít – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) több mint háromezer választ összesítő online felmérésből. Továbbra is sok a tévhit az örökléssel és a végrendelkezéssel kapc
Elemzők által vártnál jelentősebben csökkent a Mastercard nyeresége és bevétele a harmadik negyedévben, mivel a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés hatására a fogyasztók kevesebbet költöttek hitel- és betéti kártyáikkal.
Alaposan elromlott ma a nemzetközi befektetői hangulat, a világ vezető részvénypiacan nagy esés zajlott, nem maradt ki ebből a magyar tőzsde sem, a fontosabb részvények némelyikénél már nagyon közel vannak a márciusi mélypontok.
Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank eddigi ügyvezető igazgatója és főközgazdásza november elsejétől bekerül a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfelső döntéshozó testületébe, tudta meg az Index. Palotai az első magyar a testületben.
Két hónapja nem látott esés van a főbb nyugati tőzsdéken, a BUX még viszonylag jól megúszta. A fő ok a koronavírus miatti újabb lezárások, amik a gazdaságban újabb károkat okozhatnak. A forint viszont gyenge, az euró kevesebb mint másfél forintra volt az eddigi történelmi csúcstól. Németországban elfogadták a tavaszihoz hasonló, de lazább korlátozá
A CIB arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy két alkalommal is szolgálatkiesésre készülhetnek. Mutatjuk a pontos időpontot, és azt is, milyen funkciókat érint a karbantartás. Levélben értesíti ügyfeleit a CIB Bank, hogy rendszerkarbantartás
A világjárvány hatására jócskán megugrott a végrendelkezési kedv, a magyarok 9 százaléka készített végintézkedést a pandémia miatt, és 18 százalékuk fontolgatja, hogy készít – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) több mint háromezer választ összesítő online felmérésből.
Tovább egyszerűsödhet az ingatlanok közművekre csatlakozásának szabályozása 2021-től. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által benyújtott törvénymódosítási javaslat elfogadása esetén a fogyasztók még könnyebben intézhetik otthonaik, épületeik villamosenergia-, földgáz-, ivóvíz- és szennyvízhálózatra csatlakoztatását - hangsúlyozza a s
Stanley Druckenmiller, Soros György korábbi stratégája egy befektetői konferencián beszélt arról, hogy mi várható a tőzsdéken az elnökválasztás után, hogyan alakulhat a következő években az infláció, merre mozdulhat a dollár és az arany árfolyama.
Egy hónapra bezárnak hétfőtől a német vendéglátóhelyek. Olaszországban az ágazatot is sújtó korlátozások ellen tüntettek a vendéglátósok. Déli szomszédainknál és Bulgáriában a fodrászok és a hotelek sem nyithatnak ki legalább egy hétig. Szlovéniában már éjszakai kijárási tilalom van, Szlovákiában egy héttel meghosszabbították a kijárási tilalmat.
A 2016-os amerikai elnökválasztás előtt az esélytelenebb jelölt, Donald Trump győzelmét jósolta meg, és most is Trump győzelmét várja a kötvénykirály, Jeffrey Gundlach.
A budapesti lakáspiacon tavaly 29 305 tranzakciót bonyolítottak le, ami 19 százalékkal elmarad a 2018-as adatoktól, ez azt támasztja alá, hogy már a járvány kirobbanása előtt is mérséklődött a lakáspiac pörgése - közölte az Otthon Centrum a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján szerdán.
Azonnal cselekedni kell Németországban: Angela Merkel kancellár ezzel indokolta a bejelentett korlátozásokat. Mindenki legfeljebb egy másik háztartás tagjaival találkozhat nyilvános helyen - azokon felül, akikkel egy háztartásban él. De
Meglehetősen tudatosak és felkészültnek érzik magukat a millenniumi és a Z generáció tagjai, ha a pénzügyekről van szó. Hosszabb távra is vannak pénzügyi terveik, rendelkeznek megtakarítással, úgy érzik, rendelkeznek a megfelelő tudással és információkkal, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt sokan borúsan látják a pénzügyi jövőjüket – többek köz